Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1995-03-12 / 10. szám
( 1995. MÁRCIUS 12. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 15 Bölcsesség az optimizmusról „Az optimista ember az, aki a legnehezebb helyzetekben is megőrzi józan ítélőképességét és kudarcait úgy éli meg, hogy elkeseredés helyeit erőt merít ajüvtí korlátlan lehetőségeihez." (K. Viktor) Nőkről\ nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú Dávid J. Schwartz: Gondolj merészet Nem árt ha megismerjük a/ optimista \ilágszemléletet. Ha megtanuljuk a dolgokat a/ érdemesebb, a jó oldalukról látni, scmminta rosszról. Ha szemléljük a világol, megkiinm ithetjük Siyát éskümyezelünk életét. \ könsv mottója: Gondolj merészet és nagvot és azt jókedvűen valósítsd is meg. endégem a Gemenc presszóban Nagy Gáspárné, j Erzsike, akivel az akaraterőről, az optimizmusról, az autóversenyzésről és az emberségről beszélgetünk. - Személyesen vagy látásból sokan ismerik Szekszárdon, de valójában ki is az a víg kedélyű, szőke hölgy, aki Trabantjával - rajta a mozgássérültek jellegzetes emblémája - tűnik fel, elma!®fchatatlan a sportpályákról, egyszóval mindig ott van, ahol zajlik az élet... - Hódmezővásárhelyen születtem, ott jártam általános iskolába és tagozatos gimnáziumba. Szerettem á kémiát és a biológiát, ezért érettségi után ezen a vonalon kívántam továbbtanulni. Leningrádbajelentkeztem egyetemre s a pontszámaim alapján mehettem volna, mert a felvételi sikeres volt. Amikor meglátták, illetve amikor nem látták a másik lábamat, akkor „valami" mondvacsinált ürüggyel itthon „marasztaltak". Mindig dacos voltam, fiatal koromban pláne, akkor éppen dacból - ha külföldi egyetemre nem mehetek, akkor itthoni egyetemre se legyek jó - abbahagytam a tanulást. Személyiségi jogaimban sértettnek éreztem magam. Most már másként cselekednék. Az ÁFÉSZ-nél helyezkedtem el, irodai munkát végeztem. Aztán a család Hőgyészre költözött, s nagymamám na^feon beteg lett, s miután az a kerese™m elhanyagolható volt, én maradtam otthon ápolni. - Milyen változást jelentett ez az életében? - Hőgyészen ismerkedtem meg a férjemmel, s 1977-ben a házasságkötéskor Szekszárdra költöztünk. Azért azt még elmondanám, hogy Hőgyészen kegyetlen két évet töltöttem. Egy nagyváros után egy falusi közösségben, ahol bámész szemek kísérték minden lépésemet, már csak azért is sok mindent megtettem, ami számukra elfogadhatatlan volt. Számomra ez egy védekezés volt. A családban úgy nevelkedtem mint egy teljes egész ember, ez bennem tudatosult, a gimnáziumban az osztálytársaim, tanáraim is ezt még megerősítették. S akkor szembe kellett néznem egy falu előítéléteivel, ahol még a jóindulatról sem tudhattam, hogy nekem szól vagy édesanyám pozíciójának. - Péntek 13. Mit jelent ez a nap az Ön számára? - Szerencsét. Amikor Szekszárdra költöztünk elkezdtem iskolába járni - a bonyhádi keriben érettségiztem - s ez a nap is ugyanúgy mint az első érettségim, péntek 13-ra esett. Ehhez hozzájön: péntek 13-án szereztem meg a jogosítványomat. - Meséljen arról, hogy mit jelent az autóvezetés? - Szabadságot, állandó kihívást, játékot, harcot, rengeteget. Amikor megvettük a Trabantot, elkezdtünk a férjemmel versenyekre járni. - Például? - Évente 2-3 alkalommal jártunk - Hát erről regényt lehetne írni. Egy esetet azért elmesélek. Amikor egy hirdetésre telefonon jelentkeztem felvétel ügyében, elmondtam a végzettségemet, úgy tűnt megfelelek. Amikor elmentem személyesen, s a hölgy meglátott ez volt a reagálása: „Jézusom, maga nyomorék?" Nem fordítottam hátat, hanem megkérdeztem, hogy ha az előbb telefonon keresztül megfeleltem, mint könyvelő, akkor most mi az, ami miatt ájuldozik. versenyre, talán a legnagyobbakat említeném. Budapesten a Dózsa György úton minden év szeptemberében a mozgássérültek napján rendeznek évekig elsők voltunk ezeken a versenyeken. Aztán Dombóvárról is elhoztuk az összes megnyerhető díjat. Ha megjelentünk egy-egy versenyen a férjemmel, a többiek már úgy fogadtak, hogy megjöttek a győztesek. - Teljesen elkormányoztuk egymást a versenyek felé, pedig élete másik nagy élménye... - Andrea lányunk 1984-ben született. Természetesen, mint minden szülő én is elfogult vagyok vele szemben. Sportol, négy éve kosárlabdázik. Német óvodába járt, most a Dienes Valéria Általános Iskola ötödikes tanulója. Nagyon érdeklődik a számítógépek iránt, de még konkrét elképzelése nincs arról, hogy mi szeretne lenni. - Nagyon sok gondja volt a gyes után az elhelyezkedéssel. Sokszor váltott munkahelyet és végzeit végzettségéhez „méltatlan" munkát... A többit nem mondom el. Voltam naptárcsomagoló, zacskóragasztó és sok minden más. Élni kellett és kell. A féljem a rokkantnyugdíja mellett is dolgozik. Most a szociális foglalkoztatóban dolgozom pénzügyi vonalon, közben járok egy tanfolyamra, ahol számítógép-programozást és vállalkozásszervezést tanulok. - A sok nehézség és „arcutcsapás" ellenére megmaradt makacs, küzdő, ugyanakkor optimista embernek. A kudarcok után meséljen valamit, amiből erőt merített, s megtarthatta optimizmusát? - A versenyek minden esetben erőt adtak, a sikerélmény beépült az életünkbe. Aztán vannak emberek akiknek semmit nem jelent az, hogy így szoktam mondani: hárman három lábon élünk, s ebből kettő a lányunké. Szeretnek bennünket ezek az emberek és ez erőt ad. - Utaztak is nemrégiben, úgy hallottam? - Igen. Tavaly nagy élményben volt részünk. A német testvérváros Bietigheim-Bissingen Mozgássérült Egyesülete vendégül hívott nyolc mozgássérült sportolót, 5 napra. Az ottani szállásunkat teljes egészében fizették ellátással együtt, nekünk csak a kiutazásról kellett gondoskodni. Akkor elmentem a polgármesteri hivatalba és az utazásunkat 40000 Fttal támogatták. Már csak a fennmaradó húszezer forintot kellett szponzoroktól kérnünk. Ez a hozzáállás nagyon jólesett, úgy a hivatal, fnint a magánszemélyek részéről. Egy mikrobusszal mentünk, ahol a gépkocsivezető egyben ápoló is volt. Felejthetetlenül csodálatos öt napot töltöttünk ott, barátságok szövődtek és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Viszontvendégségbe váijuk őket. - Győzelemről, kudarcokrók, nehézségekről, értetlenségről, sportról beszélgettünk... - Az értetlenséggel nem tudok mit kezdeni. Nekem az olyan természetes, hogy a mankót reggel a hónom alá veszem, mint ahogy más cipőt húz. Aki ezt nem érti meg vagy emiatt más szemmel néz rám, azzal nincs dolgom, túllépek rajta. A sportot imádom, törzshelyem van a sportcsarnokban. Azt el sem mondtam még, hogy pingpongozom is. A győzelmek éltetnek, a kudarcok dacot váltanak ki belőlem. A nehézségekkel mint minden embernek szembe kell néznem és meg kell birkóznom vele. Szerencsére nem vagyok egyedül. Férjem, lányom és van egy csomó ember körülöttem, aki Jegyez" engem. A gyors üzleti sjker elérheti cso| SZEKSZÁRD, KOSSUTH U. S. 74/ 31 S - 21A Oe-gQ-41 Q-1B1