Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-05-08 / 18. szám

8 SZEKSZÁRDI 1994. MÁJUS 22. SZEKSZÁRDIAK VIGYÁZZATOK! Gondolatok a Föld napja után A Föld napján, 1994. április 22-én kíváncsian vettük kezünkbe a napilapokat. Gyanúnk sajnos beigazolódott, nem találtuk benne a várt, értelmesjózan - oldalnyi, de akár az egész aznapi számot betöltő - írást, írásokat a Földről, a természetről, életünk lehetőségeiről, sürgős teendőinkről. Sőt, egyetlen, a választáson induló, hangzatos ígéretekkel teli párt programját sem, amely arról szólna, hogy mit tehet, mit akar tenni egyegy párt városunk, környezetünk emberivé, emberi és bármilyen életre alkalmasabbá tételéért. A városban ugyanis nem történik előrelépés. Részt vettünk az elmúlt évben azon a fórumon amely a városfejlesztési koncepcióról szólt. A főelőadó, a pécsi tervező láthatóan nem érzékelte a probléma nagyságát. Elképzeléseiben egyáltalán nem szerepelt Szekszárd jövőbeli képe. Nem is várhatjuk tőle - nem él itt a városban és feltehetően nem is fog soha. Figyelemmel kísértük a testület munkáját. Tudjuk jól, hogy mennyi más égető kérdéssel kellett foglalkozniuk, mennyi problémát kellett sürgősen megoldaniok. Mennyire nehéz volt egy-egy döntés arról, hogy mire költsék azt a kevés pénzt, ami a város rendelkezésére áll. A pénz azonban soha nem elég! A környezetünk biológiai, esztétikai állapota azonban szorosan összefügg városunk gazdasági, kulturális, egészségügyi állapotával. Ezek a dolgok nem rendezhetők egymás nélkül. Az, hogy milyen a város életfeltétele, környezetkultúrája, magával hozza a gazdaság, az oktatás, az egészségünk rossz állapotát. Tudjuk, hogy új, korszerű szemétlerakótelep létrehozásán gondolkodtak. A problémánkat azonban a legkevésbé sem oldja meg egy új, egy nagyobb szeméttelep. Nem biztos, hogy ez az első és a legjobb, amit tehetünk. Az új, demokratikusan választott városvezetés egyik legnagyobb eredménye, hogy tevékenységük nyomán eldőlt egy régóta húzódó harc az itt élő emberek és az autók között. Már régen szerettünk volna gratulálni a győztesnek - a harc eldőlt AZ AUTÓK GYŐZTEK! Most már egyáltalán nem lehet, nem érdemes Szekszárd utcáin, beszélgetve sétálgatni. A főutcán még az épületekben sem lehet meghallani, mit beszél szerencsétlen embertársunk. A szekszárdi iskolák nagy részében nem lehet nyitott ablak mellett oktatni, tanulni. Milyen a levegő abhogy - pénz, pénz... Ez nem igaz. Mennyibe kerül majd, az itt született és felnövő emberek orvosi kezelése, mennyibe kerül majd a munkából kimaradásuk? Mennyibe kerül a balesetes, az asztmás, az allergiás, a rákos beteg gyermekek és felnőttek kezelése egész életükön át? Miért nem adjuk meg nekik a lehetőséget a normális, egészséges felA Széchenyi utcában, ahol Jól megfér egymással" az autós, gyalogos és a kerékpáros ban.a teremben, ahol harmincegynéhány gyerek ül - próbálnak figyelni, képtelenek koncentrálni. Ki vállalja a felelősséget, hogy a Szekszárdon született csecsemők, megszületésük pillanatában és még egy hétig, kénytelenek az úton robogó kamionok és autók dübörgésével kezdeni az életük legnagyobbb megpróbáltatásait, a külső világhoz való alkalmazkodást? Kicsit kemény dolog, mindjárt az első percekben az anya szívdobogása, halk szava helyett ajárművek dübörgését érzékelni. Nem biztos, hogy éz a legjobbb módja az érzékszervek fejlesztésének. Ki vállalja a felelősséget, hogy már az iskola hátsó bejáratánál sincs biztonságban a kisiskolás - mert elütheti az autó. Megtörtént, a Dienes Valéria Általános Iskola mögötti kis utcában - szerencsére „csak" lábtörés lett a vége -, de a szerencse ebben a témában nem elfogadható tényező. Persze, most azt mondják, uraim, nőttéletre, hogy rátermetten, okosan fejlesszék majd a gazdaságot, színesítsék a város kultúráját és normális, életrevaló utódokat hozhassanak a világra? Nem hisszük, hogy ennél fontosabb az, hogy „zöldhullámban", akadály nélkül száguldhasson át a városon a gépjárműforgalom. Nem hisszük, hogy fontosabb az emberi környezetnél az, hogy a Garay tér taxikkal, a Béla tér autókkal legyen zsúfolt és az autókon kívül semmi ne látsszon ebből a valahavolt polgári városközpontból. És mondják meg uraim, mennyibe fog kerülni az Augusz-ház, a zeneiskola, a volt Garay Szálló épületének állandó rendbehozatala, felújítása?! Ki fogja kifizetni a sok családi házat - városunkban sok jellegzetes, vert falú lakóház van - amelyeknek reped a fala, megrogy a födémje? Nem hisszük, hogy a Föld napjával kapcsolatban Szekszárdon senkinek sincs mondanivalója. Barátainkkal, kedves ismerőseinkkel, a szűkebb lakóhelyünkön élő emberekkel gyakran beszélgetünk erről a dologról. Most az ő véleményüket is szeretnénk tolmácsolni. Véleményünket az ő aggodalmaik figyelembevételével írjuk le. A fiatalok, a gyerekek minden évben, évente többször is megpróbálják felrázni a várost. Mindent elkövetnek, hogy vegyük már végre észre, hogy bajban vannak, nagy bajban! Most is hallatták a szavukat, nem reagált erre senki. Próbaképpen szemetet szórtak a város egyik legforgalmasabb terén, a próba sikerült! Senki nem szólt rájuk, senki nem kérdezte meg, mit akarnak, miért szemetelnek? Ez a hétköznapokon is így van. Egy ember él a városban, aki nem restelli és jártában-keltében összeszedi a szemetet, a más szemetét. Igen, biztosan mindenki ismeri a bácsit a kutyával! Ő még nem kapót* „Pro Urbe"-díjat? Ezen a napon elmondták a gyerekek, mennyire szeretnének a város utcáin, biztonságban, jó levegőben biciklizni. Ezt sajnos csak ajárdán tehetik, mert az utakon életveszélyben vannak és jó levegőt pedig a város területén egyáltalán nem szívhatnak! Biciklizzenek csak nyugodtan továbbra is a járdákon, ott nem érheti őket komoly baj. Kéljük, hogy ne gondolják, hogy ezek a megmozdulások csak olyan jópofa, fiatalos dolgok. Ők pontosan tudják, de legalábbis sejtik, mi vár rájuk, ha mi, felnőttek nem segítünk nekik. A segítségünket kérik, uraim! Ezért kiabálnak. Ezt csak halálosan komolyan lehet csinálni, és aki nem így gondolja - tisztelt városi és páA vezetők -, az nem tudja megmuU^P a helyes utat a város újraélesztéséhez sem. Rajtuk kívül senkinek egy szava sem volt, legalább ezen a napon, hogy valamit tenni kellene, mert ez így nem tartható tovább. Nem is olyan régen az az alföldi város, ahol tengernyi sok biciklis járta az utcákat - szegény városnak számított. Ma a „szegény" nyugati városokban egyre több a kerékpározó ember - nemcsak hobbiból és nemcsak a kisvárosokban. Párizsban, Münchenben, Amszterdamban is. A lakosok számához mérten az elsők között vagyunk az országban, az autók száma szerint. Annak idején, amikor a várost, a város szerkezetét, a ma már műemléknek számító épületeket megtervezték - még álmodni sem mertek arról, hogy ekkora rengésre kell megtervezni azokat. Akkor még nem számoltak ekkora gépjárműforgalommal.