Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-07-31 / 30. szám

10 , SZEKSZÁRDI USARNAP 1994. JÚLIUS 31. Kedves gyerekek7 Ma utazunk. Persze csak képzeletben, de na­gyon csodálatos és érdekes tájra. Törökországban, Ankarától délkeletre fekszik a világ egyik legkülönlegesebb helye, Kappadókia. Tufa néven ismert puha kőzet borítja, melyet a természet erői furcsa, kúpos alakzatúakká formáltak. Hasonlóak, mint a törpikék sap­kája. A kővölgyek finom színekben pompáznak - elefántcsontsár­ga, téglavörös és hamuszürke -, a hajnal vagy az alkony piros lobba­násaitól vibrálnak. Nemcsak a természet alakította ki ezeket a furcsasá­gokat, hanem az emberek is. Kappadókia lakói már a történelem kezdete óta méhkashoz hasonló barlangokat vájtak a tufakúpokból és sziklákból, a min­dennapi és a vallási élet számára. Csukd be a szemed és képzeld el, milyen lehet e táj. Rajzold le! Várom rajzaitokat, édességcsomagot sorsolunk ki ajándékként! * Képzeletben könnyen ugrálhatunk, máris Guatemalában érezhetitek magatokat. Hatalmas, vad őserdők és mocsaras területek borítják Guatemala Peten kerületének több mint 36 négyzetkilométernyi részét. Valószínűtlennek tű­nik, hogy ezen a helyen egykor kifinomult és pompás civilizáció virágzott. A jaguárok, ocelotok, párducok, pumák és vaddisznók még most is cirkálnak a kusza gyalogösvényeken, bár megfogyatkozott számban. Óriási ceiba-, ma­hagóni-, sabadillafa, spanyol cédrus- és pálmafák törnek 40 m magasra, ágaik tömör, smaragdzöld mennyezetként borulnak fölénk. A zöld lombo­zat sűrűjében napközben fel-felvillannak a szivárványszínű kolibrik, tarka papagájok és a porszemcsék. Ám ha az éjszaka közeleg, ősi homályba húzódik vissza az őserdő világa, csak az üvöltő majmok ijesztő ordításai törik meg a sűrű csöndet. A XIX. század közepe táján a féktelenül dús területen egy magas fejlettsé­gű civilizáció különleges, őserdő borította emlékműveire és épületeire talál­tak rá a felfedezők. Eszak-Guatemala Flores városának főbírája, Modesto Mendez ezredes, és kormányzója, Ambrosio Tut 1848-ban a várostól észak­nyugatra monumentális romokat talált. Meglepő látványban volt részük: feltornyosuló piramisok rejtőztek a fák, liánok, moha, zuzmó és páfrány zöld takarója alatt - az egyik 60 méternél is magasabb volt -, többszintes pa­lotaegyüttesek, templomok, közterek és domborműves sírkövek bukkantak elő. A síremlékek függőleges mészkőhasábjait faragott és festett groteszk fi­gurák, valamint ismeretlen jelképek borították. A két férfi Tikalt fedezte föl; a maják legnagyobb és legpompásabb váro­sát, mely Kr. e. 100 és Kr. u. a IX. század vége között virágzott. Az óriási tele­pülés és más nagy maja városok, pl. Copán és Palenque, akkor épültek az őserdő tisztásain, amikor Nyugat-Európában még a középkor lassú évszáza­dai peregtek. Tikal középpontja körül több tízezer ember élt. Magas szerve­zettségű és műveltségű társadalmat alkottak, amely kedvezett a festészet­nek, a szobrászatnak, az írás tudományának és a csillagászatnak. Építésze­tük az ősi Amerika csodájának számít. (A kalandozásban James Harpur és Jennifer Westwood: Legendák föld­jén c. könyve segített.) Nyerges Rita: A békakirály A múlt héten Kolompár László alkotását láthattátok. Helyhiány miatt le­maradt a neved Laci, elnézést kérünk! Senki Házy Jelky Jóska autóstoppos naplója (II.) 3. nap Végre ráleltem a helyes útra az autó­pályák melletti vergődés után. Közben még egy igazi forrás is utamba került. Először jó nagyokat kortyoltam a tiszta vízből, hiszen már a kiszáradás fenye­getett, majd megmostam az út porától ragacsos képemet. A kemény, kábé 8 órai gyaloglás után jól esett kívül-belül a hűs víz. A Gondviselés küldte ezt a forrást. Ha nincs, bizonyosan összeesek a szomjúságtól. Felfrissültem. Csak egyórai gyaloglás után kezdtem újra stoppolni. Azonban hosszú idő telt el addig, míg reménytelen álldogálás és kitartó konzummosolygás után felvett egy teherautó. Vezetője (hosszú hajú fiatal férfi) megígérte, elvisz Schrem­sig, ha segítek megpakolni az autót. A rakodás tárgyai polcok voltak. Schremshez legközelebb eső falunál megköszöntem a fuvart. A falu melletti fenyveserdőben megreggeliztem (tej­por+ a talált forrásvíz) majd a kíváncsi­ságtól hajtva továbbindultam Schremsbe. Egy óra alatt értem óda, amikor már besötétedett. Úticélom még mindig nem értem el. Hiába fitye­gett a hátizsákomon a 20 centi hosszú nemzetiszínű szalag, egy magyar se állt meg mellettem. Segélykérően feltekintettem az égre, ott azonban csak a készülődő zivatar je­leit fedeztem fel. Ez felettébb aggasz­tott, mert sajnos elfelejtettem szobát foglalni a helyi Intercontinentalban. Sebaj! Úgy gondoltam, az este min­dent eltakaró sötétjében zavartalanul meghúzódhatok valahol. Első állomá­som a várost keresztülszelő patakparti pad volt, amelynek elfoglalásáról a sok szúnyog miatt letettem. A második ál­lomás, egy park - hatalmas fűzfa alatti terület már ideálisabb szálláshelynek tűnt. Lefeküdtem. Pihenésem nem sokáig tartott. Meg­érkezett a vihar. Előhírnöke egy hatal­mas mennydörgés volt, melyre rögtön felébredtem. Gyorsan összepakoltam és megpróbáltam fedett helyet keresni. Bolyongásom közben láttam egy ma­gyar rendszámú Daciát. A benne ülők azonban a sötétben nem vettek észre... Nyakam között a sűrűsödő esővel egy felüljáró betoncsíkja alatt húztam meg magam. 4. nap Korán keltem. Mikor a negyedik ci­garettát sodortam, láttam, amint gyere­kek szállnak fel az iskolabuszra a pá­lyaudvaron. Egyórai gyaloglás és rend­őri igazoltatás - útbaigazítás után ráta­láltam a gyár felé vezető útra. Repes­tem a boldogságtól, amikor megláttam a gyári portát, a portásnő azonban emelkedett hangulatomat gyorsan le­hűtötte. Ma szabadnap van, senki sincs az üzemben, hétfőn megint menjek új­ra. A gutaütés kerülgetett. De nem te­hettem mást, mint az ismert utat haza­felé újra megtenni. A stoppal most több szerencsém volt. Rövid álldogálás után Mercedes vett fel. Vezetője egészen Bécsig elvitt, sőt mivel rokonszenvesnek talált és lát­ta elesettségemet 100 schillinggel aj^fc dékozott meg. Ezután egész estig g^F logoltam a Duna-parti „Miami Beach"­et is érintve, ahol törökök főztek ép­pen. Én is megéheztem. Elfogyasztottam vacsorámat (2 zacskó tejpor+ egy szem negró). Az éjszakai szállást a Pest felé vezető autópálya hídja alatt találtam meg, ahol egy bőrig áztató eső elől is menedéket leltem. 5. nap Ma újra egy kiadós gyalogtúrát tet­tem, amely délután két óráig tartott. Ekkor már a Bruck felé vezető úton voltam. Sikeres stoppokkal egészen Nickelsdorftg jutottam. Miután gyalog átmentem a határon, rövid pihenőt tar­tottam. A határ mellett 20 km-re fekvő Levélpusztára szörnyű fizikai fájdal­maktól kísérve, csak többszöri megál­lással jutottam el. Beesteledett. Buda­pestre autón érkeztem. Egy Alfa Ro­meo volt. Útközben segítőmet töbj^ ' ször fel kellett ébresztenem, mert meg újra álomba szenderült. Ezért vég­telenül hálás volt, s egészen elvitt a Nyugati pályaudvarig, ahol reggelig meghúzhattam magam. Itt azonban a hajléktalanok szekatúrája miatt nem lehetett aludni. 6. nap Az utolsó nap a Déli pályaudvartól csak Nagydorogig tudtam jegyet válta­ni, innen újra stoppolnom kellett. Egy ember volt aki megállt, felvett. Egy lel­kész. De ő is csak azért, mert ismert. Én boldogan fogadtam e kegyet. Felszere­lésem szörnyű állapotban volt. Cipőm kilyukadt, az ingem és a gatyám szinte rámrohadt már, s alázatosan hallgat­tam a jól ismert „senkit nem szoktam felvenni, akit nem ismerek" példabe­szédet. Közben ábrándoztam. Illyés szelíd dombjaira, az ünnepségekrőljól ismert „Itt élned, s halnod kell" szavakra, és arra a bizonyos gólyára gondoltam, amelyiket meglőttek és nem mer leszállni, mert tudja, többé nincs fel­felé. (Vége) & i

Next

/
Oldalképek
Tartalom