Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-12-04 / 48. szám

1994. DECEMBER 4. SZEKSZÁRDI 3 lehetőségem érdekvédelmi szerveze­tekben tevékenykedni, tehát volt alkal­mam megismerni és megszeretni kör­nyezetem érdekeinek képviseletét. Egyenes, becsületes, korrekt vála­szokat várok és adok. Nem vagyok híve a felelőtlen ígérgetéseknek, de képes vagyok kitartóan küzdeni azokért az el­várásokért, amit jogosan támasztanak a választópolgárok. Választókerületem nagyobb része családi házas környezet, a legvonzóbb városrész számomra. Őszintén remélem, hogy megvá­lasztásom esetén megelégedéssel tu­dom képviselni az Újváros érdekeit. Búzás Istvánné (MSZP) 56 éves nyugdíjas, Liszt Ferenc ut­cai lakos vagyok. Házasságkötésem ré­vén kerültem Szekszárdra 37 éve, s azóta is itt élek. Két felnőtt gyermekem és három unokám van. Férjem szintén nyugdíjas. Azért vállaltam a képviselő-jelöltsé­get, mert nap mint nap találkoztam környezetem, lakótársaim problémái­val, gondjaival és úgy érzem van erőm közreműködni a megoldásokban. Vállalom, mert itt élve látom, isme­rem a gondokat. Tudom, hogy nagy szükség lenne az újvárosi gyógyszertár visszaállítására, a szilárd burkolat nél­küli utcákat, egyes területek gáz, szennyvíz-csatornázási gondjait meg­okiini, a sok rendezetlen terület rende­z^Bb megoldást találni. * Dr. Gémes Balázs (független) Néprajzkutató és középiskolai tanár vagyok. Úgy vélem magamról ennyi elég, hiszen már négy éve a II. sz. kör­zet polgárait képviselem. Sok tapaszta­latot szereztem, hogy csak együtt, összefogással, akarással, szorgalmas és kitartó munkával lehet eredményt fel­mutatni. Kerületemben különösen sok a ten­nivaló. Megelégelték a polgárok a köz­ponti városrészhez viszonyított hátrá­nyos helyzetet: a sáros, poros, kietlen utcákat, a gyermekorvosi rendelő, ­újabban már a gyógyszertár hiányát, az utcán folyó szennyvizet, a nyári zápo­rok okozta rettegést, mert ezek bárme­lyike otthonuk szó szerinti összeomlá­sát eredményezheti stb. Mivel alapvetően derűlátó típus va­gyok, bízom abban, hogy tapasztala­taim, és az egyre erősödő lakossági tá­mogatás eredményeképpen ezeken a gondokon segíteni tudunk. Lejárt a négyéves megbízatás, számvetést kell készíteni. Kolping Szakiskola, Szent István Ház, kibőví­tett óvoda, általános iskolai kollégium. Úgy vélem, az eredmény pozitív. Kü­lön öröm számomra a Római Katoli­kus Olvasókör és a Német Nemzetiségi Egyesület sokirányú tevékenysége. Ezek az eredmények adtak biztatást ahhoz, hogy választóim kérésére a kö­vetkező ciklusra is elfogadjam a jelö­lést. - Amennyiben meg is választanak, lehetőségem lesz a megkezdett mun­kák befejezésére, melynek eredménye­ként egy valóban új Újváros születhet. Dr. Tóth Zoltán (független) 1955. december 3-án születtem Szekszárdon. Szeretem ezt a várost. Szeretem dombjait, a szőlőket, présházait és pin­céit, a szekszárdi embereket. Szeretem a szekszárdi szorgalmat, ahogy a szőlő­parcellákat művelik, s ami az emberek kötődését jelenti ehhez a városhoz. Szeretem a természetet, Szekszárd környékének erdeit, tavait. Elmondha­tom, hogy városunk természeti kör­nyezete szép. . Érdeklődésem széles körű: kedve­lem a zenét, a tudományos-fantaszti­kus irodalmat, a filozófiát, a történel­met. Érdekel a csillagászat, az asztroló­gia, az univerzum. Optimista vagyok, szeretem az embereket s szeretem amit csinálok; foglalkozás-egészség­ügyi vállalkozó és háziorvos vagyok (ez utóbbit területi ellátási kötelezettség nélkül végzem). Jelenlegi lakóhelyemen 1980 óta la­kom, a Wigand János téren (azelőtt Mátai Antal tér), feleségem ott fogor­vos, 2 gyermekünk van. Kötődöm szűkebb és közvetlen környezetemhez, a fákhoz amelyek la­kóhelyemen körülvesznek, s amelynek javát magam ültettem és gondozom. Nagyon sok embert ismerek személye­sen ebben a családi házas városrész­ben, kedvtelve nézem, amint kertjeiket gondozzák, s tetszik nekem mennyire szeretik a virágokat. Lakókörzetünk azonban jóval el­maradt a város többi része mögött még sok minden más területen is. Mindent megígérni felelőtlenség volna, de ha választókerületem polgárai december 11-én megtisztelnek bizalmukkal, arra fogok törekedni, hogy a lehetőségek­hez mérten csökkeritsem lemaradá­sunkat és segítsek felzárkózni kerüle­tünknek Szekszárd urbanizáltabb ré­szeihez. * Vesztergombi Ferenc (FKgP-MDF­MIÉP­KDNP-EKgP) 46 éves kertész üzemmérnök, tős­gyökeres szekszárdi lakos vagyok. Családi állapotom, nős. Két gyer­mekünk van. Iskoláim befejezése után mindig a mezőgazdaságban, közelebb­ről a szőlő- és bortermelésben dolgoz­tam. Jelenleg gazdálkodó vagyok. Az „Újvárosban" nőttem fel, jelenleg a vá­ros más részében lakom. A gazdálko­dás, - melyből adódóan naponta meg­fordulok a körletemben - lehetővé te­szi számomra a helyi problémák meg­ismerését. A város lehetőségeit figye­lembe véve, megálasztásom esetén az önök javaslataival, segítségével megin­díthatnánk ezen városrész intenzívebb fejlődését is. Városi szinten elsősorban a szőlő- és bortermelés képviseletét tartom fontosnak, hiszen a város két­ezer éves szőlőtermelési múltja és ne­héz borászati jelene ezt véleményem szerint megkívánja. Annál is inkább, mert mind kiegészítő, mind fő megél­hetési forrás a város lakóinak zömét érinti. Az előző évtizedekben sem voltam, és jelenleg sem vagyok egyik pártnak sem tagja. Tevékenységemet nem kí­vánom pártpolitikai érdekeknek alá­rendelni. Azt azonban szükségesnek tartom elmondani, hogy mindig az egyén szabadságát biztosító, polgári lé­ten ^lapuló társadalmi formával szim­patizáltam, illetve figyelembe véve a választópolgárok érdekeit, szem előtt tartva kívánom a körzetet és városun­kat szolgálni. * 3. sz. választókerület Boros Ferenc (MSZP) Születtem 1936-ban Szekszárdon. Egész eddigi életemet ebben a város­ban éltem le, itt végeztem iskoláimat és jelenleg is itt dolgozom. Az Országos Takarékpénztár Tolna Megyei Igazgatóságán a lakosssági hi­telosztály vezetője vagyok. Ennél a banknál dolgozom 1958 óta. Egy fiam van, 29 éves, nős, Budapesten él, grafi­kusművész. Elvált vagyok, jelenleg egyedül élek. Elmondhatom, hogy tősgyökeres újvárosi vagyok. Kisgyermek koromban a Rákóczi ut­cában laktunk, utána néhány évig város­központi lakos voltam és most, immár több mint 20 éve újra Újvárosban, a Ka­darka lakótelepen van a lakásom. Meggyőződésem, hogy ezt a kisváro­si hangulatot, amelyet most még az Új­város képvisel, meg kell őrizni. Az újvá­rosi templom környékének forgalmas al­központtá alakítása alapvetően elkezdő­dött. A folytatás érdekében az új önkor­mányzati testület feladatai adottak. Tisztában vagyok azzal, hogy a III. sz. választókerület - az előhegyi utcák, a Bottyánhegy, a Kadarka ltp. - nem a vá­rosközpont. Éppen ezért szép, de egyben igen nehéz feladat egy ilyen körzet lakói­nak jogos igényeit érvényre juttatni. Megpróbálom, ha Önök is úgy akaiják. * Kovács István (Munkáspárt) Szekszárdon az Ezerjó u. 21. szám alatt lakom. Szekszárdon születtem 1927. július 31-én. A nyolc általánost Szekszárdon vé­geztem, és 1959-ben esti szakon elvé­geztem a Garay gimnáziumot és érett­ségiztem. Ezt követően levelezősza­kon Pécsett a Gépipari Technikumot végeztem el és képesítő vizsgát tettem. 1943-ban Pécsett a Mestrics Jenő autó- és motorjavító cégnél mint ipari tanuló voltam és 1946-ban autó-, mo­torszerelő szakmunkásvizsgát tettem. 1948-ban bevonultam tényleges kato­nai szolgálatra, ahol 1950-ben autósze­relő mestervizsgát tettem. 1951-ben, a leszerelés után Szek­szárdon a szakmában helyezkedtem el, majd ezt követően a megyei pártbizott­ságon mint műhely- és garázsvezető dolgoztam nyugdíjba menetelemig. Módos István (FKgP-MDF­MIÉP­KDNP-EKgP) 53 éves vállalkozó vagyok, 36 éve élek az önök körzetében, amely a Bottyán­hegytől a Rákóczi úti ABC-ig terjed. (Folytatás a 4. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom