Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-09-11 / 36. szám

551 1994. SZEPTEMBER 4. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Halló! A MATÁV a vonalban Néhány éve vállvetve küzdöttünk Európa leg­fejletlenebb országaival a kétes dicsőségű utolsó helyért, ami a telefonnal való ellátottságot illeti. Németország vagy Anglia bármelyik előfizetőjét ma is előbb fölhívhatjuk, mint a bátaszéki nagy­néninket, sőt; gyakran gyorsabb ügyintézéssel kecsegtet, ha Bátaszékre elmegyünk autóval, mintha telefonálni próbálunk. Ehhez képest alig hihető, hogy Magy arországon kialakulóban van, és egy-két éven belül megvalósul a telefonjában is a kínálati piac. A területi távközlési szolgáltatásra kiírt pá­lyázatokat a szaktárca a múlt évben elbírálta, az ország 54 úgynevezett primer körzetéből hu­szonkilencen - közte a két Tolna megyeiben, a szekszárdiban és a paksiban - továbbra is a ko­rábban teljesen monopolhelyzetet élvező MA­TÁV-nak (immár német és amerikai tulajdo­nosai kezében) van joga a működésre. Három év alatt - kínálati piac A tenderen a siker érdekében szigorú feltéte­leket vállaltak a résztvevők. A koncessziós szer­ződés ugyanis előírja, hogy három év alatt kíná­lati piacot kell kialakítani, 1996 után az igények 90 százalékát fél éven belül ki kell elégíteni, leg­alábbis távbeszélő alapszolgáltatásban. - Talán hihetetlen, de az állomások, a háló­zat kiépítése viszonylag egyszerű feladat. Az ország több területén inkább a fizetőképes ke­reslet hiánya okozhat a jövőben gondot ­mondja Izsák Lajos, a szekszárdi primerkörzet vezetője, akinek területéhez tartozik a megye 96 települése. Mire számíthatnak az e területen élők, hogyan halad a már megkezdett telefon­fejlesztési beruházás? - kérdeztük. - Szekszárd és környéke abban a sajátos - bár nem egyedülálló - helyzetben van, hogy még a MATAV privatizációját megelőző időszakban elindított önerős, úgynevezett önkormányzati modell kerül megvalósításra - emlékeztet. A települések önkormányzatai fölmérték a tele­fonigényeket, elvégezték az előzetesen szüksé­ges szervezőmunkát, s szerződést kötöttek a MATÁV-val: Ezekben a múlt év végén, idei év elején kötött megállapodásokban a távközlési cég vállalta, hogy a mintegy 20 ezer jelentkező­nek 1-1,5 év alatt, egy hitelkonstrukciónak is köszönhetően kedvező áron, 35 ezer forintért telefont biztosít. Karácsonyi ajándékként bizonyára sokan várták volna, hogy készülékük megszólaljon, ám az eredeti, 1994. december végi határidőt nem tudja a MATÁV mindenhol tartani. Kedvezményekkel kárpótolnak... - A szerződéskötések elhúzódtak, a cég pri­vatizációja is hátráltatta a munkát - mondja Izsák Lajos. Ezért az önkormányzatokkal újra­tárgyalták a határidőt, mintegy 4-5 hónapos csúszást prognosztizálva. Magyar körülmé­nyek között igen nagy, 4 milliárdos beruházás­ról van szó - teszi hozzá további indoklásul ­melynek során a meglévő központokat (Szek­szárd egy ideig kivétel marad) korszerű digitális rendszerűre cserélik, a központok között összesen 350 kilométer új optikai kábelt fektet­nek le, s nagy munka maga a terveztetés, enge­délyeztetés, egyeztetés is. A munka látványos része is hamarosan bein­dul - tudtuk meg - ami a primerkörzet vezetője szerint bizonyára megnyugtatja majd a telefon­ra várakozókat. Reméli, hogy a szerződések ér­telmében lehetséges kötbérfizetésre sem kerül sor, inkább kedvezményekkel - engedmény a havi díjból, ingyenes készülék - szeretnék a la­kosságot a határidő csúszásáért kárpótolni. - ri ­Fotó: - ka ­A Zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskola Szekszárdon kihelyezett tagozatot indít, ahova korlátozott létszámban még jelentkezéseket fogad el 1994. szeptember 16-ig. „0" évfolyamot: post ondari képzés keretén belül érettségizett 18-21 életév közt lé­vő hallgatók részére. A képzés során középfokú tanfolyami végzettséget ad számviteli ügyintézői munkakörre és felkészítőt a felvételire matematika és közgazdaságtanból. Felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamra jelentkez­hetnek akik érettségivel rendel­keznek és 21. életévüket betöltöt­ték és levelező tagozaton kíván­ják elvégezni a pénzügyi számvi­teli főiskolát. A felvételi vizsgára felkészítő tanfolyamon matema­tika és közgazdaságtanból biztosítják a felkészítést. Másoddiploma megszerzésére jelentkezhetnek azok az egyetemet, főiskolát végzettek, akik szak­közgazda képesítést kívánnak megszerezni pénz­ügyi szakon vállalkozási szakiránnyal. Érdeklődni és jelentkezni lehet: SZOKJ Kft. Szekszárd, Bogyiszlói u. L, 8 órától 14 óráig. Telefon: 74/319-652 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom