Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-08-28 / 34. szám

1994. AUGUSZTUS 28. szekszárdi 9 nem fogom elejteni. Ám az is végigpergett bennem, hogy íjas vadászatnál nemigen marad idő teketóriázásra, mert kedvező lövési lehetőség igen ritkán adódik. A medve valószínűleg ismerhette már a placcot, mivel többször föltekintett a fára, mint aki tudja, hogy lehet ott keresnivalója, ám én terepszínű ruhámmal, feketére kent arcommal egészen beleolvadhattam a környezetbe. A mackó elment alattam, felborította a csali hordót és játszani kezdett vele. Hogy stabilabban álljak, átléptem egy másik ágra. Céloztam, de a medve mozdult, így nem lőhettem. Aztán egyszer csak „beállt", szépen mutatta az oldalát, hátvonalát, ahogy az „elő van írva". Kihajoltam az ágak közül és lőttem. Amire érdemes volt 28 | évig várni " - Gyakorlatilag ott találtam el, ahol terveztem: a lapocka mögött, a gerincoszlop mellett. Lenézve láttam, hogy a vessző nem csapódott be túl mélyen, csak úgy az egyharmadáig - valószínűleg az oldás pillanatában izgalmamban visszafogtam az íj idegét, így nem gyorsult fel eléggé a vessző. A medve megbicsaklott, fújt egyet, megfordult és leszaladt a völgybe - a mozgásán hallani lehetett, hogy komoly találatot kapott. Sötét volt már, így eleve nem is gondolhattam arra, hogy a dzsungelszerű rengetegben még aznap megtalálom az állatot. Egy álmatlanul töltött éjszaka után reggel vendéglátómmal és annak két kutyájával mentünk vissza a terepre. Alig értünk ki, néhány perc múlva már csaholtak is az ebek, a házigazda pedig csak ennyit mondott: Megvan." Rövid keresés után mi is ^megláttuk a mackót, egy kis tó partján feküdt. Gazdám magamra hagyott, terepjárójáért indult. Hogy milyen pillanatok voltak azok ott kettesben a mackóval, azt nehéz leírni, elmondani. Túl azon, hogy gyerekkorom óta erről álmodoztam, két évem minden perce erről a pillanatról szólt - nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna arra, vajon milyen érzés lesz megpillantani a medvét, amikor már ott hever, nyílvesszővel az oldalában. Átfutott rajtam a két év tervezgetésének minden pillanata és az, hogy a barátaimon kívül gyakorlatilag senki sem hitte, hogy sikerülni fog. Boldog voltam, hogy a kétkedésekkel, sokszor hátráltatásokkal szemben sikerült bizonyítanom, elsőként a magyarországi vadászok közt. Andaxinnal ne induljunk útnak - Akadt más zsákmány is a vadászat alatt? - Összesen egy medvét lőttem: ha huszonnyolcat találtam volna, akkor is csak egyet ejthettem volna el, hiszen - ahogy ott mondják - medvéből egy is elég. És hát íjjal vadászni egészen más, mint hagyományos fegyverrel: sokkal nagyobb felkészültséget, lényegesen több időt, kitartást, bizonyos értelemben egészen más képességeket igényel, mint távcsöves, golyós puskával útra kelni - ám az élmény is százszorta nagyobb. - Soha nem félt? - Egy dolog valóban igaz: ÉszakAmerikában a medvebalesetek 99%-át a feketemedvék okozzák. Ez nem annyira támadókedvükből, mint inkább létszámukból, elterjedésükből adódik. Nem túl nagy termetű állatok, a nőstények 100-150, a hímek 200-300 kg-ra nőhetnek. Tudni kell, hogy ezek bátor állatok, nem félénkek és bizony elég nagy kalamajkákat tudnak okozni. Ami még gond lehet velük kapcsolatban, az az, hogy - ellentétben például a grizzlyvel - igen kiválóan tudnak fára mászni, tehát ha a kolléga valakit le akar szedni a biztonságosnak tűnő magasból, akkor nincs sok apelláta. Vannak bizonyos játékszabályok akár a sebzett példányokkal, akár a bocsait vezető anyamedvével kapcsolatban -, amiket be kell tartani és kész. Sokkal több veszélyt jelentett például, hogy a leshelyekig - ahova másfél, két órajárással lehetett kijutni - gyakorlatilag semmilyen út nem vezetett, csak egy alig észlelhető csapás, amit ha eltéveszt az ember, menthetetlenül eltéved, különösen este, amikor észrevenni is alig lehetett őket. Ha ott valami végezni akar velem, mákszemnyi sanszom sincs Kenuval Kanada földjén még ha kibiztosított kézigránáttal sétálok is. De aki ettől fél, annak nem kell elmennie ilyen helyre vadászni. Nézem a szenvedélyesen mesélő fiatalembert, aki huszonnyolc esztendős korára megcsinálta a „nagy dobást", azt, ami után az ember már tényleg ráér hétköznapi dolgokkal pepecselni élete végéig. Kutyául irigy lem Kovács Lászlót Nem Kanadáért, nem a megvalósított gyerekkori álomért, de még csak nem is a medvéért. Saját magáért Űgy, ahogy van. ORBÁN GYÖRGY Fotó: - kali S, A nagy vad szobája falán emlékeztet a vadászkalandra Szekszárdi történetek Belváros A várost átszelő ötvenhatos út kihasználtsága azt gondolom, nem sok kívánnivalót hagy maga után. Leterheltsége folyamatosan nagy. Irgalmatlan mennyiségű gépkocsi zuhog végig naponta ezen a meglehetősen szűk keresztmetszetű úton. Es feltűnően sok a nagy, pótkocsis, meg nyerges szállítmány, mely járgányok alaposan megrakottak. Kővel, téglával, cementtel tele zúgnak át a majd négy kilométernyi szakaszon. Most újra folytatják a burkolatjavítását. A kórházkápolna és a munkaruházati bolt közti szakaszon folyik a munka. Készül a padka magasítása, készülnek a helyi járatok részére az öblök, készítik elő a terepet az aszfaltozáshoz. így aztán majd megint bírja pár évig a forgalmat. * Vannak azért csendesebb órák is a városban. Vasárnap délelőtt például kihalt minden. A taxiállomás ugyan televan, de sem ember, sem járműforgalom nincs. Igazi idill. Tulajdonképpen lehetne sétáltatni gyereket meg kutyát, csak úgy nézelődhetne az ember, mégsem választja a városlakó ezeket az órákat ilyen célra. Azért akad autós, aki élvezi a helyzetet. Áll a kocsi a piros lámpa előtt a szélső sávban, melyből az újváros felé tehetne kanyarodni. Ő, egy kékbe-zöldbe öltözött fickó, nem kanyarodik, minek is, újságot akar venni. De hogy? Szóval át dönget a Garay térre a szélső sávból, ott a fagylaltos előtt megfordul, még ugyanezzel a zölddel visszajön, át a kereszteződésen és megáll az újságosbódé mögött. Kiugrik, mint aki siet, de nem siet, mert legalább öt percig vár az újságjára. A példa azonban ragadóssá válik. A posta felől busz kanyarodik a vasút felé. Kint marad a külső sávban és megáll a már ott várakozó autó mögött. De ez még semmi. A busz és a zebra között pont befér még egy szei mély kocsi. Megáll. Neki is újság kell. Teheti mind a három kocsi nyugodtan. Se forgalom, se semmi. Vasárnap délelőtt van. Csend és nyugalom. * Tudják, mi a Red Bull? A Red Bull az egy üdítő. Egy osztrák vállalkozó gyártja. Televan mindenfélegyógynövényekkel. Serkent, meg amit csak akarsz. Az ize nagyon kellemes, savanykás. Pezseg, mint a veszedelem. Egy baja van. Nagyon drága. A kéthárom deci dobozos vagy üveges holmi majd kétszáz forint. Múltkor tele volt vele az ötvenes. Nézem a minap. Sehol egy darab sem. Elfogyott. Megvettük mi, emberek, hiszen különben honnan tudnám, hogy milyen jó? * Nézem a Skálában a választékot. Tényleg van minden, kengurut is láttam. Egy dobozon láttam a kis állatot, amely amúgy nem kicsi, mint tudjuk. De a dobozon kicsi. A doboz sörös. A usztrál a doboz is, a sör is. Meg kéne kóstolni. Biztos nem rosszabb, mint a Red Bull. -tüke-