Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-05-08 / 18. szám

12 , SZEKSZÁRDI IASARMP 1994. MÁJUS 8. Papp György analízise Amire összerázódnának, addigra kiesnek? A PMSC nem várt bravúros legyőzése után fordulatot, ho­vatovább feltámadást prog­nosztizálhattunk. Okkal, mert a Szigma kézilabdacsapata elő­ször játszott az élvonal által megkövetelt szervezettséggel, először védekezett úgy, ahogy az NB I-ben illik, először ját­szott az ellenfél erényeit, hibáit maximálisan figyelembe vevő, az ellenfélre adaptált taktiká­val, s talán először értékesítette mintegy hatvan-hetven száza­lékos arányban a kínálkozó le­hetőségeit. A stabil középcsapatnak számító pécsieknél gyengébb játékerejű együttesek ellen miért ne sikerülhetnének a bentmaradás szempontjából létfontos­ságú győzelmek? - morfondíroztak a csapat sorsáért, de úgy általában a szek­szárdi kézilabdáért aggódok. De nem feltámadás, hanem újabb két „zakó" következett, ráadásul olyan meccse­ken, amelyek - a sportzsargonnal élve ­„négypontosak" voltak. Az eléggé ké­sőn bevetett új tréner, Papp György „ujjlenyomata" ott volt a csapaton a két elbukott találkozón is, ha úgy tetszik a lányok meg tudták rajzolni az „i" betűt, de a pontot már képtelenek voltak erre feltenni. A realitásérzéke a következő­ket mondatta Dobó Károllyal, a szege­diek edzőjével, amikor szekszárdi kol­légájához fordult: „A mérkőzés képe alapján még a pontszerzésben sepi hit­tem, ti nyertétek meg ezt a meccset ne­künk". Sovány vigasz, mert a Szigma bentmaradási esélyei tovább zsugo­rodtak. Most már bravúr kell - osztja ebbéli véleményünket az edző, Papp György is. - Hozni kell az utolsó fordulóban a BHG elleni meccset, ez egyértelmű, ha azon elbukunk, akkor nincs miről be­szélni. De ez még kevés, hiszen „hely­zetbe kell hoznunk magunkat" addig. Ezt pedig csak bravúrral lehet. Leg­alább egy pontot el kéne, hogy hoz­zunk a Spartacus és a TF otthonából, ez alapkövetelmény, de ez a négy pont sem garancia, hiszen a Köfém-nek is van sansza a hátralevő mérkőzésein a pontgyűjtésre, s idáig eggyel többet szerzett, mint mi. - Ha a sorsfordítónak hitt PMSC­meccs csapatmunkája visszatérne ­miért ne! -, akkor az alábbiaknál na­gyobb bravúrokra is képes lenne a csa­pat, nem?... - Az elmúlt egy hónap alatt sokat fej­lődtünk korábbi önmagunkhoz képest, de aggódom amiatt, hogy a még jobban kiélezett helyzetekben ugyanúgy ki­maradnak a ziccerek és a hetesek, s esetleg játékbeli pontatlanságok elő­jönnek, bár hittel hiszem, hogy ez utóbbit száműztük. -Adjon valamiféle diagnózist arra vo­natkozóan, miért van az, hogy a Szigma játékosai abszolút gólhelyze­tekben egyszerűen leblokkol­nak, noha állandóan gyakorol­ják az edzéseken a befejezése­ket? - Nem pszichés, hanem sokkal inkább képességbeli okokra vezethető ez visz­sza. Az itteni játékosok döntő többsége ismer ugyan négy-öt megoldást egy-egy helyzet, avagy hétméteres értékesíté­sére, de adott játékszituáció­ban már képtelen arra, hogy az adott pillanatban az ered­ményre vezető megoldást vá­lassza ki és alkalmazza. - Ez ennek a játéknak az egyik, de kétségtelenül megha­tározó részeleme. Ennek hiánya miatt szabad, lehet-e azt a következtetést le­vonni, hogy játékosait tekintve ez a menet közben azért valamelyest erösödö Szigma még mindig nem igazán NB l-es? - Sajnos lehet. Ennek ellenére azt mondom - ismerve az egyes játékosok­ban kétségtelenül meglévő erényeket, értékeket: ha ez a mostani garnitúra legalább szeptembertől együtt van, s az ősz tájékán megkapom a csapatot, nem lennének kiesési gondok. - Mennyi esélyt lát a bentmáradásra? (A beszélgetés időpontjában még nem játszották le a Spartacus elleni meccset - a Szerk.) - Ha reálisan nézem, kevesebbet, mint ötven százalékot, de!... Szó sincs részemről pesszimizmusról, mert ez a Szigma már más, mint a korábbi. Éppen a Pécs ellen bizonyítottuk, hogy a bravúroknak van szakmai fede­zete, de ezekre a fentebb elmondottak miatt nem vállalhatok garanciát. Variációk Guóth Ivánra Abból nemigen lesz pletyka, ami mostanság a bajnokságot eredménye­sen befejező szekszárdi kosarasok háza tájáról kiszivárog. De gyanítom, túl sok minden nem nagyon történhetett a ku­lisszák mögött sem. Továbbra is edzés­ben vannak és hamarosan egy kelle­mest a hasznossal összekötő törökor­szági túrán vesznek részt. Viszont amolyan derült égből a villámcsapás­ként az Alföldről begyűrűzött a mi kis városunkba egy olyan hír, hogy a siker­edző, Guóth Iván megválik a szekszár­di csapattól. „Hírszerzőnk" szerint a Nagykőrös férficsapata kacérkodik a gondolattal, hogy megszerezze magá­nak a trénert. A pletykára nyomban ref­lektáltattuk magát az érintettet is, aki a szokásos stílusában jót derült a dolgon. Annyit azonban megjegyzett, hogy a privát életében valóban történhetnek az elkövetkezendő hetekben olyan vál­tozások, hogy visszatér Kecskemétre, de ez - mint mondja - a kosárlabdával nincs összefüggésben. Elmondta, hogy jól érzi magát Szekszárdon, semmi okot nem lát a váltásra, szívesen dol­gozna a lányokkal. Bennem mindenesetre ott bujkál a kisördög: mi van, ha tényleg megürese­dik a kispad Nagykőrösön? Karnyújtásnyi távolságra pedig egy híres edző a hírős városban, akit kosár­labda nélkül nagyon nehéz elképzel­ni... Kulissza Ha már a kosárlabda-szövetség ölbe tett kézzel nézi, hogy az élvonalbeli csa­patok a válogatott programjának való totális alárendeltségében márciustól gyakorlatilag augusztusig „mérkőzés­nélküliségre" vannak ítélve-szövetségi­leg -, akkora ligának kéne lépnie. Azok az edzők, akiknél nem a szerződésben garantált havi fix a munkavállalás mo­tivációja, panaszkodnak is: nem na­gyon tudják mitévők legyenek. Négy hó­napfolyamatos meccsezés nélküt, gya­korlás nem életszerű, hanem laborató­riumi körülmények között. Van-e ennek igy értelme? Minden rosszban van vala­mi jó - tartja a népi bölcselet. Ebben pél­dául az, hogy az edzők a napi többszöri gyakoriatozások során javíthatnának a játékosok egyéni képzettségén. Mert mára már odajutottunk, hogy ami NB II. címszó alatt megy, az inkább tömeg-, mintsem minőségi mércével mérhető versenysport. De azokat az edzőket, akik nem le­tudni akarják ezt a három hónapot, se­gíteni kéne. Valamiféle kupa- és torna­rendszerrel: a száz kilométeres körzeten belül a szomszédváraknak valamit ki kéne találni. No nem holmi - a közönség szempontjából - limonádé mérkőzése­ket, melyeket a nevében rossz emlékű, de amúgy hasznos egész tavaszt betöltő Felszabadulás Kupa jelentett. Az ilyen meccseket gálásítani lehetne (triplado­bó verseny, nézők büntető-dobóversenye és így tovább...) De ha egyszer a mostani eseményle­lenség a többségnek kényelmesebb... A televízió képernyője előtt ültem és nem hittem el ezt a szörnyűséget, ami megtörtént. A magyarországi Forma l-es futamokon, a Mac Laren-Honda boxhan számtalan alkalommal nyílt lehetősé­gem megfigyelni Ayrton Senna arcát, amely arról árulkodott, hogy „velem" ez a tragédia sohasem történhet meg. Mi nézők és az autóversenysport kedvelői szinte niár elszoktunk hosszú évek óta, hogy a kisebh, nagyobb ütközések során életveszélyes helyzetek adódhatnak. Néhány napja mégis megtörtént, elve­szítettünk egy Forma 1. levegőjét alig szokott osztrák versenyzőt, Ratzenher­gert és egy utolérhetetlen autós zsenit, aki nem mindennapi emher is volt. Fel­vételünk az 1. Magyar Nagydíjon készült Ayrton Sennáról. Kapfinger András Halálos futam Imolában

Next

/
Oldalképek
Tartalom