Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-11-20 / 46. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASARMAP 1994. NOVEMBER 20. ezetői „sugallatra" távozott... Egykori szárnysegéd a kispadon 1994. november 12., szombat 17.30: egy héten belül újabb kínos vereséget szenved el a nem sokkal ezelőtt még Szombathely-verő, Tungsram-izzasztó szekszárdi női kosárlabdacsapat hazai pályán. Harsány füttyszó és felszín alatt izzó, tömény, nyomdafestéket nem tűrő indulatok a nézőtéren. Az amúgy úri közönség becsapva érzi magát és dühöng. Dermedt tekintetek a protokollszéksorokban. Az illetékesek közül nem szól senki semmit. Súlyos, nehéz csend. Olyan, ami után a sport világában nem lehet csak úgy - mintha semmi sem történt volna - visszazökkenni a hétköznapokba. Hétfőn még úgy zajlik az edzés, mintha semmi nem történt volna; csupán kétszer vesztett a csapat és kész, de az edzés utáni zárt ajtó mögötti hatszemközti megbeszélés már előrevetítette annak árnyékát, hogy a sportvilágban szokásos „koreográfia" érvényesül: változás lesz a kispadon! Kedden megszüietik a hivatalos kommüniké; a múltból már ismert fordulattal: „Kovács József kérte..." Egyik feltétel sem teljesült - Nézze, végül is én adtam be keddfen a derekamat, noha a legutóbbi meccs csalódása, keserűsége ellenére sem fogalmazódott meg bennem az azonnali lemondás. A klub két vezetője hétfő este egy ötperces beszélgetés keretében sugallta: azt szeretnék - mert bizonyos hangadó körök, no meg a szponzorok ezt akaiják -, ha lemondanék. Nos, én ezt megtettem - anélkül, hogy bármire is igényt tartanék a még élő szerződésem okán - mondta szerda reggel Kovács József. - Ezzel a közvélemény és a szakma szemében egyedül „vitte el" a balhét. - Látszatra, de valójában semmi sarat nem vállalok. Én annak reményében szerződtem ide, hogy belátható időn belül kapok egy centert, és megoldják a délelőtti edzés kérdését. Csak ebben az esetben vállaltam garanciát a jó szereplésre. Egyik feltétel sem teljesült, amiről nem én tehetek. - A játékosok viszont - ahogy a csapatkapitány Berkó Edittől értesültünk - többet vártak volna - elsősorban taktikailag a délutáni edzéstől, mi erről a véleménye? - Kicsinyes, lényeget elfedő vitába nem megyek bele. Legyen elég annyi, ha délelőtt megcsinálják azt, amit kérek, például állandó mozgásban megdobja mindenki a 200 gólját, akkor valószínűleg a 30 százaléknál jobban dobunk és kondicionálisan is magasabb szinten vagyunk. - Akkor mi lenne Kovács József szerint a lényeg!? - Az, hogy ez a Szekszárd a mai állapotában egy öt-, legjobb indulattal hatemberes, „A" csoportos szintű csapat. Itt az oroszok - a magyar mezőnyben talán páiját ritkítóan - csak arra szolgálnak, hogy ki legyen a csapat, ahol a meghatározó bedobó, Berkó Edit többet betlizik, mint megengedhető, mint amit ez a csapat elbír, ahol az egész Csapat szed egyegy meccsen annyi támadó és védő lepattanót - legutóbb 14-et! -, ami az „A" csoportban egy center teljesítménye lenne. Borítékolni merném, hogy ugyanilyen feltételekkel, ezzel a játékosállománnyal más edző sem érne el tizenhárom meccs alatt négynél több győzelmet. Ilyen még nem fordult elő! A vezető és a játékosok - emlékezvén a tavalyi évre - bizonyára más véleményen vannak. Bár dr. Sólyom Bódog elnök korábbi szokásához híven távoltartja magát a legkisebb szakmai természetű vitától, mondván, ez nem az ő asztala. Arra a kérdésre, hogy ha Kovács úr önszántából nem áll félre, mi lett volna a vezetés lépése, a következőket mondta: - Húszéves vezetői praxisomban még nem fordult elő, hogy csapatunkat a nézők ilyen megalázó módon kifütyüljék, most megtörtént, ami mellett természetesen nem mehettünk el szó nélkül. Valamit biztosan léptünk volna, de azt, hogy mit, arról így utólag már kár elmélkedni. - Esetleg adtak volna a trénernek még egy lehetőséget? - Nem tudom, sem a felmondás, sem más variáció nem került szóba. Elillanó önbizalom Berkó Edit csapatkapitány sajnálja a furcsa esetet, mint mondja, arra nem számított, hogy ennyire felgyorsulnak az események. - Emberileg nagyon sajnálom a Józsi bácsit, aki egyébként érti a dolgát, nem véletlen, hogy sok mindent elért ebben a sportágban. De már jó egy hónappal ezelőtt közöltem vele a véleményemet: ennél többet és mást is kell edzenünk, gyakorolnunk. A figurák igenis kellenek! A tavalyi játékszisztéma már feledésbe merült, az új pedig nem alakult ki. Az idő haladt, edzettünk mi délelőtt is, de elveszett a sikerben, a felemelkedésben való hit, pszichésen a padlóra kerültünk. - Nem sikerült kompromisszumra jutni? - Ezt nem mondanám, mert javultak, célirányosabbak lettek az edzések, m^ volt a változás reménye, de a délelőttl^B zés hiánya továbbra is éreztette hatásat. Most már kár rágódni, előre kell tekinteni. * A szükség állapotában a valamikor a klub kötelékében utánpótlásvonalon dolgozó Murvai Árpádot találta meg a szekszárdi klubvezetés, aki készségesen vállalkozott a beugró szerepére. Hogy kettő vagy tíz mérkőzésre szól-e a küldetése, azt még sejteni sem lehet. Mindenesetre, ha Murvai produkálna - Christián Anikó, a csapat egykori kitűnő játékosa máris felajánlotta neki a segítségét; amikor úgy jön ki a lépés, néhány délelőtti edzést is megtartana: Murvai ezzel talán maga mellé állítaná, akik momentán nem támogatnák az ő végleges kinevezését... Bálint György Kerékpáros „idegenlégió" (2.) Ivanics Gergő nagy tervekkel a Mecsek aljáról Ha valakinek nem okoz majd gondot a gyors beilleszkedés a szekszárdi kerekesek máshonnan jött újoncai közül, az Ivanics Gergő lesz, aki több szempontból is ismerős terepre érkezett a szomszédvárnak is titulálható Pécsről. Nemcsakjárt Szekszárdon, de felettébb jó ismerőse is a Pécsett is respektált szekszárdi kerékpársportnak. A szárnyaikat bontogató itteni serdülő tehetségekkel, Valkayval, Gallyasival, Taksonyival - hiába az ádáz nagy csaták az országúton és a pályán - közelebbi kapcsolatba is került. Hogy a 16 éves, roppant komolynak és céltudatosnak tűnő fiatalember nem állt hátul a sorban, amikor a tehetséget osztották, azt a fiatal kora ellenére összenyert féltucat magyar bajnokság is jelzi. Schneider Konrádnak már régebb óta szemet szúrt a fiú, így már akkor, amikor még csak körvonalazódtak egyfajta szekszárdi kibontakozás jelei, már puhatolódzó tárgyalást tett a fiúnál és edzőinél. - Gondolom, könnyen igent mondtál, hisz Pécsett nincs igazán perspektíva... - Az igaz, hogy nem valami csábítóak az ottani távolabbi kilátások, de ez egy egészen más kérdés. Én nagyon kötődtem a klubomhoz, az edzőimhez, nehezen váltam el, az egyik szemem sírt a másik nevetett. Hiába, abban ajó hangulatú kis csapatban a magam 16 évével én voltam a „nagy". Saját jól felfogott érdekem azonban azt diktálta, jönnöm kell. - Mit vársz a klubváltástól? - Már milyen értelemben? - Szabad a gazda. Rövidebb, hosszabb távon, eredményekben kifejezve. - Mindenekelőtt azt, hogy komollyá, a nemzetközi követelményeknek megfelelővé válik a felkészülésem. Keveset edzettünk Pécsett, így nincs a lábamban kellő számú kilométer. Ha ez meglesz, akkor már annak ellenére, hogy '95-ben még csak elsőéves ifi leszek, egy kiugró eredményben reménykedem. Olyanban, ami után dilemmába ejtem a válogatott vezetőit, és esetleg kivisznek a jövő évi ifjúsági világbajnokságra. - Ha számbavesszük a magyar országúti mezőny 16 éveseit, akkor hány versenyzőt tartasz jobbnak nálad? - Hűha!... Muszáj ilyen direktben kérdezni!? - Csak az olvasót orientáló játéknak fogd fel! ^ - A KSI-s Vigh Aurélt, pályán Le^^ győzött, de majd a versenyen kiderül. - Miben, hol vagy jó a bringában? - Különösen jól érzem magam a sprintszámokban, de a hosszú távú OB-n sem esem kétségbe, hegyen pedig egy mecsekaljainak állnia kell a sarat. Nemcsak a bringás, hanem a „civil" váltásod is zökkenőmentes volt: a szentlőrinci mezőgazdasági szakközépiskola megfelelője adva volt Palánkon. Egy tantárgyat - a bicikli miatt - most harmadikban kell újra tanulni, de magáénak vallja a mondást: „ismétlés a tudás anyja".