Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-03-06 / 9. szám

1994. MÁRCIUS 6. / , SZEKSZÁRDI V4SARNAP 15 Bölcsesség a szerelemről .A szerelemben nincs nyugalom, meri az ainil dériünk, csak egy újabb kiindulópont ahhoz, hogy még többre vágyódjunk." (Prost) Nőkről, nemcsak nőknek! Cs a Sas Erzsébet oldala >aknem féléven át olvastam már az érdekes emberekről szóló rovatot, amikor tudatosult ben­nem, hogy főszereplői, hősei egytől egyig nők. Köszönet a sok felfedezésért és bemutatásért. Hogyan keresi és találja meg riportalanyait? - Több mint húsz éve élek és dolgozom Szekszárdon. Azt szoktam mondani, hogy szinte nincs olyan család, akinek az életében valamilyen formában ne vettem volna részt. Születés, házasság, haláleset. Ezek mind olyan események, amikor az emberek - ha úgy tet­szik ügyfél és ügyintéző - közel kerülnek egy­máshoz. Együtt örülni valakikkel, családi ünne­f jkben részt venni nagyon szép és hálás fel­at. Innen a rengeteg ismerős. A riportalanyo­kat szinte keresni sem kell, hiszen itt élek, dol­gozom, járok közöttük. - A polgármesteri hivatalban - ahol ön dolgozik - minden vezető férfi. Hogyan éli meg ezt a tényt egy agilis, mozgékony, sok területen otthon lévő nő? Behozhatatlan hátrány-e, ha valaki nem a férfi nemhez tartozik? - Általában minden hivatalban férfiak töltik be a vezetői posztokat, így a városházán is. Bi­zonyára nem véletlenül alakult ez így. S nem azért, mert szakmailag a nők alkalmatlanabbak lennének a vezetésre. Talán inkább azért, mert a férfiak lehetnek „csak" vezetők. A nők, ha édesanyák, feleségek, sosem tudnak kibújni a többes „szereposztásból". Nem kell ezt olyan tragikusan venni, mint némely nőtársam fo­gadja. Inkább arra kell gondolni, hogy mennyi minden van, amit a férfiak ha szeretnének, sem ^pnának olyan tökéletesen csinálni mint a nők. Miután sosem szerettem volna vezető len­ni, talán ezért nem éreztem sosem, hogy hát­rány számomra a munkahelyem, hogy nő va­gyok. - Kihasználom az alkalmat, hogy interjúban megkérdezhetem: volt-e már olyan eset, hogy in­kább magába fojtotta a kikívánkozó választ, akár közvetlen főnökeivel, akár a velem folytatott be­szélgetésben? A véleményemet nem szoktam magamba foj­tani, akár a főnökeimmel, akár másokkal beszé­lek. Akik ismernek, azok tudják, hogy ezt a legrit­kább esetben teszem a magam érdekében. Mos­tanság már van úgy, hogy egy-egy dologba belefá­radok, s már nem „harcolok" úgy, mint évekkel ezelőtt. Talán azért, mert egyre többször tapasz­taltam, hogy könnyen válhat az ember ellenségé­vé az, akiért talán a legtöbbet kiáll, akinek a leg­többet segített. Amit viszont jól megtanultam a szüleimtől - akik szintén a közigazgatásban dol­goztak -, az az, hogy teljesen mindegy ki ül a bár­sonyszékben, nekem a legnagyobb „főnök" az ügyfél, aki belép az irodámba. Március 8. NŐNAP „Minő csodás kevercse rossz s nemesnek. A nő mé­regből s mézből összeszűrve. Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja. Mig bűne a koré, melv szülte őt." ., ... (Madach) - Mennyire önző a férfitársadalom? - Ön szerint Önző? Ezt én nő létemre sem mer­ném kijelenteni. Semmivel sem önzőbbek a fér­fiak mint a nők. Az önzés szerintem nem nemhez kötöttség. Egyrészt egyéniség, neveltetés kérdé­se, másrészt az ember lehetőségeié. Aki önzővé válhat, mert a körülötte lévő emberek megenge­dik neki, az lehet, hogy önző is lesz. De csak le­het... - Találkozott-e életében olyan férfivel, akibe nem csupán önzés, hanem némi gyengédség is szorult? peket megtanulni és ezek szerint élni. Még akkor is, ha már más világ van. még akkor is, ha az atom­korszakot éljük. - Hogyan éli meg, hogy ilyen fiatalon immár nagymama? - Erre a kérdésre már egész profi módon tudok válaszolni, mert szinte mindenki megkérdezi tő­lem. Negyvenéves voltam, amikor megszületett első unokám, Enikő. A fiamat láttam benne. Má­sodik unokám Lilla, benne a lányomat látom. Azt, hogy fiatalon? Egészen rendkívüli érzés. Úgy szeretem őket, mint a gyermekei­met. Számíthatnak rám, de csak ak­kor és csupán addig, amikor és amed­dig szükségük van rám. Az élet hosz­szú, szép és nehéz. Sok-sok dolgom van benne. Az unokáim köztük az egyik „leggyönyörűbb dolog". - Hisz még a házasság intézményé­ben? Tud még a fiataloknak, akik ön előtt kömek házasságot hittel a szere­lemről, a házasság szépségeiről beszél­ni? - A két házasságkötésem, a két vá­, lásom ellenére házasságpárti vagyok. Tavaly marciusban abban a megtiszteltetesben resze- (Mindkettőt ugyanazzal a férfival kö­sültem, hogy e rovatban köszönthettem városunk hölgy vettem el.) Ezt a meggyőződésemet tagjait Sas Erzsébet kérdésein keresztül. Ebben a riport- környezetemben állandóan teijesz­ban ígéretet tettem, hogy-ha lesz Szekszárdi Vasárnap tem. Vallom, hogy az ember csak egy és polgármester leszek - 1994-ben a nőnapi riportot én bizonyos ideig élhet egyedül. S itt készítem Sas Erzsébettel. Mivel mindkét/eltétet teljesült, rajtam a sor. íme! - Az önzést azt hiszem kimerítettem a fenti vá­lasszal. A kérdés második feléről: nemcsak olyan férfival találkoztam, akibe némi gyengédség szo­rult, hanem olyannal is, akibe rengeteg. Mielőtt névsorolvasást kérne, elmondom, hogy nagy­apám a leggyengédebb férfi volt, akit valaha is­mertem. Reggel befüggönyözte az ablakot, hogy nagyanyámat ne ébressze fel a reggeli napsütés. Az öcsém a világ legönzetlenebb, legkedvesebb, leggálánsabb férfija a világon. Barátom húszévi házasság után is olyan gyöngédségről beszél a fe­leségéről, hogy az embernek ellágyul a szíve. Láttam felnőtt férfit kerítésen átugorva arany­esőt szedni egy mosolyért, s látom nap-nap után a páromat, amint a legjobb falatokat a tányéromra teszi. Nem önzés és önzetlenség kérdése ez, sok­kal inkább azé, hogy összegubancolódtak a szere­pek a családban. Régen a férfi volt az erő, a bizton­ság, a védelem, a nő a gyengédség, a család össze­tartozásának záloga. Jó lenne újra ezeket a szere­nincs kivétel férfiak és nők között. Szövetségre szükségünk van. Egy emberre, akinek mi vagyunk a leg­- fontosabbak. Az már a szerencsétől és sok-sok mindentől függ, hogy megtaláljuk-e azt az embert, s hogy meddig tartanak ezek az ér­zések. A jelszó: nem feladni. Törekedni kell a bol­dogságra. Egy régi kollégám épp a minap kérdezte meg: „hogy nem fáradtál még bele a sok boldogságba, amit szombatonként hirdetsz?" Lehet, hogy néha elfáradok, de minden szombaton jönnek olyan fiatalok, akiknek a szeméből süt a szerelem, tőlük újra feltöltődhetek, tudtukon kívül erőt adnak eh­hez a gyönyörű hivatáshoz. -Engedjék meg, hogy Erzsikén keresztül e virág­csokorral köszöntsem Szekszárd minden hölgyét, és tegyek ígéretet - igaz, megbízás és felhatalmazás nélkül - a férfitársadalom nevében, hogy a jövő évi nőnapig igyekszünk megszabadulni minden gyarló tu újdonságunktól. Ha mégsem sikerülne, kéljük, legyenek nagylelkűek és elnézőek velünk. Kocsis Imre Antal

Next

/
Oldalképek
Tartalom