Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-07-31 / 30. szám
12 , SZEKSZÁRDI VAS ARIM A P 1994. JÚLIUS 31. Miért kötött ki Madaras Szekszárdon ? ,Nem járok rosszabbul, mint Diósgyőrben" Amikor azon a bizonyos csütörtöki napon már edzésszerelésbe öltözve, dr. Sólyom Bódog elnökkel, beköszönt a szekszárdi kosárlabdacsapathoz Madaras Judit (28) szinte mindenki egy emberként csodálkozott. Előtte sokan egy fabatkát sem adtak arra, hogy az egyik magyar sztárcsapat (egy ezüst, két bronz, két Magyar Kupa-győzelem az elmúlt évek diósgyőri mérlege) jó kezű agytrösztjét, motorját „le tudja halászni" a piacról a Szekszárd. Az elmúlt évek átigazolási kudarcai után ez nem kis bravúr, s ha az örökzöld centerkérdésben is valami ehhez hasonlatos megoldással rukkolna elő a vezetés, akkor részükről, ahogy mondani szokás, a fáklyás menet... a többi már a szakma dolga. De maradjunk egyelőre Madarasnál. - Judit, hogy kerül az a bizonyos csizma az asztalra? - Diósgyőrből a már jól ismert körülmények, az edző és a játékosok közötti konfliktushelyzet miatt mindenképpen el akartam jönni, ezt már a bajnoki döntő előtt is bejelentettem. - Ez nem hat a meglepetés erejével, hisz a DVTK-ból ezen a nyáron szinte mindenki megy, amerre lát. Az ön esete mégis országos rácsodálkozást vált ki: „Madaras hogy kötött ki az A csoport egyik kis csapatánál?" - Külföldre szerettem volna menni, de nem jött össze. Az úgynevezett hazai nagyok közül egyedül a soproniak (a tavalyelőtti bajnok, a „Vasút", Vertetics csapata - a szerk.) érdeklődtek komolyabban, az edzőjük szívesen látott volna, de végül is úgy döntött a vezetés, megvan már az irányítójuk, így nem feltétlenül kellek. - Pest? - Nem került szóba, sem részemről, sem a csapatoktól, amit különösebben nem bánok. A Szekszárd viszont igen intenzíven érdeklődött, s amikor azt is megtudtam, hogy gyerekkori nagyon kedves ismerősöm, Csorvási Ildikó is a csapatnál - ő is gyergyószentmiklósi származású, am kor náluk játszottam, ő az ifikkel foglalkozott - csak erősítette elhatározásomat a Szekszárd mellett. - Szép érzelmi momentum, de az anyagiak sem lehetnek mellékesek... - Nem járok rosszabbul, mint Diósgyőrben, sőt!... - Szakmailag sem ? Elvégre egy, a lehetőségek tekintetében azért behatárolt bár ne lenne igazam - csapatnál kötött ki. - Nem gondolom. Az irányítóposzton legfőképpen magamtól függök, így személy szerint semmilyen veszteség nem érhet. A környezet- és edzőváltozástól önmagam megújulását várom. Négy év monotónia után nagyon jó érzés most, így például labdacentrikus dolgokat csinálni. Kovács József eddigi edzéseiről igen pozitívak a benyomásaim. - Szekszárd „csak" ugródeszka vagy egyszerűen újabb állomás? Egyáltalán milyen céljai vannak a magyar kosárlabdában? - Egy évet írtam alá, ezalatt majd kiforrják magukat a dolgok. Nyilván gondolkodóba ejtene egy anyagilag előnyös külföldi szerződés, ami most nem sikerült. Mint cél, előttem lebeg a magyar válogatottság, 1995 szeptemberétől erre a nemzetközi szövetség lehetőséget adna. - Elnézve és ismerve a magyar mezőny irányitóit, erre milyen esélyt lát? - Nem szívesen válaszolok erre, nem az én dolgom minősíteni, de úgy érzem, hogy a Tungsram amerikai irányítója a legjobb, utána bármilyen rendet fel lehet állítani. ^^ - De ezt a megyét nem csupán azért ismerte, mert több Sió Kupán szerepelt már...? - Igen, magyarországi profipályafutásomban egy fontos helyszín a bonyhádi Botond Kupa, itt figyelt fel rám és Ambrus Erzsébetre a Diósgyőr, '90 nyarán, mint a Sepsiszentgyörgy játékosaira. Valaki akkor egyáltalán gondolhatott arra, hogy ez lesz négy év múlva...!? Újabb válogató kellene? ,Vasárnap"-i kommentár Az EB-ről a válogatón nyújtott gyen-ge teljesítménye miatt lemaradó szekszárdi triatlonversenyző, Varga Zsuzsa közvetlenül az elmúlt hét végi EB rajtja előtt olyan eredményt produkált, hogy felizzott az a szunnyadó parázs... A kaposvári triatlonőrületet felvezető, szintén olimpiai távú versenyen a bizonyítási vágytól fűtött Varga Zsuzsa - mint utólag kiderült - olyan valóban szenzációs eredményt produkált (2 óra kilenc perc húsz másodperc), amit senki az EB mezőnyében. A „Mi lett volna, ha..." kezdetű mondatoknak a sportban sincs értelme, de ezt az eredményt teljesen agyonhallgatni - mint ahogy azt az EB-ről tudósító sajtó tette - éppúgy értelmetlen, mint elmaradt EBaranyak okán a magyar triatlonszövetségen, annak szekszárdi főtitkárán elverni a port. Az már örök rejtély marad, hogy igazán éles körülmények között is képes lett volna ehhez hasonlatos eredményre? Ha idei eredményeit, de legfőképpen az önmagához viszonyított fejlődését veszem, edzői véleményeket teszem egymás mellé, akkor ezek elnyomják az abbéli ellenérvet, hogy az EB lázában a hazai és a külföldi riválisok láttán biztosan begörcsölt volna... A tiszaúivárosi válogatón való kudarcában - ez legalább annyira, ha nem még jobban a szakemberek véleménye, mintsem az elfogult újságíróé - az érettségi miatti edzéskihagyások játszottak főszerepet. A szövetség persze erre nem lehetett tekintettel, már az év elején tudomására hozta a rivalizáló 8-10 versenyzőnek: egy verseny dönt az EB-csapat kérdésében: Tiszaújváros. Ennek igazságtalansága, az objektivitás hiánya miatt még az év elején kellett volna tiltakozni, amit Vargáék meg is tettek, de ha többiek mégis elfogadták vagy hallgatólagosan tudomásul vették, akkor valószínűleg a demokrácia íratlan szabályai érvényesültek. (Ha a versenyzők és klubjaik egységesen lépnek föl a válogatás gyakorlata ellen, a szövetségnek véleményünk szerint változtatnia kellett volna...) Egyébiránt megjegyzendő, egy ilyen kiélezett helyzetben, mint ami ajunior triatlonválogatottnál kialakult - vagy egy tucatra valóan indultak harcba a csapatba kerülésért -, célszerűbb lett volna a jellemzőbb nemzetközi gyakorlatot követni: több megméretés, tisztább kép. Az egy viadal mellett kardoskodók - például az amerikaiak - azzal érvelnek, hogy kell a tét, a pszichikai nyomás, mert itt kiderül, hogy az előadáson is képes lesz-e a legjobbját produkálni. Kétségtelen: van benne valami... A triatlonszövetség e megoldás mellett tört lándzsát, szíve joga, de törekednie kellett volna, hogy ezen az egy versenyen ,modellezze" a majdani főverseny pályaviszonyait, körülményeit. Mert Tiszaújváros e tekintetben is csak annyira hasonlított Kaposvárhoz, mint az a bizonyos Makó Jeruzsálemhez... Közeledik az új-zélandi vébé: kik utazzanak? Tekintettel arra, hogy az EB-aranyvárományos lányok - talán az egy Molnár Erika - sem voltak meggyőzőek, tekintettel a szekszárdi lány egészen kiváló eredményére, nem ártana egy újabb összevetés - ahogy a kajakosoknál, öttusázóknál szokás. ^^ utána már tényleg nincs apelláta!. A™ inak ellenére, hogy az MLSZben egyfajta struccpolitikát folytatva homokba dugják a fejüket, nem hajlandók még csak meghallgatni sem a kiscsapatok képviselőinek sirámait a játékengedélydíj bevezetésével kapcsolatosan, változatlanul nagy az ellenállás. Elvtelen sarcnak érzik a játékosok a 700-1300 forint közötti őszszeget, még odáig sem jutottak el, hogy a csekket az egyesülettől elhozzák, nemhogy kitöltve a posta felé induljanak. A csapatok viszont jót ismert anyagi helyzetükből adódóan, nem tehetik meg, hogy nagyvonalúan átvállalják az összeget, hiszen a serdülőtől a felnőttekig fizetendő, hozzávetőlegesen 60-70 ezer forint egy jobb esetben félmilliós költségvetést is igen érzékenyen érint. Például egy körzeti csapatnak momentán - a rajt előtt pár héttel - mindKulissza össze ötvenezer forint áll rendelkezésére. A kisklubok - a játékosokkal való nézetazonosság miatt -nem kívánnak a „szociálpolitika" mezejére lépni: vagyis, hogy csak azon játékosok helyett fizetnék be az ezreseket, akiknek családi és szociális körülményei ezt indokolják. A jobb belátásra az MLSZ vár, a játékosok pedig hallgatnak vagy szervezkednek. Azt mondják, ha a szövetség hajthatatlan marad, akkor... Nem fogják szögre akasztani a cipőt, hanem megcsinálják a maguk kis szövetségét. (Mintha a társasági jogról szóló nem régi keltezésű törvény erre módot is adna...) Arra meg fütyülnek, hogy a FIFA, no meg a UEFA csak az MLSZ-hez tartozót fogadja el. Ami azt illeti, Joe Havelange-val eddig sem túl sok dolguk volt...