Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-01-16 / 2. szám

2 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. JANUÁR 16. 2 Pályát választani = jövőt választani Nyílt napot és tehetséggondozó versenyt szerveztek és rendeztek az 505. Sz. Ady Endre Szakképző Iskola és Gimnázium tanárai és diákjai. Az immár hagyományossá vált is­kolai nyílt napok célja: bemutatkozás­sal segíteni az általános iskolások pályaválasztását, a még bizonytalanko­dókat orientálni az iskolatípus vagy egy-egy adott szakma felé. Az érdeklő­dő gyerekek és szüleik tájékoztatást kaptak az iskolán belül választható 10-15 szakmáról, s az új perspektívát nyújtó világbanki osztályokról. Ezek­ben két alapozó tanév után gépészet­számítástechnika, elektrotechni­ka-elektronika, építészet illetve közle­kedési szakcsoportok közül választ­hatnak a tanulók. A világbanki osz­tályokban megnyújtott képzési idővel hatékonyabb szakképzést kapnak, s ké­pessé válnak a későbbiekben esetleg szükséges többszöri szakmaváltásra, illetve a 4. tanév végén, érettségi után egyetemi, főiskolai tanulmányokba kezdhetnek. A nyílt nap látogatói megtekintet­ték az iskola kiválóan felszerelt tanmű­helyeit, laboratóriumait, ahol lehet­séges volt, kipróbálhattak számítógé­peket és egyéb műszaki berendezé­seket. Ezen a napon kétféle tanulmányi verseny is zajlott az iskolában. A már szeptember óta feladatlapos levelező formában folyó versenybe 222 nyolca­dikos tanuló kapcsolódott be, a megye minden általános iskolájából. A döntő­re 135 diákot hívtak meg, akik matema­tikai, fizikai, kémiai és magyar nyelvi feladatokat oldottak meg. A-tét nagy volt: a legjobb teljesítményt nyújtók ­ezúttal 32-en - felvételi vizsga nélkül bekerülhetnek az általuk választott világbanki osztályba. Egy másik teremben 70 kisdiák, azok a hatodikosok versenyeztek, akik a hatosztályos gimnáziumban szeret­nének továbbtanulni. A gondolkodta­tó feladatok itt matematikai, termé­szetismereti és anyanyelvi kérdések­ből álltak. Ebbe a két osztályba - az iskola adottságaira, átlagosnál sokkal jobb műszaki felszereltségére alapozva - elsősorban reál érdeklődésű gyere­kek jelentkezését váiják. A hatosztá­lyos gimnáziumba március végéig le­het jelentkezni, további információ­hoz a 312-318-as telefonon juthatnak az érdeklődők. Udud Lesz még hideg, lesz még tél! KABÁTVÁSÁR A KORREKT ÜZLETHÁZBAN! (Szekszárdon a volt laktanyában) 2100 Ft-tól 3500 Ft-ig A TAPÉTA IS OLCSÓBB LETT 50 Ft-tal tekercsenként! Szekszárdon a Mérey utcában közvetlen befejezés előtt álló 146 m 2-es, egyedi gázfűtéses lakás a hozzá tartozó garázzsal és telekkel eladó. INKÖZ BT. TOLNA Szekszárdi át 12. Telefon: 74/340-71 jj^ Szociális költségvetés Az önkormányzat szociális bizottsága 1994. január 11-én megtartotta évi első ülé­sét. Áz értekezlet fo napirendi pontjaként megtárgyalta a város szociális intézményei­nek (egészségügyi és szociális gondnokság, idősek otthona, családsegítő központ, szo­ciális foglalkoztató, családvédelmi és szo­ciálpolitikai csoport) 1994. évi előzetes költ­ségvetési terveit, s áttekintette a pénzügyi lehetőségeket. Ezt követően javaslatokat készített elő a rendszeres szociális segély, valamint a rendszeres nevelési segély ösz­szegének módosítására a képviselő-testület következő ülésére. SZERSZÁMSZAKÜZLET Szekszárd, Kossuth L. u. 14. • Telefon: 74/313-431 - FLES vágó- és csiszolókorongok, menetszerszámok, készletek - fúrószárak betonhoz, fémhez - mérőszalagok, tolómérők - köszörűkorongok, drótkefék - reszelők, ráspolyok, vésők - csillag- és villáskulcsok - kalapácsok, fogók, csavarhúzók - MUNGÓ tiplik, beütőékek - fűrészlapok, körfűrészlapok - csapágylehúzók, gyaluk - kőművesszerszámok - zárak, zárbetétek, lakatok, vasalatok, címek - Dexion salgó polcelemek 15-féle színben megrendelésre - gyermekkerékpárok, sonkaprések Nyitva: hétfőtől péntekig 9.00-13.00,14.00-17.00 óráig Csütörtökön Kocsis Imre Antal polgármester vezetésével a képvise­lő-testület bizottságainak elnökei és a frakcióvezetők közös megbeszélést tartottak, ahol bizottsági tárgyalások után egyeztették az álláspontjaikat a város 1994. évi költségvetési terveze­tével kapcsolatban. Az anyagi igé­nyek összegzése azt mutatja, hogy a szükséges kiadások meghaladják a rendelkezésre álló pénzügyi ala­pokat. * Kedden az MSZOSZ megyei kép­viselete fórumot rendezett Szekszár­don, amelyen a szakszervezeti szövet­séghez tartozó tagszervezetek megyei koordinátorai és képviselői vettek részt. Megvitatták - többek között - a társadalom-biztosítási önkormányza­tok működésének eddigi tapasztala­tait, a minimálbérrel kapcsolatban a szakszervezetek és munkáltatók kö­zötti nézetkülönbség okait, továbbá a Szekszárdi krónika január 7-január 13-ig hónap végén megrendezésre kerülő országos nagy aktivára való felkészü­lés tennivalóit. Hétfőn a városházán Kocsis Imre Antal polgármester fogadta Becse 53 fős tanulócsoportját, amelynek tagjai vendégként tartózkodnak városunk­ban. Az ismert körülmények miatt nél­külöző jugoszláviai város diákjai a képviselő-testület korábbi meghívása alapján töltik itt a téli iskolai szünetet és szekszárdi családok vállalták, hogy gondoskodnak róluk tíz napon ke­resztül. Január 10-én tartotta első összejö­vetelét a Szekszárd Expo Klub, ame­lyen a város művelődési, gazdasági és idegenforgalmi emberei vettek részt. Szekszárd elsősorban művé­szeti és idegenforgalmi szakemberei vettek részt, mert a város elsősorban rangos művészeti rendezvényekkel ­Dunamenti Folklórfesztivál, Pün­kösdi Fesztivál és a Szekszárdi Szü­reti Fesztivál - kapcsolódik a világ­kiállítás és a honfoglalás 1100 éves évfordulójának országos program­jához. A koordináló tevékenységgel a Babits Mihály Művelődési Házat, a Művészetek Házát és a Tolna Tou­ristot bízták meg. * Január 8-án pályaválasztási nyílt napot tartottak az 505. Sz. Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolában. Az intézmény te­vékenységét a jövő tanévben is a sok­irányú képzés jellemzi, a hagyomá­nyos szakmunkásképzés mellett jövő­re is indítanak szakközépiskolai, tech­nikusi és 6 osztályos gimnáziumi osz­tályokat. Ezen a héten már az új rendszer szerint is - az Ausztria-lottóhoz ha­sonlóan - lottózhattak és totózhattak a szekszárdi sportfogadók. A totózó­ban beállított számítógép hitelesíti a beadott szelvényeket és a rajta lévő számokat rögtön továbbítja a buda­pesti központba. * Az utóbbi hét napban a Szekszárdi Rendőrkapitányság körzetében 35 eset­ben rendeltek el nyomozást bejelentett bűnesetek felderítésére, ez a szám nagy­jából megegyezik az elmúlt év hasonló időszakáéval. Több lakásba hatoltak be betörők - valószínűleg álkulccsal és lop­tak el igen nagy értékben pénzt és éksze­reket Az egyik helyen pl. 120000 Ft a kár. A héten egy jugoszláv állampolgár utánfutóját lopták el és a kórházi parko­lóban több személyautót törtek fel. Emelkedik a légpuskával gondatlanság­ból okozott sérülések száma, az egyik esetben csaknem halálos baleset történt - nagybödői -

Next

/
Oldalképek
Tartalom