Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1995-07-23 / 26. szám
10 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. JÚLIUS 23. Evangélium Közeledjetek Istenhez! „Jön majd olyan idő - így szól az én uram, az ÚR amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ŰR igéjének hallgatására." (Atnósz 8:11.) „Az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a hegyek tetején. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép. (Ézsaiás 2:2.) Nagyon kedves igék ezek számomra, mert erőt, reménységet adnak az ÚR szolgálatában munkálkodni. ígéretek vannak benne amelyek azt mutatják, hogy nem lesz felesleges és gyümölcstelen a mai evangéliumhirdetők munkája sem. Kedves testvérem! Fontosnak érzed, hogy az Úr Jézus Krisztusban tapasztalt örömökről beszélj másoknak? Ha nem tudsz Róla bizonyságot tenni, közeledj újból Istenhez! Az Atya tárt karokkal vár, és újból keblére akar ölelni. Jöjj az Élő Víz Forrásához, és meríts belőle, hogy örök életre buzgó forrássá legyen benned. Teljen meg szíved Jézus Krisztussal, és beszélj róla alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt! Ö mondta: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." (Lukács 6:45.) Töltsünk sok időt Jézussal, hogy szívünk telve legyen igazságával, örömével, szeretetével! A tőle nyert áldásokat adjuk tovább embertársainknak, hogy minél többen megismerjék őt, és részesei legyenek az Isten Kegyelmének! Kedves Barátom! Ha még nem találkoztál Jézussal úgy mint megváltóddal, üdvözítőddel, akkor keresd őt amíg megtalálható. Ámósz tovább folytatja a 8- 12-ben: „Sokan keresik majd, de nem találják." Ma még megtalálható! Egyre szilárdabban áll az „pR házának hegye". Most még talán nem úgy érzékeljük, hogy özönlenek a népek a templomokba, imaházakba, de legyen áldott Istenünk, hogy egyre többen keresik őt. - Te is ott vagy a keresők között? Kihasználod a kegyelmi időt? Nem élsz vissza Isten türelmével? „Nézd jön feléd Megváltód!" Te is elindultál már? FREI ANTAL baptista lelkipásztor Szákoló Árvaszúnyoglárva, nyalánkságokkal Legyen a Bébiker törzsvásárlója ! (Szekszárd, Wesselényi u. 15. SZÜV) Váltsa ki áruházunkban TÖRZSVÁSÁRLÓI kártyáját, mellyel azután folyamatosan engedménnyel vásárolhat! Valahogy úgy hozta a sors, hogy az elmúlt lapszámban megjelent kudarc után most horgászsikerekről szólhatunk. Itt vannak mindjárt a tolnaiak, akik az ÁFEOSZ által kiírt országos horgászversenyen a Matyéri pályán kétnapos versenyen 2. helyezést értek el. A Tolnai Áfész csapata azonos pontszámmal az elsővel, •J ]• Anyakönyvi hírek Az elmúlt két hétben az alábbi házasságkötések kerültek bejegyzésre a szekszárdi anyakönyvi kerületben. 1995. július 8. Erdélyi Zoltán ésMózsik Zsuzsanna, Rizner József és Osztafin Klaudia. Július 15-én Illés Flórián és Körösztös Gyöngyvér, Mathész János és Jákob Ibolya. Július 8-án Orsós Krisztián, 1993ban született szekszárdi kisfiú tiszteletére rendeztek névadó ünnepséget szülei és névadószülei. Születtek Legutóbbi lapszámunk óta a szekszárdi kórház szülészeti osztályán született legifjabb szekszárdiak. Fazekas Csaba 07. 15., Papp Barbara 07. 15., Tóth Anita 07. 15., Horváth Ferenc Frank 07. 15., Pálfi Emília 07. 15., Bíró Csenge 07. 16., Takács István 07. 16., Tomay Fanny 07. 16., Szabó Zoltán 07.18., Baranya Ramóna 07.18. Az újszülötteknek és szüleiknek jó egészséget kívánunk! r • 1 I ám 20 dekával kevesebb zsákmányolt hallal szorult az ezüstérmes helyre. Sikerről számolhatunk be a Tihanyi Belső-tóért Alapítvány által kiírt verseny kapcsán is, amelyre 22 jól felkészült, 3-3 tagú csapatot neveztek a megyei szövetségek. A kétfordulós tihanyi eröösszemérés Tolna megyei sikert hozott: csapatban 2. helyezést értek el, míg egyéniben a szekszárdi Kapuvári Mihály 1. lett egy negyvendekás angolnával és egy, 2 kiló, 6 dekás ponttyal. A klubcsapatok 3. országos bajnokságát e hónap 29-én, 30-án rendezik meg a Szeged melletti Maty-éri evezőspályán. Erre a versenyre a Szekszárdi HE csapata kapott meghívást. A Kovács András csapatvezető, Mester János edző, s Deáky István, Heimann József, ifi. Mester János és Kapuvári Ferenc versenyző alkotta csapat több kiló árvaszúnyoa vával, fehér- és piros pinkivel és e| „nyalánkságokkal" felszerelkezve utazik majd el az alföldi városba. -éSzeptember 4-én nyit Szekszárdon a „Bóbita" magánbölcsőde! írásban vagy személyesen várjuk a kedves szülők jelentkezését, részletes tájékoztatás a helyszínen, augusztus 1-től. Cím: Bóbita Bölcsőde Szekszárd, Kadarka u. 74. Tel.: 315-713 Érdeklődni: Ráczné dr. Rózsa Katalinnál a 317-784-es számon lehet. Versenytárgyalást hirdet A Szekszárd Városi Önkormányzat az alábbi ingatlanokat versenytárgyaláson .kívánja értékesíteni: 1. Aranytó u. 3777/4 hrsz. 2. Opel Centrum mögött 49/29 hrsz. (volt agyagbánya) 3. Otthon u. 5514/59 hrsz. 4. Keselyűsi u. 3799/3 hrsz. ingatlan beépítetlen része. (Sportcsarnok-Samsonite közötti teriilet.) 5. Rákóczi u. 110 sz. 6. Csatári u. 70.5364 hrsz. 7. Körösi Csorna S. u. 790 hrsz. Részletes tájékoztatást a Szekszárd Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Beruházási Irodája (7100 Szekszárd, Béla tér 8. II. emelet 55. sz.) 1995. július 20-tól - augusztus 4-ig ad. TÁJEKOZTATAS Szekszárd Város Közgyűlésének Művelődési Bizottsága elkülönített alapjaira 1995. II. negyedévében beérkezett pályázatok elbírálásáról Kulturális alap II. Ifjúságpolitikai Alap: Ssz.: A kérelem tárgya: A támogatás összege: (ezer Ft-ban) Ssz.: A kérelem tárgya: A támogatás összege: (ezer Ft-ban) 1. VÍZPART Alapítvány működésére, továbbélésre 50000 2. Szekszárdi Képzőművészeti Szabadiskola beindítására 50000 3. Szekszárdi Néptáncfesztivál díjaihoz 30000 4. 1. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskola diákkönyvhétre 5. I. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskola - TIT közös pályázata csillagvizsgálóra 6. Városi Demokratikus Független Cigányszervezet Száni Lulugyi együttesének támogatására 7. Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola tudományos bizottsága és a testnevelési tanszék tanulmánykötetének kiadásához 30000 8. Liszt Ferenc Zeneiskola kérelme a bietigheim-bissingeni vonószenekar fogadására 9. Szekszárdi Borvidék Szőlő- és Borkultúra Alapítvány pályázata a II. ALISCA bornapokra 10. Szekszárdi Várostörténeti Klub II. félévi működtetéséhez 11. HOLLÓ Együttes pályázata koncertekre, kazetta kiadására 50000 12. Szekszárdi Szüreti Fesztivál kulturális programjaira 300000 10000 35000 50000 30000 80000 10500 A művelődési bizottság értesíti a pályázókat, hogy a Kulturális Alapon lévő pénzeszközöket július 4-én maradéktalanul felhasználta. További pályázatokat ez évben nem tud elfogadni. 11. Garay János Gimnázium Garay számítógépes versenyre Körösi Cs. S. versenyre Városi Mentálhigiénés Egyesület „Club-30" csoportra I. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskola „Védd a természetet!" programjára Babits Mihály Általános Iskola Helytörténeti szakkör működésére ÁNTSZ Szekszárd Városi Intézete „Életmód" táborra 5. Sz. Általános Iskola iskolavédőnője pályázata Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Szolgálata Drogellenes felkészítő táborra Ady Endre Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium „Segíthetek?" egészségnevelő programra ÁNTSZ Tolna Megyei Drogmegelőzési Munkacsoport és az Egéftségügyi Alapítvány pályázata, ifjúsági személyiségfejlesztő és drogmegelőzési táborra Polihisztor Nyelvművelő, Oktatási Alapítvány alapítványi célokra Sárvári János pályázata Hollandiai Európai Táncfejlesztési 10000 12000 20000 20000 15000 10000 25000 35000 10000 20000 50000 Központban féléves továbbképzésének támogatására 50000 Szekszárd, 1995.július 6. Kaczián János, a müv. biz. elnöke