Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-10-30 / 43. szám

4 SZEKSZÁRDI 1994. OKTÓBER 16. Szekszárdi történetek A rádióról Pár éve Bátán jártam. Egy isme­rős család udvarán felfedeztem a csodát. Ez a csoda egy rádió volt. Egy háború után készült Orion rá­dió. Nekünk otthon a családban egy ugyanilyen rádió volt az egyet­len, de akkor tökéletesen megfelelő, nap mint nap és szinte minden óránkat végig kisérő műszaki be­rendezésünk, amin ma már egy tee­nager csak nevet. Aki olyan vén, mint én, az megér­ti. Az ötvenes, hatvanas évek elején nem volt tévé. Volt viszont rádió, nem is akármilyen és most termé­szetesen nem magára a készülékre gondolok, hanem elsősorban a mű­sorra. A zene szinte állandóan szólt, természetesen a rádióból. Apám meg anyám, akik valamilyen fokon zeneértők voltak, anyám zon­gorázott, apám szépen hegedült, szóval ők voltak azok, akik a zenére irányították figyelmünket. Hogy kell ezt csinálni? Nem tudom, de sejtem. No szóval a rádióban el­hangzottakhoz mindig volt vélemé­nyük. Arra emlékszem, hogy apám nem szerette az amerikai jazzt. Azt mondta rá, macskazene. 0 csak a szép, magyar, hegedűre való nótá­kat tartotta sokra, azokatjátszotta. Anyám ebben is modernebb volt, ő nem mondta, hogy macskazene, de maga nem művelte ezt a nehéz mű­fajt. Olyanokat játszott, hogy „Hogyha nekem sok pénzem lesz, fel megyek én Budapestre". No mindegy, mi azért hallgattunk az operettől kezdve sok mindent. De nemcsak zenét. A rádiónak köszönhetem 1954­et, a svájci labdarúgó vb-t, meg ket­tővel előbb el ne feledjem Helsinkit, a tizenhat aranyat és most kettővel ötvennégy után, természetesen öt­venhatot. Aki élt és mozgott, az ott ült a rádió előtt és hallgatta. Ma nem érti meg senki sem, aki ezt nem élte át, az csak legyint és magyaráz­za igen gyatra bizonyítványát, hogy ö bizony elhitte, sokáig elhitte, hogy az bizony ellenforradalom volt. Aki ezt mondja, az nem ült ott a rádió mellett, mert még nem élt, csecsemő volt, vagy már idősebb, így régen megfertőzték valami Európától ide­gen, keletről jött eszmék. Az a rádió, amin ezeket a dolgo­katátéltem, már nincs meg, katona koromban dobták ki szüleim. De ez a bátai, amit ott az udvarban talál­tam ugyanolyan. Ma is szól a hosszú, a közép, meg a sok-sok rö­vid hullámú sávján... ... Add kölcsön a hangosítódat! Születésnap lesz a Zrínyi utcában Legalább háromezer ember hivata­los arra a születésnapi rendezvényre, amelyet december 9-én tartanak a Zrí­nyi utcai iskolában. Ennyi tanuló ke­rült ki ugyanis az elmúlt negyedszázad alatt a 2. Számú Általános Iskolából. 25 év azonos úton Éppen 25 éve, hogy oda költözött Szekszárd egyik legrégebbi intézmé­nye, amelyik hajdanán még polgári leányiskola volt, ezernél több tanuló­val. Az évforduló azért jelent 25 évre való visszaemlékezést, mert a Zrínyi utcában már más tanintézmény tevé­kenykedett és azóta is lényegében ezt az utat járják: sok testnevelési óra, s délután még edzések, labdarúgás, atlé­tika, kosárlabda. Természetesen az egyéb követelmények ugyanazok, mint máshol. Erre talán legjellemzőbb példa, hogy egy tanulójuk első lett a ké­miai tanulmányi versenyen. Fociban persze általános a sikerélményük az itt nevelkedő diákoknak, sőt külföldről, például Olaszországból is hoztak már győzelmi trófeát. A legidősebb öreg diák: 39 éves Sajtótájékoztatón tudtuk meg, mi­lyen érdekes, sokszínű program lesz december 9-én, és hogy nemcsak ven­dégeket, hanem kiállításra kerülő em­léktárgyakat, valamint segítséget is vár­nak az iskola vezetői. A városházán tar­tott sajtótájékozatón Kalász János igazgató elmondta, hogy a legidősebb öregdiákjai 39 évesek, tehát azok, akik 25 éve végezték el a nyolcadik osztályt, így bizonyára nagy sikere lesz a divat­bemutatónak, éppen úgy, mint a sport­vetélkedőknek, hiszen a mérkőzések között tanár-diák kosárlabda-viadal is szerepel. Ezúton is kérik az egykori ta­nítványokat, tegyék lehetővé, hogy mi­nél látványosabb kiállítást tudjanak rendezni a régi dokumentumokból, emlékekből, a jutalomkönyvekből és az egyenruha-daraboktól a sportverse­nyeken szerzett díjakig mindent szíve­sen lát az iskola, természetesen csak 2-3 napra. A segítség ugyancsak elkel­ne, például egy jó minőségű hangosító berendezés a délután fél 5-kor a torna­teremben kezdődő ünnepi műsorhoz. Köztudott, milyen kevés a pénz az is­kolákban, a fenntartást is alig fedezi. Az este 8 órakor kezdődő bál belépé­si díja nem lesz elég minden kiadásra, a december 9-i ünnepség megrendezé­séhez, hiszen várhatóan nagyszám^ vendégsereg, az egykori diákok és talp rok valóban vendégek lesznek a bált megelőző fogadáson. Ezt tartják mél­tónak a szép jubileumhoz. Az anyagi támogatást a következő számlaszámon kaphatja meg a Zrínyi utcai iskola: OTP 840-416645. A hétvége a szekszárdi életemé" (Folytatás a 3. oldalról.) - Érdekelne, mi az álláspontja a Szek­szárdi Vasárnappal kapcsolatban? - A Szekszárdi Vasárnapot nagyon szereti a család, mi is magkapjuk, mint nagyon sokan mások. Informatívnak tartom a lapot, jól foglal össze egy-egy heti eseménysort, színvonalasan válo­gatja meg azokat a személyiségeket, akiket érdemes bemutatni. Jól szolgál­ja, kifejezetten a város belső, helyi tár­sadalmi életét. Rendkívül fontos ez a csatorna. Fontos azért, mert egy-egy helyi társadalomban nagyon sok min­den múlik az információ-áramoltatá­son, sok felesleges konfliktusnak elébe lehet menni, ha kellő pillanatbai^a megfelelő információhoz jutnak ^B emberek. Szekszárd egy kis város, itt sokkal nagyobb szerepük van az emberközi viszonyoknak, mint másutt, ebben sokat segíthet a helyi televízió, a sajtó és természetesen a Szekszárdi Vasár­nap. - A képviselő-testületen belül az MSZP frakciója nem támogatja a Szek­szárdi Vasárnap működését, fenntartá­sát. Ön tud erről, egyáltalán konzultál a frakciótagokkal? - A lapról nem beszéltünk. Nagyobb politikai ügyekben kommunikálunk, azt nem tudom, hogy viszonyulnak a Szekszárdi Vasárnaphoz. Nekem való­színűleg azért is sokat jelent, mert hét­végeken itthon lévén ez szinte az egyetlen tájékozódási forrásom arról, hogy mi történt a héten, és mi várható a városban. - Reméljük sokáig az is marad. Köszö­nöm a beszélgetést. Takács Zsuzsa fotó: -kafi­Evangélium Missziósvasárnap Az egyház lelkében ott égnek Jézus szavai: „Menjetek, tegyetek tanítvá­nyommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlé­lek nevében, és tanítsátok őket mindannak a megtartására, amit parancsol­tam nektek. íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig." (Mt ev. záró­szavai; hasonlóan Mk-nál is.) Ezek a 'küldésnek', a 'küldetésnek' szavai. Az egyház nagy őszinteségben próbál megfelelni ennek a missziónak. Már az apostolok szétszéledtek keletre - nyugatra, hogy Krisztus örömhírét vigyék a világnak. Mindig voltak a későbbi egyházban is nagy személyisé­gek, akik ezt a küldetést szívügyüknek tekintették. Aztán az intézményes egyházban intézmények alakultak a missiós gondolat szítására és megvaló­sítására. És mindezeket fűtötte a Krisztus iránti szeretet, amely az engedel­mességben, azaz akaratának teljesítésében öltött testet. Ugyanakkor benne izzott az emberek iránti szeretet is. Annak a tudata, hogy az isteni megváltásban lehetek kiegyensúlyozott, békés és boldog; s ugyanabban szeretném részesíteni embertestvéreimet is. Az a belátás, hogy az istenszeretet tesz megférővé, egyetértővé és jóakaratúvá egymás között sok-sok embert, késztet arra, hogy a jó Istent megismertessem velük. Ké­szültünkben a leghiánytalanabb boldogságra: az üdvösségre az Üdvözítőt, Jézus Krisztust - jóindulatú szándékaival - bemutassam nekik. Ezek a misszionálásnak alaptételei. És Te - hiszel?... Szereted az Istent és szereted embertársaidat?... Mindet?... Imádkozol értük?... Elvben és gyakorlatban támogatod a missziót?... Mim Ede római katolikus plébános

Next

/
Oldalképek
Tartalom