Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-07-31 / 30. szám

10 , SZEKSZÁRDI USARNAP 1994. JÚLIUS 31. Kedves gyerekek7 Ma utazunk. Persze csak képzeletben, de nagyon csodálatos és érdekes tájra. Törökországban, Ankarától délkeletre fekszik a világ egyik legkülönlegesebb helye, Kappadókia. Tufa néven ismert puha kőzet borítja, melyet a természet erői furcsa, kúpos alakzatúakká formáltak. Hasonlóak, mint a törpikék sapkája. A kővölgyek finom színekben pompáznak - elefántcsontsárga, téglavörös és hamuszürke -, a hajnal vagy az alkony piros lobbanásaitól vibrálnak. Nemcsak a természet alakította ki ezeket a furcsaságokat, hanem az emberek is. Kappadókia lakói már a történelem kezdete óta méhkashoz hasonló barlangokat vájtak a tufakúpokból és sziklákból, a mindennapi és a vallási élet számára. Csukd be a szemed és képzeld el, milyen lehet e táj. Rajzold le! Várom rajzaitokat, édességcsomagot sorsolunk ki ajándékként! * Képzeletben könnyen ugrálhatunk, máris Guatemalában érezhetitek magatokat. Hatalmas, vad őserdők és mocsaras területek borítják Guatemala Peten kerületének több mint 36 négyzetkilométernyi részét. Valószínűtlennek tűnik, hogy ezen a helyen egykor kifinomult és pompás civilizáció virágzott. A jaguárok, ocelotok, párducok, pumák és vaddisznók még most is cirkálnak a kusza gyalogösvényeken, bár megfogyatkozott számban. Óriási ceiba-, mahagóni-, sabadillafa, spanyol cédrus- és pálmafák törnek 40 m magasra, ágaik tömör, smaragdzöld mennyezetként borulnak fölénk. A zöld lombozat sűrűjében napközben fel-felvillannak a szivárványszínű kolibrik, tarka papagájok és a porszemcsék. Ám ha az éjszaka közeleg, ősi homályba húzódik vissza az őserdő világa, csak az üvöltő majmok ijesztő ordításai törik meg a sűrű csöndet. A XIX. század közepe táján a féktelenül dús területen egy magas fejlettségű civilizáció különleges, őserdő borította emlékműveire és épületeire találtak rá a felfedezők. Eszak-Guatemala Flores városának főbírája, Modesto Mendez ezredes, és kormányzója, Ambrosio Tut 1848-ban a várostól északnyugatra monumentális romokat talált. Meglepő látványban volt részük: feltornyosuló piramisok rejtőztek a fák, liánok, moha, zuzmó és páfrány zöld takarója alatt - az egyik 60 méternél is magasabb volt -, többszintes palotaegyüttesek, templomok, közterek és domborműves sírkövek bukkantak elő. A síremlékek függőleges mészkőhasábjait faragott és festett groteszk figurák, valamint ismeretlen jelképek borították. A két férfi Tikalt fedezte föl; a maják legnagyobb és legpompásabb városát, mely Kr. e. 100 és Kr. u. a IX. század vége között virágzott. Az óriási település és más nagy maja városok, pl. Copán és Palenque, akkor épültek az őserdő tisztásain, amikor Nyugat-Európában még a középkor lassú évszázadai peregtek. Tikal középpontja körül több tízezer ember élt. Magas szervezettségű és műveltségű társadalmat alkottak, amely kedvezett a festészetnek, a szobrászatnak, az írás tudományának és a csillagászatnak. Építészetük az ősi Amerika csodájának számít. (A kalandozásban James Harpur és Jennifer Westwood: Legendák földjén c. könyve segített.) Nyerges Rita: A békakirály A múlt héten Kolompár László alkotását láthattátok. Helyhiány miatt lemaradt a neved Laci, elnézést kérünk! Senki Házy Jelky Jóska autóstoppos naplója (II.) 3. nap Végre ráleltem a helyes útra az autópályák melletti vergődés után. Közben még egy igazi forrás is utamba került. Először jó nagyokat kortyoltam a tiszta vízből, hiszen már a kiszáradás fenyegetett, majd megmostam az út porától ragacsos képemet. A kemény, kábé 8 órai gyaloglás után jól esett kívül-belül a hűs víz. A Gondviselés küldte ezt a forrást. Ha nincs, bizonyosan összeesek a szomjúságtól. Felfrissültem. Csak egyórai gyaloglás után kezdtem újra stoppolni. Azonban hosszú idő telt el addig, míg reménytelen álldogálás és kitartó konzummosolygás után felvett egy teherautó. Vezetője (hosszú hajú fiatal férfi) megígérte, elvisz Schremsig, ha segítek megpakolni az autót. A rakodás tárgyai polcok voltak. Schremshez legközelebb eső falunál megköszöntem a fuvart. A falu melletti fenyveserdőben megreggeliztem (tejpor+ a talált forrásvíz) majd a kíváncsiságtól hajtva továbbindultam Schremsbe. Egy óra alatt értem óda, amikor már besötétedett. Úticélom még mindig nem értem el. Hiába fityegett a hátizsákomon a 20 centi hosszú nemzetiszínű szalag, egy magyar se állt meg mellettem. Segélykérően feltekintettem az égre, ott azonban csak a készülődő zivatar jeleit fedeztem fel. Ez felettébb aggasztott, mert sajnos elfelejtettem szobát foglalni a helyi Intercontinentalban. Sebaj! Úgy gondoltam, az este mindent eltakaró sötétjében zavartalanul meghúzódhatok valahol. Első állomásom a várost keresztülszelő patakparti pad volt, amelynek elfoglalásáról a sok szúnyog miatt letettem. A második állomás, egy park - hatalmas fűzfa alatti terület már ideálisabb szálláshelynek tűnt. Lefeküdtem. Pihenésem nem sokáig tartott. Megérkezett a vihar. Előhírnöke egy hatalmas mennydörgés volt, melyre rögtön felébredtem. Gyorsan összepakoltam és megpróbáltam fedett helyet keresni. Bolyongásom közben láttam egy magyar rendszámú Daciát. A benne ülők azonban a sötétben nem vettek észre... Nyakam között a sűrűsödő esővel egy felüljáró betoncsíkja alatt húztam meg magam. 4. nap Korán keltem. Mikor a negyedik cigarettát sodortam, láttam, amint gyerekek szállnak fel az iskolabuszra a pályaudvaron. Egyórai gyaloglás és rendőri igazoltatás - útbaigazítás után rátaláltam a gyár felé vezető útra. Repestem a boldogságtól, amikor megláttam a gyári portát, a portásnő azonban emelkedett hangulatomat gyorsan lehűtötte. Ma szabadnap van, senki sincs az üzemben, hétfőn megint menjek újra. A gutaütés kerülgetett. De nem tehettem mást, mint az ismert utat hazafelé újra megtenni. A stoppal most több szerencsém volt. Rövid álldogálás után Mercedes vett fel. Vezetője egészen Bécsig elvitt, sőt mivel rokonszenvesnek talált és látta elesettségemet 100 schillinggel aj^fc dékozott meg. Ezután egész estig g^F logoltam a Duna-parti „Miami Beach"et is érintve, ahol törökök főztek éppen. Én is megéheztem. Elfogyasztottam vacsorámat (2 zacskó tejpor+ egy szem negró). Az éjszakai szállást a Pest felé vezető autópálya hídja alatt találtam meg, ahol egy bőrig áztató eső elől is menedéket leltem. 5. nap Ma újra egy kiadós gyalogtúrát tettem, amely délután két óráig tartott. Ekkor már a Bruck felé vezető úton voltam. Sikeres stoppokkal egészen Nickelsdorftg jutottam. Miután gyalog átmentem a határon, rövid pihenőt tartottam. A határ mellett 20 km-re fekvő Levélpusztára szörnyű fizikai fájdalmaktól kísérve, csak többszöri megállással jutottam el. Beesteledett. Budapestre autón érkeztem. Egy Alfa Romeo volt. Útközben segítőmet töbj^ ' ször fel kellett ébresztenem, mert meg újra álomba szenderült. Ezért végtelenül hálás volt, s egészen elvitt a Nyugati pályaudvarig, ahol reggelig meghúzhattam magam. Itt azonban a hajléktalanok szekatúrája miatt nem lehetett aludni. 6. nap Az utolsó nap a Déli pályaudvartól csak Nagydorogig tudtam jegyet váltani, innen újra stoppolnom kellett. Egy ember volt aki megállt, felvett. Egy lelkész. De ő is csak azért, mert ismert. Én boldogan fogadtam e kegyet. Felszerelésem szörnyű állapotban volt. Cipőm kilyukadt, az ingem és a gatyám szinte rámrohadt már, s alázatosan hallgattam a jól ismert „senkit nem szoktam felvenni, akit nem ismerek" példabeszédet. Közben ábrándoztam. Illyés szelíd dombjaira, az ünnepségekrőljól ismert „Itt élned, s halnod kell" szavakra, és arra a bizonyos gólyára gondoltam, amelyiket meglőttek és nem mer leszállni, mert tudja, többé nincs felfelé. (Vége) & i