Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-03-26 / 12. szám

8 , SZEKSZÁRDI MSARNAP 1995. MÁRCIUS 26. A nyelvi kurzus résztvevői különös csendben töltik az órákat A hangos közlést néhol megfejthetetlennek tűnő, néhol pedig egészen „kézenfekvő" gesztusok, mimikai jelek helyettesítik. Szó ritkán hangzik, az is csak az egyik nyelven. A hallókén. Gesztus, mimika, kis színészkedés lelővel. A bájos szőke hölgyet Murin Anikónak hívják, 21 éves, süketnéma - az eredeti közeget segít megteremteni. - Gyakran találkozik olyan halló emberekkel, akik a jelelésnek legalább egy bizonyos szintjét ismerik? - kérdezem az immár jeltolmács óravezető segítségével. - A hallók türelmes emberek? - Igen - nintegy húsz százalékúja az. Munkatársaim például figye'lF mesek velem, de ha kilépek ebből a közegből, máris mást tapasztalok. - Mik a hétköznapi lét - ilyen szempontból - legérzékenyebb pontjai? - A mindennapi ügyintézések a legnehezebbek. Van néhány hivatal, ahova visszatérve már ismerősként üdvözölnek és megváiják, amíg mondandóm végére érek. Az általános tapasztalat azonban türelmetlenséget, meg nem értést tükröz. Az óra után az egyik résztvevő Varázsló leszek! Nem csoda, ha ebben a pályaválasztási csúcsforgalomban nehezen dönti el a diák(is), vajon mivé legyen. Saját diákságom idején sem volt könnyebb - bevallom -, nem voltam olyan szerencsés, hogy azonnal rávágjam a „mileszelhanagyleszel" családi körkérdésre a választ. Bezzeg, ha van összehasonlítási alap! Szülői példakövetés, ambíció, iskolai, közéleti, szakmai példakép. A cél: jól választani. Figyelem! Varázsszó a tananyagban. Vegyük komolyan a logaritmusegyenleteket, tudnak valamit! Kisebbfajta pályaválasztási tanácsadó kódolva. A lényeg; oda-vissza gondolkodni: vajon mi lesz belőle(m), ha ezt, meg ezt csinálomQa) vele(m)? Ugye ismerős ? Valószínűleg nem így gondolta végig az a három év körüli kisember tegnap a pályaudvaron nagymamája kérdésére adott jövőt rengető féleletét, miszerint: ő, ha nagy tesz, varázsló lesz! A nagymama szerint a kisfiú vállalkozót akart mondani - apja fia -, és nem is sejti mennyire beletrafált a lényegbe. E két fogalom manapság szinte eggyé olvad, de szerintem már a varázslók sorsa sem a régi. Gondoljuk csak végig, micsoda mutatványok világában élünk. Sofőrből ügyvezető, tanítóból tésztagyáros, szövőnőből butikos és fordítva, még a hókuszpókusz sem marad el. Legyen az ok kényszerpálya vagy a jobb jövedelem reménye a „nagyoknál". Mert bizony a kicsikből lesznek a nagyok, persze mindez a megfelelő hozzáértés mellett működik. Karinthy Frigyes Cirkusz c. novellája jut erről eszembe: min megy keresztül az ember addig, amíg eléri a célját és milyen áron jut el oda, ahova vágyik. A „micsoda cirkusz" helyett inkább a micsoda alkalmazkodóképesség jelzővel illetném magunk. Mégsem megy minden mesésen, amíg a kisfiú varázsló lesz, addig még szúrós, bozótos az ösvény, vigyáznia kell arra is közben, nehogy kaktusszá varázsolódjon, mert tüske lesz mások szemében amint elvéti a varázsigét. Komáromi Andrea odajön hozzám. Elmeséli, hogy van az utcájukban egy fiatalember, akivel korábban is nap mint nap találkozott. Egy, a szövetségben tett látoga^ tás során derült csak ki, hogy minden reggeli ismerős - siketnéma. Pontosan olyan, mint bármelyikünk, sehol sincs ráírva, hogy egy világ választja el a hallóktól. E csendes világ hídjára lépni a hallók lehetősége, felelőssége. O. vagy egyszerűen csak érdeklődik a jelrendszer iránt. - Kizárólag alapfokon tanulnak a résztvevők? - Nem. Éppen most vizsgáztak a középfokú tanfolyam résztvevői ez már egy kicsit komolyabb felkészültséget igényel. - Ez a nyelv - a kívülálló számára úgy tűnik - nemigen hasznosítható mindennapjainkban. - A résztvevők hétköznapi munkájuk során nyilvánvalóan nem használják, ám azonnal megnő a nyelvtudás értéke, ha - például egy olyan embertársunkon segíthetünk, aki siketnémaként kórházba kerül és közegéből kiszakítva szinte teljesen magára marad. - Nehezen tanulható nyelv a jelelés? - A hangsúly nem a jelek megtanulásán van, hanem a sikettel való kommunikáció képességének elsajátításán. Ebben van gesztus, mimika, egy kis színészkedés, játék és némi rajztehetség is - hiszen ők nem hallanak, vizuális emberek, a dolgokat úgy kell tudnunk megértetni velük, hogy ők azt láthassák maguk előtt. Legnehezebb az ügyintézés... A tanfolyamvezető segítséggel dolgozik, mégpedig anyanyelvi jeA főiskolások - noha képzésükhöz nincs közvetlen köze - örömmel látogatják a Hallásérültek Szövetsége által kezdeményezett ún. jelelötanfolyamot. A szaknyelv legalábbis így nevezi a hallásukat részben vagy egészen elvesztettek jelrendszerét, mely elsősorban gesztusokra, valamint az arc kifejezőkészségére épít. Van, akit egy későbbi posztgraduális képzés lehetősége csábít ide - nevezetesen gyógypedagógiai pályán -, de akad olyan is, aki egyszerűen csak egy, a sok közül való lehetséges idegen nyelvként sulykolja a sokszor korántsem egyértelmű kéz- és arcjeleket. - A hány résztvevő, annyiféle indíttatás?- tudakoljuk a kurzus vezetőjétől, Simonné Váradi Zsuzsától. - A csoport tagjai nemcsak főiskolások, az egészségügyből, a vendéglátásból is köszönthetünk itt résztvevőket. Úgy hirdettük meg a tanfolyamot - immár negyedik alkalommal -, hogy bárki jöhet, akinek az ismerősei körében, rokonságában hallássérült ember van 1