Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-12-25 / 51. szám

1994. DECEMBER 18. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 „Egy órára elfeledhették az otthoni szegénységet" Régi karácsonyok Szekszárdon Boldog békeidőként szokták emlegetni az első világháborút megelőző évtizedeket, és a korszak részben rá is szolgált erre a minősítésre. A tél még igazi tél volt, fehér karácsonyhoz szoktak az akkor élő nemzedékek. Előfordultak ugyan kivételek, a legidősebb emberek sem emlékeztek pl. az 1875-ös karácsony időjárásához hasonlóra. A decembér eleji havazás és nagy hideg után hirtelen verőfényes meleg napok következtek Szekszárdon, karácsony táján szokatlan tavaszi hangulattal. Ágyba való zsúpszalma 8 forintért á

égi szokás az ünnepek előtti bevásárlás, bár kojént más-más portékák iránt volt nagy kereslet. Százhúsz éve 8 forintért már hozzá lehetett jutni egy mázsa „derczeliszthez", vitték is, mint az ágyba való zsúpszalmát, - az még annyiba se került. Kapós volt a lámpaolaj, és a faggyúgyertya, de aki igazán kedvébe akart járni szeretteinek, az jól bevásárolt árpakásából és háziszappanból. A lányok-asszonyok szép hímzéseket, varrásokat készítettek. Ennek egyik szép példája az Augusz-testvérek, Anna és Ilona karácsonyi meglepetése; saját kezűleg hímzett, gyönyörű violaszínű misemondóruhát ajándékoztak az újvárosi templomnak. A belvárosi r. k. óvodában minden évben felállították a gyerekek karácsonyfáját. így volt ez száz évvel ezelőtt is. A jótékonysági nőegylet gyűjtéséből ajándék került a fa alá a szegény gyerekek számára. Simonsits Béláné nőegyleti elnök tetőtől talpig meleg ruhába öltöztette a leginkább rászorulókat. Jótékonykodása emlékére a szekszárdiak utcát neveztek el róla. Az ún. Alapnevelési Egyletnek is volt egy óvodája ^^^árosban, 1894-ben itt is szép műsorral köszönte^neg a gyerekek a jobbmódúak adományait. A kisfiúk kész ruhákat, a lányok pedig ruhaszövetet kaptak, ami igen figyelmes módja volt az ajándékozásnak. Századvégi írásokból tudjuk, hogy ilyenkor karácsony táján felállították a városi népkonyhát, a szegények téli menedékét. Fonott kalács, pogácsa, szalonna, süvegcukor, hasábfa, élő birka és pénzadomány gyűlt össze arra a célra, hogy a téli kenyérnekvaló nélkül maradt szekszárdiakat legalább karácsonykor meleg étellel kínálhassák. A pénzadományok sok helyről érkeztek. Egy érdekes szekszárdi szokás is gyarapította az ún. szegénypénztárt. Aki karácsony táján peres úton valamilyen kártérítéshez jutott, az összeget felajánlotta jótékonysági célra. Per pedig volt bőven, a jótevők nevét a helyi újság mindig leközölte. Századfordulós sajtóhírek gyakran szóltak elhagyott csecsemőkről. Sokakat foglalkoztatott a talált akkori szóhasználat szerint lelenc - gyerekek ügye. Egyesület is alakult védelmükre, de a karácsony múltával bizony bezárultak a szívek és a pénztárcák, alig gyűltek az adományok. Erre utal a helyi újság szerkesztőjének keserű kifakadása is: „Édes hazánk a frázisok hazája, aki ilyenekhez ért, azt megbámulják, s ha kellő kitartással űzi, akkor nagy ember lesz belőle. Két különösen zsíros termőföldje van a nagy kongású szavaknak, ezek a morál és a jótékonyság.. " Felruház tíz gyermeket... Ahol hiányoznak a rászorultakon segítő intézményes megoldások, ott még nagyobb szükség /an a környezet figyelmére és gondoskodására. Ezt éjezték ki a különböző segélyegyletek és karitász mc zgalmak. Szekszárdon több ilyen célú egylet működött, a Rabsegélyző Egylettől a kedves nevű Muskátli Asztaltársaságig. Egyikük, az Első Magyar Asztaltársaság Szabó Dezső szekszárdi festőművész is a fronton töltötte fiatal éveinek egy részéi. Karácsonyi hangulatú akvarelljei ezúton adjuk közre. azt vállalta, hogy minden karácsonykor felruház tíz gyermeket. A mintegy 40 tagú, jórészt iparosokból álló egylet ilyenkor vendégül látta a város lelkészei kíséretében érkező gyermekeket. A mérték után készült ruhákat, csizmákat, kalapokat, cipőket kitették közszemlére, majd felöltöztették a kis vendégeket. A gyerekek meghallgatták a szülők iránti szeretetre buzdító beszédet és hozzáláttak a bő uzsonnához, „mialatt a szintén megjelent szülők könnyes szemmel nézték őket, kik egy órára elfeledhették az otthoni szegénységet." Szomorú, sokak számára gyászos karácsonyt hozott az 1914-es esztendő. A családokat sújtó háborús veszteségek enyhítésére segítő szándékú kezdeményezések bontakoztak ki Szekszárdon is. A Szekszárdi Takarékpénztárnál összegyűlt koronákból a Vöröskereszt tíz kórházi ágy katona sebesültjeinek ellátási költségeit vállalta. Az első háborús karácsony hidege indította el a segélyezés egy új módját, a hósapkák, kötött harisnyák, érmelegítők és téli ruhák gyűjtését a harctéri katonák számára. Már gyakorta gyászhíreket hozott a postás, a szeretet ünnepén az is nagy örömnek számított, ha valaki még téli ruhaneműt küldhetett katona hozzátartozójának ajándékba. A háború végén vált bizonyossá, mekkora jótétemény volt Augusz Imre végrendelete; a városra hagyott vagyonból épült árvaház. Az adományokból a hadiárvák elhelyezésén túl karácsonyi meglepetés is jutott a gyerekeknek. Színielőadások - jótékonysági célra Negyedik éve tartott a háború, amikor Bezerédj Pál, Szekszárd első díszpolgára állt a népkonyha-intézmény élére. Karácsony hónapjában 2500 rászorulót részesített támogatásban, mindenki legalább naponta egyszer meleg ételhez jutott. Az adakozás szervezésében és a szegények sorsának enyhítésében Triebler Irma - halálakor utcát is elneveztek róla - és a katolikus óvoda irgalmas testvérei jártak az élen. Elesett és támogatásra szoruló emberek mindig voltak, különösen háborúk és gazdasági válságok idején. Békésebb években vidámság is került az ünnepi programokba. Lelkes műkedvelők színi előadásokat tartottak az Újvárosi Társaskörben, a felsővárosi reformátusoknál vagy az Alsóvárosi Társaskörben. Ilyenkor zsúfolásig teltek az egyesületi nagytermek, a bevételt pedig valamilyen jótékonysági vagy más hasznos célra fordították. A két világháború között kis szegényház húzódott meg az alsóvárosi temető mellett. 1930 karácsonyán 14 lakója fogadta hálával a leányegylet adományait. Szociális Missziótársulat néven egy igen aktív segélyegylet működött ez időben Szekszárdon. Karácsonyonként fenyőfa ünnepélyt rendezett a kórházban. A palánki telepen lakó elmebetegeket külön műsorral kereste fel, amire válaszul, a szeretetadományok viszonzásaként a gondozottak is előadással válaszoltak. Válságos esztendők ezek, új háború készülődik, a szekszárdi újság ismét szegény karácsonyról ír. A belvárosi katolikus templom hívei Konrád Sándor helybeli szobrász munkájával, egy Szent Imre szoborral lepik meg magukat az ünnepre. A fogházban raboskodókra is gondoltak, minden elítéltnek jutott az adományokból gyűlt ajándékokból. Mindig akadtak segítő szándékúak Háborús években a Vöröskeresztre hárult a legnehezebb feladat, ha kis időre is, de legalább karácsony táján szeretetet adni a hazatért sebesült katonáknak, vigasztalni özvegyeket, gyámolítani árvákat. Tolna megyében 1943-ban kétezer hadiárváról kellett gondoskodni. A Boldog Karácsony így válhatott sokak számára valóban boldoggá a legnehezebb időkben is. Bár > mindig voltak, és gyakran sokan voltak a segítségre rászorultak, szerencsére mindig akadtak segítő szándékúak is, legalább ilyenkor karácsony táján... Kaczián János