Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-01-16 / 2. szám
6 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. JANUÁR 16. 6 Kapu az emeleten A népes garzonházban hosszúak a folyosók. A csöves jól meghúzódik éjjel valamelyik emeleti folyosóvégi ablak alatt, a radiátornál szépen álomra hajtja a fejét. A lakók legföljebb akkor értesülnek a fejleményről, ha a nem kivánattís vendég nagyon horkol, s behallatszik a vacak falon át, vagy ha részegen érkezik a hajléktalan és a lépcsőházban elvágódik, dübörögve. De olyan jelzés is árulkodott már efféle népek jelenlétéről, hogy a folyosóvég nemcsak hálószoba volt számukra egy éjszakán, hanem WC is. A kapuzárási igyekezet nem vált be. Nincs mindenkinek kulcsa, és akinek van, az sem törődik vele, hogy zárás után valakik kinyitják, haddjöjjön be a haver, s ki tudja, miféle éjjeli kuncsaft, nő vagy éppenséggelférfi. Gyanús kopogások, halkitott, de hallható bizalmas tereferék a folyosón. Megunták ezt az állapotot az első emelet egyik szárnyán. Hét lakás van ott is, mint minden folyosó felén, tehát hét család fogott össze a grandiózus terv megvalósítására. Rácsot építettek a betonfalba, ami a folyosó elejét tökéletesen lezárja a padlótól a plafonig, persze úgy, hogy a rács kb. kétharmada ajtó. Biztonsági zárra! ellátva. Egész nap zárva. Mindenkinek van hozzá kulcsa, és arról is gondoskodtak, hogy ha vendég érkezik, csöngetni tudjon. A rokonoknak pedig ugyancsak van saját kulcsuk az emeleti kapuhoz. Az első napokban mindenki megdöbbent, a rácson kívüliek közül. Azóta a többség talán már irigykedik. A biztonság eme modern alkotása mögé ugyanis elhelyezhetők a gyerekkocsik, a kerékpárok. Lent a földszinten nincs számukra hely, illetve tíz közül egynek van. így gondoskodtak róla a tervezők. Mint ahogy arra is volt figyelme a tervező-építő kiválóságoknak, hogy ebben a lakóházban ne legyen semmiféle szigetelés a födémeknél, hallatsszon le és föl a közepesen hangos beszéd is, nemhogy másféle hangok, akár boldogság nyilvánul meg, akár ordítozásra épített gyereknevelés. Az emeleti kapu tökéletesen véd a csövesektől, a nappal ólálkodó, besurranni, betörni szándékozóktól, a kerékpártolvajoktól, a gyerekkocsiba szemetet dobó minősíthetetlenektől. Találmány tenne. Na de érdemes nálunk benyújtani egyszerű megoldásokat, hogy elismerjék?Elfektetnék évekig. Vagy visszautasítanák: nincs összhangban a társadalmi változásokkal, azzal az örvendetes ténnyel, hogy szabadok vagyunk. Gemenci József Tájékoztató a városi fenntartású középiskolák felvételi eljárásáról A Szekszárd Városi Önkormányzat fenntartásában működő négy középiskola - a Garay János Gimnázium, az I. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskola, a Bezerédj István Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola és Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet, valamint a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Kollégium az 1994. évi gimnáziumi és szakközépiskolai felvételi rendjét illetően a következőkben állapodott meg: 1994. február 26-án szombaton azonos időpontban és azonos tesztlapok alapján magyar nyelvtanból és matematikából közös felvételi dolgozatot iratnak. A felvételi tételsorokat és a pontozási útmutatót a négy iskola munkaközösségvezetői állítják össze. E dolgozatokkal maximum 25-25 (50) pont szerezhető a felvételi vizsgán. A fenti iskolák az általános iskolai eredményeket a következők szerint veszik számba: a hetedik osztályban év végén és a nyolcadik osztályban félévkor elért irodalom, nyelvtan, történelem, egy idegen nyelv, matematika és fizika osztályzatait adják össze, ezt osztBatyusbál Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete sok rendezvénye közül most egy bálra invitálja meg Önöket. A Babits Mihály Művelődési Házban megrendezésre kerülő, immár hagyományos - ebben az évben 4. alkalommal kerül megrendezésre - batyusbálra... A zenéről, a jó hangulatról a Leposa zenekar gondoskodik, s talán kevesen tudják, hogy gitárosuk Kese Ferenc szintén Erdélyből települt át. Ha megveszi a Tolna Megyei Kalendáriumot, Önre is rámosolyoghat a szerencsemalac. Ha malaca van, disznót is nyerhet! A Tolna Megyei Kalendáriumban található 4 keresztrejtvény. Ha a 4 kitöltött rejtvénytáblázatot a helyes megfejtésekkel együtt borítékban (névvel és címmel) 1994. február 28-ig a SCOLA könyvesbolt (7100 Szekszárd, Tinódi út 3.) címére beküldi, sorsoláson vesz részt, melynek nyereménye 3 db hízott disznó. A kalendárium kapható Szekszárdon a SCOLA könyvesboltban, a PAPIRUS üzletben, a postahivatalokban, utcai és hírlapárusoknál, és a Tolnai Népújság kézbesítőinél (a Népújság előfizetőinek 10% kedvezménnyel). A könyv terjesztését a megye általános és középiskolái is vállalták, ha náluk vásárol, az iskolákat is támogatja. ják kettővel. így az általános iskolai osztályzatokkal összesen 30 pontot lehet szerezni. A maximum 80 pont felett minden iskola a sajátosságainak megfelelően további 20 pontot adhat. Pl. további tantárgyak általános iskolai eredményeit számítja be, vagy szóbeli vizsgát szervez, vagy egyéb eredményeket preferál (nyelvvizsga, sporteredmény, szavalóverseny, énekkari tagság stb.). Az iskolák közötti átirányításnál természetesen a tanuló csak az egységesen számított 80 ponttal jelenik meg. A tanuló abban az iskolában in a felvételi dolgozatot, amelyik iskí& lát afelvételi lapon első helyen jelölte meg. Ez az iskola március 10-ig dönt a felvételről vagy az elutasításról. A felvételiző a második helyen megjelölt iskolában csak ezt követően számíthat elbírálásra. A felvételi dolgozatok megírásának összehangolása tehát azt jelenti, hogy ha az első helyen megjelölt iskolába nem nyer felvételt a tanuló, akkor a második helyen már nem kell újból felvételi dolgozatot írnia. A középiskolába jelentkezés határideje minden iskolában - a nem városifenntartásúakban is - február 15. Fontos tudnivaló, hogy az általános iskolák tanulónként egy jelentkezési lapot tölthetnek ki. Felhívjuk a szülők figyelme^ hogy gyermekeik továbbtanula^P jelentkezési eljárásáról időben érdeklődjenek az általános iskolákban, illetve a kiszemelt középiskolákban. Szekszárd Város Polgármesteri Hivatala művelődési csoportja Cötz játékok MINIHÁZ Szekszárdon a Találka téren. Három szinten szinte minden - játékok, - babakocsik, - bébi-, gyermekés kiskamaszruhák. Már benézni is érdemes! Nyitva: hétköznap 9-18.00 óráig, szombaton 8-12.00 óráig. Telefon: 74/319-822. í