Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1995-07-09 / 25. szám
12 , SZEKSZÁRDI fASARNAP 1995. JÚLIUS 23. Érdekek, ha találkoznak.. Kitelepül Tolnára a KOVIMA FC A KOMIVÁ a nagy név, Mészáros Ferenc jétékosedző eltávoztáyal is élni és virulni akar. A cél együtt tartani ezt a jelenlegi tudásával már a megyebajnoki megkapaszkodásra alkalmas csapatot. A közösségi szellem adott, a szakmai munkát pedig már a kezdet kezdetén kialakult nívón kell tartani. Úgy tűnik, mindez menni fog, csak éppen nem Szekszárdon. Mire e sorok megjelennek, addigra már megtörténik a fúzió a tolnaiakkal, mely „frigytől" mindkét fél sokat remél. Ennek ellenére meglepetés volt a KOVIMA „nagy költözködése". Pölöte Norbert, a KOVIMA FC elnöke: - Maradtunk volna Szekszárdon, ha nagyobb segítséget, hovatovább nagyobb megbecsülést kapunk. S itt most ne mindjárt az anyagi támogatásra, a százezresekre tessék gondolni. Ha lett volna pályánk, ahol nyugodtan edzhetünk, ha kaptunk volna az UFC-től e megyebajnoki szerepléshez szükséges ificsapatot... Tolnán ezek a gondok megoldódnak - ingyen - no és jól jön az a cirka másfél millió, amit a város a színvonalasabb foci reményében előreláthatólag adni tud. Mi is egy másfelet tudunk öszszeszedni, ez megyebajnoki szinten már a továbblépéshez is optimális anyagi bázisnak tűnik. - Magyarországon ez idáig semmilyen szinten nem jöttek be igazán a fúziók. Nem tart attól, hogy majd itt is a lappan-i gó konfliktusok előbb felszínre jönnek, elmérgesednek, vagyis a tolnaiak nem tűrik el, hogy a szekszárdiak uralkodjanak rajtuk? - Itt nincsenek konfliktusok, még lappangók sem, csak érdekek. A tolnaiak sok saját nevelésű fiatallal rendelkeznek, akik ügyesek, de nem tudták a megyében tartani a csapatot. Az évek óta tartó ingázást a megyebajnokság és a körzeti között szeretnék mihamarabb megállítani, emiatt veszítették el értékeiket. Cserébe kapjuk a már bevethető tehetségeiket, de ennél is lényegesebb: a komplett utánpótlás, folyamatos iskolai háttérrel. A vezetésben is azonos számú helyet kap mind a két fél, így minden a demokrácia írott és íratlan szabályai szerint zajlik majd. A hét közben megtörtént fúzió, hogy a majdani gyerek, egész pontosan milyen névre hallgat, ezt még az ügyvezető elnöknek megválasztott Pölöte Norbert sem tudta megmondani, mert a név végül piaci áru, még az sem elképzelhetetlen, hogy egy olyan szponzorra akadnak, aki több százezres támogatás fejében keresztapa lesz. Tárgyalnak megyei szinten nevesnek számító trénerekkel is. így például Horváth Péterrel, aki a kisdorogi jövőtől teszi függővé, hogy igent vagy nemet mond, de befutó lehet a tolnaiak legutóbbi edzője, a legendás szekszárdi, valamikori NB Il-es sikeredző Kormos Mihály is. Slusszpoénként eláruljuk a tarsolyban lévő harmadikat is: - Mészáros Ferenc, - ha úgy hozná a sorsa, hogy senkivel sem jutna dűlőre... Csillag Balázs és Németh Máté újra bajnok Mint a Németh-futóiskola újsütetű ifjú bajnokaival, Csillag Balázzsal (16) és Német Mátéval találkozhattak már az olvasók. Nos, újra jelt adtak magukról: nyerni tudtak az úgynevezett kiemelt versenyeken, az országos bajnokságon, illetve a diákolimpián. Csillag Balázs, a serdülő A korosztály országos bajnokságán a kétezer akadályon és a háromezer méteres síkfutásban lett a legjobb, vagyis a tavalyi évhez képest duplázott, akkor.az ezerötszáz akadály hozta meg számára a hőn óhajtott sikert. - Számítottam a sikerekre - mondta az I. Béla Gimnázium és Szakközépiskola másodéves tanulója -, mert tavaly óta jelentősen előreléptem az akadálytechnikában és síkon is több számban is javultam, vagyis állóképesebb, gyorsabb lettem. Örülök neki, hogy olyan ellenfeleket győztem le, akik már második éve a serdülő A karosztályban versenyeznek. - Ezután titokban remélsz olyasvalamit, \amire tavaly csak álmodban gondoltál? - Igen, hogy esetleg meghívnak a válogatottba és ott bemutatkozhatok. - Hol, melyik számban látsz esélyt arra, hogy valamelyik válogatott viadalon te képviseld a magyar színeket? - Talán ezerötszáz síkon. * Az általános iskolát most befejező Németh-csemete előtt még ott a teljes versenyidény, csak a diákolimpiát „tudta le". De ezt nem is akárhogyan, egy olyan körülmények között született győzelemmel (ezerötszáz síkon), amely előrevetíti az újabb diadalok lehetőségét. A tizennégy éves ifjú titán nálánál egy évvel idősebbeket páholt el, s a diákolimpia mezőnye pedig megegyezett az országos bajnokságéval. Ezzel bizonyára újra helyén van az önbizalma, ami a télen - a mezőn elért harmadik helyezés miatt - megcsappant. - Akkor lassúnak éreztem magam és az állóképességem sem volt megfelelő, de ma már más a helyzet. - Kellemes gond ugyan, de hadd kérdezzem meg, miként viseled az esélyességet az országos pályabajnokságok előtt? - Nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz, ha... Dolgozom tovább és kész. Na persze, hogy nyerni szeretnék az ezer akadályon és a háromezer síkon is. Aztánjöhet egy pici lazítás. Persze nem sokáig, a tízezer méteren és a kismaratonon is jól akarok szerepelni. - Még az sem kizárt, hogy idő haladtával átnyergelsz a középtávfutásból a hosszúba? - Még túl fiatal vagyok, senki sem mondhat biztosat. A szívem a középtávfutáshoz húz, azon belül is a kisebb távokhoz. * Az országos serdülő- és ifjúsági bajnokságon az AC Szekszárd gerelyhajítói is szép eredményeket értek el: az ifjúságiak mezőnyében Rohn Csilla ezüstérmes loett, míg a serdülőknél Juhász Gábor ezüstérmes, klubtársa- Ritterwald Roland pedig mögötte a harmadik helyen végzett. Erősítések A vezetés sikeres „pénzteremtő" manővereinek következtében úgy tűnik lényegesen erősödik a KSC Szekszárd kosárlabdacsapata. Leigazolták Csák Magdolnát a BSE-ből, aki válogatott játékos és 1984ben az év magyar kosárlabdázónője lett A PVSK-tól érkezik a korábban a Szarvast is megjárt Kiefer Csilla. Marad Madaras Judit és Berkó. Emellett még biztató tárgyalásokat folytatnak egy nem zsákbamacskának számító, a Sió Kupán a Jekatyerinburg színeiben már a szekszárdiak által is látott, csodált orosz centerrel. Guóth Iván - noha még nem írt alá -, de biztosan itt lesz a hétfői első összejövetelen, átmozgató edzésen. Amennyire kézfejsérülése engedi, edzi, felkészíti a csapatot, de - mint azt a Szekszárdi Vasárnap, kecskeméti-nagykőrösi hírforrásokból megtudta, autogramot csak akkor a^fet KSC elnökének, ha már látja is azt a b^^ nyos centert... A Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy telefonszámai július l-jétől megváltoztak: Központi irodaház (Szekszárd, Kiskorzó tér 3.) 74/415-411 Járművizsga-bejelentés (Szekszárd, Kiskorzó tér 3.) 74/415-411 Jármüfelügveleti osztály ^ (Szekszárd, Rákóczi u. 85-87.Ü 74/415-107, 416-328 Jármű műszakivizsga-állomás (Szekszárd, Sárvíz u. 10.) 74/415-320 Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet Kulissza. Jantner László szekszárdi fényképész révén győzött az igazság a Gemenci Nagydíjon: a legnehezebb szakaszt befejező majd200 km-t már nem valamelyik szemtelenül nyerő dubnicai versenyző nyerte, hanem az exszekszárdi, pillanatnyilag még mindig a legjobb magyarnak számító Steig. Jantner fotója bizonyító erejű: Steig kereke jól láthatóan előrébb van, mint Zilov'ecé, nem lehet szó optikai csalódásról. így az ünnepélyes eredményhirdetésnél gazdát cseréit a kupa. A szlovák különösebben nem ágált a dolog ellen, egy szlovákul értő magyar a nagy vitában mindjárt tolmácsolt is Steignek; „Zilovec azt mondta, lehet, hogy nem én nyertem..." Helyreállt a béke. Szerencsére, mert Steigék és bizonyos szekszárdiak közötti ellentétet csak tovább mélyítette volna, ha minden marad a régiben. Anyagilag végül is majdnem mindegy volt, Steig gemenci bevétele a szakaszgyőzelemmel egy ezressel nőtt. De hát afairplay! JÓL JÁR, HA MÖZSÖN JÁR! Új burgonyát is vásárolhatnak a sokféle élelmiszercikkek mellett Mözsön a Malom telepi raktáráruházunkban. Árainkból: Burgonya (napi áron) 20-40 Ft/kg Étolaj 136-140 Ft/l Cukor 77-79 Ft/kg Finomliszt (mözsi) 26,50-29,50 Ft/kg Rizs 86-114 Ft/kg Tésztafélék 110-180 Ft/kg Kutya-macska tápszerek 75-138 Ft/kg Coca-Cola 142 Ft/2,5 1 Telefon: 74/340-455 Mözs Malom Kft.