Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-04-02 / 13. szám

8 , SZEKSZÁRDI USARNAP 1995. ÁPRILIS 2. Szociálpolitika helyett szegénypolitika Inflálódó segélyek A kormány március 12-i beje­lentése a megszorító intézkedések bevezetéséről sokkszerűen hatott. A csomagterv egyik része a szociál­politikai juttatások lefaragása, megszüntetése. A jogosultságról, határösszegekről még folyik a kö­télhúzás. Családok ezrei kerülnek majd nehéz helyzetbe, az önkor­mányzatok viszont már túl vannak a szociális kiadások tervezésén, s egyébként sincsenek meg az esz­közeik arra, hogy saját erőforrás­ból az eddigieknél nagyobb mér­tékben enyhítsék a rászorulók gondjait. Mi a helyzet Szekszár­don, mennyi pénzt tud a város szo­ciális támogatásokra fordítani, s kik részesülhetnek ebből? Kérdé­sünkre Deli István, a családvédel­mi és szociálpolitikai csoport veze­tője adott tájékoztatást. A szociális törvényből adódó feladatokat - tudtuk meg tőle - az önkormányzat szociális rendelete fordítja le a város sajátosságaihoz, jövedelmi, illetve pénzügyi lehető­ségeihez. A '93 tavaszán készült rendeletet már többször korrigálni kellett, miközben a ráfordított ösz­szeg - a pénz folyamatos érték­vesztése mellett - gyakorlatilag alig változott 1992 óta. Az idén a város költségvetésébe utalt köz­ponti állami normatívák összege már nominálisan is kisebb a tava­lyinál. A szociális bizottság és a hivatal feladata a költségvetés előkészíté­se során az volt, hogy megvizsgál­ja: hol, milyen ellátásoknál lehet visszaállni a szociális törvényben előírt minimumra. Mert a város a szociálpolitika két nagy területén, az intézményi ellátásban és a pénz­beni támogatások rendszerében is csak a kötelezően előírt ellátásokat és csak a minimális mértékben ké­pes finanszírozni. Az idei kiadások nem haladhatják meg a tavalyi tervelőirányzatokat, így mindent öszszevetve pénzbeni támogatásra 75 millió 700 ezer forint a rendel­kezésre álló összeg. Hogy végül is hány család vagy személy részesül ebből a keretből, arról a hivatal nem készített eddig statisztikát, mert igen sok az átfe­dés, egy-egy család többféle támo­gatási formához hozzájuthat. (A jövőben nem biztos, hogy így lesz.) Az egyik nagy rendszer a neve­lési segélyezés. Ebből a minimál­nyugdíj (8400 Ft) alatti egy főre eső jövedelemmel rendelkező családok kaphatnak, amennyiben a gyere­kek) neveléséről megfelelően gon­doskodnak. (Meglehetősen relatív fogalom, de kérdés, mit érnének el a folyósítás megszüntetésével.) Mér­téke egységesen 1800 Ft havonta gyermekenként, az összeg 1992 óta nem változott. 7-800 család részesül ebben az ellátásban, évente 28-32 milliót költ erre az önkormányzat. A hivatal részéről történt kezdemé­nyezés a differenciált elosztásra, de javaslatuk nem talált meghallgatás­ra. A fenti segélyt kiegészíti a gyer­mekétkeztetési díj kedvezményé­nek rendszere, mely 8000 Ft/fő alatti jövedelem esetén adható különbö­ző mértékben. Ez kb. 1500 gyereket, az általános iskolai korosztálynak negyedét eléri, s mintegy természet­benijuttatásnak is felfogható, mert a pénz itt nem a hivatal és a szülő, ha­nem a hivatal és az iskola (óvoda) között mozog, tehát biztos, hogy végső soron a gyerek kapja. Még így is előfordul, hogy díjhátraléka kelet­kezik a gyereknek, olyankor a neve­lési segélyt sem a szülőnek, hanem az intézménynek utalja a hivatal. Egy másik területen, a köz­gyógyellátásban az alanyi jogon ré­szesülők mellett méltányossági ala­pon tavaly saját erőből 400 főt tudott ellátni az önkormányzat. Egy köz­gyógyigazolvány a mindenkori mi­nimálnyugdíj 75%-ának megfelelő (jelenleg 6300 Ft/év) kötelezettséget ró az önkormányzatokra. Az kérheti ezt a támogatást, akinek gyógyszer­költsége meghaladja a jövedelem 10%-át, jövedelme viszont nem ha­ladja meg az öregségi minimum­nyugdíjat 50%-kal (12 600 Ft), csalá­dosok esetén 25%-kal (10500 Ft). A munkanélküliek jövedelem­pótló támogatását fele részben fi­nanszírozza az önkormányzat, s a saját erő mellé az idén címzett tá­mogatásként megkapta a jövede­lemadó egy bizonyos hányadát. (Ezen a területen a munkaügyi mi­niszter asszony nyilatkozata szerint jelentős változások várhatók, így er­re majd a későbbiekben visszaté­rünk.) Deli István gyakorlati tapasztala­tai megerősítik Ferge Zsuzsa és más szociálpolitikusok azon véleményét. hogy országos és helyi szinten egy­aránt indokolt szociálpolitika helyett szegénypolitikáról beszélni. A terület pénzforrásai évről évre szűkülnek, a rászorulók száma viszont növekszik. A beadott igények és a segélyezés folya­matában kialakult hangulat azt jelzi, hogy az emberek jelentős része a tűrő­képesség határán van. Pedig itt is vár­hatók a további szigorítások. Egy kor­mánytájékoztatóban olvasható: „akár alkotmánymódosítással is ki kell ke­rülni a személyi szám megszünteté­sét". Az állam lehetővé akaija tenni a maga számára, hogy éljenek össze az adatok. UDUD TERÉZ Normatív állámi támogatás 1995 szociálpolitikai feladatokra 86981 ezer szociális otthon 11556 ezer idősek nappali ellátása 2036 ezer munkanélküliek jöv.pótló támogatása 22196 ezer Pénzbeni támogatásokra tervezett összegek 1994 + 16500 ezer - 1100 ezer + 431 ezer tavaly nem volt ilyen rendeltetés rendszeres szociális segély nevelési segély étkezési térítési d(j átmeneti segély ápolási dfj munkanélküliek jöv.pótló tám. lakásfenntartási támogatás temetési segély közgy Agyellátás millió Ft 4 34 - (pályázati alapból kb. 10 millió) 10 5 15 8 1,5 2,2 Étkezési díjkedvezmény 75,7 8000-7500 Ft/fó 7500-7000 Ft/fó 7000-6500 Ft/fd 6500- Ft/fd 25% kedvezmény 50% kedvezmény 75% kedvezmény 100% kedvezmény UTAZÁS///?ODA GÖRÖGORSZÁG: KORFU - busszal, apartmanban repülővel, apartmanban KRÉTA - repülővel, apartmanban OLASZORSZÁG: LIDO Dl JESOLO - 4 fös apartman júliusban - busszal, szállodában, félpanzióval COMACCHIO - 4 fős apartman júliusban HORVÁTORSZÁG: CRIKVENCIA - busszal, szállodában, félpanzióval KRK-sziget - busszal, szállodában, félpanzióval TUNÉZIA - repülővel, clubszállodában, félpanzióval MALLORCA - repülővel, szállodában, félpanzióval További felvilágosítás és jelentkezés az Önök megbízható utazási irodájában a Talál­ka tére n' IBUSZ UTAZÁSI IRODA, SZEKSZÁRD Arany J. u. 17-21. Tel.: 74/319-822, 74/319-784. 12000 Ft/főtől 22000 Ft/főtől 30000 Ft/főtől 39900 Ft/ap. 25150 Ft/fó 41200 Ft/ap. 19300 Ft/főtő 19500 Ft/főto 42790 Ft/főtől 54890 Ft/főtől iem csak \ílom! BODY-TOP Április 3-án új üzlet nyílik az Otthon Áruház emeletén. Női fehérnemű, divatáru, harisnya... I «

Next

/
Oldalképek
Tartalom