Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-10-30 / 43. szám

12 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1994. OKTÓBER 30. „Nem csak egy leány van talpon e pingpong-vidéken" A volt nagy Tolna árnyékában megtett elmúlt évtizedekbeli hamvaiban holt szekszárdi pinpongpróbálkozások után - talán nem nagy szavak - mérföldkőhöz érkezett a Szekszárdi Húsipari SE-nek köszönhetően felkarolt szekszárdi pingpong. Az ötévvel ezelőtti vészjóslóan fenyegető „lenni vagy nem lenni" hamletti kérdés után egyfajta csoda, hogy a Húsipari SE női asztalitenisz-szakosztálya utánpótlás vonalon (az újonctól az ifiig) széles e hazában a vidék legjobbja, s országos összevetésben is hatodik. Legalábbis az 1993-94-es évad alapján, de minden remény megvan arra, hogy Juhos Józsefnek ebből az apropóból jövő ősszel is legyen egy útja Szekszárdra, hiszen Sáth Gyula edző szerint ezeknek a lánykáknak a nemrégen kezdődő újabb évadban csak javulniuk kell. A szekszárdi diadallal nem tört meg a Tolna megyei folyamatosság a MOATSZ-vándorserleg birtoklását illetően: korábban a tolnaiak ugyanis szintén kibérelték a címet. Úgy volt, hogy tőlük hozzák majd át a riválishoz - bizonyára nem kis bánatukra - Szekszárdra a vándorserleget, de a sportág vezetése megváltoztatta, megszűnik a serleg vándor jellege, mostantól az őt megillető tulajdonába kerül. - Négyéves szekszárdi munkálkodásom legnagyobb sikerének tekintem, hogy a vidék legjobbja lettünk - nyilatkozta Sáth Gyula - mert ezt a szinte semmiből sikerült megteremtenünk. Ezt az eredményt nem lehet más aspektusból nézni, nem lehet félremagyarázni. Itt arról van szó, hogy saját nevelésű játékosokkal, a saját munkánkkal értünk el valamit. Külön örülök, hogy ebbe az eredménybe nem számít bele a neves serdülő vendégjátékosunk Agárdi Réka eredménye. Ezt a sikert nem egy menő játékosnak, hanem utánpótlásunk legtehetségesebbjeinek, Andrics Anikónak, Fekete Adriennek, Keszthelyi Renátának, Szászi Juditnak, Korsós Ritának köszönhető. - Vitathatatlan az ötös iskola érdeme, szerepe. Annak is „pingponggal beoltott" igazgatója, aki lévén, hogy játékos volt, maga Vezeti az edzéseket, ennek jelentőségét aligha kell hangsúlyozni. Mellette becsülettel dolgozott Kárpáti Ferenc, aki a továbbiakban már nem tudja folytatni, de megvan az utódja. Ez a suli, ezzel a hozzáállással Annak, hogy a szakosztályban legalább húsz igazolt utánpótláskorú játékos pingpongozik. - Akik előtt ott vannak az NB l-es A csoportban meghatározó felnőttek. - Igen, tanulhatnak tőlük, s alkalomadtán nívós edzőpartnerek is. - Azon túlmenően, hogy az egyesület vezetése messzemenően partner volt mindenben, szakmai szempontból mit nevezne kulcsfontosságúnak ebben az utánpótlásbeli kibontakozásban? kisugárzó hatású, ha fölbukkan másutt egy jó adottságú gyerek, akkor azt fogadni tudják. Fontos ez, hiszen mi a sportcsarnokban a látszat ellenére sem rendelkezünk olyan tárgyi és személyi feltételekkel, hogy fogadni tudnánk a gyerekeket - Azért a hőn óhajtott nemzetközi szint mielőbbi elérése szempontjából mégiscsak az tenne az üdvözítő, hogy generációkat kéne átfésülni, hogy azokhoz az igazi drágakövekhez eljuthassunk. Nemde?! - A feltételek már közel sem olyan jók, mint a hetvenes és a nyolcvanas években voltak. Akkor a Statisztika és a Tolna is meg tudta azt oldani, hogy ötven-hatvan kiválasztott gyerek játszott a felnőttek mögött. Mára nincs ennyi terem, nincs ennyi felszerelés, nincs a gyerekek versenyeztetéséhez szükséges pénz. így az igazolás lett a járhatóbb és olcsóbb út. Na nem úgy, hogy megveszel egy már serdülő európa-bajnokot, mert annak ára, nagy ára van. Úgy, hogy éber szemmel figyeled az újonc- és a serdülőversenyeket, a diákolimpiákat és kiszűröd a tehetségeket, a lelkükre beszélsz, meggyőzöd őt, a szüleit, s nekiállsz megszállottan dolgozni velük. Az ember örül, ha pár ily et talál több éven át, úgy értem a mohácsi kislány, Andrics Anikó jóvoltából ráleltem egy „nemes fémre", főleg rajta, de rajtam is múlik, hogy az elkövetkezendő hazai, de remélem nemzetközi versenyeken - jövő nyájtffc már ott kell lennie a serdülő mW én, s bronzosan, ezüstösen fog-e csillogni az érem. A Húsipari SE vezetőedzőjét nem vakítja el a szekszárdi viszonylatban megkérdőjelezhetetlen siker ténye, kérdezés nélkül is megemlíti: vidék legjobbja ide vagy oda, szegényes az eklézsia. Máskor az ilyen győztes szakosztály - tekintettel arra, hogy a női asztalitenisz, ha kisebb hullámvölgyekkel is, de megőrizte helyét az európai élmezőnyben - komoly nemzetközi eredményekkel - lásd az egykori Tolnai Vörös Lobogó - bírt. „A mi győzelmünk a mai magyar vidéki pinpong kritikája is" - jegyezte meg szimpatikus tárgyilagossággal. De ha csak mindenki ennyit tenne le az asztalra!... Ha lehetőségeihez mérten mindenki toborozná, képeznél majdani stabil hátországot jeleflB ranglistapontgyűjtőket a most felnövő nagymenők riválisait, akkor a vidéki pinpong élmezőnyébe Agárdik, Andricsok vetélkednének. fotó: -kaA hétemberes csapat Tulajdonképpen a bravúrok reményét magában hordozó legutóbbi két mérkőzés előtti időszakra sem lehet különösebben panasza a drukkereknek: a KSC Szekszárd kosaras lányai nyerték azokat a meccseket, amelyeket nyerni illett, kellett (Közgáz, Kecskemét, Szeged), vesztettek azokon a derbiken, amelyeken a papírforma alapján is az ellenfél volt az egyértelműen esélyes (a két Sopron, az MTK). Mivel emlékezetünk nem szelektív, így szólnunk kell a két újonc (Zala Volán, Szolnok) elleni idegen „zakókról", mint a várt vereségek kategóriájába aligha sorolhatókról. Ezeknek két fő oka lehetett. 1. A bajnokság kezdetére - ha beismeri a szakvezetés, ha nem - nem állt össze még a csapat. Az új játékszisztéma még csak körvonalazódott, a régebbi felejtődött. A (dobó)forma enyhébb kifejezéssel, idény eleji, jóval udvariatlanabb: „B" csoportos volt. 2. Az újoncok olyan külföldiekkel erősítettek, akik a magyar felsőházban csapatuk meghatározó játékosai tudnak lenni. A derék szurkoló nem panaszkodott, de a bravúrban, a váratlan, a csapat önmaga lehetőségei fölötti győzelemben sem nagyon reménykedett. S ekkor érkezünk el a Szombathely elleni meccshez. Noha a tavalyi bajnokságban - az alapszakaszt és a rájátszást is együttvéve - legalább annyiszor győzött az akkor még Gouth Iván-féle Szekszárd, mint a vasiak. Az itteni közvélemény nem igazán bízott a sikerben. Különösen annak tudatában, hogy az ellenfél a régi kitűnő oroszt honosította, melléje pedig egy olimpiai bajnokot, Takacsenkót igazolt. A már sokat megért szakvezető, Kovács József türelemre intette az aggodalmaskodókat, köztük e sorok íróját is. Az erőnléti munkát erőltette még akkor is, amikor más már mondjuk a technikait hangsúlyozta volna, ő tudja miért. Aztán eljött a ő edzésmenetében is a csapatot „belövő" dobóedzések ideje. S lőn kisebb csoda: a Szekszárd a második félidőben ajáték több elemében felülkerekedik az igen jó erőkből, kellően szervezett szombathelyi gárdán. Mégpedig úgy, hogy marad erő a durva és bosszantó egyéni hibák miatt is drámaivá lett végjátékra, döntő szituációkban nem remeg meg a kéz. Időarányosan már dereng valami abból, amit Kovács úr szent kosárlabda meggyőződése alapján eddig mondott, ígért. Nem különben a kanadaiak nélkül is egy bármilyen szervezett Szekszárd számára elérhetetlen, legyőzhetetlen Tungsram ellen is! Ha valaki a találkozó előtt azt mondja, hogy másfél perccel a befejezés előtt nyerési esélyei vannak a védekezésben a zónát és az emberfogást jól kombináló Szekszárdnak, azt még örök optimista „B-közép vezéralak", Zörényi Attila is harsány hahotával „reagálja le". Komoly győzelmi esélye volt a lányoknak, de a nagy diadal kapujában - Madaras kipontozódását követően - az amúgy szorgos másodhegedűsök sorra „betliztek". De láttunk csapatmunkát, Berkó és Madaras mellett jó egyéni teljesítményeket. Ami remény az e hétvégi pécsi helytállásra, az ezt követő egymásutáni három hazai meccsen való sziporkázásra, és a még nézőre váró széksorok megtöltésére. < f