Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-10-01 / 29. szám

5 1995. OKTÓBER 1. , SZEKSZÁRDI U SAR1AP A beatnemzedék öregfiúi jár­tak csütörtökön Szekszárdon, amit persze azonnal visszauta­sítanának, mármint az öregfiú titulust. Cseh Tamás és Másik János, a „Nagy Generáció" életérzésének megéneklői a Gyermekek Házában, mintegy kétszáz ember előtt játszották el zenei produkciójukat. Cseh Ta­más úgy fogalmazott; az elő­adás nem más, mint egy zenei színház, amely nem a múlt, ha­nem a jelen életérzését kívánja bemutatni. HELYSZÍNRAJZ Este kilenckor, kezdéskor még sehol semmi, mármint a koncertből. A közön­ség időben megérkezett, de azért türel­« sen várt. A különféle koncertektől el­pn, talán demonstrálva azt, hogy ami Következik, az nem a rockbiznisz része, mindenki békésen ül vagy habzó sörét kortyolgatja... Nincs tolongás, se lökdö­sődés... A belépő ára 500 forint. A hallgatók köre; a középosztálytól le­felé. Lennon-szemüveges bölcsészhall­gatók (lehet, hogy csak annak tűntek), széles vigyorú, harsány mérnökök, eg­zaltált külsejű művészek, ületve művész­(önjjelöltek, egyszerű fiatalok... A levegőben érezni, ez a koncert min­den bizonnyal része az értelmiséggé válás bonyolult pszichofizikai folyamatá­nak vagy filozofikusabban mondva: az értelmiségi tudat ébren- és fenntartá­sának. Mindenesetre az ember gondolko­dóba esik; maró gúnyt vagy csak intel­lektuális gőgöt érez. Ki tudja? De öröm nézni; egy-két kopaszodó homlokra gyengéden ráfésült tincsek. Hát Iste­bűn az, ha valaki kicsit fiatalabb tne lenni? LEVÉL IRÉNNEK Cseh Tamásék gondolnak egyet és Másikkal nekiállnak zenélni. Cseh már őszül, de Másik még tartja formáját. Tamáson kopott tornacipő, egyszerű pólóval, Jánoson bőrcipő, gom­bolós inggel, homlokán piros fejpánt. Se beköszönés, se konferansz, hanem rögtön kezdődik a levél. Másik János és Cseh Tamás a képzeletbeli nővérüknek, Irénnek írt levelükben mintegy másfél óráig ecsetelik életérzésüket, a világgal szembeni kérdőjeleiket. A szöveg nem mást, mint a '90-es évek Magyarországát kívánja bemutatni, kö­zönség elé tárni, kínos realitásával ön­vizsgálatra buzdítani. Kispolgár vagy-e már? A közönség nem tombol, nem ki­abál és nem is rosszalkodik, hanem el­merengve gondolkodik. Csak egy fiú kiált fel kétségbeesetten: „Kééérek egy triiipet!" (A trip az egyik kábítószer ar­gó neve, a narkósok így hívják maguk között.) A hangos felhívásra válasz Kétszáz ember, Cseh Tamás és a Másik HANGULATJELENTÉS nem érkezik. Amúgy az egész koncert alatt nem lehet úgynevezett magas hőfokról beszélni, a legerőteljesebb tetszésnyilvánítás néha egy kacaj volt, illetve a program végén az alig ötperces taps. Hiába, itt nem is annyira az ér­zelmeké a terep, hanem az intellek­tusé­Közben Cseh Tamás a fényes borot­vaélről énekelve, mindennapi borot­válkozást játszik, felteszi a kérdést: „Mondd, az életed mennyit ér?" Majd, a budapesti ember számára hétköznapi metrózáshoz hasonlítja az életet. Feldereng: az ember elidegenedett az embertől! Cseh Tamás úgy mondta, dalai a szí­vek mélyéhez szólnak. A koncert után meg is jegyzi: sikerült az utazás a hall­gatóság szívébe. Na, de ne kanyarod­junk el. A metróban sok ember olyan, hogy csak az előtte levő képzeletbeli pontra néz, mereven és érzéketlenül. Közben pedig a szemben ülőt észre sem veszi. Se mosoly, se kedves szó, hanem csak egyszerűen átnéz rajta. A refrén kicsit pesszimista: „Ne hidd, hogy a gyilko­sok győztek..." A dal csúcspontja, mikor az ember rádöbben, hogy ki kell szállnia a metró­ból. Úgy tűnik, Másikék életérzése az, hogy az emberek nem igazán kedvelik, ha valaki kilóg a sorból és ki akar szállni a kispolgári élet taposómalmából. Min­denesetre azt nem tudjuk meg, hogy a fickónak (ezt a szót használta Cseh) si­kerül-e kiszállnia. A dalból az kiderül, hogy már az is nagy fegyvertény, hava­laki ki szeretne szállni, a kiútról viszont nem beszélnek. GUBERÁL A 85 ÉVES TANÁRNŐ A következő szám a 85 éves nyugdíjas pedagógusról szól. Elképzelhető, hogy a dalszerző legkínosabb emlékei közé tar­tozik, amikor meglátta igen tisztelt tanár­nőjét kutatni a piacon otthagyott szemét között. Devalválódnak-e a romló gazda­sági helyzetben az ember számára régen oly' sokat jelentő biztos dolgok és sze­mélyek? A régen tisztelt és elismert tanárnő, akire a gyerekek félelemmel néztek fel, a picinyke nyugdíja kiegészítésére a ku­kákban keresgél... Hova jutott a világ!? És ki szégyellje magát!? A nagy karriert és fényes pályát befu­tott „nagyautós, mobiltelefonos" menő osztálytársak sem maradhatnak ki a buli­ból. A volt osztálytárs „az a típus, aki ma­gában hisz, ettől olyan komoly", ráadásul kocsija kormányát is egy kézzel tekeri..., talán osztályvezető valahol már. De hol van a fiatalos egyszerűség? A levél újra és újra folytatódik. Kö­nyörtelenül íródnak a sorok Irénnek. Ké­pet kapunk a munkaügyi központ at­moszférájából és a vizelés örömeiről. Másik János a halált csak régi haveijának szólítja, de ettől nem változik semmi; a halál halál marad. Monológ: az egész koncert alatt egy dolog nem derült ki, hogy Cseh Tamá­sék beadták-e a derekukat a biznisz, az üzlet előtt? A szavak őszintének tűntek. Nem gondolná senki, hogy hakni volt. Mindenesetre azonban az 500 forintos jegyárak sejtettek valamit, de hát az árak­ról a ZUG-os rendezők tudnának biztos információt adni. Koncert után a hallgatóság nagy része egyszerűen hazament. Páran pedig a ZUG-ban folytatták estéjüket. NÉGYSZEMKÖZT A „SZTÁROKKAL" Többen ülünk a színházi öltözőnek kinevezett tárgyalóban. Cseh Tamáson és Másik Jánoson látható, hogy nem iga­zán örülnek a faggatózó újságírónak. Cseh Tamás szerint nem lehet leírni a leírhatatlant. Ki is jelenti: „Bárhogyan is írod meg ezt az estét, a valóságot visz­szaadni nem tudod". A beszélgetés vitába torkollik. Kide­rül, hogy Cseh Tamást igazából nem ér­deklik a kérdések, protokollból válaszol azokra, ^e azt mondja, ő már odáig ju­tott, hogy csak közölni akar, kérdésekre válaszolni nem. A nagy beszélgetésben igyekszünk okosabbnál okosabbakat mondani, majd aztán hazamegyünk. Másikon gondolkodom. Az egész be­szélgetés alatt hűvösen viselkedett. A kérdésekre figyelt és röviden, de velősen visszakérdezett: „Téged nem szólított meg az este?" Arról faggattam őket, hogy miért nincs felvezető szöveg, összekötő szöveg és miegymás. A válasz: ez egy ilyen mű­faj. Közlők és vevők vannak... A zenészek a koncert után, úgy éjfél­tájban a ZUG-ban folytatták az estét. Ci­gi, sör, tömény és sok-sok beszéd... HAZAFI ZSOLT

Next

/
Oldalképek
Tartalom