Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-08-21 / 33. szám

1994. AUGUSZTUS 21. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 13 A 7 embere Az Amerikában járt Vida Mihály A sportéletben ténykedőknek feltűnt, hogy a jelentős tömegeket megmozgató sportesemények, rendezvények szervezésével foglalkozó Vida Mihály (36) tavaly ősszel mintegy varázsütésre eltűnt Szekszárdról. Élve a felkínált lehetőségekkel az USA-ban kötött ki, s a jelekből ítélve úgy néz ki, hogy hosszabb időre megveti a lábát az Államokban. Évente néhány alkalommal látogat haza. Ebből az egyik, biztosan a most magunk mögött hagyott SporTolnát megelőző, illetmz azt követő időszak lesz. Mert ott Ba születésénél, felcseperedésénél, nagykorúvá válásánál egyaránt. - Hogyan jutottál ki, és kinek, illetve minek köszönhető a „nagy kaland"? - Hadd induljak el onnan, hogy idehaza lótottam-futottam, nem járt különösebben nagy anyagi haszonnal amit egyébként szeretetből csináltam, de komoly immáron számomra felbecsülhetetlen értékű ismeretségeket, kapcsolatokat hozott az állandó nyüzsgés, a szervezőmunka. így jutottam hozzá a Budapesti Sportirodánál egy hivatalos meghívóhoz a New York-maratonra, ami köztudottan a világ legnagyobbszabású „maraton-cirkusza". Nemcsak az egyedülállóan sok, 26 ezer résztvevő miatt, hanem az egész ceremónia, a sajátos hoz, a neves utcai futóklubhoz kerültem közelebb. Először is azzal, hogy gyengébb erőállapot ellenére lefutottam a nevezetes New York-maratont. így ismertem meg a lehető legjobban a szigetekre épült, hidakkal, felhőkarcolókkal teli metropoliszt. A képekről, filmekből ismert manhatteni részen a hídhoz érve csodálatos panoráma tárulkozott ki, no és előttem, mögöttem sosem látott emhangulat miatt is. Szóval a sport révén kaptam beutazási, majd a szokásos félévi tartózkodási engedélyt az Államokban. - Hogy ennél jóval többről lehetett szó, azt, mint hírlik, egy egészen más jellegű ismeretségnek köszönheted. - Erika, aki immáron a feleségem, Amerikában született és élt ötéves koráig, ekkor költöztek haza Magyarországra. Ő rendelkezik amerikai állampolgársággal is, ami kétségtelen nagy sanszot adott ahhoz, hogy a jövőt az Egyesült Államokban tervezhessük, hiszen hozzájuthatok a zöldkártyához, ami az állandó ott-tartózkodás lehetőségét jelenti. - Amikor leszálltatok a repülőtéren, feltételezem nem a vakvilágba érkeztetek, biztosan voltak akik egyengették az utatokat? - Tévedsz, mert senkire sem számíthattunk. Erikáék annak idején Los Angeles környékén éltek, New York egészen más tészta, neki ugyanolyan ismeretlen volt, mint nekem. De közösen vállaltuk a nagy kihívást. New Yorkban sok a magyar, valóságos közösségi életet élnek, ez volt a fogódzó, a kapaszkodó. Bejött: mindketten munkához jutottunk. A magyarok jóvoltából a sporthoz, mindenekelőtt a New York-i fütómozgalomberfolyam. Egyébként tizenhét magyar volt a 26 ezres (!!) mezőnyben, mit mondjak: nagyon jólesett a felhangzó „Hajrá magyarok" buzdítás, valószínűleg a címeres trikóm volt egy nézőhonfitársunknak árulkodó. - De abszolút kisemberként, ily rövid idő alatt hogyan kerültél közelebbi kontaktusba a New York-maraton mindenható agytrösztjével, Lebow úrral? Hajói tudom, a POP TV-t is te juttattad be hozzá?! - Ez igaz, de ez még személy szerint nem jelent vele közelebbi kontaktust. Futókapcsolataim már azért olyan szinten voltak, hogy tudtam, kinek kell szólni ez ügyben, aki szintén tudta kit kell keresni. Ez a jövő zenéje: a nyelvtudás fokozatos gyarapodásával közelebb kerülni a nagyszabású rendezvények, versenyek szervezéséhez, látni, tapasztalni, megtanulni, s ha a piacgazdaság egyszer eljut Magyarországon olyan szintre, hogy nem lesz mindennemű ötletnek, elképzelésnek a rákfenéje a pénzhiány, akkor mindezeket itthon megvalósítani. - A SporTolna jó gyakorlóterepnek ígérkezik... - Igen, volt egy-két ötletem már az idén is, így például a sportexpo létrehozása, a kötős fejpánt bevezetése. - Hamarosan visszautazol, milyen közelebbi és távlati célkitűzések vezérelnek? - Először is lefutni a jubileumi 25. New York-i maratont, jobban fog menni, mint tavaly novemberben, azóta már elindultam a bostonin is: több mint félórát fejlődtem. Bekapcsolódni a kisebbnagyobb ottani események szervezésébe, előkészítésébe. Erre jó esélyt ad újsütetű ismeretségem: az egyik külvárosi futóklub oszlopos tagjával, Feld Gézával. No és a triatlon is közel áll hozzá. Távolabbi célom: előkészíteni a búcsút New Yorktól... - Ez aztán a meglepő fordulat! - Akár sima szurkolóként is, de szeretnék eljutni Atlanta közelébe, már az olimpia lázában égek. Olyannyira, hogy odaköltözünk. Nagyon titkos és egy kicsit illuzórikus vágyam, hogy akár legkisebb szereplőként bekapcsolódjak az olimpia vérkeringésébe. Akármilyen munkát vállalnék, csakhogy belülről lássam az egészet, de ha végül a lelátón kötök ki, akkor sem leszek elkenődve. Ennek pedig meg van a reális esélyeBálint György Fotó: - ka dékokat, autókat nyomtak a kezükbe, világító koronát tettek a fejükre - engem is meglepett a nagy ováció. A nyitó- és záróünnepségen léptünk fel, a főpolgármester fogadta a csoportot és ami nagyon megható volt: a műsor második részében eleredt az eső, amit a főpolgármester úgy kommentált záróbeszédében: az égbolt is sírva fakadt örömében, olyan csodálatosan táncoltak a gyerekek... Hozzáteszem, elragadtatással beszéltek a Magyarországon működő gyermektánc-mozgalomról. - Végre valamiben követésre méltók vagyunk. De a németek gyerekcentrikussága is figyelemre méltó lehet számunkra... - Igen, mindenben a gyerekek kedvét keresték, ajándékozták őket, míg nálunk általában a vezetők vannak előtérben. A program is a kicsiknek készült; egy fantasztikus strandon jártunk aztán egy mannheimi parkban egész napos pikniken vettünk részt terrárium, arborétum, gyerekjátékok, gyönyörű pázsit és,környezet - minden együtt volt. ' - Most pihenés következik? - A nagyobbacskákkal Olaszországba a Comói-tó partjára készülünk, a felnőttek közül három pár Csillebércre továbbképző táborba utazik rövidesen. Az or- , szágos szólótáncversenyre készítik fel őket. - csa ^^ 76 esztendős Róbert Schuler erdélyi szarmazású szász ember, aki valaha szomszédjában élő magyaroktól tanulta meg nyelvünket. A történelem kacskaringói a németországi Weinheimbe vezették, baráti kapcsolata miatt tartózkodott Szekszárdon néhány éve. Akkor látta meg a Bartina Néptáncegyüttest a színpadon és a gyermektánccsoport lenyűgözte a művészetpártoló vendéget. Kapcsolatot kezdeményezett. A Pünkösdi Fesztiválon a Bietigheim-Bissingentől 40 kilométerre fekvő Weinheim gyermekcsoportja lépett fel nagy sikerrel, bartinás családok szállásolták el, fogadták őket és augusztus 1-jére „Kerve" ünnepére a szekszárdi táncosok kaptak meghívást. Matókné Kapási Julianna művészeti vezető a Liszt Ferenc Zeneiskola néptánctagozatát, a Bartina gyerekcsoportot vitte el, bár hasonló hosszú túrára a kicsik még soha nem utaztak. - Egyórás programot a Bartina zenekar negyedórás műsorával, a gyerekcsoport is tud produkálni, ezért döntöttem így - mondja a művészeti vezető. - Óriási sikert arattak. Az együttes rengeteget utazik, jár külföldön, de ez az élmény számomra is fantasztikus volt. Ilyen vendégszeretetet soha nem tapasztaltam, Schuler úr, a vendéglátók Ilse és Gerda lesték a gyerekek minden kívánságát. Mire kimondták volna, már megvették a belépőt a körhintára, a strandon a csúszdákra, nem tudták mivel kedveskedjenek nekünk. - Ez egy fesztiválprogram volt? - A németeknek hagyományos ünnepe ez a szőlővel kapcsolatos mulatság, ahol több tízezren vesznek részt és egy csodálatos kastélyparkban felállított színpadon szerepelnek a helyi és meghívott együttesek, zenészek, táncosok. Bravóztak, éljenezték a gyerekeket, ajánWeinheimi csoportkép, a képen jobbról a második Róbert Schuler, mellette Matókné Kapási Julianna Még az égbolt is sírt örömében