Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-05-28 / 21. szám

1995. MÁJUS 28. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 R lossz Trabantot keressünk, hangzott az útbaigazítás és valóban a ház előtt parkolt téglával feltámasztva, abból foltozza ki, szereli a működőképest a családfő. Két lépcsőfok és mindjárt a parányi konyhában vagyunk, asztal, néhány szék, hűtő és — egy keskeny szekrény, ennél több bútort bezsúfolni sem lehetne. Nem nagyobb az innen nyíló szoba sem, a két heverő pléddel letakarva, egyik sarkában az ágyneműk, gondosan összehajtva, patyolattisztán. Asztal, fotelok, ha három ember bejön, egynek biztosan ki kell menni. A parányi ablak nyitva, süt a nap, most beszűrődik } valamennyi fény. Itt szokott kimászni Péter, amikor csukva az ajtó. Nem bírja a bezártságot. Péter egyébként az az Angyalarcú Petike, akit jól ismernek a rendőrségen, rengeteg lopás van a számláján, de mint édesanyja mondja, most már megváltozik. Betöltötte a 14. évet, tehát büntethető és reméli, hogy benőtt a feje lágya. Állítja, a társaság vitte a rosszba és a kalandvágy. - Emlékszel, hogy mikor csináltad az első balhét? - Nem nagyon. Az iskolából vittünk el néhány dolgot. - Van példaképed, akihez hasonlítani szeretnél? | - Nincs. - Dehogy nincs, szól közbe Ildikó, az édesanya. Mondd meg nyugodtan, a Van Damm. Mindig nézi a filmeket és gyakorolja a mozdulatokat... Nagyon sokan kihasználták a Pétert, volt, aki álrendőrnek adta ki magát és elvette tőle a pénzét. Egy ideig sokat zaklattak minket, késő este, hajnalban, ~ mindig jöttek, keresték a Pétert. Mondtam, nem tudom hol van, hogy adná fel az ember a saját gyerekét. Aztán egyszer meguntam, kinyitottam a szekrényt, itt van. De nagy akaraterő van benne. Ha valamihez kedve van, azt mindenáron végigcsinálja. És mindenhonnan hazajön. A Gyiviből is hazaszökött, a második emeletről ugrott ki, a kórházból pizsamában jött haza, amikor Zalaegerszegre vitték intézetbe, előbb hazaért, mint akik az autóval vele voltak. Peti, a főszereplő csak mosolyog, nem tesz hozzá semmit az elmondottakhoz, hagyja, hogy hekat nyelt eddig az öccse miatt. De gyűlölködés nincs emiatt. Krisztián egyébként osztálytársa és"gyerekkori barátja annak a T. Gábornak, akit alig két hete brutálisan meggyilkoltak. Együtt szoktak focizni, motorozni, felmenni a Remete-kápolna kertjébe. Kifelé épNyomravezetők, avagy nyomor a város szélén - Miért kellett megint a múltat firtatni, ha mi nem vagyunk, soha nem találta volna meg a rendőrség a tetemet és újabb gyilkosság is követhette volna. Szerkesztőségünket feldúltan kereste fel a közelmúlt nagy vihart kavaró szekszárdi gyilkosságának két nyomravezetője. A férfi igaz, hogy börtönben ült verekedésért, de a büntetését letöltötte, a szomszédok pedig sanda szemmel néznek rá, mintha a szörnyű cselekményhez köze volna. Dicsőség helyett tehát újra a szégyenkezés. Pedig még a rendőrségen is azt mondták, amikor vallomást tett: na, ezúttal nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatunk ki... Ignácz Gyulát és Gyulánét otthonukban, a Bocskai utcában kerestük fel egy nappal később. lyette beszéljenek. A 2-es iskolában kezdett és nem volt rossz tanuló, a matematikát egészen jól tudta. Na, a pénzt ma is szereti számolni, de a többi elképzelést anyja igyekszik beléoltani. Három osztálya van és ha a negyedikből vizsgát tesz, akkor mehet a dolgozók iskolájába, a TOTÉV-telepen. Oda jár a bátyja, a Krisztián is, aki mint mondja, sopen a házuk mellett visz az út, mindig beszóltak a srácok, áldozat és elkövetők elbeszélgettek anyjával vagy nevelőapjával, Ignácz Gáborral. -•Viccből szoktam mondani, vigyázz gyerek, még a sittre kerülsz, aztán tessék, itt van. Pedig erre gondolni sem mertem volna mondja a családfő. '91 óta, amióta apja megvette nekik ezt a házat, igyekszik jó irányba terelni az életét. Sokat dolgoztak a házon, nem volt ez lakható, még tűzfala sem volt, a nyitott tetőrészt farostlemezzel támasztották be. Aztán fürdőszobát épített, a víz még nincs bent, majd ha lesz egy kis pénz, rákötnek. Szemközt a házzal, az út túloldalán fé— szernek nem nevezhető tákolmány, alatta ép- és roncsmotorok, működésképtelen tévék, egyszer valamire jó lesz kacatok. Ildikó itt szokott teregetni, mert kerítés veszi körül és egyszer elvitték a száradó, teljes öltözet ruhájukat, a fiúk ketten járlak egy farmerben. Düledezik a féltető, a bizonytalan támasztóoszlopokat akarta kicserélni Ignácz Géza, amikor elindult Péterrel és a szomszéddal, az Eddással, akire korábbi koncertrajongása miatt ragadt ez a név. Csatlakozott Ildikó, legalább kirándulnak a hegyen. Jó érzés lenézni a városra. Szabályosan művelt kertek, jómódról árulkodó családi házak. Az új világ lehelete, ahogy kaptatunk fel a pázsitos, geometrikusra nyírt sövények, muskátlis kertek között. Az Áfész hétvégi épületénél kerthelyiséget építenek, a magánterületen jövünk keresztül, utánunk néznek a munkások. Soha nem volt itt ekkora forgalom. Eszembe jut Ildikó kétkedése: „egyszerűen nem tudom elhinni, hogy fényes nappal senki nem látta a fiúkat. Amikor mi feljártunk, mindig észrevettek, sőt ránk is szóltak..." Felszántott rész mellett haladunk, majd az autót letesszük, gyalog lehet továbbjutni. Igazi ösvény nincs, de látszik, hogy jó páran jártak erre előttünk. Van egy rövidebb út is ide fel, de az nagyon meredek, autóval nem járható. - Keresgéltünk, de inkább csak ecetfák voltak, mondtam, hogy menjünk tovább, mert kiszáradt akácokat láttam errefelé - emlékezik Géza. - Ahogy tovább nézelődtünk, gondoltam, (Folytatás a 8. oldalon.)