Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-10-16 / 41. szám

1994. OKTÓBER 30. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Bölcsesség az évfordulókról „Magamiigötl hagyva minden álmot. Kéretlenül rohannak a/ évek, Maradok ki megőrzi a lángot. Magam vállalt útról vissza sosem nézek." (K. Viktor) Nőkről, nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Ve endégem a Gemenc presszóban Bíró Annamária keramikus, randevúnknak, mint a beszélgetésből kiderül, több apropója is van. - Annamária! Hosszú évek óta ismerem, így csak egyetérteni tudtam mindazokkal a megállapításokkal, miszerint: „A korong rabja", „az írókázás mindentudója", „mániákus hagyományőrző". Aki ismeri a munkáit, az tudja, hogy ezek a megállapítások mennyire igazak. Keramikusnak született? - Makón születtem, ott jártam iskolába. Már pici koromtól rajzoltam. Mindent. Akkor divattervezőnek készültem. Tizenhárom éves koromban már a városi felnőtt rajzszakkörbe járPam. Ottani tanárom a divattervezést „butaságnak" tartotta és valami komolyat ajánlott. Bevitt Szegedre a művészeti gimnáziumba, ahol a 360 jelentkező közül 34-et vettek fel. - Mi volt a komoly szak, amit tanára ajánlott ? - A kerámia szak, 14-en végeztünk. Az idén éppen 25 éve, hogy művelem ezt a szakmát. - Milyen volt az indulás? Hol kezdte? - Jól indultam. Az érettségi után egy évvel, 1970-ben már megkaptam az „ifjú népművész" címet, 1975-ben pedig a „népi iparművész" címet. Az első munkahelyem Steig István fazekasnál volt, s bár csak 2 hónapot töltöttem, koOtthonunk Mindannyiunknak vannak kedvenc tárgyai, amelyektől igazán otthon az otthon, amelyek szép vagy szomorú emlékeket ébresztenek bennünk, s amelyeknek akár van funkciójuk, akár csak díszei lakásunknak, hozzánk nőttek, „családtagok" lettek. Egy faragott díszdoboz, egy rézmozsár, egy szép formájú gyertya, egy felhúzhatós óra, egy ezüstfedelü ecetesüveg, egy letört fülű kávéscsésze, egy kerámia söröskupa, egy ezeréves fonott kenyértartó, egy porcelán cukortartó. Bizonyára a kedves olvasó is leltárba veszi most szemével kedvenceit. Ugye milyen jólesik elmélázni? Hány éves is? Kitől kaptam? Milyen alkalomra? „A tárgyak téged dicsérnek" írta József Attila. És valóban, a tárgyak, amelyek körülvesznek bennünket, sokat árulnak el rólunk. Bármilyen furcsa is, az élettelen darabok „élnek". Mesélnek rólunk, ízlésünkről, egyéniségünkről, romantikus vagy éppen praktikus alkatunkról. Az ember meghatározza a környezetét, ami visszahat rá. Nem mindegy, milyen környezetben töltjük életünket. A munkahelyit nem választhatjuk meg - vagy csak részben - az otthonunkét már igen. A legdrágább nem biztos, hogy a legkényelmesebb, a legkedvesebb. Akkor igazi az otthon, ha a tárgyak „elénk jönnek", köszönnek, simogatnak, kényelmet, nyugalmat, felüdülést, biztonságot nyújtanak. rongozni ott tanultam meg. Utána fél évig a decsi Háziipari Szövetkezetnél a szövést, varrást sajátítottam el. Közben jelentkeztem az Iparművészeti Főiskolára, ahol a felvételin azért nem kaptam meg a szükséges pontszámokat, mert a rajzaimat - ma sem tudom miért - nem adta ki a munkahelyem. Ezért azonnal el is jöttem Decsről a csatári kerámiaüzembe. Ott megtanultam díszíteni, sőt gyorsan díszíteni, beosztani az időt és a munkát, szinte mindent, ami ehhez a mesterséghez szükséges. A ranglétrán végigmentem az alatt a 17 év alatt, amíg ott dolgoztam. Oktattam, adminisztráltam, vezettem, szóval mindenben volt részem. - Közben otthon is dolgozott... - Műhelyem 19 éve van. Hét éve a saját bérleményem az „óriási" műhely, a maga 28 négyzetméterével. Félve mondom ki, de van mellette egy helyiség, ami már évek óta üresen áll, s nekem borzasztóan szükségem lenne rá. Talán kérni kellene valakitől, de mindig halogatom, mert igazán nincs tehetségem a hivatalos ügyeket intézni. Pedig jó lenne. Azok a csoportok, akik eljönnek és megnézik a munkámat, végre látnának is valamit, mert így ha ketten bejönnek, nekem ki kell mennem... - Az pedig köztudott, hogy nem szívesen megy ki a műhelyéből, reggeltől estig dolgozik... - Számomra a munka a minden, ezért is nem mentem férjhez, mert az én „munkamániámmal" egy férfi sem viselne el. Mindig nagyon szerettem dolgozni, ez az évek alatt semmit sem változott. - Van-e olyan munkafolyamata a kerámiakészítésnek, amit a legjobban szeretsz? - Sokáig, talán 8-10 évig a díszítés volt. Akkor csak azért korongoztam annyit, hogy díszíthessek. - Hol találtad meg az igazi „piacot" a kerámiáidnak, mert Szekszárdon van ugyan sok ajánDr. Kresz Mária: Magyar fazekasművészet A Kárpát-medence, a régi Magyarország összes fazekasközpontjának edénykultúráját mutatja be a könyv a kezdetektől az 1930-as évekig. A könyvet számtalan színes és feketefehér foto illusztrálja. A szakemberek a fazekasság bibliájának lekintik. \ könyv két éve jelent meg. szomorú aktualitása. hogy szerzője elhunyt. dék- és egyéb ilyen üzlet, de Bíró Annamária munkáival nem találkozik a vevő. - Nem azért, mert én nem adnék szívesen ezeknek az üzleteknek! Minden hétvégén Budapesten a Duna-korzón árulok. Tavaly karácsonykor olyan sikerük volt a kerámiáimnak, hogy éjszaka haza kellett jönnöm „utánpótlásért". Reggel 6-tól este 8-ig árultam. Csodálatos volt, s az, hogy mind magyar vevők voltak. Nyáron sok a külföldi, és sok a vissza-visszatérő vevő. - Egy negyedszázados évfordulón már érdemes egy pillanatra megállni és számvetést készíteni... - Úgy érzem, szakmailag országosan elismernek. Nem vagyok egy pályázós, kiállítós fajta. Ha kiállítok, arra sosem készülök külön. A meglévő árukészletem, amelyekkel vásározni járok, minden esetben megfeleltek még mennyiségben és minőségben is a kiállításokra. Ez azért van, mert mindig igyekszem új és új darabokat készíteni. S bár az iskolában a modern kerámiát tanultam, munkám során próbálom megőrizni a sárközi és a barcaújfalusi népművészetet. Mindig érdekeltek, utánajártam a forrásoknak, a bölcsőnek. - Mennyire megbecsült ma-nem szakmailag a népművészet ezen ága? - Nincs pénzük az embereknek. Gyönyörködnek benne, ünnepekre, alkalmakra megveszik ajándéknak, a külföldiek emléknek. Sajnos a „rózsásbigyulát" gyártóknak van most itt az idejük, akik olcsó tucatáruval lepték el a piacot. A kézi munkával sosem lehet meggazdagodni, ezt csak szenvedélyből lehet csinálni. - Az utánpótlást hogy látja? - Van egy tanulóm, aki már népi iparművész. Sajnos ez is nehéz dolog. A 28 négyzetméteren dolgozni és valakit tanítani? Kevés a bemutatkozási lehetőségük a fiataloknak, akik nagyon kevesen vannak, pedig nagy szükségük volna arra, hogy megismeijék őket. Évek óta augusztus 20-án megrendezik Budapesten a mesterségek ünnepét. Az országból kettő kivételével - az egyik Tolna megye - minden megye részt vesz ezen az ünnepen. - Azért a szakmai elismerés sem marad el. Mire ezek a sorok megjelennek, valami jón lesz éppen túl... - Ma kaptam a levelet, hogy pénteken a Néprajzi Múzeumban jelenjek meg, mert „valami" díjat kaptam. - Kíváncsian várjuk ezt a „valamit", szívből gratulálunk. Kávéházi randevú