Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-10-29 / 31. szám

1995. OKTÓBER 15. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 517 | I —-.. , '

• .", A Szekszárd Városi Mentálhigiénés Műhely a közelmúltban ünnepelte meg fennállásának ötéves évfordulóját. Ebből az alkalomból készült az alábbi beszélgetés Dér Miklósnéval, az egyesület vezetőjével. Második írásunk a Babits Mihály Művelődési Házban tartott jubileumi gálaműsort idézi. A vendég - aki dr. Fodor Katalin és dr. Buda Béla után válaszolt a színpadon Szeri Árpád kérdéseire - közismert személyiség. Legtöbben talán a Halló, itt vagyok! című műsorból ismerik a különösebb bemutatásra nem szoruló Szilágyi János újságJrót, sztárriportert. Tudósok, szociológusok és pszichológusok szerint a társadalmi válság korát éljük. A magyarországi mutatók európai viszonylatban és önmagukban is súlyos képet festenek mindennapi életünkről. Infarktusban meghaló negyvenesek, az alkoholista harmincasok és öngyilkos serdülők a sérült emberi kapcsolatoknak a vészjelzései. Dér Miklósné a Szekszárdi Városi Mentálhigiénés Műhely vezetője nemrég Számadás címmel az elmúlt öt év tapasztalatait jegyezte le. * Egy országos szociológiai felmérés (TBZ vizsgálat) szerint a neurózis terén Tolna megye az első helyet tölti be, ami azt jelenti, hogy nagyon sokan szorongással, folyamatos hangulatzavarral, levertséggel, lehangoltsággal és ehhez ha^anló problémákkal küszködnek. Ráadá^^mindez sokszor szív- és gyomorpanaszokkal is jár. Sajnos más területen is súlyos gonAz elviselhetetlen magány sokakat telefonálásra késztet Hogy vagyunk? Szekszárd közérzete alulnézetből... dókról beszélnek a statisztikai adatok; depresszióban a negyedik, agresszióban a hatodik és az öngyilkosság területén pedig a tizenegyedik hellyel „büszkélkedhetik" Tolna megye. Dér Miklósné elmondta, hogy ezek a mutatók minden bizonnyal jellemzőek a megyeszékhely, Szekszárd életére is. Ráadásul nem szabad azt hinni, hogy csak a társadalom egyes csoportjait takarják ezek a „szörnyű" eredmények, hanem általánosan jellemző. Sokan úgy gondolják, hogy csak a nehéz szociális helyzetben élőknek vannak és lehetnek lelki problémái. Nem igaz. Az „Őszinte szór szolgálatot megkeresők között többen voltak (vannak) olyanok, akik jó anyagi körülmények között élnek. Sőt, a segítséget kérők között jól menő vállalkozó is előfordulhat. Magyarországon sokan úgy gondolják, hogyha valaki felkeres egy pszichiátert vagy az Őszinte szóhoz hasonló szolgálatot, annak súlyos elmebaja lehet. Közkeletűen; „dilis". Más országokban, mint például az Egyesült Államokban az emberek mindenféle előítélet nélkül járnak pszichológushoz. Hazánkban viszont az emberek hajlamosak magukba fojtani a problémáikat, aminek következtében - törekedve a feszültésg feloldására - sokan lesznek alkoholisták, szenvedélybetegek vagy öngyilkosok. Az Őszinte szó a megnyitáskor is találkozott ezekkel az előítéletekkel. Például előfordult, hogy egyesek csak négyöt kör megtétele után szánták rá magukat, hogy bemenjenek a művelődési ház falai között működő tanácsadóhoz. Talán attól féltek, hogy valaki meglátja őket. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeket a személyes beszélgetéseket legtöbbször párkapcsolati problémák miatt igénylik. Dér Miklósné is többször találkozott azzal a szituációval, mikor egy „kétségbeesett" ügyfél azzal a kérdéssel érkezett: „Elegem van a házasságomból, mit tegyek?" Ilyenkor nehéz tanácsot adni, de ennek ellenére igyekeznek a beszélgetések során azokat az úgynevezett gyenge pontokat feltárni, ami miatt borzasztónak tűnik az együttélés. A tanácsadók arra kívánnak segítséget adni, hogy miként lehet ezt a helyzetet ha lehet - pozitívan megváltoztatni. A párkapcsolati problémák mellett az „Őszinte szóhoz" sokan a magány, illetve a tragikus szülő-gyermek konfliktus miatt fordul. Az S. 0. S. Lelkisegély Telefonszolgálatot viszont már legtöbben több mint 50 százalékban az elviselhetetlen és nyomasztó - magány miatt hívják, s nemcsak a nyugdíjasok. Sokszor a fő motívum csak annyi, hogy a telefonáló beszélgetni szeretne valakivel. A hívások száma hét végén és szentestén, valamint szilveszter időszakában a leggyakoribb. Úgy tűnik a magány leginkább ünnepnapokon fáj. A telefonhívásos rendszer másik előnye, hogy lehetőséget nyújt olyan emberek számára is a beszélgetésre, akik nem kívánják felfedni az inkognitójukat. Viszont úgy érzik, hogy feltétlenül szükségük van egy olyan hangra, aki a vonal másik végén meghallgatja őket, elfogad, támogat vagy éppen életet ment. A szolgálat fennállása óta legalább négyszer történt olyan eset, mikor a telefonáló élete múlott e vonal lehetőségén. Ilyen eset, mikor egy magányos anyuka telefonált, hogy ugyan bevette már a halálhoz elegendő gyógyszeradagot, de még szeretné látni gyermekét, aki éppen tőle távol volt. Szerencsére sikerült a helyzetet tragédia nélkül megúszni, a fiatalasszony beengedte a mentősöket, akik megmentették az életét. Az Ifjúsági Lelki Tanácsadó tapasztalatai szerint a fiatalok, serdülők legnagyobb problémája a rossz szülőgyermek kapcsolat. Ugyanis a tanácsadóhoz fordulók több mint fele, a szüleikkel levő konfliktust jelölte meg a segítségkérésnek okaként. Dér Miklósné ebből adódóan úgy véli, hogy a család különleges szerepet játszik a konfliktuskezelés mintáinak az elsajátításában. A gyerekek a szüleiktől tanult módszereket követik felnőttként is, ezért rendkívül fontos, hogy milyen modellt látnak maguk előtt. Sajnos Szekszárdon - mint a megye többi részein is - jellemző az agresszív magatartás, ami nevelésben is érezteti hatását. A családban felmerülő problémádat sokan erőszakos, diktatórikus módon próbálják megoldani, elnyomva a másik (a kisebb, a gyengébb) személyiségét. Aminek az lehet a következménye, hogy a gyerekek egy idő után nem engedelmeskednek, hanem fellázadnak a „diktatúra" ellen. Dér Miklósné ezért úgy mondja: „nekünk felnőtteknek kellene jobb mintát mutatni ahhoz, hogy miként lehet harmonikusabban élni". Hazafi Zsolt - A Halló, itt vagyok! című műsor vezetőjeként - ha engedjük szárnyalni a fantáziánkat - Szilágyi János mit kérdezne Szilágyi Jánostól? - Ezt már többször megkérdezték tőlem, de csak azt mondhatom, hogy magamtól semmit sem kérdeznék, mert tudom rá a választ. - Mi, érdeklődők, rádióhallgatók és tévénézők az utóbbi időben nemigen hallottunk önről. Készül valamire? - Egy csevegő műsort szeretnék indítani a televízióban, ám ez nem könnyű feladat. Éppen tegnapelőtt szólt nekem valaki a tévéből, hogy talán majd egyszer megvalósíthatom az elképzelésemet. Pontosabban olyasvalaki szólt, aki bedolgozik a tévéhez. Szóval, majd nála megcsinálnánk ezt a Lakatosként kezdte a Ganz-gyárban Halló, itt van Szilágyi János! műsort, azután a kazettát valahogy eladnánk az illetékeseknek... Mondtam neki, hogy jó. Szólj, ha kezdhetjük. - Miután készültem Szilágyi Jánosból, fellapoztam a Ki kicsoda? című könyvet, az életrajzából kiderül, hogy pályafutását fizikai munkásként kezdte az ötvenes években. Miként emlékszik erre az időszakra? - Nagyon utáltam a munkát. A Ganz Villamossági Gyárban dolgoztam, mint lakatos, de emellett mást is rám osztottak. Utáltam, mert kosz volt, mert mocskos ruhákban kellett járni, mert nem éreztem azt, hogy hasznos amit csinálok. Ki nem állhattam a reggeli és az esti blokkolást, azt, hogy mindig időre kellett mennem. Ezért választottam az újságírást, ahol nagyjából én oszthattam be az időmet. - Azaz írhatott, ha akart hajnali két óráig is. - Teljesen mindegy. De ha nincs semmi tennivalóm, akkor egy hétig nem megyek be a szerkesztőségbe. S úgy érezhetem, hogy én osztom be az időmet. - A rádióhoz került, ahol első nekifutásra 1961-ig dolgozott, ám ekkor eltanácsolták az intézményből. Miért? - Egy nőügy miatt. Kollégámmal együtt Miskolc környékére mentünk inteijút készíteni, s öszszeismerkedtünk két hölggyel. Elvittük §ket a helyi stúdióba, ami valahol Lillafüred környékén volt. Reggel ott találtak meg bennünket a stúdió munkatársai. Az esetnek híre ment, s az ilyesmit nem igazán vették jó néven. Teljesen jogosan eltanácsoltak, igaz, én akkor úgy hittem, hogy a rádió összeomlik nélkülem. De másnap felcsendült a jól ismert szignál...