Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-03-26 / 12. szám

8 , SZEKSZÁRDI MSARNAP 1995. MÁRCIUS 26. A nyelvi kurzus résztvevői különös csendben töltik az órákat A hangos közlést né­hol megfejthetetlennek tűnő, néhol pedig egészen „kézen­fekvő" gesztusok, mimikai jelek helyettesítik. Szó ritkán hangzik, az is csak az egyik nyelven. A hallókén. Gesztus, mimika, kis színészkedés lelővel. A bájos szőke hölgyet Mu­rin Anikónak hívják, 21 éves, sü­ketnéma - az eredeti közeget segít megteremteni. - Gyakran találkozik olyan halló emberekkel, akik a jelelésnek leg­alább egy bizonyos szintjét ismerik? - kérdezem az immár jeltolmács óravezető segítségével. - A hallók türelmes emberek? - Igen - nintegy húsz százalékúja az. Munkatársaim például figye'lF mesek velem, de ha kilépek ebből a közegből, máris mást tapaszta­lok. - Mik a hétköznapi lét - ilyen szempontból - legérzékenyebb pont­jai? - A mindennapi ügyintézések a legnehezebbek. Van néhány hiva­tal, ahova visszatérve már ismerős­ként üdvözölnek és megváiják, amíg mondandóm végére érek. Az általános tapasztalat azonban tü­relmetlenséget, meg nem értést tükröz. Az óra után az egyik résztvevő Varázsló leszek! Nem csoda, ha ebben a pályaválasztási csúcsforgalomban nehezen dönti el a diák(is), vajon mivé legyen. Saját diákságom idején sem volt könnyebb - beval­lom -, nem voltam olyan szerencsés, hogy azonnal rávágjam a „mileszelha­nagyleszel" családi körkérdésre a választ. Bezzeg, ha van összehasonlítási alap! Szülői példakövetés, ambíció, iskolai, közéleti, szakmai példakép. A cél: jól választani. Figyelem! Varázsszó a tananyagban. Vegyük komolyan a loga­ritmusegyenleteket, tudnak valamit! Kisebbfajta pályaválasztási tanácsadó kódolva. A lényeg; oda-vissza gondolkodni: vajon mi lesz belőle(m), ha ezt, meg ezt csinálomQa) vele(m)? Ugye ismerős ? Valószínűleg nem így gondolta vé­gig az a három év körüli kisember tegnap a pályaudvaron nagymamája kérdé­sére adott jövőt rengető féleletét, miszerint: ő, ha nagy tesz, varázsló lesz! A nagymama szerint a kisfiú vállalkozót akart mondani - apja fia -, és nem is sej­ti mennyire beletrafált a lényegbe. E két fogalom manapság szinte eggyé olvad, de szerintem már a varázslók sorsa sem a régi. Gondoljuk csak végig, micsoda mutatványok világában élünk. Sofőrből ügy­vezető, tanítóból tésztagyáros, szövőnőből butikos és fordítva, még a hókusz­pókusz sem marad el. Legyen az ok kényszerpálya vagy a jobb jövedelem remé­nye a „nagyoknál". Mert bizony a kicsikből lesznek a nagyok, persze mindez a megfelelő hozzáértés mellett működik. Karinthy Frigyes Cirkusz c. novellája jut erről eszembe: min megy keresztül az ember addig, amíg eléri a célját és milyen áron jut el oda, ahova vágyik. A „micsoda cirkusz" helyett inkább a micsoda al­kalmazkodóképesség jelzővel illetném magunk. Mégsem megy minden mesésen, amíg a kisfiú varázsló lesz, addig még szú­rós, bozótos az ösvény, vigyáznia kell arra is közben, nehogy kaktusszá vará­zsolódjon, mert tüske lesz mások szemében amint elvéti a varázsigét. Komáromi Andrea odajön hozzám. Elmeséli, hogy van az utcájukban egy fiatalember, akivel korábban is nap mint nap ta­lálkozott. Egy, a szövetségben tett látoga^ tás során derült csak ki, hogy minden reggeli ismerős - siketné­ma. Pontosan olyan, mint bárme­lyikünk, sehol sincs ráírva, hogy egy világ választja el a hallóktól. E csendes világ hídjára lépni a hallók lehetősége, felelőssége. O. vagy egyszerűen csak érdeklődik a jelrendszer iránt. - Kizárólag alapfokon tanulnak a résztvevők? - Nem. Éppen most vizsgáztak a középfokú tanfolyam résztvevői ­ez már egy kicsit komolyabb felké­szültséget igényel. - Ez a nyelv - a kívülálló számára úgy tűnik - nemigen hasznosítható mindennapjainkban. - A résztvevők hétköznapi mun­kájuk során nyilvánvalóan nem használják, ám azonnal megnő a nyelvtudás értéke, ha - például ­egy olyan embertársunkon segít­hetünk, aki siketnémaként kórház­ba kerül és közegéből kiszakítva szinte teljesen magára marad. - Nehezen tanulható nyelv a jele­lés? - A hangsúly nem a jelek megta­nulásán van, hanem a sikettel való kommunikáció képességének el­sajátításán. Ebben van gesztus, mi­mika, egy kis színészkedés, játék és némi rajztehetség is - hiszen ők nem hallanak, vizuális emberek, a dolgokat úgy kell tudnunk megér­tetni velük, hogy ők azt láthassák maguk előtt. Legnehezebb az ügyintézés... A tanfolyamvezető segítséggel dolgozik, mégpedig anyanyelvi je­A főiskolások - noha képzésük­höz nincs közvetlen köze - öröm­mel látogatják a Hallásérültek Szö­vetsége által kezdeményezett ún. jelelötanfolyamot. A szaknyelv leg­alábbis így nevezi a hallásukat rész­ben vagy egészen elvesztettek jel­rendszerét, mely elsősorban gesztu­sokra, valamint az arc kifejezőkész­ségére épít. Van, akit egy későbbi posztgraduális képzés lehetősége csábít ide - nevezetesen gyógypeda­gógiai pályán -, de akad olyan is, aki egyszerűen csak egy, a sok közül va­ló lehetséges idegen nyelvként suly­kolja a sokszor korántsem egyértel­mű kéz- és arcjeleket. - A hány résztvevő, annyiféle indít­tatás?- tudakoljuk a kurzus veze­tőjétől, Simonné Váradi Zsuzsától. - A csoport tagjai nemcsak főis­kolások, az egészségügyből, a ven­déglátásból is köszönthetünk itt résztvevőket. Úgy hirdettük meg a tanfolyamot - immár negyedik al­kalommal -, hogy bárki jöhet, aki­nek az ismerősei körében, rokon­ságában hallássérült ember van 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom