Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-07-09 / 25. szám

1995. JÚLIUS 9. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 A computerek világában él Szabó Lajos a címfestő Szekszárdon a Csaba utcában és nem használja a computert, nem ragasztja a sablon betűt, nem is fújja festékkel a meglévő mintát, a gyárit, csak számol, beosztja a felületet, kirajzolja, aztán festi. Ezt teszi most már több mint ötven éve. A mai dekorációsok, a computerrel élők, ha néha-néha elvetődnek hozzá, akkor elcsodálkoznak: jé, hát azt a kis ékezetet is kézzel festi? Kézzel festett történelem 1. A <t tágas műhely árulkodik. A sokfiókos, nagyablak éppúgy mint az ajtó melletti mosdóállvány a fölötte lévő tükörrel, az ablakba rendszeresített kávéfőző, az állandó információt adó rádió, az üveglapok, a áda, rajta az ecsettel töltött, egyébként ires festékesdoboz, a táblatartók, a falon lévő feliratok - stílszerűen - a címek is, valamint a patyolattiszta, ám fejlesztést, egykori fejlődést tanúsító tégla-, padló- és cementaljzat is. Különös világ ez ebben az 1927-ben épült, sokat megért műhelyben. Egyformán utal a nagy falfelület gyermekeknek rajzolt mesefiguráival a címfestés egykor művészek által végzett tevékenységére, de a művészet iparrá válására is. Mert akárhogy vesszük számba a jó szakember ismérveit Szabó Lajossal, a tüke szekszárdi mesterrel, a színérzék, az esztétikai érzék, a vénában lévő örökség, a zsigerekben rejlő tehetség - ezt szerényen elhallgatja -, a kézügyesség mellett a művészethez való érzék, értés is jelen van a mindennapok munkájában. És az alázat, a tisztelettel való közeledés is megjelenik a tevékenységéen. A munka végeztével pedig az öröm. ej, milyen jó volt látni néhány éve még, amikor kisebb volt az évei száma a jelenlegi hetvennél, s a konkurencia sem töltötte be azt a szerepet, amit annak előtte, szóval jó volt látni városszerte azokat a feliratokat, amiket saját maga készített, amelyek egy-egy sétánál visszaköszöntek neki! Ilyenkor büszke az ember, s a szépség adja az örömet - vallja a címfestő, aztán arról beszél, hogy az apja a képekhez jobban értett mint ő, szobafestésben is remek volt és grinlandot is tudott csinálni. A régi megyeháza rozettáját vele készítették - egyik grinlandban benne van a nevük -, de a flóderozáshoz - erezéshez is értettek. Tanúság lehet erre, ha még megvan, az említett épület nagytermében két ajtó. Még szerencse, hogy a kedves felesége egy-egy pillanatban megsúgja, hogy Szabó Lajos sem panaszkódhat az előzőeket illetően. Azt mondtuk előrébb, árulkodik a műhely. Most megtoldjuk annyival, mesél a mester. Beszél, és szavai nyomán egy leTswCfGIÍBtl MINDIG 1Ú RIKUM tűnt kor, egy darabka történelem rajzolódik ki, meg egy szakma tündöklése és hanyatlása is. - Úgy 1940 táján a gépjárművek fejlődésével együtt megnőtt az utak forgalma - emlékezik -, a az állam korszerűbb, sok táblából álló, eligazító, figyelmeztető útjelzőket helyeztetett ki. A bonyhádi zománcgyárban készítették és alapozták le ezeket az útjelző táblákat, majd az apám festette rá segédeivel a felírásokat, a kék nyilat és a fekete keretet. Mivel ez a munka biztos megélhetést ígért, 1941-ben' címfestőtanuló lettem. 1943-ban kiváló eredménnyel végeztem. A háború után egy-két év múlva volt szükség a korábbi évekhez hasonlóan sok címfestői tevékenységre. Az útjelző táblák készítése mellett á régiek felújítása, fekete-fehér csíkozása adott feladatot, aztán meg a földművesszövetkezeti üzlethálózat kiépítése igényelte Szabó Lajosék szakértelmét. Akkor az utakat járva minden faluban felkereste az „átalakítandó" szatócsboltot, s felajánlotta a cégtáblák elkészítését. Úgy mondja, akkoijában lehetett kapni 50x70 cemtiméteres tetőlemeznek nevezett vaslemezt, azt szegelték fel lécekre, s. kocsiszámra gyártották a cégtáblákat. Fordulópont volt 1951: szövetkezetbe kellett (!) lépni és ott dolgoztak tovább. Megrendelő volt, a földművesszövetkezet olyan nagy mennyiségű munkát igényelt, hogy az igen sokat bíró dekorációs részleg címtáblafestési lehetőségeit is elvállalta. A Népbolt üzletein kívül, az OTP-fiókokon, ipari és mezőgazdasági szövetkezetek alakultak - ez utóbbiak cégtábláik mellett ezerszámra igényelték a tehenek adattábláit -, később Jött" a Zöldért és sorra nyitotta üzleteit, kérve Szabó Lajosék szolgáltatását is. Minden új intézményben kellettek a figyelmeztető táblák, az irodákra a név- és státustáblák, mellette pedig az új utcanevek, az épülő családi, illetv£ bérházak lakói adtak újabb és újabb lehetőséget, feladatot a címléstőnek, házszám illetve névtábla elkészítésének igényével. Amikor kerékpárosnemzet lettünk, akkor azokra is kellett a tábla a tulajdonos és a gép adataival,--mert különben felírta a kerekest a rendőr. Hol van már ez a világ? De nemcsak ennyi volt a címfestő munkája. Figurás dolgot is kellett készíteni - mondjuk - a női illetve férfifodrászathoz, a felvásárlóhelyekhez tyúk, nyúl meg pulyka „portrét", a felvonulásokhoz táblákat, Rákosi és Lenin fejet - ezt a sok elfoglaltság miatt jó huszonöt éve átadta másnak -, a moziban pedig jeleneteket. Az utóbbi se tartozik már jó ideje Szabó Lajos tevékenységi körébe. - Ezt a munkát 1967-től a fiammal együtt végeztem, aki a szövetkezetben volt címfestő ipari tanuló és ott is szabadult fel kiváló eredménnyel - néz rám, miközben felesége a fiú rajzait szedi elő -, de sajnos 1969-ben egy gyógyszer hibájából meghalt a fiunk. E borzalmas tragédia után feleségem belépett a szövetkezetbe, hogy tudjon nekem segíteni, s azóta együtt dolgozunk. Mindenféle feliratos táblák - reklám, házszám, figyelmeztető, névtábla stb. - készítünk, igaz, már sok feladatot nem vállalunk. Szeretjük csinálni. Nem szabad abbahagyni summáz, s gondolatban egy munkáséletet fog át. A computerek világában él Szabó Lajos, a címfestő Szekszárdon a Csaba utcában, de nem használja a computert, nem ragasztja a sablon betűt, nem is fújja a festékkel a meglévő mintát, a gyárit, csak számol, beosztja a felületet - ma már főleg műanyag táblán, mert az üveg kiment a divatból, meg aztán a Wiesner Jóska sincs, hogy kifúlja - majd kirajzolja és kifesti. A lényeg: ne legyen sok szöveg, könnyen lehessen olvasni, s ezt segítsék a színek. Azok, amelyekre igény van: a nagyon-nagyon halványzöld és a sárga, mert az nyugtató és kiugrik rajta a piros, a fekete és a sötétbarna is. A mai dekorációsok, a computerekkel élők ha néha-néha elvetődnek hozzá, akkor elcsodálkoznak: jé, hát ezt a kis ékezetet, ezt a kis vesszőt is kézzel festi? Vincze Sándor fotó: - kalí -