Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-05-02 / 17. szám

15 1993. MÁJUS 16. , SZEKSZÁRDI fASARNAP Bölcsességek a szerelemről „Érzem, ha gondod bánatod van, Szólok hozzád, veled vagyok; mint én is meghallom bajomban hozzám szivárgó sóhajod!" (Garai Gábor) Nőkről, nemcsak nőknek! Egymásért... A borús reggelt szikrázó napsütés, langyos tavaszi délelőtt váltotta fel. A Bezerédj utcán végigsétálva, lépéseim egyre vontatottabbá váltak, hogy mind tovább érezhessem a simogató tavaszt. Megtréfált bennünket ez az április, igazi szeszélyes bolond hónap. Talán ezért örülünk minden percnek, amely arra emlékeztet, mégiscsak itt a tavasz, nyílnak a nárciszok, a fű zöldellni kezd és az emberek, így szombat délelőtt, nem sietnek haza annyira a bevásárlásmint máskor. Megállnak, beszélgetnek, lnek minden szembejövő ismerősnek. Jómagam is így vagyok, hisz az egész heti bezártság után - ha mégoly számomra kedves munka vár is ma rám - megint a nap nagy részét zárt falak között töltöm. Már a plébánia előtt jártam - mit jártam, andalogtam - amikor egy idős házaspár jött velem szemben. Látszott, túl vannak a hetvenen, mindketten kicsit meggörnyedve, egymásba karolva. Nem beszélgetnek, csak lassan sétálnak. Arcukat a nap felé fordítják és valami hihetetlen és megmagyarázhatatlan nyugalmat, békességet látok rajtuk. Sajnálom, hogy csak pillanatokig tart a találkozás. Olyan jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna ha köszönök nekik, ha megkérdezem tőlük, hogy vannak? Vagy egyszerűen csak jó egészséget kívánok nekik. Már az is jólesik, hogy gondolatban megtehettem. Az esküvőkre való készülődés alatt kísért ez jl találkozás. A mosolygó arcuk, az egymásba(Bpaszkodó kezük, a nyugalom, ami áradt belőlük. Mi az ami úgy megérintett a velük való találkozásban? Délután fiatal párok, menyasszonyok, vőlegények boldogságtól sugárzó arca mellett hozzájuk beszélve - állandóan látom az idős pár arcát. S közben rájövök a titokra. Az együtt leélt évtizedek öröme, gyötrelme, boldogsága és fájdalma, a mégis itt vagyunk, együtt vagyunk, minden rosszat elfeledtető és minden jót még jobbá szépítő múlt, ami látszott az arcukon. Kic icsit furcsára sikeredtek azon a szombaton a beszédeim. Kevesebbet beszéltem a szerelemről, többet a szeretetről. S talán még sosem kívántam ennyire a szívem mélyéről azt, hogy türelemmel, megértéssel, önzetlenséggel becsüljék meg egymás értékeit és fogadják el egymás hibáit az életüket összekapcsolók. Egymásért, saját magukért, azért, hogy évtizedek múlva ugyanúgy foghassák egymás kezét, mint az az idős pár, akikkel egy áprilisi szombaton délelőtt találkoztam, a Bezerédj utcában, ragyogó tavaszi napsütésben. Sas Erzsébet oldala Paul Hauck: Mitől jó a házasság? A hétköznapi pszichológia sorozat egyik kötete. A szerző, munkiya során szerzett tapasztalatokról számol be és tanácsait érdemes elfogadni, alkalmazni. Ettől nemcsak házasságunk, kapcsolataink válhatnak harmonikussá, hanem mi is. Önvizsgálat és átalakulás: hogy alkalmasak legyünk a boldogságra. Karaván éttermi randevúnk vendége Domonyai Péterné született Majsai Anna, aki nem kevesebb mint fél évszázada feleség. A beszélgetés közben derült ki, hogy Anna néniék családjában az idei év rendkívüli. Ők aranylakodalmukat ünneplik, egyik fia negyedszázada nősült, leányunokájának pedig ezen a nyáron kötik be a fejét. Ritka, hogy ilyen nevezetes három ünnep legyen egy családban, egy év leforgása alatt. - Kedves Anna néni! Hogy is volt, amikor Majsai Annából Domonyai Péterné lett 1943. június 5-én? - A férjemmel egy osztályba jártunk az elemiben. Aztán az iskolásévek után is találkoztunk, a táncmulatságokon, sőt egyszer, a szüreti bálban bíró és bíróné is voltunk. Abban az időben, minden vasárnap volt zene, á társasággal együtt jártunk mi is. - Mikor jött a szerelem? Mikor érezték, hogy most már nemcsak volt iskolatársak, pajtások, táncpartnerek, hanem valami mást jelentenek egymás számára? - Úgy a 17-18-ik életévünk között lett a barátságból szerelem. - Meddig tartott az udvarlás? - Nem sokáig. A párom bevonult katonának. Előtte megtartottuk az eljegyzést, így menyasszonyként vártam rá. Tolnán volt katona, tüzér tizedes. Ott még csak meglátogathattuk, hanem amikor kivitték a harctérre, onnan már csak a tábori levelezőlapok jöttek. - Sűrűn jöttek, mentek a levelek? - Hát bizony sokat írtunk, ő az ottani dolgokról már amit szabad volt - én meg, hogy idehaza mi van, mit csinálunk, hogy van a család. Szerencsére egészségesen hazajött - a bátyám sajnos odaveszett - aztán még azon a nyáron megtartottuk az esküvőt. - Milyen volt akkor a menyasszonyi divat? - Az úgy illett, hogy délelőtt kosztümben, a két tanúval, a városházán volt a polgári esküvő, délután az igazi menyasszonyi ruhában, a templomi. - Hová költöztek mint újdonsült pár? - Először az én szüleimhez, aztán a féljem szüleihez, és ma is abban a házban lakunk, a Bocskai utcában. - Gyerekek? - Két fiú. Péter az idősebb, aztán utána mindjárt a következő évben László. Mindkét fiamnál két unokám van. Nincsenek velünk, mindketten építettek, a sajátjukban élnek. - Milyen volt ez az 50 év, így visszagondolva? - Ilyen is, olyan is. A legfontosabb az, hogy mindig sokat dolgoztunk. Először önálló gazdák voltunk, aztán a férjem a téeszbejárt. Onnan ment nyugdíjba. Néha én is besegítettem - szüretkor, kukoricatöréskor - de elég volt nekem a háztáji, a gyerekek, a kert, a háztartás. - Mostanában hogy telnek napjai? - Már nagyon várom, hogy igazán kitavaszodjon. Hosszú volt a tél. Nem bírom a tétlenséget, a semittevést. Szeretek kint lenni a szőlőben, akkor vagyok beteg ha nem dolgozhatok. - Kikapcsolódás? - A felsővárosi olvasó asszonyok klubjának alapító tagja vagyok, 1971 óta nagyon sok közös kiránduláson voltunk, itthon és külföldön. Ma is minden hétfőn találkozunk. - Ötven éve házasok Péter bácsival. Ez egy olyan évforduló, amely nagyon kevés embernek adatik meg, hogy megérje. Nemcsak azért, mert ehhez egy bizonyos életkort is el kell érni, hanem azért is, mert együtt kell élni fél évszázadot. - Öreganyám azt mondta, hogy az asszonyok köténye sok mindent eltakar. Szóval, a békesség kedvéért sok mindent el kell nézni, nekünk asszonyoknak. Alkalmazkodni kellett abban az időben nemcsak egymáshoz, hanem a szülőkhöz is, akiWcel együtt éltünk. Ez másképpen nem megy, minthogy el kell nézni egymás hibáit, mert mindenkinek van hibája. Aztán ha összezördültünk, majd kibékültünk. Nem lehet mindent azonnal felrúgni. - Mit kíván az unokájának, akinek nyáron lesz az esküvője? - Értsék meg egymást és tartsanak ki egymás mellett. Kedves Anna néni és Péter bácsi! Önöknek pedig egészséget és még békés boldog együtt töltött éveket kívánunk. • • Öregedni élvezet... A cimbéli kijelentéssel lehet vitatkozni. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy a fenti címmel megjelent könyv egy szenzációs olvasmány. A szerző Marcella Markham egyik „aranyköpése\L Öregszel, ha nem emlékszel, hogy melyik régi dalt, melyik régi szerelmeddel hallgattad. Stb., stb., stb. Kávéházi randevú