Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-04-21 / 8. szám

1996. ÁPRILIS 21. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 Hasznos és remélhetőleg hosszú időt megélő kezde­ményezéssel rukkolt elő a Babits Mihály Művelődési Ház, amikor - kedden - el­ső alkalommal adott otthont a Mozaik klubnak. Pénz beszél... Ismét gazdagabb lett Szekszárd. Történelmi központjában a Béla ki­rály téri hajdani banképületben fész­ket rakott a financoligarchia újabb madara. A régi házat átépítették, ma csillog minden. Van miből. S bizony szegényen, kopottan sokan piron­kodnak a hivalkodó pompa láttán. Ami viszont már bosszantó, hogy ez az Isten tudja hányadik itteni bank azzal tűnik ki a többi közül, hogy pillanatok alatt elvett a kocsik­tól hemzsegő téren néhány parolát. Nem úgy, ahogy mások szoktak, hogy kiírják, csak az igazságügy, vagy csak posjta, hanem a flaszterra felerősítettek kulccsal nyitható úta­kadályokat, hogy ide aztán csak an­nak autója teheti be kerekét, akit en­nek a banknak az ura szeret. Az pe­dig igencsak szűkmarkúan osztogat­ja kegyeit, még a pénzt hozó páncél­autó is - egyébként teljesen szabály­talanul - a járdán állva kell, hogy pakoljon, mert a parkoló neki is ti­los. Láttam Szekszárdon olyan táblát egy cég bejárata mellett, ami azt je­lezte, hogy ott a vendégek parkolhat­nak. Másutt inkább a bennfentesek­nek, az igazgatónak, s a vállalat ve­zetőinek adnak előnyt. De ilyen drasztikus, az üres parkolót lezárva a kivagyiságot tükröző módi Tolna megye székvárosában eddig nem volt divat. A bank nevében egyébként szere­pel: Európai. Igaz, az európai kultú­ra alapjait lerakó Horatius is így ke­sergett hajdan: Et genus, et formán regina pecunia donat, vagyis: itt ma a pénz a király, nemes őst, szépséget az adhat. - szepesi ­Gyöngyhalászok a Mozaik klubban közölt érdekfeszítő ismereteket. A Mozaik klubban az előadás zenével folytatódott, a székesfehérvári Pesca­dor de perlas együttes vérpezsdítő rit­musokkal ismertette meg a közönsé­get. - Csapatunk hat főből áll, s bár tavaly ilyenkor alakultunk meg, valameny­nyien már évek óta foglalkozunk zené­léssel - tudtuk meg a zenekar vezetőjé­től, Búzás Csabától. - Tagjaink közül szinte mindenki megfordult már ko­Az egykori Holló klub mintájára ez a szerveződés is azokra épít, akik tartal­masan kívánják eltölteni szabadidejü­ket, kellemes zene és tánc közepette. A bemutatkozás remekül sikerült, kö­szönhető ez a programnak, melynek keretében elsőként Tóth Hajnalka és Antonio Dante Pariahuamán tartott vi­^deofilm-vetítéssel egybekötött elő­^Praást Peruról. A kalandozás az inkák birodalmában című élménybeszámoló egyik korábbi számunkban már interjú formájában megjelent, akkor Antonio Pariahuamán (Vándorsólyom) indián leszármazott Peru őslakóiról, a titokza­tos Nazca sivatagról, az ott található, csak a levegőből észlelhető ábrákról A Pescador de perlas Tóth Hajnalka és Antonio Pariahuamán rábban az országszerte ismert, ugyan­csak székesfehérvári Los Andinos együttesben. A Pescador de perlas, azaz magyarul a Gyöngyhalász elneve­zést viselő együttesünk játszik ugyan klasszikus andoki folkzenét, de emel­lett, sőt, most elsősorban napjaink népi alapokon építkező dél-amerikai muzsi­káját tűzzük műsorunkra. A Pescador de perlas tagjai egyébként tavaly februárban dél­amerikai gyűjtőutat tettek Bolíviában és Peruban, s eljutottak abba a vá­rosba, Ayacuchoba is, ahol akkor ép­pen - kipihenve a Nazca sivatagi ása­tások fáradalmait - Tóth Hajnalka lakott. A találkozás egy fatális vélet­len miatt elmaradt, s most, Szekszár­don, a Mozaik klub jóvoltából megva­lósult... Nem érdemes eldobni Értesítjük a város lakosságát, hogy a vissza nem váltható és a sérült, törött üvegek gyűjtésére a közeljövőben az alábbi boltok közelében helyezünk el gyűjtőedényeket: Bartina ABC, 160-Ia­kásos ABC, Bajcsy-Zs. (fasori) úti ABC, Kórházi DÁLIA ABC, Arany J. utcai DÁLIA ABC, Baktai ABC, Tartsay ABC, Mérey utcai ABC,„Újvárosi ABC, Julius Meinl Csemege Áruház, SKÁLA Áru­ház, 50. Sz. Bolt. Kérjük, hogy a gyűjtőedények felira­tának megfelelően külön edénybe te­gyék a fehér és a színes üvegeket. Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Beruházási Irodája Ennyit kaptak... Döntött a városi önkormányzat mű­velődési bizottsága, felosztásra került a sportalap, s a sportszerető közvéle­ményt bizonyára élénken érdekli: ki mennyit kapott, a meg-, illetve túlélés­hez. íme a lista: Ferropatent-Lazúr, női NB l-es kézilabda: kettőmillió-hét­százezer. Autó Techno NB Il-es férfi kosárlabdacsapat: 275 ezer. Utánpót­lás-nevelő Kézilabda Sportegyesület: 250 ezer. Tolnatej NB Il-es férfi kézi­labdacsapat: 150 ezer forint. Atlétikai Klub Szekszárd: 900 ezer működésre + 300 ezer létesítmény­fenntartásra. Dynamic Triatlon Klub: 100 ezer. Húsipari Sportegyesület asz­talitenisz-szakosztálya: 300 ezer. Hús­ipari sportegyesület súlyemelő szak­osztálya: 600 ezer. Bici Tour Szek­szárd: 1 millió + 100 ezer létesítmény­fenntartásra. SporTolna Triatlon és Futó Klub: 225 ezer. Vízmű Sport­egyesület: 250 ezer forint. A fel nem sorolt szabadidős és más jellegű sportformációk között 720 ezer forintot osztottak szét. A fentiekből ki­derül, hogy az utánpótlás-nevelő Fut­ball Klubot és a Kosárlabda Sport Klub Szekszárd nem szerepel a listán, ők a kiemeltek, így a támogatásukat a város általános költségvetéséből oldják meg. A szabadidős sportrendezvények tá­mogatására, a lakosság rendszeres test­edzést elősegítő szervezeti formák se­gítése céljából továbbra is működik a pályázati rendszer. Miképpen az isko­lai sportszervezetek számára is. A pá­lyázatokat az önkormányzat művelő­dési bizottságához kell eljuttatni. A szabadidő sport kategóriában 5-30 ezer forint, amíg a diáksportnál 5-15 ezer forint közötti összegek kerültek felosztásra a pályázatok elbírálása után. - bégyé -

Next

/
Oldalképek
Tartalom