Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-07-03 / 26. szám

10 SZEKSZÁRDI 1994. JÚLIUS 12. Az érem másik oldala Takács kontra Kalász, avagy atlétika kontra foci Előérzetünk tökéletesen bejött. Takács Lászlónak, az Atlétikai Klub Szekszárd ügyvezető elnöke hevesen reflektált a májú 19-i számunkban megjelent „Érdemesek a további támogatásra, bizalomra" cfmű cikkre, melyben a II. Sz. Általános Iskolában folyó labdarúgóképzést - szerintünk nem ok nélkül - méltatjuk. Arra számítottunk, hogy a hamarosan városi tulajdonba kerülő Pollach utcai sportteleppel kapolatos „zrínyis" elképzelés irritálja az atlétikát, ám Takács László a maga komplexitásában reflektált a cikkre. - Egészen más aspektusból megközelítve a dolgokat. Amiből kiderül: Kalász Jánossal, a kettes iskola igazgatójával finoman szólva nem kedvelik egymást. „Bekerült a diákolimpia döntőjébe" Takács László: - Nem tudom megítélni, hogy országos viszonylatban valóban olyan jók (elsőtől a nyolcadikig) mint ahogy állítják, de nem árt megjegyezni: a 7-8 osztályosok országos döntőjében a rendezés jogán kerültek. Az alsótagozatosoknál pedig a bonyhádi II. sz. iskola nyerte a megyebajnokságot. Lehet, hogy nagyszerű munka folyik, de a mellény lehetne azért kisebb is... „A direktor a győzelemért mindent bevet". T. I.: így bizony, ennek hatására ma ott tartunk, hoghy sportágunk szempontjából az úgynevezett sport tagozatos általános iskola teljesen kiesik, a még maradék két atléta csoportot össze kell vonnunk hamarosan, mert olyan alacsony a létszám. Az utóbbi két évben mindössze 1-2 (!!!) tehetségesnek mondható atlétapalánta került ki az iskolából. Itt már csak, és kizárólagosan a labdarúgás számít (tényleg focisuli), minden más áldozati bárány. Egy jellemző példa: a téli felkészülés időszakában a kettes iskola atléta tanulói után az AC Szekszárdnak térítési díjat kellett fizetni! „Nem tudnak nagy pályán edzeni"... Ez egyszerűen nem igaz. A Pollach utcai sporttelepen tartják a testnevelésórákat, a fociosztályok élhetnek a léhetőséggel, a mozgatható kapuk most is megtalálhatók a pályán. Nem beszélve arról, hogy délután már az UFC-nél vannak a hetedikesek és a nyolcadikosok. A TÁÉV-pályával együtt öt füves pálya van Szekszárdon, szóval nem tudom...? „Kapjuk meg az iskola közelében lévő Pollach utcai sporttelepet". T. L.: Ennél a magabiztos kijelentésnél már tényleg elkapott a harctéri idegesség. Először is: mit tett a direktor úr annak érdekében, hogy a sporttelep sorsa végre elmozduljon abból az áldatlan állapotból, ahová évekkel ezelőtt került!? .... Labdarúgó-zsargonnal élve a pályán kívül csípőre tett kézzel figyelte az AC Szekszárd vezetőinek erőfeszítését az ügyben, hogy visszakerülhessen - még nem oldódott meg a kérdés - a város tulajdonába a sporttelep. Nem értékeljük túl szerepünket, amikor állítom: a rendszerváltás hozta gazdáitanságban egyedül csak mi tekintettük szívügyünknek a terület sorsát, nem kis szerepünk van abban, hogy nem silányult csak sok millió által helyrehozható birkalegelővé. A IIes iskola hűvös előkelőséggel figyel, pedig - ha oly fontos számára a sporttelep állagmegóvásban és más apróságban segíthettek volna. Amit tettek, az kizárólag az ő érdekükben történt, például csak ott nyírattak füvet, ahol játszottak, egy centivel sem arrább. Ezek után még mi váljunk albérlővé?! Na, ezt már senki sem játszhatja el velünk. „Megfér egymás mellett a két sportág "T. L.: Ha a látszat alapján ítélkezünk, akkor igen, de különben aligha. Ha valóban megférne, akkor nem jöhetett volna létre az atlétikát szolgáló céllal a Pollach utcai létesítmény. A Dózsa-pályán ott voltunk egymás nyakában, az a csoda, hogy nem történt súlyosabb baleset, a futóknak sem volt idális állapot, hogy naponta, hetente hasba, fejbe rúgták őket. Nemcsak nekik, nekünk is szükségünk van megfelelő körülményekre ahhoz, hogy produkálni tudjunk, ez az igényünk azt hiszem jogos. A labdarúgást körülvevő miliőről, a benne uralkodó morális viszonyokról, a sportág túllihegéséről nekünk atlétikában ténykedőknek megvan a különbejáratú véleményünk, ennek ellenére nem zárkózunk el kategorikusan az elől, hogy újra legyen aktívabb labdarúgóélet a fentebb már többször idézett sporttelepeik De nem mindenáron! A füves pályár^^ csak abban az esetben vagyunk hajlandóak lemondani, ha a műanyag pálya közötti eldudvásodott területet befuvesítve, az ügyességi- és a dobószámok űzésére kialakított helyekkel megkapjuk cserébe érte. Egyébiránt Kalász úr magasröptű futballelképzeléseit tudom, véleményem többekben ellenérzést válthat ki - mindenáron másokon átgázolva akaija megvalósítani - fejezte be nyilatkozatát az AC Szekszárd ügyvezető elnöke, a Tolna Megyei Diáksporttanács főmunkatársa: Takács László. Profi bringa Szekszárdon? Sportműsor Szombat: Kerékpár: Gemenci Nagydíj hegyi egyenkénti indításos verseny rajtja a Garay térről (10.00) 15.00: Utánpótlás, amatőr, senior háztömb körüli verseny. 20.00: A nemzetközi háztömb körüli verseny rajta. Vasárnap: Kerékpár: a 190 km-es országúti verseny rajtja a Mártírok teréről (9.20). Ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás a Prométheusz parkban. szó, és a vonzáskörzet először Dél-Magyarország lenne. - Azért nagyon még ne élje bele magát a dologba, mert nagyot csalódhat, hal... - Ha már ennyire hitetlen Tamás, a Gemenci Nagydíj idején összehozom egy bizonyos úrral a sok közül. - Még arra is van esély, hogy a Pálinkás István által megálmodott, de bizonyos elvtársak által szinte az utolsó pillanatban „megfúrt" „szekszárdi Millenáris" is elkészüljön a város szélén? - Ilyet nem állíthatok, de azt már hiszem, Szekszárdon nagyon is belátható időn belül kinő egy valóban európai léptékű kerékpáros bázis. Konrád már nem kapitány, de boldog A Magyar Kerékpár Szövetség elnöksége szép csendesen, szinte suba alatt visszaédesgette a három évvel ezelőtt sértődöttként távozó, szaktudása, eredményei, versenyzői múltja ellenére ellentmondásos megítélésű Schillerwein Istvánt. Aminek szekszárdi vonatkozású következménye is van: Schneider Konrád immáron „csak" az országúti válogatott felkészítő edzője, vagyis szakmailag immáron nem diszponál a hazai bringa fölött. - Nincs sértődöttség benne, nem érzem presztízsveszteségnek - jegyezte meg a szekszárdi szakember. Ha nem hozzák vissza „Silit", év végén mindenképpen lemondtam volna. Bebizonyosodott, hogy Szekszárdon lakva képtelenség ezt csinálni, mármint elköltözni változatlanul nem áll szándékomban. Kell egy pesti valaki, aki a szó igazi értelmében koordinál a pálya és az országút között, mindennap elérhető ott van a szövetségben. Nem kell annyit utaznom ésjobban a szakmára koncentrálhatok. - Schillerwein a pálya szakembere, nem tart attól, hogy az országúti szakág több szempontból is mostohagyerek lesz? Már mintha lennének olyan szirénhangok, hogy a pálya mentheti meg a magyar bringa becsületét külföldön? - Szomorú lennék, ha így alakulna. Az új kapitánnyal nekem jó volt a kapcsolatom régen és most is, nem gondolom, hogy szakmailag nagyon összekülönböznénk. De nem foglalkozom most azzal, hogy ki, mikor hogyan tehet keresztbe, mert most a napokban olyan nagy reményekre följogosító dolgok történtek, aminek bizsergető élménye, határozza meg az alaphangulatomat. - No csak! - Olyan komoly kerékpársportot óhajtó pénzemberekkel jöttem, jöttünk össze, akik hajlandóak lennének egy újonnan megalakuló minden ízében és porcikájában profi, Szekszárdon megalakítandó kerékpáros klubra áldozni. A profit úgy értsed, hogy a profi világban is bevethető kerekesek kineveiéséről van Focisiker Dániában Átütő sikerrel tértek haza az ötös iskola „góliátjai" Dániából. Enyedi Attila testnevelő tanár - aki focipalántáival nemegyszer ért már el honi viszonylatban figyelemreméltó eredményeket - az elutazás előtt csupán egy jutalomtúrára gondolt, amelyen a tisztes helytállás lehet a cél. Ikast városában ugyanis egy nagyszabású „mamuttorna" zajlott, ahol 142 csapatot láttak vendégül a dánok. A skandinávok mellett jöttek csapatok Csehországból, Lengyelországból, Németországból, Magyarországról. (Az ötös iskola mellett még a kecskemétiek képviselték a magyar színeket.) S lőn csoda! A tízévesek korosztályában döntőt játszottak az ötös iskolások. Hogyan vezetett az út idáig? - azt halljuk magától Enyedi Attilától. - Az úgynevezett selejtezőben csak dánokkal találkoztunk. Amikor az első mérkőzésen egy elkerülhető góllal 1-0-ra kikaptunk a Djurs csapatától, akkor még nem sejtettük, hogy a fináléban újra találkozunk. A második meccset 5-0-ra, a harmadikat 7-0-ra, a negyediket megint 7-0-ra nyertük. A középdöntőben letámadtuk a lengyeleket, sikerrel, mert megint egy ötöst hintettünk. Utána összehozott bennünket a sors a másik magyar csapattal a Kecskeméttel, itt már nagyon oda kellett figyelnünk, szoros meccsen végül is 1-0-ra nyertünk, ami a döntőt jelentette. - Újra a Djurs, de a nagy bravúr már nem sikerült. - Azon a délelőttön ez volt a negyedik meccsünk, a fináléra már kipurcantak a srácok. A pihentebb, a több ötödikest felvonultató, a zord, esős időhöz jobban alkalmazkodó dánok megérdemelten nyertek 6-1-re. - Nem volt bánat? - Á dehogy! Ezek a srácok életük első nemzetközi sikerét érték el, előtte látták az Északi-tengert. Nekünk felnőtteknek pedig igen jó érzés volt magyarnak lenni. A szakemberek látva a magyar gyerekeket, hitetlenkedve tették föl a kérdést: miért tart ott a magyar futball, ahol...? f