Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-10-23 / 42. szám

1994. OKTÓBER 30. 23 , SZEKSZÁRDI VASARNAP i hát valójában a vers? - Tényleg az, amit mondani kell. Amikor az eset történt, úgy éreztem, mintha Homérosz nyitotta volna ránk világtalan szemeit. A vers ugyan mindenkor más, de tény, hogy amióta ember van, művészet is létezik, s most szerintem a vers újra lábra áll és az élő beszéd, a mondás tisztító tüzében megújul. A mondott versnél, úgy mint a műfordításnál, kihullik minden töltelék, szalmázás. A magyar vers ritmusa a nyomatékkal ejtett nyomatékos mondat ritmusából ered, amely az élő beszédben felerősödik. - Hogyan született az ön lelkében a nyomatékos mondat? fc - Úgy vagyunk ezzel a születéssel, mint a villanyárammal. Az áramot elő tudjuk állítani, ismerjük törvényszerűségeit, képletekbe tudjuk foglalni, fűtünk, világítunk és dolgoztatunk vele, de hogy valójában mi is a villamos áram, mai tudásunk szerint nem tudjuk. Hát így vagyunk a verssel is. Szétszedjük, összerajuk, ismerjük képleteit, mégis csak annyit tudunk róla, hogy állandó hiányérzetünk ébren tartója és csak akkor válik nélkülözhetetlenné, ha már részesültünk belőle. Mivel a vers nyelvből készül, azt mondhatjuk, hogy a nyelv szobra, s olyannak kell lennie, hogy évszázadok múlva, akárha töredékekből is, következtetni lehessen arra, hogy milyen volt az a nyelv, amelyet mosfcnság beszélünk. Egyébként a Wers úgy születik, mint a gyermek. Van amikor a gólya hozza, s van amikor a klinikán jön a világra. - A székelyföldi tájban élő költő jellemző műfaja az életkép, a vers végén sugallt vagy kifejtett tanulsággal. A Petőfi-hatás tehát nem kívülről jön, hanem a rokon szemléletben leli magyarázatát - Egyszerű dolog ez. Mindenki Petőfivel kezdi. A mi házunkban Galambfalván 3 könyv volt. A Biblia, az esedékes kalendárium és egy Petőfi-kötet. Költészete az egész magyar irodalomban meghatározó volt. Ki tudná túlszárnyalni az Itt van az ősz, itt van újra című csodát? Ebből kiindulva, én vershitet azóta sem cseréltem. Petőfi közérthetősége egyetemes emberi beszéd volt, nem csacsogó gügyeség. - Más. Egy önről szóló tanulmányban olvastam, hogy 1946-50ig fémipari középiskolában tanult, itt érettségizett, és ennek az iskolának a faliújságján fedezte fel egy versét az akkor ifjúmunkás szerkesztő, Páskándi Géza. - így volt. Én megkésett nebuló voltam, dolgoznom kellett, ezért később érettségiztem, egyébként '29es vagyok és a '33-ban született Páskándi, aki akkor 17 éves, pattanásos arcú kamasz volt, elém állt és azt mondta, Páskándi vagyok, a költő, remélem ismersz, az Utunkban futottam be. Nagyon tehetségesnek tartalak, megiszunk egy sört? Nos, így kezdődött a barátságunk, mindmáig töretlenül. Ő rendelte tőlem az első verset, mértékre, mint a szabónál. Megmondta, miről szóljon, és hogy 12 soros legyen. Szóval ő közölte az első versemet. Aztán egy év „A vers az, amit mondani kell" Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikora tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben mint háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot - visszadobtam: hát te mondd meg, szerinted mi a vers? - Vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell. Derültség morajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve. Kányádi Sándor erdélyi magyar költő a héten a könyvtár vendége volt. múlva egyetemre kerültem és én segítettem neki leérettségizni. Amikor a Kossuth-díj átadására került sor, együtt kaptuk meg, úgy éreztük magunkat, mint az olimpikonok. Torokszorító volt, ahogy a Parlament kupolacsarnokában megszólalt a Himnusz. Tekintetemmel Gézát kerestem, mert az gondoltam, ez ám a valami. A Dunadeltából, ahol börtönben, ártatlanul ült, 6 évet húzott le, felúszni a Dunán, méghozzá árral szemben, ide, a Parlamentbe, ez igen, ez teljesítmény. A művei pedig magukért beszélnek. - Erdélyi magyar kisebbségi lét, irodalom. - Épp a napokban beszélgettünk arról, hogy egy olyan irodalmi folyóiratot kéne indítani Erdélyben, ami végre a kisebbségi tudat ellen harcol. Mi nem vagyunk kisebbség. Egyenrangúak vagyunk, ha úgy tetszik, éppen a pestiekkel. Kis nép fiai vagyunk, ezt tudomásul kell venni, de épp oly felnőttek, mint mondjuk az angolok. A kisebbségi sors ugyan tükröződött, tükröződik ma is, de ami érték a 20. század magyar irodalmában felmutatódott, az jobban kötődik az egyetemeshez, mint a magyar történelemmel görcsösen összefonódott költészet egy része. Inkább Európa felé nyitottak a nagy költők, írók, nem kisebbségi nyavalyákon rágódnak. A készenléti jelképiség, potenciális szimbolizmus ez esetben az, hogy van valami az erdélyi művekben, valami rejtetten bujkáló, ami bizonyos életérzés-frontbetörésekkor, egészen furcsa mondanivalót csapva ki magukból. - Van-e, lesz-e újabb kötete, mert ideát nincs. - A Magvetőnél '89-ben majdnem lett. Aztán elmaradt. Tavaly kiverekedtem, hogy odaát megjelenjen egy új kötetem, olcsó áron, újság minőségű papíron, két gazdag ember segítségével. 11200 példányban jelent meg, és mindjárt elfogyott. Az utolsóra sorsot vetettek. - Mi foglalkoztatja mostanában? zeretnék még néhány jó verset írni. Aztán egyszer, ha majd mind összegyűjtik és kiadják, sorsot vetnek-e reá avagy nem, nem tudhatom. Németh Judit fotó: -kafi-