Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-05-21 / 20. szám

1995. MÁJUS 21. SZEKSZÁRDI 9 • • Ügyes... Még tart, de már hamarosan véget ér a február­ban, márciusban elkészített adóbevallásaink összegezése. Tanulságos adatok halmaza kereked­hetik majd ki ebből, de dr. Bíró Zoltán, az APEH Tolna megyei igazgatója már most tudott érdekes, vagy inkább elgondolkodtató számokkal szol­gálni. Ami az éves - bejelentett - összjövedelmet illeti, az a megyében 1994-ben valamivel több mint 18 milliárd forint volt. A szép summának majd há­romnegyedét, egészen pontosan 73,6 százalékát a bérből és fizetésből élők jövedelme tette ki, 13 mil­liárd forint volt. Ugyanekkor a társas vállalkozók jövedelme az összesnek 1,4, az egyéni vállalkozóké 4,1 százaléka. A nyugdijasok jövedelme idén is, mint az elmúlt években, a teljes összeg 8 százalékát tette ki. « k Érdekes az évek során tapasztalható változás. A főállású munkaviszonyból származó jövedelmek az inflációt követik, évente mintegy ötvenezerforin­tos növekedést mutatnak, tavaly Tolnában az átlag 342 ezer forint volt. A társas vállalkozásból származó jövedelem is évente 25-30 ezer forinttal nőtt, bár az összeg nagy­sága alig a fele az előbbinek. Viszont az egyéni vál­lalkozók átlagjövedelme, a bevallások szerint, évente nagyjából 30 ezer forinttal csökken. Egy maszek '92-ben még átlag 131 ezer forintot keresett egész évben, tavaly viszont mindössze 77­et, tehát havonta kevesebb, mint 6 és félezer forin­tot. Ennyiből tartotta el családját, vett ennivalót, ci­pőt, ruhát, karácsonyra ajándékot, és sorolhatnám tovább. Nem kell magyarázni, valami hibádzik a kréta körül. Nálunk az adócsalás soha nem számított bűnnek, csupán úri huncutságnak. S most sokan nagyon huncutok. Évről évre nő az étvágyuk, s míg - persze nem mindenki, de legtöbben - magasan fe­lülmúlják az átlagot életszínvonalukkal, gazdago­dásukkal, az adóbevalláskora templom egerénél is szegényebbnek tüntetik fel magukat. Nem is zavarna ez senkit, ha nem egy össznépi társasjátékban, egy össztársadalmi élet-játékban csalnának. Azért, hogy a többiek rovására jussa­nak jogtalanul előre. Hogy, míg ők gazdagodnak, esetleg egyetlen fdlér adót sem fizetnek, az ország terheit a bérből és fizetésből élők vigyék, helyettük is. Klasszikus példa a vállalkozó, aki vadonatúj márkás autóján érkezett és a nyakában, karján ló­gó aranyak súlya alatt rogyadozva ment be az APEH-ba, könnyezve adta le bevallását, amiben az állt, hogy egy vasat sem keresett. De vehetünk konkrét példákat is: Tolnában tavaly egy teher­autóval fuvarozó például átlagosan havi 7750fo­rintot keresett, egy kőműves pedig mindössze havi 6810 forintot. Tény, a jövő a magángazdaságoké. Fejlődésüket segíteni kell. Az is tudott, vannak gondjaik. De Ja­nus-arcú, képmutató meggazdagodásuk azok ká­rára, akiknek minden fillérjét számítógépekben az APEH nyilvántartja, egyértelműen ügyes, de eny­hén szólva, nem tisztességes dolog. - sz 1 ­Tornyaitól máig A hagyományokat követve, a nagybányai iskolát elődjének tekintve nőtt ki és érett mai for­májúvá a hódmezővásárhelyi al­kotói kör. A neves előd. Tornyai­tól kezdve a ma élőkig teljes ké­pében mutatkozik meg Szek­szárdon, a Művészetek Mázában az alföldi téma-, szín- és forma­világ. .ló benne megmerítkezni, elidőzni az alkotások elölt. llze­netértékiiek. Keh ételünkön Ké­ri l.ászló: Aranymalac című festménye, Albert Ildikó: A bo­hóc című kisplasztikája. fotó: -kafi­hézség ellenére, olyan történelmi idő­szakot élünk, amikor megkapaszkod­hatunk. Ami a népi vonulatot illeti, ahogy említettem, én abba a világba szület­tem. Szegényparasztiba. Aztán népi is­kolákban nevelkedtem, Hajdúböször­ményben, a Bocskai gimnáziumban ta­it elnökévé választattak '89 márciusában, de ez a bról a második Szűrös Mátyás. (Archív felvétel) nultam. Már a neve is veretes. A Veres Péter, Németh László, illyési vonal szinte természetesen lett az enyém. Na meg úgy neveltek, hogy soha ne felejt­sem, honnan származom, milyen vi­lágból nőttem ki. Mindezen útmutatásokkal a válasz­tókerületemben élhetek is, mert ott is bőviben van szegény ember. Persze azért ma már más a világ, és nekünk el kell indulni a polgárosodás útján, hatá­rozottabban. - Vannak-e személyes politikai ambí­ciói, és van-e olyan vesszőparipája, amit mindenáron meg akar nyergelni? - Minden embernek, így egy politi­kusnak is kell, hogy legyenek ambíciói. Én például már túl vagyok a pályafutá­som csúcspontján, ami '89 október 23­ra esett. Hogy mi vár még rám? Nem le­het tudni. Azt hiszem, politikusként még jó korban vagyok. Vesszőparipám pedig a nemzeti összefogás erősítése. Bár a pártok között sohasem lehet tel­jes az összhang, tehát nem abszolutizá­lom a kérdést, de az biztos, most is olyan helyzetet élünk, olyan nagy ne­hézségek vannak, hogy azon csak a de­mokratikus erők összefogásával lehet javítani. Úgy illeszkedjünk vissza az európai fejlődés fő áramlataiba, hogy nemzeti arculatunkat megtartsuk. Ne olvad­junk fel nagytérségi egységbe. Az Európai Unió is a nemzeti identitás je­gyeinek megtartását képviseli, miköz­ben sok kérdésben közösen gondolko­dunk. - Lát-e esélyt a kis falvak és a vidék talpon maradására a megszorító intéz­kedések után? Nem fél, hogy teljesen el­szegényedünk? - Nekem nehéz kérdés. Választóke­rületemben Püspökladány és Nádud­var város, a többi kis település, község. Az oktatási rendszer átalakításával jön az a veszély, hogy ha áttérnének a 6+4+4-es rendszerre, a kistelepülések nem tudnák azt követni, tehát az esé­lyegyenlőségről már szó sem lehet. Az­tán még ott a gond, hogy az önkor­mányzatok nem rendelkeznek annyi anyagi eszközzel, hogy a rájuk háruló feladatoknak eleget tegyenek. Az elszegényedés nagyon nagy probléma, úgyhogy nem tudom elfo­gadni a különféle szociális rendszerek leépítését, mert így is ketté szakadt a társadalom. Az embereknek úgy 10%-a él nagyon jól, a többiek nem. De nem vagyok ab­ban a helyzetben, hogy valami más al­ternatívát tudnék mutatni. A szakszervezeteknek van elképze­lésük, de hogy azokat a parlament ak­ceptálja-e majd, hogy a módosító javas­latokat miképpen fogja kezelni, még nagy kérdés. - Folyton fogyó nemzet. Kulturális, fennmaradási esélyek? - Vannak elképzelések, most pél­dául a Magyarok Világszövetsége komoly koncepciót vázolt fel. A fo­gyás megállítására és megfordítására van már példa a franciáknál és a cse­heknél. Nagyon fontos, hogy változ­tassunk a szemléletűnkön. Az érté­kek újra értékek legyenek. Ne azt hajtogassuk, hogy „mint oldott ké­ve" pusztul ez a nemzet, hanem hangsúlyozzuk jobban, hogy hány Nobel-díjasunk van, mennyi min­dennel járultunk hozzá az emberi­ség műszaki-tudományos értékei­hez, hogy milyen híres a humán kul­túránk. Egyébként ajánlom olvasás­ra García Marquez legújabb köny­vét, a Szerelemről és más démonok­ról címűt, elgondolkozás okán. Ne­künk is megvan a civilizációnk, a tör­ténelmi múltunk és alapunk ahhoz, hogy megint összeszedjük magun­kat. Ha felemeljük a fejünket, szerin­tem meg lehet fordítani ezt a bús szemléletet. Hitem szerint most sem fogunk lemaradni. Németh Judit fotó: -kafi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom