Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-08-21 / 33. szám

5 1994. AUGUSZTUS 28. SZEKSZÁRDI Pro Urbe-díjasok '94 (II.) Vendel-Mohay Lajosné A szülőhely tevékeny szeretete 1923. február 14-én született Szek­szárdon, abban a Kelemen-házban, mely Babits szülőháza is volt. A család régi, jó kapcsolatban volt a költő édes­anyjának famíliájával. Elemi iskolába a Bezerédj utcai Iste­ni Megváltó Leányai zárdájába járt, majd a Garay János Gimnáziumban érettségizett, ahol többek között a Nyugat költőinek munkásságával is megismerkedett. Művészettörténész­nek készült, ám a háború után - annak ellenére, hogy édesapja, a polgármes­fer komoly ellenállást tanúsított a né­Wiet önkénynek - a család üldözötté vált, és Lucika nem fejezhette be tanul­mányait. Mindezek ellenére szorgal­masan képezte magát, és szülővárosa múltjával foglalkozott behatóan. Ez az orientáltság nem volt véletlen, hiszen édesapja írta 1941-ben a „Szekszárd megyei város monográfiája" című ­máig alapmunkának számító - kötetet. 1964-től tárlatvezető, majd művé­szeti előadó volt a Béri Balogh Ádám Múzeumban. Sokirányú tevékenysé­get folytatott a múzeum iparművészeti gyűjteményének kezelőjeként, gyara­pítva a barokk és reformkori bútorgyűj­teményt. 1965-ben bízták meg a Babits-emlé­kek felkutatásával. Óriási munkát vég­zett ezen a téren, hisz két évvel a meg­bízatás után már megnyitották a szülő­házban a földszinti kiállítást, majd 1983-ban az egész épületet Babits em­lékének lehetett szentelni. h A tárgyak a személyes életélmények falapján született nagy regény, a Halál­fiai leírása szerint rendeződtek el Ven­del-Mohay Lajosné munkája nyomán, így kerültek eredeti helyükre a föld­szinti részben. A költő családi és baráti körben készült fotóit állította ki az emeleti helyiségekben. Ám nem csupán a Babits-emlékek gyűjtése és rendszerezése számít a ku­tató nagy érdemének, mert tevékeny­sége Vörösmarty és Garay János életé­játékok MINIHÁZ Szekszárdon a Találka téren. Három szinten szinte minden - játékok, - babakocsik, - bébi-, gyermek­és kiskamaszruhák. Már benézni is érdemes! Nyitva: hétköznap 9-18.00 óráig, szombaton 8-12.00 óráig. Telefon: 74/319-822. nek Tolna megyei vonatkozásaira is ki­terjedt. Különösen értékes a Liszt Fe­renccel kapcsolatos kutatása révén lét­rehozott, a zeneszerző szekszárdi ven­dégeskedéseit bemutató .kiállítás. Több kéziratot adott közre Vendel­Mohay Lajosné, melyeket ő fordított, illetve kommentált. írásai tudományos megalapozottsá­gúak, ám mégis a közérthetőség igé­nyével készültek. Szekszárddal kap­csolatos kutatómunkáját szinte élete utolsó napjáig, 1993. január 23-ig vé­gezte. A város szempontjából szinte egyedülállóan kiemelkedő életműve Szekszárd művelődési, művészeti érté­keinek leghívebb felmutatása. Vendel­Mohay Lajosné így, szülőhelyének te­vékeny szeretetével szolgálta a ma­gyarság és ezáltal Európa kultúráját. Kutatásai kikerülhetetlen hivatkozási helyek a tudósok számára. Fő művei: „Áll a régi ház még..." Szek­szárd, 1974.'; Liszt-emlékek Szekszár­don. 43 Liszt-levél és dokumentum. Szekszárd, 1986.; Négy Babits-kézirat ­Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve, VI-VII. Szekszárd, 1977.; Babits levelei anyjához (1938-1941) - Dunatáj, Szek­szárd, 1979. 3. sz. Közreadta: LEMLE ZOLTÁN Evangélium „Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok." 1. Thessz. 5., 5-6. A keresztyén ember számára a földi élet és Krisztus várása sokszor felold­hatatlan ellentmondásként jelentkezik. Ugyan a mennyei eledellel táplálko­zunk, de mindezt a földön állva tesszük. A nehéz gazdasági helyzet, a békét­lenkedés, a szorongások, fájdalmak minket is sújtanak. E nagy próbák kö­zött meghanyatlik az erkölcs, kimerül a lélek ereje, könnyebben megtörik a hit. Keresztyénként is jobban esik ilyenkor eltűnni az emberek között, hogy meg se lássanak minket. Ilyen helyzetben ér utol minket az apostol hangja: ne aludjunk! Nemcsak azok alszanak, akiknek a szeme le van csukva. Sokszor sokkal mélyebben alszanak azok, akiknek a szeme nagyon is nyitva van és mohón lesik, hogy mikor vethetik bele magukat az élet sodrába, mikor kaphatnak megfelelő árat meggyőződésükért, hitükért, tisztességükért, melyik az a pil­lanat, mikor felugorhatnak a szerencse vágtató szekerére. Mentségükre azt hozzák fel, hogy kötelességük az érvényesülés, az előbbre jutás. Ázt azon­ban elfelejtik, hogy megterhelt lelkiismerettel sokáig nem lehet jutni. E je­lenséggel, ami a keresztyénségen belül is hódít, száll szembe az apostol, mi­kor figyelmeztet: ne aludjunk! Éber és józan csak az az ember lehet, akinek a lelkiismerete folyamatosan fel tudja dolgozni a különböző hatásokat. A mai kor büszkén emlegeti, di­csérgeti kiegyensúlyozottságát, józanságát. Csak arra nem gondol, hogy az esetleges agyonhallgatott problémák a világ másik felében emberi életek millióiba kerülnek. A keresztyénség pedig, akinek kovászként kéne itt a föl­dön élni, inkább valami száraz kenyérre hasonlít, ami tehetetlenül hever a földön. Érjen utol az apostol hangja minket is: ne aludjunk! JOHANN GYULA evangélikus lelkész Szekszárdi történetek Harmincéves nyár Milyen is volt, mivel teltek azok a régi nyarak. Régi plakátok, hirdet­mények között tallózni mindig na­gyon érdekes elfoglaltság. Milyen műsora volt a rádiónak, a televízió­nak? Ezt tesszük most. Góliáth, a világ leghatalmasabb emlősállata - hirdeti a plakát. Szekszárdon, a megyei tanács mel­letti kis téren látható. Bizonyítha­tom, nagy volt a látogatottsága ezekben a napokban ennek a nem mindennapi látványosságnak. A dologról aztán később, sokkal ké­sőbb kiderült, hogy az egész egy bóvli, mármint a bálna. A dolog lé­nyege az volt, hogy egy olyan szerke­zettel hozták, egy olyan alvázon, mely alkalmas volt arra, hogy a cél­ba vett Kelet-Európa útjaitfelmérje katonai szempontból... Fotósprogram. Fotósétát tarta­nak Szekszárd város termelőszövet­kezeteiben a városi művelődési ház fotószakkörének tagjai. Vasárnap délelőtt megörökítik a termelőszö­vetkezet életének legjellemzőbb vo­násait... Déryné a városban, hirdeti a fal­ragasz. Az Állami Déryné Színház társulata Bartos-Baróti-Kézdi: Mindent a mamáért címmel tart előadást a városi művelődési ház­ban... Opel Cadet eladó tizenhatezer forintért, Moszkvics 407 személy­gépkocsi eladó igényesnek. Négyse­bességes. Vasárnap 10 és 15 óra kö­zött a szekszárdi kórház főportáján megtekinthető. Eladó 200-as Mérai Puch, 125-ös Danuvia és 250-es Csepel. Felirat egy bolt kirakatában: Az ünnepi könyvhét alkalmából vásá­roljon könyvet a földműves-szövet­kezeti boltokban, falusi könyvbizo­mányosoknál. Bő választékból részletre is vásárolhat az ízlésének megfelelő különböző könyveket. Lengyel László: Igéző, 27,50 Ft; Ady Endre összes novellái egészvá­szon kötésben 85 Ft, bőrkötésben 119 Ft... Gyermekkerékpár-vásár. Hirde­tés egy másik kirakatban:gyermek­kerékpár 990 Ft, 804 Ft-ért, de még 520 Ft-ért is. Vas- és Műszaki Nagy­ker Vállalat Szekszárd... Kézi hajszárító gépet vennénk. Szekszárdi Fodrász Ktsz Iroda ­Szekszárd... A rádió műsorából: kedd, 11.45: a Munkásőrség központi férfikara énekel. Szerda, 4.40-7.59: Vidá­man - frissen. Zenés műsor. Csü­törtök: A kis nyírfa. A gyermekrá­dió műsora. Péntek: Gazdaszem­mel a nagyvilág mezőgazdaságáról. Szombat: Szív küldi szívnek szíve­sen. Vasárnap: Miska bácsi leme­zesládája... Es végül egy házassági hirdetés. Nősülne negyvenhét éves férfi. Lakás, bútor van. Sárközi bőszok­nyás jeligére... - tüke -

Next

/
Oldalképek
Tartalom