Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-06-02 / 22. szám

8 , SZEKSZÁRDI f

ASARNAP 1995. MÁRCIUS 12. A hídverő és a múlt Tisztelem a hídverőket, mert olyat alkotnak, ami összeköt. És ha már egyszer megteszik, akkor érdemes tollhegyre tűzni őket. Pünkösd okán a szekszárdi Hepp Ádámmal beszélgettem, őt ajánlom figyelmükbe azzal a valahol olvasott gondolattal, hogy: „A szavak úgysem számítanak semmit Csak az számít, ami mögöttük van. A léleknek az a képessége, hogy megértse önmagát és megértsen másokat." di bátyám, valamikor azt hallottam, a Duna menti svábok a béke és a munka katonái. Olyanok, akik bár vallásosak, de nem szeretnek ünnepelni, dolgozni viszont annál jobban. - Ez az utóbbi igaz, de az is, hogy mi évente három nagy szentséges ünnepet tartunk, amit hochheilige Feiertage-nak mondunk. Ilyen a karácsony, a Megváltó születése, a húsvét, a feltámadás és a pünkösd, az ember megkoronázásának az ünnepe. Ilyenkor az állatokat nem volt szabad megpucolni, csak a legszükségesebb munkát lehetett elvégezni. Egyébként emlékszem, hogy gyerekkoromban egyszer a pap hittanórán azt kérdezte, sorolja fel egyik lány osztálytársam a nagy szentséges ünnepeket, amire ő azt válaszolta: hochheilige Fasching. Vagyis farsang. Jót nevettünk, mert az a bolondok ünnepe. - Valóban igy van, de azért bolondozásra, jó kis mulatságra máskor is adódott lehetőség. Például pünkösdkor. - Ja. A fiatalok már nem akarják elhinni, hogy mi is volt régen. Hat lánytestvérem és egy fiútestvérem volt, aki harmonikázott, így minden összejövetel nálunk zajlott le. Emlékszem, anyám mindig azt mondta: na meglátjuk, ki lesz a Pgngstlimmel, vagyis a sokáig alvó, a pünkösd lustája. Ez úgy volt, tudod, hogy ha valaki udvarolt egy lánynak és pünkösdkor olyan korán ment hozzá, hogy az még nem kelt fel, akkor mezei virágból font koszorút tett a párnájára, merthogy ő volt a pünkösd lustája. Persze ennek híre ment a faluban... - Bizonyára nem minden tanulság nélküli tréfa volt ez, de azt is tapasztaltam néhányszor, hogy másfajta viccre is kapható vagy. - Nagyon szeretem a viccet. Egyszer Speierben voltunk, s ott egy fiú kért kölcsön egy kalapot, aztán azt mondta, az alatt születnek a viccek. Mesélt, mesélt és egyszer csak azt kértem tőle, adja már kölcsön azt a kalapot, hátha nekem is jó lesz. Nem fogytam ki a viccből, elhiheted. De mást is elmondok neked. Ha jönnek a németek, akkor elénekelek nekik négy olyan pikánsjói rímelő éneket, amit csak én tudok, és akkor dőlnek a nevetéstől. - Aztán amikor jól kivicceltétek magatokat, akkor jöhet a tánc. - így van. Tudod, ha már az ünnepeknél és a hagyományoknál tartunk, elmondom, az elsők között voltam Szekszárdon, akik annak idején a tanyákban egy szál harmonikával és egy klarinéttal megszerveztük az illegális svábbálokat. Később, amikor ezt kinőttük, akkor Újvárosban, a mai Szent István Házban már tizenhat tagú zenekar . muzsikált, éjfélkor batyubontás volt, reggel pedig fölálltam az asztalra és mindenkit meghívtam magunkhoz pálinkázni. Végigtáncoltuk a főutcát, a Szluha Györgyöt, a Csaba utcát, aztán minálunk a Wosinskyban a kishordóból ittuk a pálinkát. Utána eltáncoltunk a Berzsenyi utcába a Lovinus szeszfőzdéshez, de ott már nem bírtak fújni a zenészek, így onnan széledt szét a nép. Úgy '68 körül lehetett ez. Miután a tanyákat kinőttük, következett a halászcsárda és amikor az is kicsinek bizonyult, akkor a Gemenc Hotel. Ma is ott tartjuk - sok-sok érdeklődővel - a svábbálokat. - Öt éve pedig minden pünkösdkor itt van a fesztivál. Az embereket dallal, tánccal egybefogó, összekötő, nagyszerű rendezvény. - Erre büszke vagyok, mert a szekszárdi svábságtól indult ki. Az is örömmel tölt el, hogy az Adi fiam találta ki, ő a főszervezője. Ilyenkor egy kicsit jobban megismerhetnek bennünket az emberek, mert bemutatjuk népviseletünket, népdalainkat, szokásainkat, s azt, hogy őrizzük azokat. Úgy gondolom, Szekszárdnak ez a legnagyobb, igen színvonalas rendezvénye, olyan, amire érdemes a városnak vendégeket hívni, mivel van mit mutatni. Egyébként most, hogy a hagyományokról beszélek neked, eszembejut, amikor úgy 1976 táján már megalakult a német baráti kör, de még nem volt zenekarunk, hogy akkor a Klézli Jánossal és az Adival meghívtuk a városi meg a megyei szövetségek vezetőit a Háry borozóba egy vacsorára - saját költségünkre - és kértük, támogassák az elképzelésünket. A háború előtt nem létezett sváb falu, ahol ne lett volna zenekar, meg aztán Szekszárdon is volt. Hogy néz az ki, hogy van zeneiskola, vannak zenészek, aztán rendezvényre vidékről hozunk zenekart. A sváb vérben benne van a zene, ha hallja, nem tud nyugodtan ülni. A német zenét nem fölözi meg semmi. Ha két sváb összeül - így szoktam mondani tréfásan -, akkor nem kettő, hanem három szólamban énekelnek. - Ádi bátyám, te ott vagy mindenféle megmozduláson, akár munkáról, akár értékmentésről van szó. Úgy tudom, ez utóbbi témában a kakasdi betlehemes megmentése fűződik a nevedhez. - Valamikor, egész pontosan 1920 táján az édesapám tanította be először ezt a gyönyörű öltözetet felvonultató szép játékot, s a legjobb énekeseket - köztük a családunk tagjait - gyűjtötte egybe. Végigjártuk a falut, s a kapott pénzből mindenki vett magának valami szükséges holmit. Emlékezetem szerint 1942-ben játszották utoljára. Ötven év után azonban újra megvalósult. Kamionsofőr voltam, éjjel dolgoztam és hogy el ne aludjak, mindig énekeltem. A dallamát tudtam, de sokáig nem állt össze a szövege. Mindenáron fel akartam eleveníteni, ezért rengeteget foglalkoztam vele, végül meglett az eredménye. Ötven év után bemutatta a Dienes Valéria iskola, többségükben magyar gyerekeknek tanítottam meg a helyes kiejtést. A legnagyobb nehézséget a lányok koszorújának és a fiúk kalapdíszének az elkészítése jelentette. Egyik szekszárdi koszorúsnál kaptam egy pesti címet, ahol aztán fénykép alapján megcsinálták. A kakasdi betlehemest leírtuk, videón van, bármikor elővehető. - Csupán egy kérdést teszek még fel. Mit jelent ma Duna menti svábnak lenni ? Büszkeséget. Lett volna alkalmunk elmenni, de maradtunk. A török hódoltság után, az újjáépítésnél és most is segítség nélkül, munkával megmaradtunk. Ezért is mondtad jól, hogy a munka és a béke katonái vagyunk. No meg híd is. Ha kint vagyok, három nap után' honvágyam van, mert itt vagyok otthon Magyarországon. ÉKES LÁSZLÓ Fotó: - kafi Belga segélycsomagok Szekszárdra Az árvák és rászorultak javára A tavalyi pünkösdi fesztiválra hétfős delegáció érkezett a belgiumi Waregemből. Ez az esemény döntő volt mindkét város életében, hisz Guido Carron Waregem város polgármestere akkor járt először Szekszárdon. Akkoriban még újnak számított városunk és a belga város testvérkapcsolata. Közben ott is komoly lépések történtek a testvérkapcsolat mind szélesebb kiépítésére. Meghívták a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekart koncertezni, majd a szüreti fesztiválra magánemberként többen érkeztek szekszárdi barátaikhoz -, hogy részt vegyenek a fesztivál programjain. Megalakult a waregemi Szekszárd Comite. Ennek előzménye, hogy a pünkösdi fesztivál vendégei találkoztak más testvérvárosok vezetőivel is és érzékelték, hogy Becsén milyen nagy szükség van a segítségre. Szekszárdi látogatásuk során a csecsemőotthonba is eljutottak és tapasztalhatták, hogy ott is elkelne a segítség. így a Szekszárd Comite gyűjtést szervezett. Szekszárdra elsősorban használt, de jó minőségű gyermekruhákat küldtek, Becsére pedig gyógyszereket, gyermektápszereket igyekeztek eljuttatni. Az első küldeményt a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar hozta el tavaly júniusi látogatásakor, másodszor Waregem 'város két képviselője Paul Wielfaert és Bárt Eggermont - karácsonyukat feláldozva - személyesen hozták el a gyűjtésből összejött ajándékcsomagokat. A közelmúltban újabb meglepetés érte a szekszárdiakat, illetve először a