Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1995-04-02 / 13. szám
10 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. ÁPRILIS 30. jw Dideregtek a kiráMSr lyok, csikótojást keltettek a rátóti falubírák, igazságot szolgáltatott a kiskaW kas... Negyedik alkalommal került megrendezésre a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó, megyei bemutatójának a Babits Művelődési Ház adott otthont múlt héten szombaton. - Általában az általános iskolák színjátszócsoportjai lépnek fel, de előfordul, hogy csak éppen erre az alkalomra szerveződik egy-egy osztály, hogy kipróbálja tehetségét a színpadon. Közülük négy csapat juthat tovább a kaposvári területi döntőre, viszont ez nem verseny, igazán a játék a lényeges, hogy a gyerekek ismerkedjenek a szép beszéddel, a színpadi megjelenítés titkaival. Idén közel 300-an jelentkeztek a megyéből, a tavalyi évben pedig a Pakson megrendezett országos bemutatón 422 csoport közel kilencezer fővel nevezett, amelyen a szekszárdi l-es iskola színjátszói is részt vettek - emelte ki a találkozó jelentőségét Pék Jánosné, a Babits Művelődési Ház főmunkatársa. A kaposvári területi bemutató májusban lesz, ahol ha újra felemelkedik a függöny, a közönség ismét találkozhat a megyei találkozón legsikeresebben szerepelt csoportokkal; a tengelici általános iskolások Horváth Józsefné vezetésével, akik Andersen: A császár új ruhája c. mesejátékkal remekeltek, a szekszárdi l-es iskola pedig Vadócz Eszter és Kovács Erzsébet vezette színjátszókkal, akik a Répamese c. produkcióval lépnek majd színpadra. Csizmadia Sándorné tanárnő az V. iskola csapatával Lázár Ervin Fogfájós oroszlánját adják majd elő. Petkó Jenő drámapedagógus, a zsűri elnöke: - Lényeges, hogy a darabból ne hiányozzon a gyerek, hiszen övék a színpad, róluk és hozzájuk szóljon, amit bemutatnak egymásnak és a közönségnek. Színház, taps: a világot jelentő deszkák. Vajon mit gondol erről egy gyermekszínész a színfalak mögött? Kíváncsi kérdésemre, hogy szerepel-e az álmaikban a színészmesterség, netán példakép, különböző válaszokat adtak. Ugyanúgy lelkesedett egy társulatnyi „kiskomisz" az eljátÖvék a színpad akiktol fiigg, hogy mi lesz a világból..." szőtt szerepekért és az akcióhős Jean-Claude Van Damme-ért, mint néhány „színésznő" a lehetőségért, hogy próbára teheti a képességeit. - kom Dalosgála A '80-as évek közepe óta évente egyre nagyobb népszerűséggel kerül megrendezésre a Cinege madár megyei népdaléneklési verseny, melynek gálamUsorát az elmúlt vasárnap délutánjánestéjén hallgathatták meg az érdeklődők. A versenysorozat sajátossága, hogy az elődöntők és középdöntők után legjobbnak ítélt előadók mindegyike bemutatkozhat a gálán, itt már nincs „helyosztó" versengés. Vasárnap kétszáz szólista, illetve csoport lépett színpadra, három felvonásban adtak ízelítőt gazdag népdalkincsünkből. Először az egész magyarság népdalaiból, majd székely dalokból, végül szűkebb hazánk, a Sárköz népdalaiból összeállított csokrok hangzottak fel. A mezőny legfiatalabb dalosa Barcza Szilvi volt Bonyhádról. Ö most ötéves, de már tavaly is indult a versenyben, akkor a középdöntőig jutott el. - Szilvi, nem izgultál a fellépés előtt? Láttam, alig győzted kivárni, hogy énekelni kezdhess. - Á, nem izgultam. Jó volt ilyen sok ember előtt énekelni. - Otthon sokat szoktál dalolgatni? - Mindig dudorászok. Az óvodában meg táncolok is. - Két dalt énekeltél most. Ki segített kiválasztani ezeket? - Anyu matek-, énektanárnő, ö mondta, hogy ezeket válasszam. Egyébként nem Szilvi az egyedüli versenyző a Barcza családban, hisz nyolcéves nővére is már negyedszer van itt a gálán. Kertművelés A szolo gyomirtasa (I.) A szőlő vegyszeres gyomirtásának sikeres és biztonságos elvégzéséhez szükséges a terület gyomösszetételének ismerete; a talajviszonyok, a művelésmód és az ültetvény korának figyelembevétele. Az új telepítésű, fiatal szőlőben elsősorban a mechanikai gyomirtást javasoljuk; nagy körültekintéssel, ugyanakkor néhány gyomirtószert már ekkor is kijuttathatunk. (Itt jegyezzük meg, hogy néhány rotálással nem tudjuk elérni a rendszeres kézi kapálás évelő gyomfajok elleni hatékonyságát.) Az egynyári (egyéves) gyomokat a perzselő hatású Finale készítménnyel is elpusztíthatjuk. A szert a gyomok 15-25 cm-es fejlettségénél célszerű kipermetezni. Az évelő gyomokat (pl. szulák, csillagpázsit) csak megperzseli, azok hamarosan újrahajtanak. Csak többszöri használata ad ellenük - meglehetősen drágán - elfogadható eredményt. A szőlő fakadását követően óvatosan kell alkalmazni, mert a levélzetre jutva sárgulást, perzselést idézhet elő. A fak&dást megelőzően, illetve idősebb ültetvényben, ha a szárrész kellően elfásodott, veszélytelenül alkalmazhatjuk. A Ronstar az apró (folyondár) szulák elleni hatásos készítmény, amely, kellő odafigyeléssel - ha szükséges - a fiatal telepítésekben is használható. A kihajtott (30 cm - virágzás kezdete) szulákállományra kell kipermetezni úgy, hogy a kultúrnövényre ne kerüljön permedé. Bátrabban használhatjuk a speciális egyszikű irtószereket (Fusilade S, Targa Super, Agil stb.), melyek az egyéves (muhar, kakaslábfű) és évelő (tarackbúza, csillagpázsit) fajok ellen egyaránt eredményesek. Ezeket a szereket az egyéves gyomok 3-5 leveles, az évelők 10-20 cm-es fejlettségénél célszerű kijuttatni. Hatásuk lassú, a gyomok pusztulása 2-3 hétig is elhúzódhat. (Sem a kétszikű kultúrákat, sem a kétszikű gyomokat nem károsítják.) A Glialka készítmények az egyéves és évelő egyszikű gyomok ellen különösen hatékonyak, de használatukkal a kétszikű gyomokat is visszaszoríthatjuk. (Az egyéves gyomok 10-25 cm-es, az évelők 15-20 cm-es fejlettségénél, 15 °C feletti hőmérsékleten kell kijuttatni.) Hatásuk fokozható, dózisuk csökkenthető segédanyagok (pl. Hyspray, ammónium-szulfát) hozzáadásával. A szőlőre is veszélyesek lehetnek, különösen a fiatal növények esetében kell vigyáznunk, melyek szárrészén is felszívódhatnak. Az idősebb telepí^^ sekben okozhatnak kárt a lomboza^^ kerülve, különösen nyár végi, őszi használatukkor. (A rügyekhez jutva a következő évben hajtástorzulást idézhetnek elő, súlyosabb esetekben a tőke ki sem hajt.) A Glialka használatát követően a teljes hatás kifejlődéséig a területen perzselő szert vagy mechanikai gyomirtást ne alkalmazzunk, mert a felszívódást lerontja. A talajon keresztül ható szereket melyek a csírázó gyomokat pusztítják - gyommentes talajra célszerű kijuttatni. A telepítést követő első években a Dual, Maloran és Aresin (a harmadik évtől a Stomp és Devrinol, valamint kötött talajon az Afalon, Linuron, Linurex is) használhatók. Az ilyen típusú szereket általában fakadás előtt alkalmazzuk, de ha el tudjuk kerülni a permedé szőlőre jutását, később a ka gyomok ellen is jó eredménnyel haS nálhatjuk őket. A hatás javítása érdekében a Pual és a Stomp készítményeket Aresinnal vagy Malorannal együtt is kijuttathatjuk. x (Folytatjuk) Piaci iránytű A visszatért kemény hideg ellenére a piac a megszokott nyüzsgést mutatta, bár sokan inkább csak nézelődtek, válogattak, tájékozódtak, kevesebb volt a vásárlás. Az árusoknál megjelentek a primőrök, ezeket néhányan drágábban kínálják, mint egyik-másik zöldségboltban. A déligyümölcsök és egyéb importtermékek árában már érezhető a forintleértékelés és a vámemelés hatása. Árak a szerdai piacon: tojás 7-8 Ft/db, burgonya 75-90 Ft/kg, alma 50-140 Ft/kg, káposzta 90 Ft/kg, kelkáposzta 100 Ft/kg, retek 40 Ft/csomó, Újhagyma 20-40 Ft/csomó, hagyma 85 Ft/kg, paradicsom 280 Ft/kg, banán 150 Ft/kg, fehér bab 280 Ft/kg, tarka bab 360 Ft/kg, fokhagyma 15-20 Ft/fej, saláta 40 Ft/fej, őrölt paprika 800-900 Ft/kg, szegfű 40 Ft/szál, jácint 30-50 Ft/csokor, nárcisz 5-10 Ft/szál, árvácska 20-40 Ft/tő.