Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-02-27 / 8. szám
14 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. FEBRUÁR 27. Sooters Ahol ajándék a vásárlás Ha Sooters, akkor akció. Nem telik el nap, hogy valamilyen kedvezménnyel, vonzó vásárlási lehetőséggel, vevőcsalogatóval ne állna elő a világhírű cég itthon, szűkebb pátriánkban is. Aki a szekszárdi Széchenyi utcai üzletbe egyszer már megfordult, az biztosan hamarosan visszatér. Nem csupán a hagyományos profil, a fényképkészítés, filmkidolgozás miatt, hanem mert annyi érdekes apró dolog kapható a megszokottnál jóval olcsóbb áron. De vegyük sorra, az előzményekről Horváthné Papp Borbálával beszélgettünk. - Először próbálkoztunk a filmkidolgozásoknál az előrefizetés rendszerével. De megijedtek ettől az emberek, mert mi történik akkor, ha nem sikerül az összes kép - tették fel a kérdést. Egy idő után változtattunk: utólag fizetett mindenki, az alapján, hogy mennyi kép sikerült. Igen ám, de az utólagos ár minden cégnél magában rejti a kockázati tényezőt, tehát eleve magasabb, mint az előrefizetés esetében. Ezért, mintegy közkívánatra, elővettük az indulási koncepciót és bebizonyítottuk a vevőinknek, ha 25 képe sikerül, akkor nem kerül többe egy kép 10-11 forintnál. Ráadásul ajándékfilmmel leptük meg a megrendelőt. Ezt olyannyira megszokták, hogy amikor megszüntettük, már számon kérték rajtunk. Most újra adjuk. - Azért nyújthatnak bármilyen kedvezményt, ajándékot, legfontosabb az ár! - Mi két évvel ezelőtt emeltünk utoljára árat, nem véletlenül a TESZT Magazin megállapítása szerint öt nagy budapesti céget figyelembe véve: a filmkidolgozás a Sootersnél a legolcsóbb. - Érdemes lenne néhány konkrétumot megemlíteni, hiszen az olvasót talán ez érdekli leginkább! - Március l-jétől egy 24 kockás film kidolgozása 798 Ft. Ha egy napra kéri valaki, akkor 50 Ft felárat kérünk, ami relatív nagyon kevés, cégünknek mégis megéri, hiszen gyorsabban megfordul a bentlévő filmmennyiség. Amennyiben 1 órán belül óhajtja a vevő, akkor plusz száz forintot fizet. Minden kidolgozás mellé ajándékfilmet adunk, a filmek ára 349 forint. Emellet még választhat bárki lcét ajándék közül: duplasorozat képet készítünk, tehát kettőtkettőt minden kockáról vagy egy-egy darab 13x18-as képet kérhet, plusz egy ajándék meglepetés jár. Ha még mindig nem él egyik lehetőséggel sem, akkor utánrendelési áron kapja meg a következő filmjéről a képeket vagyis 19 forint áron darabonként, ez esetben viszont ajándék nincs. Itt említeném meg, hogy nyugdíjas és profi fotóklubtagoknak 10 százalék vásárlási kedvezményt: adunk. - Önök nem csupán előállítanak, de forgalmaznak is fotócikkeket. Milyen vásárlókört szólítanak meg elsősorban? - Fotócikkeinkkel az amatőrök igényeit kívánjuk kielégíteni, megbízható automata fényképezőgépeket kínálunk olcsó árfekvésben. Hozzá sokféle albumot... - Tart még a híres kettőt fizet hármat kap akció? / Szekszárdi „étlap" Kínai konyha Az Ínyenc házaspár jól belakik a kínai vendéglőben. Fizetéskor a férj bennfentesen megkérdezi a szakácsot. - Remélem, a mi vacsoránk kedvéért nem kellett két szerencsétlen kóbor macska életét kioltani? - Szó sincs róla uram - mondja a szakács. - Már döglötten találtam őket. HOTEL ALISCA Nyitva: 7-23-ig, élőzenével. Ajánlatunk indiai pulykamell: filézett pulykamell, curiys, gombás, borsós raguval, parfé. Szekszárd, Kálvária u. 1. * SZÁSZ SÖRÖZŐ Szekszárd, Garay tér 70. Telefon: 312-463. Nyitva mindennap 10.00-24.00 óraig. Minőségi osztrák csapolt bama és világos sörök. * G1LDE SÖRÖZŐ Kossuth Lajosu. 16. Hétfőtől péntekig 10.00-22.00 óráig, szombaton 17.00-24.00 óráig. Asztalfoglalás telefonon: 319-083. * MELEGKONYHA 11-24-IG Közétkeztetés kedvező áron. A felújított K1SPIPA ÉTTEREM kiváló ízekkel, figyelmes kiszolgálással és hangulatos környezettel váija kedves vendégeit. Nyitva tartás: 10.00-02 óráig. Telefon: 74/311-754. * BAKTAI SÖRÖZŐ Újdonság! Gilde csapolt sor mellett a Szalon sör is kapható! Korsó: 40 Ft, pohár: 24 Ft, piccoló: 16 Ft. Finom, házias ételeinkkel, olcsó árainkkal váijuk kedves vendégeinket. Rendezvényeket vállalunk a Béri Balogh Ádám utcai szolgáltatóházban, a kórházzal szemben. Telefon: 315-982. A Zrínyi utcai HALASZCSARDA szeretettel várja vendégeit. Esküvő, osztálytalálkozó, ballagási ebéd és vállalati összejövetelek bonyolítása. Kérésére bármit elkészítünk. Nyitva tartás: 11.00-22.00 óráig. Mindennap zene 17.00-21.45-ig. Előfizetéses menüt ajánlunk. Telefon: 315-723. * Olcsó házias ételek a LOKOMOTÍV-tól. Sertésjava Lokomotív módra. Sörös csirkecomb, főzelékek. Rendezvényt 50 főre vállalunk. Nyitva: hétköznap 9-23 óráig, vasárnap 9-16 óráig. * MEGACENTRUM ÉTTEREM PANZIÓ Hétköznap, illetve szombaton és vasárnap 10.00-24.00 óráig önkiszolgáló rendszerben, olcsó árakkal, menüvel várjuk kedves vendégeinket. Családi, társadalmi rendezvények, bankettek szervezését 65 főig vállaljuk. Panzió: 7 db, 2 ágyas, telefonos, színes televízióval ellátott szobával 0-24 óráig. Telefon: 312-789, 316-307. Várjuk önöket a Tartsay úton a Shell benzinkút mellett. A TRÓFEA ÉTTEREM ajánlata: vadpalacsinta, vadragu, Gemenci aprópecsenye, rétes. Konferenciákat, rendezvényeket vállalunk. Egész évben várjuk kedves vendégeinket a Gemenci Szabadidő Központban. Telefon: 74/312-552. * CAFE CHANTANT Kávéház Tolnán a művelődési házban. Elegáns környezet, családias hangulat, csokiöntetes kuglóf, habos kávé, capuccino. Várjuk egy koktékra! Min^ dennap 15.00-01 óráig. Télefon: 74/340-170/4-es mellék. A — HÉLIOSZ Önkormányzati Közszolgáltató Kft. gazdasági társaságok adózásában jártas munkatársat keres pénzügyi csoportvezetői munkakörbe, legalább mérlegképes könyvelői képesítéssel. Érdeklődni: a 315-538-as telefonon. KOLPING ISKOLA Az 1994/95-ös tanévre felvételt hirdet fiúk számára pályaorientációs osztályba. Jelentkezés: 1994. március 15-ig. Szekszárd, Pázmány tér 4. - Hogyne, most is több méretet kínálunk, ezenkívül filmeket, képkereteket nagy választékban. - Ha belép valaki az üzletbe, a bejárat mellett számtalan apró-cseprő tárgyat, ügyes használati eszközöket lát. Hogy kerülnek például a csavarhúzókészletek a fotós üzletbe? - A fő profil mellett forgalmazunk kisebb használati tárgyakat, szintén akciókkal, kedvező áron. Ezeket zömmel másutt is megkaphatják, de sokkal drágábban. Nagyon népszerű a 99-199-299 Ft-os akciónk, ahol reklámáron hetente cserélődő árukészletet talál a betérő. Sokan mondják, nincs idejük körülnézni, végigböngészni a rengeteg árut, majd később visszajönnek. De néhány nap múlva nem ugyanazt találják. Bútorok, elsősorban csőbútorok, étkezőasztalok, székgarnitúrák, virágállványok, telefonasztalkák vagy éppen fíirdőszobapolcok egyaránt megtalálhatók üzletünkben, sok lábon állunk. - Ennek szellemében kezdték meg az átalakítást az üzletben? - Eredeti profilunkról nem feledkezünk meg, természetesen megmarad a színes labor, továbbra is vállaljuk n^fc termi felvételek, emlékképek, gy^^ mekfotók, tablók készítését, esküvők megörökítését, videofelvételek készítését. De tágasabb eladóteret szánunk a már bemutatott termékeknek. így rövidesen megújhodva mintegy 70 négyzetméteres eladótérben fogadjuk vásárlóinkat. , , (x) A szekszárdi katolikus közösség szeretettel köszönti azokat a híveket, akik az utóbbi időben költöztek Szekszárdra, nemrég kötöttek nálunk házasságot vagy eddig csendben, névtelenül éltek. Akik hozzánk tartozóknak vallják magukat, azokat I szeretnénk nyilvántartásunkba venni. Ezért kéljük, jelentkezzenek személyesen a belvárosi, illetve az újvárosi pélbánián hivatalos időben vagy levélben. • Címünk: Belvárosi római katolikus plébánia 7100 SZEKSZÁRD, Béla tér 9. Tel.: 311-464 Hivatalos idő: hétfőtől péntekig de. 9-11.30, du. 16-17.30 óráig. • Újvárosi plébánia 7100 SZEKSZÁRD, Pázmány tér 6. Tel.: 312-664 Hivatalos idő: hétköznap 8-9.30 óráig. A Szekszárdi Római Katolikus Egyházközség