Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-01-16 / 2. szám

A becsei gyerekek a 2-es iskola „profi" csapatával mérhették össze tudásukat , SZEKSZÁRDI V4SARNAP 20 1994. JANUAR 16. Akik „keveset beszélnek" magyarul Gyerekek a testvérvárosból Három gyermek nevét őrzöm a jegyzetfüzetemben, az ő betűikkel. Cavic Iván nyolcadik osztályos, sovány, szomorú arcú szerb fiú, úgy kellene pontosan leírnom ide a családi nevét, hogy az első C betű fölött egy kis félkör van, a szóvégi C fölött pedig ferde egyenes vonal. Iván mellett Zavarkó Zoltán ült a polgármesteri hivatal konferenciatermében, ezért ő következik a sorban. Zoli még csak negyedikes, kerekképű, világos hajú, élénk, szívesen beszélő kisfiú. Bicskei Andrea ugyancsak negyedikes, s ha lehet, még elevenebb így széken ülve is, mint Zoli. Találkozásunk úgy jöhetett létre, hogy ők, akik a Vajdaságban élnek, tíz napra eljöttek hozzánk vendégségbe. Szekszárd vendégei. Mivel vasárnap délután indulnak vissza Becsére, nem azt írom, hogy a vendégeink voltak. Még a szombat és a vasárnap is tartogat valami kellemes eseményt a számukra, úgy gondolom, ismerve az első öt nap színes programját. Ötvenegy gyermek és két pedagógus érkezett Becséről, testvérvárosunkból. Persze úgy is fogalmazhatok, hogy elhoztunk onnan ennyi kedves vendéget, hiszen szekszárdi autóbuszok mentek értük, Fodor Miklós képviselő irányításával, aki azóta is legfőbb szervezője a programnak. Hétfőn délután, amikor a városházán találkoztunk - Kocsis Imre Antal polgármester köszöntötte a gyerekeket, majd Töttős Gábor mondott el nekik érdekes dolgokat Szekszárd történetéből -, Fodor Miklós megemlítette, hogy a hét végére ő is elvitt magukhoz, tehát családi körbe három gyereket a kollégiumban elhelyezettek közül. Húsz gyerek nem családokhoz került, a többiek viszont igen, s" akármelyiküktől érdeklődtem, igazi vendégszeretetre utaló dolgokról meséltek. Kár, hogy Cavic Iván keveset tud magyarul, mert őt is elvitte magához egy család, ahol hasonló korú fiú van. Annyit azért megtudtam tőle, örül, hogy eljött Szekszárdra. A szomorúság oka nyilvánvalóan az, hogy meghalt az édesanyja. Az ötvenegyből tizenketten szerbek. Van köztük egy szőke, nagyon helyes kislány, nem gondoltam, hogy nem magyar, amikor - még múlt pénteken - megszólítottam a Gyermekek Házában, ahol éppen játszott az egész csoport Ez a kislány sem tudott velem tereferélni, szégyenlősen mondta, „keveset beszél magyarul". Arra gondolmélni lehet levelezéssel fönntartott kapcsolatokat, később még családok látogatását is, innen oda és viszont. Ez lenne igazán jó mindnyájunknak. Szívesen érdeklődtem volna Ivántól, hogyan élnek mostanában, mert tudjuk ugyan, hogy szűkiben vannak sok mindennek, de amit megél valaki, az tudja igazán, mennyire keserves és miért az. Csak annyit mondott: nehéz. De, hogy hányszor eszik naponta és mit... Zavarkó Zoli és Bicskei Andrea kicsit talán könnyebben vészeli át a mostani viszonyokat, ugyanis ők nem Becsén laknak, hanem nyolc kilométerre levő faluban, BácsfÖldváron. A kérdésre, hogy hozzájutnak-e mindennap a kenyérhez, Zoli így válaszolt: „mi sütjük otthon, még van liszt". Valójában aligha tudja fölmérni helyzetüket a kisfiú, hiszen öten vannak testvérek és a falusiak sem dúskálnak a javakban. A konferenciateremben friss pogácsa várta őket, ajándékokkal, például Szekszárd pici zászlajával együtt. Később öt-hat tányér szőlő is előkerült. Oportó, kadarka, kékfrankos, Töttős Gábor ajádnékaként, saját „eltevéséből". Kocsis Imre Antal biztatta őket, fogyasszanak bátran, ismertető előadás közben is. Mint megtudtam, ebédre mindig a pedagógiai főiskola konyhája várta őket, ahol természetesen fizetni kell ott. A pénzt mindennap más-más szekszárdi cégek adták a becsei vendégek ellátására. A családok, akik kérték, hogy vendégül láthassanak egy vagy két gyereket, a tíz nap alatt finom reggelivel, vacsorával kedves

ke^. tek nekik, kitettek magukért, de tap^A talhatták, hogy vendégeik elszoktak bőségtől, nem lehet őket tömni. Szekszárdot viszont „falták", egyfolytában. A kínálatból: zeneiskolások külön hangversenye, csak nekik. A Bartina táncoslábú gyerekeivel való közös tánctanulás. Történelem- és irodalomórák a Garay gimnáziumbanjátékos formában, jóízűen. Uszoda, mozi, kirándulás, gyermekszínjátszók előadása, múzeum, tűzoltók bemutatója. Ez utóbbi óriási sikert aratott. Részesei lehettek a riasztásnak és lejutottak a tűzoltókocsikhoz a kizárólag felnőtteknek való „csúSzdán". (gemenci) Fotó: - ka tam, milyen jó mégis, hogy nemcsak magyar gyerekeket küldtek az iskolák - tulajdonképpen jutalomként, a legjobb tanulók közül mert így érvényes az, hogy testvérváros és ez az együttlét, ez a tíz nap talán nem csak múló emlék lesz később, hanem magyarok és szerbek úgy nőnek fel, hogy az ottani iskolában való közös tanulás nem kényszerű egymásmejlettiség, hanem természetes életforma. Rei Közös táncház a Bartina Néptáncegyüttessel