Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-01-16 / 2. szám

1994. JANUÁR 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Bölcsesség a szabadságról „A jövőben, melyet Igyekszünk biztonságossá tenni, örömmel tekintünk egy olyan világ felé. mely négy alapvető szabadságon nyugszik: szólásszabadság, vallásszabadság, megszabadulni a nélkülözéstől és a félelemtől!" (Roosevelt) Nőkről\ nemcsak nőknek! Székely kalendárium Aki kezébe veszi a címbélit, első oldalán az 1921-ben Csanád* György és Mihalik Kálmán által írt Székely himnuszt olvashatja. Névnapok, ünnepek, népszokások, viseletek, települések elnevezéséről szóló mondák, mindez megfűszerezve a közkedvelt székely viccekkel, olvasható a székely kalendáriumban. Itthon vannak Szekszárdra az utóbbi öt évben közel 200 család telepedett át Romániából, legtöbbjük Erdélyből. Hárman közülük így emékeznek az utóbbi évekre. A jó szó reményt adott... Kese Edit: Három év bizonytalan várakozás és megpróbáltatás után 1990 januáijában sikerült Erdélyből áttelepülnünk Magyarországra. Szekszárd már előző utazásaink során a szívünkhöz nőtt, elképzeléseinknek az új otthont illetően megfelelt, így esett rá a választás. Az első időkben nem ment minden egyszerűen, de azt gondolom, ^teel mindenki így volt. Munkahelyi és lakásgondjaink voltak, ami a sok, már addig átvészelt probléma után, nagyon megviselt bennünket. Aztán lassan alakultak az ügyeink. A segítőkész emberek, a sok jó szó reményt adott. Kitartás és bizalom, ez segített át bennünket azokon az időkön. Két év után 1992. június 6-án egy felejthetetlenül szép ünnepség keretében kaptuk meg a magyar állampolgárságot. Ezután lélegeztünk fel, s éreztük úgy, most már egészen itthon vagyunk, révbe értünk. Saját otthonunk, munkahelyünk van. Kislányunk is jól feltalálja magát, az iskolában barátnőre talált, s a megértő tanárok biztatására. Felemelt fejjel járhatunk... Dr. Kövesdy Zsuzsanna: Elég „idős" korban, főleg a gyerekeink jövője érdekében telepedtünk át 1988-ban. Csaba fiunk ötödéves Pécsett, az orvosi egyetemen, Zsuzsa lányunk az Államigazgatási Főiskola másodéves hallgatója. Boldog vagyok, hogy itt élhetünk, hogy gyerekeim iskolába járhatnak, s jó munkahelyem van. A fogászati •

delőben már ismernek a betegek, s a munkaülmények össze sem hasonlíthatók azzal, amit otthagytam. Reggelenként a felkelés után összeszorult a gyomrunk, s ilyen állapotban kellett sokszor síruhában - olyan hideg volt - a betegeket ellátni. Aki nem érezte át ezeket a dolgokat, az nem tudja mit jelent, s azt sem, hogy most minden pici dolognak is örülni tudunk. S ami a legfontosabb, nem kell félnünk, s felemelt fejjel járhatunk. Új életet lehet itt kezdeni... Czanka Attiláné: Nagyon váratlanul ért, amikor 1990. augusztus 28-án Attila hazajött, hogy hívják Szekszárdra súlyt emelni és utazhatunk. Megbeszéltük, s tudtuk, hogy nekünk itt új életet lehet kezdeni, ami más és sokkal-sokkal jobb lesz, mint ha ott maradunk. Attila sokat van távol, edzőtáborok, versenyek, egy bajnoknak mindig bizonyítania kell, hogy még jobb is tud lenni. Sokat voltam egyedül, nem ismertem senkit jóformán. Aztán elhatároztam, hogy munkába állok, dolgozni szeretnék, emberek között lenni, valami hasznosat csinálni. Elhelyezkedtem a húsipari vállalatnál fííszer-előkészítőként. Most társaságban vagyok, s bár még igazi barátnőt nem találtam, a kollégáimmal nagyon jól kijövünk. Most már nagyon örülök, hogy így alakult az életem, szeretem a várost, megszoktam, és itt érzem otthon magam. Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú Vendégem a Gemenc presszóban Csiginé Komáromi Mária, őrnagy, a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetőhelyettese. Beszélgetésünknek két apropója is van, az egyik, hogy 1994. május l-jén életbe lép az új idegenrendészeti törvény, a másik, hogy vendégem ebben az évben negyedszázada dolgozik a rendőrségen. (Az őrnagy asszonyai két évtizedes ismeretségünk után tegeződve beszélgetünk, amiért remélem nem neheztel a kedves olvasó.) - A hivatalodat röviden KEOKH-nak nevezik. Sokan nem tudják, hogy mit rejt ez a rövidítés, s mi az, amivel az ott dolgozók foglalkoznak. - Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal. A hazánkba bevándorolt külföldi állampolgárokat elsődleges információkkal látjuk el, arra vonatkozóan, hogy milyen „esélyeik" vannak a letelepedésre, a magyar állampolgárság megszerzésére. Olyan okmányokkal látjuk el őket, mint tartózkodási engedély, bevándorlóknak személyi igazolvány. Minden külföldit nyilvántartásba veszünk, s itt-tartózkodásuk alatt felmerülő ügyeikben tanáccsal, információval szolgálunk. - Nemcsak mi magyarok utazunk külföldre, vállalunk külföldön munkát, kötünk külföldiekkel házasságot, hanem Magyarországra is sokan érkeztek az elmúlt években. - A külföldről érkezőket három csoportba osztjuk: bevándorló az a külföldi, aki állandó lakóhelyét Magyarországra teszi át. Nagy részük idővel kéri a magyar állampolgárságot. Menekültek azok, akik a Menekültügyi Hivatal által hozott határozattal rendelkeznek, olyan külföldiek, akiknek elmondásuk szerint saját hazájukat fenyegetettségük miatt kellett elhagyniuk. A menedékesek ideiglenes jelleggel tartózkodnak az országban, táborokban, rokonoknál, ismerősöknél. Háromhavonkénti igazolással tartózkodhatnak itt Magyarországon, addig, amíg eldöntik, hogy végleg itt kívánnak-e maradni vagy visszamennek hazájukba. Mindhárom csoport ügyeinek intézése nagy figyelmet, szakszerűséget, emberséget igényel, hiszen nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy számukra a mi hivatalunk az első hely, ahol ügyeik számukra kedvező elintézését váiják az idegen országban. - Nem tegnap kezdted a szakmát, szokták mindani az olyan régi szakemberre mint te vagy. Személy szerint nagyon örülök, hogy erre a beszélgetésre most került sor, amikor a 25. szolgálati évedet töltöd a rendőrségen, életed első és egyetlen munkahelyén. - Hűséges típus vagyok. Amikor 1969-ben az érettségi után a rendőrségre kerültem, végig kellett járni a „szamárlétrát". Dolgoztam a telefonközpontban, az útlevélrészlegnél - amit nagyon szerettem míg 1973-1976-ig elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskola igazgatásrendészeti szakát. - Huszonöt év. Manapság sokszor elhangzik, hogy nem érdem ennyi ideig egy helyen dolgozni, hogy váltani kell. Te hogy látod ezt? - A saját példámról tudok csak beszélni. Aki itt kezdett, itt élte végig az életét, az nehezen tudna más életformát megszokni. A váltáshoz sok minden kell, anyagiak, szemlélet, bátorság. Amit a 25 év alatt csináltam, az olyan sokrétű munka volt, hogy nem vágytam más munkára. Azt hiszem az új feladatokkal kell magunknak is változni. - Édesapád és a férjed is rendőr... - Pályaválasztásomnál meghatározó volt, hogy édesapám is rendőr. Szekszárdról én voltam az első nő, akit elküldtek főiskolára. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, másodéves korunkban házasodtunk össze. - Gyerekeid választottak már pályát? - Viktória 16 éves, egy időben óvónőnek készült, János 13 éves, érdeklődik a nyelvek és a számítógépek iránt. Véglegesen, úgy látom, még egyikük sem döntött. - Beszéljünk kicsit a szabadidődről. Mi az, ami pihentet? - Azonkívül, hogy háziasszony, feleség, családanya vagyok, s ez energiám nagy részét leköti, nagyon szeretnék varrni és kötni. Ha van szabad időnk elmegyünk négyesben kirándulni, nyáron együtt nyaral a család. Barátainkkal gyakran összejövünk. Nagyon szeretek főzni, és bár a féljem egy-egy ételt, így a halászlét szívesen elkészíti, azért a hétvégi „program" legtöbbször házimunka.