Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-11-20 / 46. szám
8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. NOVEMBER 20. Korrektséget, ésszerűséget ígértem... Dr. Tóth Csaba (8. sz. választókörzet) Szekszárdnak ez a része falu a városban. Ebben a városrészben voltam fiatal, idejöttem vissza a tanulmányok után, nekem fontos volt ez a környék. Otthon érzem itt magam, ezért vállaltam annak idején a jelöltséget. ígérni akkor sem ígértem semmit, mert én nem egy ígérgetős típus vagyok. Korrektséget, ésszerűséget, jogszerűséget ígértem. Úgy érzem, az elmúlt négy év alatt több történt a Felsővárosban, mint az előző negyven év alatt. A közművesítés területén - és minden más szempontból - ez a városrész egy nagyságrenddel előre lépett. Megannyi elmaradás volt, és az anyagi körülményekhez képest - úgy érzem, tudtam valamit tenni. Nagyon nehéz szívvel mondom azt máris: akárki lesz a képviselő, hasonló volument a következő négy évben biztos nem lehet elérni. Az ország és a város gazdasági helyzete meghatározó, akármilyen képviselő legyen, nem hiszem, hogy többet, de még ugyanannyit is ki tudjon harcolni. Megvalósult az ivóvíz a Nagybödőben, szennyvíz- és gázvezeték épült. Több helyen szerettem volna nyilvános telefont elhelyeztetni, talán még sikerül ez ügyben valamit tennem. További közművesítés, és a közutak, járdák javítása - ezek azok a beruházások, amik Felsővárosban szükségesek. Az eredményeket nem merem igazán lyeztetett ez a terület az ott élők, az áthaladók, a sétálók számára. A piactér átépítése, a belváros változásai, nem az én érdemem, nem akarom kisajátítani. Megpróbáltam szolgálni, a hozzám érkező kéréseket felkarolni, ezt az ígéretet tettem induláskor annak a 3000 embernek, aki rám szavazott. Amit tettünk látható a helyi tévében, az újságban. Apropó újság. Első és egyetlen voltam aki felvetettem, szorgalmaztam, hogy a helyi problémák, ügyek eljussanak valamilyen formában minden egyes háztartásba - ez megvalósult a Szekszárdi Vasárnappal. Igaz más elven: elkép1 Képviselői tabló (II.) Ugyanazt a kérdéssort tettUk fel Szekszárd város egyéni választókörzeti mandátumuk vége felé járó képviselőinek: Milyen elképzelésekkel látott munkának? Mit sikerült teljesítenie az elmúlt négy évben körzetében, és mi a restanciája? Indul-e a közelgő önkormányzati választásokon? A válaszok nem csupán választott képviselőink gondolataiba engednek betekintést, de a város 14 választókörzetének mai képét is tükrözik. A következőképpen. zelésem szerint a városnak kell finanszírozni, biztonságos megjelenést lehetővé tenni adott szinten és terjedelemben, ha ennél többet, más jellegű információt is adni akar a lap, lehetősége legyen hirdetéseket bevonni, alapítványt létrehozni, más formákat keresni... Naprakészen informálni kell a város lakóit, hiszen az emberek elfásultak, alszik egy szürkeállomány, felrázásukra jó lehet egy helyi újság. Következő négy évemet meghatározza, hogy a fogtechnikus szakma megkeresett, felkértek, hogy induljak a kamarai választásokon, a Tolna Megyei Kézműves Kamara Ideiglenes Kamarai Szervezőbizottság alelnöke lettem. Harminc éve a szakmában élek, gyakorlatom, ismeretségem talán értékesebbé teszi e területen murü^ mat. A megyei önkormányzat egészségügyi bizottságát vezettem, a városi testület egészségügyi bizottságának tagja voltam, ez együtt nem menne a kamarai feladatokkal. És talán nem lesz több alkalom, ezen a helyen köszönöm meg a polgármesteri hivatal dolgozóinak munkáját, amivel önkormányzati képviselői tevékenységemet nagyban segítették. csak magamnak tulajdonítani, örülök, hogy a testület így viszonyult ehhhez a felvsővárosi részhez, remélem, a jövőben is ez jellemzi majd a közgyűlést. Nem indulok most újra a választásokon, utódomat a lehetőségeim szerint támogatni fogom, s eredményes, sikeres munkát kívánok neki. Félúton egy tanulási Megpróbáltam szolgálni 55 55 Dombai Gyula (9. sz. választókerület) A Skála Áruház, a kórház, illetve a Bródy utca által határolt területem, körzetemben kézzelfogható, látható a változás. Óriási előnyöm, hogy ez a városközpont, ilyen esetben egy képviselőnek kellemes a dolga, hiszen több pénzt kell, hogy csoportosítson a város a központjára annak megjelenése, másrészt az átmenő forgalom miatt. Mégis mit szerettem volna? Azt, hogy Szekszárd belvárosa mentesüljön az irdatlan forgalomtól, ami már évtizedekkel ezelőtt kezdte tönkretenni, fontos, hogy megépüljön a tehermentesítő, illetve elkerülő út. Az ÁNTSZ szakemberei tudnának beszélni arról, milyen veszéFodor Miklós (10. sz. választókörzet) Az elmúlt négy évet egyfajta pozitív tanulási folyamatnak értékelem, amelyben - úgy érzem, - valahol félúton tartok. Ezzel meg is válaszoltam azt, hogy indulok-e a választásokon. Igen, én biztosan vállalom a megmérettetést. Úgy gondolom, sikeres négy év volt ez abban a vonatkozásban, hogy nagyon sok létesítménnyel gazdagodott a körzetem. A teljesség igénye nélkül (talán inkább költségvonzatot tükröző nagyságrendben): a gimnázium tornacsarnoka - ez 80 milliós beruházás volt -, a Dienes Valéria Iskola tornacsarnoka - ez mindkettő régi restanciája volt az önkormányzatnak. Itt van a most folyó legnagyobb városi beruházás, a Dienes-iskola tetőtér-beépítés és -ráépítés. Elkészült a Mártírok tere díszburkolata, ami szintén régi adóssága volt a városnak. Sikerült elérnem a Mikes és a Wesselényi utcák leaszfaltoztatását, legutóbb az Arany János utcai parkoló, új aszfaltszőnyeg és új útpadka került sorra. A Kecskés Ferenc utcától a Kövendi utcáig sikerült leburkoltatni a Magura-patakot, ezzel lehetőség nyílik ott folyamatban az út továbbfolytatására. A Dália ABC mellett kialakult egy kis piac, a Vasvári utcában gázbekötések, és akkor még nem említek olyat, hány száz fa, játszóterek rendbete^F le... Körzetem sok polgára megvásárolhatta önkormányzati lakását. Ami nagy kudarc, hogy a garzonokat nagyon sokan nem vásárolhatják meg hasonló feltételrendszerben, mint a nagyobb lakásokat. Ezt diszkriminációnak érzem az ott lakó fiatalokkal szemben. Szerettem volna ez alatt a négy év alatt ezt elintézni. Természetesen terveim ajövőre vonatkozóan is vannak. ••••••••• t