Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1995-02-19 / 7. szám
1995. FEBRUÁR 26. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 107 Bölcsesség a nőkről „Ma is, éppúgy mini a múltban, a társadalmi Felépítmény egyik sarkköve a nö jellemének megadott tisztelet." (Le Play) „Meggondolatlanság elítélni vagy kinevetni a/, asszonyokat, ha többet akarnak tenni vagy tanulni, mint amennyit a szokás a női nemnek kiszabott." (C. Bronté) Nőkről, nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú P. Lauster: A szerelemről és a szeretetről Napjainkban amikor általános n szeretetlenség és a/ ilyen irályú lelki szegénység, a szeretetet ismét a unnilolkodásunk középpontjába keli állítani. mondja a szer/ő, aki a pszichológus s/cméu'1 nézi és írja le tapasztalatait és tanácsait. endégem Fekete Katalin, a tolnai V Művelődési Ház igazgatója, aki egy nőszervezet meghívására az elmúlt évben Amerikában járt - egy pályázat megnyerése után - és az ottani társadalmi problémákkal foglalkozott, különös tekintettel az amerikai nők társadalmi szerepvállalására. • év január végén a tanulmányút résztvevői dapesten konferenciát szerveztek, a magyarországi nők helyzetéről és a női civil szerveződésekről. Ezen a konferencián részt vettek a hazai nőszervezetek valamint azok a civil szervezetek is, amelyek többségükben nőket érintő kérdésekkel foglalkoznak. - Szociális érzékenység. Ezt a kifejezést szokták - jobb híján - azokra az emberekre mondani, akik felvállalják mások gondjait, ezzel megnehezítve, ám gazdagítva saját életüket. Ön a legnehezebb időszakban lett művelődési ház igazgató: nincs pénz a kulturára, mint oly sok másra sem... - Azt megelőzően is emberekkel foglalkoztam, amiben a legtöbb motivációt az adta-adja, hogy szeretek másoknak örömet szerezni, mások problémájának megoldásához segítséget nyújtani. Fontos számomra, hogy emberek vegyenek körül. Meggyőződésem, hogy az ilyen életszemléletet az ember a gyerekkorából hozza magával. Nagy családban nőttem fel, ahol • 'bb generáció élt együtt. Az értékelv, a muni, az emberek szeretete, az igényesség másokkal, de elsősorban önmagammal szemben, ezek a tulajdonságok, amelyek gyermekkoromban kialakultak. Az érzelmi töltés minden ember számára sokat jelent. A dédelgetés, a szeretet amit a nagyszülők adnak, az elkíséri és gazdaggá teszi az embert egy életre. - Akkor szerencsésnek mondhatja magát az életben... - Jómagam is éreztem ezt, középiskolai tanulmányaimat Budapesten végezve nagymamámnál éltem, s ő meghatározó ember volt az életemben. Ahogy élt, dolgozott, megoldotta az élet problémáit, példaértékű számomra a mai napig. Tőle tanultam meg magasra állítani a mércét, ami sajnos sok kudarccal is jár, de a sikernek, amikor az ember saját elvárásainak megfelel, úgy gondolom ezerszeres az értéke. - Ez a mai hivatásában is megjelenik? - A művelődési ház 1992-ben egy nagy kihívás volt. A társadalmi változások olyan terheket róttak az emberekre, olyan elvárásokat támasztanak velük szemben, amelyekre nincsenek felkészülve. Csodálatos feladat az, hogy megtaláljuk ebben a megváltozott helyzetben, hol és mit segíthetünk, hogy életüket szebbé, könnyebbé, komfortosabbá tegyük. Ezek az új célok egyben új utakat is nyitnak, próbálkozásokat tesznek lehetővé. Mindig szerettem a kihívásokat, hiszem, hogy az ember attól fejlődhet, attól lehet több és mélyebb, ha időről időre próbára teszi magát. - Egy ilyen kihívás a nőkkel kapcsolatos problémák felé fordulás is? - Igen! Naponta tapasztaljuk, hogy a nők sokrétű feladatvállalása - munka, család, karrier, közélet - már-már az elviselhetetlenség határáig növekedett. Rendkívül nagy ellentmondást érzékelek a társadalom nőkkel kapcsolatos elvárásaiban, s a nők maguk sem igazán tudják és nincs is lehetőségük arra, hogy az igényeket és feladataikat összeegyeztessék. Amíg a férfiaktól mindenki azt várja, hogy a munkában és csak a munkájukban nyújtsanak kiemelkedő teljesítményt, addig a nőknek nagy nehézségek árán sikerül csak megfelelni a családi élet és a hivatás elvárásainak. - Ezt a kettős elvárást mennyire sikerülhet a nőknek feloldani, van-e arra remény, hogy valamikor is más lesz, legalább a megítélés? - A nők a társadalmi nyomás hatására igyekeznek erejükön felül eleget tenni, ami természetesen lehetetlen, s állandó feszültségben élnek, konfliktusokkal küzdenek. Ennek az az eredménye, hogy örökös lelkiismeret-furdalás gyötri őket, versenyt futnak önmagukkal. Általános tünetként jellemző a „kollektív lelkiismeret-furdalás". - Mégis mi lehet a megoldás? - A megoldáshoz sok mindennek meg kellene változnia. Lehetővé kellene tenni, hogy a nők eldönthessék, hogy az élet mely területén kívánnak eredményeket elérni, s ennek ne az legyen az ára, hogy le kell mondaniok a gyermeknevelésről. Az infrastruktúrának az a fejlettsége, ami kiszolgálhatná a hivatásának élő nőt. Ennek feltétele a női munka megfelelő szintű anyagi elismerése... Azt gondolom és hiszem, hogy ugyanolyan szép hivatás az anyai hivatás, amihez viszont a férfiak nagyobb anyagi megbecsülésére lenne szükség. - Ha egy vezető beosztásban lévő ambiciózus nő sem tudja elérni, hogy a társadalom a férfiakkal egyenértékűnek ismerje el és értékelje, akkor mit várhat egy nö, aki esetleg a főhivatású anyaságot vállalná? - Mindkét területen lehet kiemelkedő teljesítményt nyújtani, s mindkét hivatás teljes embert és megbecsülést kíván. Sajnos ez jelenleg nem mondható el, a mai társadalmi értékrend szerint csak háziasszonyoknak, anyáknak, feleségeknek lenni nem megbecsült hivatás. Ezek a nők még kiszolgáltatotabbak, nap mint nap meg kell küzdeniük a másodrendű állampolgár státusával. - Mi volt a budapesti konferencia központi kérdése, illetve miben döntöttek? - Megpróbáljuk a magyarországi női szervezeteket egy hálózatba tömöríteni, informálni őket egymás munkájáról, hogy kialakulhasson az azonos érdekek és igények mentén egy hatékonyabb érdekvédelem. A kérdés a nők és a férfiak közötti együttműködés vagy verseny. Meggyőződésem, hogy a nők érzékenyebbek, jobb a kapcsolatteremtő készségük, toleránsabbak, konszenzusra törekednek. Ezek a tulajdonságok a közéletben alkalmasabbá teszik őket a legfontosabb, legnagyobb feladatok ellátására. Mégis! Az említett okok miatt kevés nő vállal ilyen szerepet. A munkamegosztásban, teherviselésben, az együtt vállalt feladatok közös megoldásában és kialakult szokások, gondolkodás átértékelésére lenne szükség ahhoz, hogy nő és férfi egymást ne ellenfélnek, hanem partnernek tekintse az élet minden terülétén. - Hát ez bizony jó volna!
