Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-06-19 / 24. szám

4 , SZEKSZÁRDI USARNAP 1994. JÚNIUS 26. 356 A 7 embere Ferenc Vilmos, a borász Ferenc Vilmos még fiatalember, de ha a szőlőről, borról van szó, a régi, nagy tudású szőlősgazdák és megsüvegelik. Hallottamm azt is, talán az egész megyében legjobb ismerője a szakmának. Ő szervezte a hét második felében Szekszárdon először rendezett bornapokat. - Szüleimnek volt Kétyen kis szőlője, és gyakran tettem-tettem a tőkék között. Aztán, mikor az általánost kijártam, Szekszárdon a középiskolában szőlész-borász szakra jelentkeztem. Ez egy nagyszerű iskola volt, később Kecskeméten a főiskolán is megéltem az itt szerzett gyakorlati tudásból, csak az elméletet kellett hozzá tanulni. . - Hetvennégyben végzett, húszévevan a pályán. Közben a Kertészeti Egyetemen is kitanulta a szőlészetet. Nem gondolt soha pályamódosításra? - A főiskola után Bogláron kezdtem és az ottani kombinát az egyik legjob szőlészeti-borászati üzem volt Magyarországon. Utána visszakerülve Szekszárdra az akkor még működő szőlő- és bortermelő szakcsoport pincemestere lettem, s ott közvetlen kapcsolatba kerültem a kistermelőkkel. Ez meghatározta viszonyomat a szekszárdi emberekkel. Mikor 77-ben megalakult az itteni kertbarátkör, meglepetésemre engem választottak elnöknek és 13 évig vittem ezt a posztot. Egyszerűen nem is gondoltam arra, hogy mással is lehetne foglalkozni, mint a szőlővel és a borral. Köteleztek erre az emberi kapcsolatok. - Milyenek a szekszárdigazdák borai? - Óriási különbség van bor és bor között. Nagyon sokan, majdnem mindenki nagyon jól megtermeli a szőlőt, jó az alapanyag, de vagy kezeletlen a hordó vagy a hagyományos kádat nem jól mosták ki, s abba szüretelnek, abban eijesztik a mustot, ott már káp egy mellékízt. De a gazda ugyanazt a bort issza éveken át, s már észre sem veszi a borhibát. Egyébként állíthatom, hogy a szekszárdi polgárok inkábbb szőlőtermelők. Volt egy vincellérképző tanfolyamunk, ahol feladat volt a hibás és beteg borok felismerése. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire igaza van a szakembereknek, mikor felháborodnak, hogy egy megyei borversenyre hibás borok érkeznek. A gazdák egyszerűen nem tudták, hogy beteg, hibás az a bor. Persze, ebben hibás a megszokott technológia, a szokás is. Volt itt egy francia borász csoport, az itteniek örömmel mutatták nekik, hogy pincéikben mennyi ötvenéves, meg régebbi hordó van. A franciák azt mondták, sajnos. Mert ők már tudták, hogy milyen hibákat rejt magában a régi tárolótér. - Issza is a bort? - Társaságban néha kellemetlen vagyok, mert nem tudok bort inni. Az ünnepi vacsorát a családban mindig pezsgővel kezdjük, méghozzá szárazzal. Borból pedig igyekszem olyan különlegeseket felhozni az asztalra, amiből nem lehet sokat inni, amiből minden kortyot ízlelgetni, élvezni kell. Tervei? - Eddig, hál'istennek sok mindenben részt vehettem, szervezhettem, megrendezhettük pár éve az országban először az egyesületek országos* borversenyét, legutóbb sikerült öszszehozni a Szekszárdi Borvidék Szőlő- és Borkultúra Alapítványát, most az az álmom, hogy az Alisca Bornapokkal sikerüljön hagyományt teremteni. A pályámon pedig, szakmai megbecsülést, talán elismerést. - Most hol dolgozik? - Munkanélküli vagyok. - szepesi Fotó: - kafi 55 Szolgálatra érkeztem" (Folytatás a 3. oldalról.) így mentem a múzeumba, aminek élén Vadas Feri személyében régi ismerőst találtam, vagy a művelődési központba, ahol lányom révén voltak személyes kapcsolataim. A megyei könyvtárban szintén kiváló partnerekre leltem, így a levéltárban is. S mivel az intézményi kapcsolatok nem épületekhez, hanem személyekhez kötődő kapcsolatok, ezek hoztak igazán eredményeket. Egy példát mondok, a Babits Mihály Művelődési Házban évek óta rendezik a Babits országos versmondó versenyt. Ez, sokat beszélgettünk erről, Babits- és Illyés-verseny lett. Az viszont nagyon nagy árnyék a lelkemen, hogy a mi főiskolánkról, annak ellenére, hogy egy jól működő nyelvi- és irodalmi tanszékünk van, egyetlen főiskolai hallgató sem jelentkezett erre a versenyre. - Mik a tervei, és mik az álmai? - Amíg az emberéi, reménykedik, álmodozik. Én szeretnék itt becsülettel befejezni egy szakaszt, amire vállalkoztam, és belső nyugalommal, ép idegrendszerrel hazatérni Pécsre. Tudom, hogy életem befejező szakaszát élem, innen jó lélekkel szeretnék elmenni, azzal a tudattal, hogy bár nem tudtam mindazt megvalósítani, társaim segítségével sem, abból amit megálmodtam, de nem vétettem a közösség ellen. Ami bennem volt, azt becsülettel odaadtam, és a kapcsolataimban sikerült olyan módon élni, hogy nemcsak a hallgatók, hanem a kollégák, vezetőtársaim és a főiskola minden dolgozója jó emlékeket őriz rólam. Magánéletemben van két gyönyörű unokám, remélem, még lesz több, őket segítem a magam szemléletével gazdagabbá tenni, miközben én magam is boldog leszek, és fenntartani azokkal a művészeti csoportokkal a kapcsolataimat, akikkel jártam, akár idegenvezetőként, tolmácsként Franciaországban. Abban azért reménykedem, hogy a Janus Pannonius Tudományegyetem tanszéki oktatói szolgálatokat esetleg kérnek tőlem. Boldogan vállalkoznék ennek teljesítésére, addig, ameddig nagylányom - akit megbíztam azzal, hogy jelezze, ha észreveszi, hogy károsan öregszem - nem szól. Azután az el nem olvasott könyvek világába menekülök, körbejárom az országot. -szepesiNyílt tér Kedves főszerkesztő asszony! Fájó szívvel olvastam a Szekszárdi Vasárnap május 29-én megjelent Bálváx nyossy Zolikáról írt megrázó riportcikkét. Azóta is töröm a fejemet, hogy hogyan lehetne a kedves, sok szenvedésnek és hősies küzdelemnek kitett családon segíteni. Nem tudom elképzelni, hogy Szekszárd városban ne tenne annyi egyén, vállalat, egyház, akik vagy amelyek ne lennének segítségére ennek a családnak abban, hogy összeadják számukra a pesti lakásvásárláshoz szükséges pénzösszeget. Magam már nem vagyok képes ennek utánajárni. 86. évemben járok, sok betegséggel küszködök, kimozdulni csak úgy tudok, ha autóval elvisznek. Ezért fordulok önhöz. Talán találna olyan alkalmas embereket, akik kézbevennék az ügyet. Gondoltam egy csekkszámlára, amelyet valamelyik bankban nyitnának a kisfiú részére történő adakozásra vagy egyéb gyűjtésre. Magam szerény tehetsége szerint 10 ezer forinttal járulnék eh-i hez. Kérem ne hagyja feledésbe menni az' ügyet és seggitsünk a szegény kisfiún és sok küzdelemnek kitett szülein. Még arra kérem, ha tud valamit ebben az ügyben intézni, telefonon értesítsen. Köszönettel és szívélyes üdvözlettel: Szekszárd, 1994. június 12. özv. Szántó Ferencné Tel.: 314-686 * Kedves levélírónk! Olyan jó dolog, hogy nem váltódott kizárólag forintra, teljesítményre mindennapi életünk, van még idő arra, hogy észrevegyük mások gondját, kilátástalan sorsát. Ha a szándék megvan, akkor már egy lépést tettünk, nem hárítottuk el vállrándítással a megrázó sorsot, amit akár ránk is szabhatott volna az élet. A felajánlás talán másokat is elgondolkodásra késztet, lapunk annyit feltétlenül megtesz az ügyben, hogy figyelemmel kíséri a család sorsát, beszámol a támogatókról, segító'kről. Takács Zsuzsa