Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-09-17 / 28. szám

10 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. SZEPTEMBER 17. ,A jó bornak jó lakás kell" Ünnep-e még a szüret? Vendégségben jártunk Horváth József kertészmérnöknél, az Alisca Borrend vezetőségi tagjánál, a Kertbarátkör elnökénél, a jó és híres szőlősgazdánál. Arról faggattuk így szüret előtt, mi is a teendője a jó gazdának. Első kérdésünk lenne, hogy milyen fajta szőlők teremnek ma, 1995ben, Szekszárdon? - A hagyományos kadarka kiveszőfélben van. A rekonstrukcióval a rizlingszilváni, ottonel muskotály, zöldveltelini, chardonnay kerültek telepítésre. Természetesen nagy felületen termeljük az olaszrizling klónokat, ezek fehér szőlőfajták. Vörösfajták közül a korábban is simert oportót most nagyobb felületen termeljük. A kadarkát a kékfrankos váltotta fel. Jelenleg elteijedőben van a cabernet sauvignon és franc, valamint a merlot és a blauburger. Az étkezésre telepített szőlöfelület nagyon kis helyet foglal el a borszőlők mellett. - Milyen előkészületeket kell tennie a szőlősgazdának ahhoz, hogy a szüret zavartalanul lebonyolódjon? - A szüreti előkészületeket nem szüret előtt kell kezdeni. A jó borosgazda akkor kezdi el a hordók előkészítését, amikor az fogyasztás, illetve értékesítés után megüresedik. Tisztára mosott, kiszikkasztott hordót havonta kénezve (szál kén) tároljuk. így szüret előtt egy hideg vizes mosás elegendő. A forró vizes előkészítésnél vigyázni kell, azt csak új hordóknál alkalmazzuk, előzetes hideg vizes áztatás után. Sok problémát okoz a vörösboroknál ha a mosatlan kádakban megtelepedett penészt szüret előtt ,jó forró" vízzel kezeljük, ezzel szinte belepréseljük, aztán csodálkozunk ha etjedés után az új bornak enyhe penész íze van. Minden szőlősgazdának aki jó bort akar előállítani - s mi más lenne a célja - meg kell tanulnia, hogy ajó bornakjó lakás kell, ajó bor előállításának feltétele a tiszta környezet és a tiszta szüretelő- és tárolóedények. - A legfontosabb, szüreteléshez szükséges edények vendéglátónk pincéjében már sorakoznak a nagy napra várva. Melyek a legfontosabb kellékei a szüretnek? - A szüret lebonyolításánál a legfontosabb arra vigyázni, hogy a szőlő lehetőleg minél kevesebbet érintkezzen fémedényekkel. Ma már szerencsére rendelkezésre állnak műanyag vödrök és műanyag szüretelőkádak, sőt még puttonyok is. - Ahhoz, hogy jó bort kínálhassunk, mire kell vigyázni a szüreten, mivel lehel ártani illetve használni a bor minőségének? - - A legfontosabb, hogy a fajtának megfelelő szüretelési időpontot megválasszuk. Alaptétel, hogy csak az egészséges szőlőből lehet egészséges bort előállítani. Különös gonddal kell az eijesztést végezni, a kén helyes adagolása segítségünkre lehet. - Ahol most beszélgetünk, a Benedekvölgy. Vannak-e ennek a völgynek szüreti hagyományai, története? - Benedek-völgy a szekszárdi borvidék legrégibb szőlőtermelő területe. Ezt bizonyítják a Benedek-völgyi szurdiklakások, amikor is az itt élő emberek művelték a szőlőt, mint napszámosok. Az akkori szüretek mindig ünnepnapnak számítottak, hisz az egész esztendő fáradságos munkájának gyümölcsét „takarították" be. Nagy volt az öszszetartás a szomszédok között, egymásnak segítve szüreteltek a családok, s az ünnepi hangulat, ajókedv alapja nem a borfogyasz-. tás volt. I Ma ha valaki énekel, fütyül, a szomszéd legfeljebb azt mondja „ilyen korán jó kedved van". Sajnos ezért a szüret ma már nem olyan ünnep, mint régen, hanem csendes, fárasztó munka. Jó lenne újra visszahozni a szüretek ünnepi hangulatát, a szőlősszomszédok közötti régi baráti kapcsolatot, s az egész évi bortermést meghatározó nap régi rangját. Sas Erzsébet REKVIEM Meredek utca vezet a hegynek. Fekete kucsmás fiatalember ballag felfelé. Kezét zsebre dugja és lépteit vigyázza a havon. A vasárnap délután unalmában asszonyok könyökölnek az ablakok mögött. Integet az egyik s bólogat a felmenőfelé, de az nem néz oda. Odabenn két asszony támogatja a langyos cserépkályhát. - Kinek integetsz? - kérdik egyszerre a nézelődöt. - A tisztelendőnknek. - Merre megy? - A Zombai-tanyának. Biztosan az öreget látogatja. - Fenn van Zombai bácsi mindennap. A borát rendezgeti. - Iszik? - kérdi kíváncsian az egyik. - Nem hiszem. Mindig mértéket tartott. - És ha inna... - mondjajólelkűen a nézelődő akkor is megértené mindenki. Több mint ötven évet éltek együtt a feleségével. - A temetésen jól tartotta magát az öreg. - Az első hetek borzasztó üresek. Tudom, amikor az én drága jó Bélámat eltemettem... Van már téma egy félórára. Ezalatt a tisztelendő felér a hegyi utca végére. Felbaktat egy lépcsőn, átbotorkál a földúton. S ott van a szőlők között. Az első présház felé tart. A présház vagy ahogy erre mondják -, a tanya kéményéből fehér füst száll a magasba. Száraz tökével és venyigével tüzelnek odabenn. Rácsap a kilincsre, nem kopogtat, mert a tanyaajtón ez nem szokás. Bent a pincegádorban ismerősen jobbra tart és kopogtat a kisszoba ajtaján. - Tessék - dörmögik odabenn. A nyíló ajtóban feltűnik az öreg Zombai fehér feje. Előrehajlik és felragyog az arca. - Tisztelendő úr? Isten hozta! - Jó napot kívánok János bácsi. Paroláznak. Hosszan, mintha valami nagy út után találkoznának. - Jöjjön beljebb tisztelendő úr. Üljön le itt nálunk... nálam - igazítja ki gyorsan. Fürgén fordul afalipolchoz, leemel egy poharat és az asztalra teszi. Ott egy fehér borosüveg alján van egy kis bor. Megemeli, az ablak felé tartja, aztán gyorsan elsüllyeszti a sarokba. Komótosan kihúzza a fiókot, gyertyát vesz elő, meggyújtja. Aztán kiemel egy mázas cserépkancsót a szekrényből, a pap kezébe nyomja és szó nélkül indulnak kifelé. Úgy lépkednek alá a borszagú pincelejtőn, mintha valami szertartást végeznének. Hegyi ember mind a kettő, tudják mi az illem. Odalenn csengőn koccan az üveghébér, kettőt koppan a fakalapács az akonán és suhogva telik rubintos vörössel a hasas üveglopó. Még akkor sem szólnak egy szót sem, amikor visszatérnek a kis szobába. A kancsót az asztalra kerül, a gyertyái elfújja a házigazda, aztán belécsorgatja a mély tüzű vöröst a két vastag kis pohárba. Némán megemeli. A másik szembenéz vele. - Isten éltesse, Isten vigasztalja meg, Zombai bátyám. Az öreg szeme elfátyolosodik. Vastag, bütykös, kalapácshoz szokott kezében szinte elvész a decis tanyáspohár. - Isten éltesse - mondja ki nagysokára a választ. Kihajtják a bort egészen. Majd koppan az asztalon a pohár és kezet nyújt az öreg Zombai. - Köszönöm - mondja meghatottan. Szája széle megremeg, ezért gyorsan letérdel a jancsikályha elé, hosszan piszkálja a parazsat és rávet két nagy buckót. E hosszú perc alatt mind a ketten őrá gondolnak. A Mamára. Alacsony, tömzsi alakja végigtipeg a szobán, megigazítja az abroszt, csípőre teszi a kezét, végignéz a két emberen, elmosolyodik és eltűnik a temető irányában. Az öreg nehézkesen felkel és visszaül az asztalhoz. Megtölti a poharakat és elnéz a semmibe. A papja most tapintatosan a segítségére siet. Az ablak felé tartja a maga poharát és hosszan nézi a• vérpiros bort. - Jól sikerült az idén - mondja elismeréssel. Zombai bácsi hálásan fogadja a témát. A lélek friss sebei fájnak még, azért menekült a tanyába nap mint nap, hogy kikerülje azokat, akik kötelességüknek tartják, hogy részvétnyilatkozatokkal felszaggassák azokat. Nem kellenek a szavak, érzik ezt mind a ketten. Ennélfogva a következő negyedórában nem vonja kínpadra senki sem az öreget. Még az sem, akinek joga lenne a lélek orvosakén t végigtapintani a sebeket. Hetek óta először megered Zombai nyelve. Kisujjában van a vörösborkészités minden mesterfogása. „Arról" egyik sem beszél. Hogy a Mama milyen derék asszony volt. Munkás, harcos párja e keményfejű lakatosnak. Ötvenkét évig. - Nem szabad sokáig rajtahagyni a törkölyön. En sohasem sározom le a kádat - magyarázza a fiatal vendégnek. Páratlanul ügyes lakatos az öreg Zombai. Haj, de mit ért volna az ügyessége, ha a Mama be nem osztja a keresetet. Katonás rendet tartott és vitte a családot felfelé. - A kénnel pedig csínján kell bánni. Ezt a Mama is tudta. Mert mindent megbeszéltek. Semmibe sem fogott nélküle. - A szűrésnél pedig vigyázni kell! - dörgi az öreg. Otthon mindenre a Mama vigyázott. Az egész családot kormányozta. Nem engedte, hogy valami is megbontsa a család szellemét. Gyanús mozdulattal mázol végig az öreg a szeme sarkán. - Aztán karácsonyig hozzá nem nyúlni a hordóhoz. Hadd pihenjen! Mind a ketten a nyugovóra tért Mamára gondolnak. Akinek emléke úgy melengeti a két ember szivét, mint ez a vörösbor. - Pihenjen békében - érzi a pap is. Térjen nyugovóra a gyász és a lélek pihenjen meg Istennél. Hosszú lesz a csend, de nem hiányzik már a beszéd. Szavak nélkül is értik egymást. Férfiak. Nincs szükségük arra, hogy könnyes ömlengéssel bizonygassákfájdalmuk nagyságát. Erzi a pap az öreg kifosztottságát és az öreg is papjának együttérzö szeretetét. Ülnek a meleg kis szobában és szavak nélkül beszélgetnek. Zombai templomos ember, elég a papja jelenléte is ahhoz, hogy az örök étet beszédei most életre keljenek szivének üres, kongó szobáiban. Értelek... értelek... köszönöm... köszönöm... Olyan ez a csend, mint a legmeghittebb imádság. Csendjében a Mama kedves alakja mellett megjelenik a Feltámadott Úr, aki reménységet és békességet ajándékoz a halállal találkozott kél embernek. Egyszerre emelik poharukat egymás felé, eddig még soha nem érzett szeretettel. A vigasztaló szavak vasárnapra maradnak, a szószékről osztott lelki eledelből Zombai is megelégíttetik. Néhány szó a tanyaajtóban, hosszú meleg kézszorítás és máris ereszkedik alá a város sűrűje felé a látogató. Holnap Isten kegyelmének új napja kezdődik. H. NÉMETH ISTVÁN