Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-21 / 7. szám

4 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. FEBRUÁR 14. Végzősök Négy év telt el, nem is egészen négy év, a számok mégis ezt mutatják 1989-1993. Az első kézzelfogható jelet kapjuk meg arról, hogy vége. Elsős vagy másodikos korunkban biztos volt néhány perc, amikor azt kívántuk, de jó lenne negyedikesnek lenni. A harmadik évfolyamra azt mondhatnánk, sem ilyen, sem olyan. Ok azok, akinek a szalagtüző egy esemény, amiben részt venni, amit szervezni lehet. Ők azok, akiknek köszönettel tartozunk, de figyelmeztetni is kell: nektek már csak egy év van vissza. Búcsújuk és a zászló átadása jelkép: jövőre a legnagyobbak lesznek. Es valahol itt fogható meg a folyamatosság a harmadikos-negyedikes évfolyam közös rendezvényén. A folyamat, hogy az elsősből másodikos lesz, és így tovább... A negyedikes a szalaggal olyan, mintha valakinek már megvan a jegye, csak éppen még el kell mennie az állomásig. Goethe így összegzi és ad intést talán mindkét évfolyam számára: „Aki valamely jelenséget lát, már gyakran valami másra gondol rajta túl. A ki csak hall róla semmit sem gondol." Domonyai András (Részlet a Garay János Gimnázium szalagtűzőjén elhangzott gondolatokból.) Adóköteles szociális pénzek Szekszárdi történetek Autósélet Sokan vannak autósok a városban, sok tehát az autó is, egymást érik. Hajnalonta ez ugyan nem látszik, hiszen például a Garay tér reggel hatkor üres, de már nyolc órakor az autóktól nem látszik a tér. A levegő, nos a városi levegő bizony-bizony igencsak rossz. Anélkül, hogy bárki mérné, megállapítható ez a tény. Autós ember sokféle van. Kezdő, meg haladó vezető, új meg régi taxis, öreg, meg új kocsival közlekedő, kinek mire jut. Este tízkor az öreg dízel hatalmas lármát csinál a kölcsönző előtt. Vezetője nyomja neki a kakakót. A motor meg bőg, hallani, hogy már sok éve bőg, mert recseg-ropog a lelke is. Aztán végre kitolat a vezetője a főútra és aztántűz. Tesz vagy tíz métert és balra fordul a Köjál felé. Nem tehetné, de teszi, arra közelebb van, meg forgalom sincs. A rövid utca végén már egészen belelendül. Az előtte kóválygó gyalogost két dudaszóval helyre teszi és folytatja útját. Határozott az illető, az illető hölgy... A havert a hármashídnál kapták el. Már nem hármashíd, meg már nem is híd, de szóval ott, ahol valaha a híd állt. Nyomta ő is a gázt. Este volt, a villanyok égtek, de az ő autója nem világított, valami baja volt, mert az atyaistennek nem gyulladt ki a lámpája. A rendőr persze leállította ésfigyelmeztette, hogy este van, sötét van, ugyan már miért nem világítja ki azt a csotrogányt. A haver nem jött zavarba. Előadta, hogy ezt a kocsit egész délután javították, mert hát tényleg baja volt, meg hát most sem egészséges teljesen, mint a példa is mutatja, szóval javították, különösképpen a kocsi elektromos részeit, de úgy látszik nem sikeredett tökéletesre, mert most se világit a lámpa. Szerinte, a haver szerint csak az történhetett, hogy még nem ért oda az áram a lámpához... A rend őre eddig bírta a mesét, aztán megkérte a havert, hogy akkor gyorsan húzzon el és nézéssé már meg, mi is az oka annak, hogy az áram még nem ért oda... A fehér autócsoda bezzeg világít. Köröz a városban. Bizonyára vagy a kocsi új, vagy a vezetője fiatal még. Kizárólag a város belső útjain köröz, de óriási sebességgel, mert percenként bukkan fel a legkülönbözőbb helyeken. Látszik, élvezi a kocsit, a vezetést. Jó dolog is, valljuk meg. A céltalan autózgatás jó időtöltés, nem olcsó mulatság, de nem olcsó a kocsma sem, vagy a kártya, vagy éppen a biliárd és a mozi. Drága az élet mindenkinek, legyen az autós vagy gyalogos. A jövőbe tart mindenki, gyalogosan, vagy négy keréken, majd kiderül, ki ér előbb • célhoz. - tüke Személyi jövedelemadó-köteles a magzatvédelmi törvény január 1-jei életbelépésével bevezetett várandósági pótlék, a február l-jétől a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, február 25-től pedig az lesz a gyermeknevelési támogatás, a lakásfenntartási támogatás és az ápolási díj is, mivel a magzatvédelmi és szociális törvénnyel egy időben a személyi jövedelemadó-kódexet is módosították - adta hírül legutóbb a HVG értesülése. Az említett kódex szerint a természetbeni juttatások adómentesek, a pénzbeniek viszont csak akkor, ha azt a törvény nevesíti, mint például a temetési segélyt. A Népjóléti Minisztériumban úgy tartják, hogy az szja-törvény módosítására a közeljövőben elengedhetetlenül szükség lenne, hiszen tavaly épp a tárca javaslata ellenében döntött a kormány és a képviselőház arról, hogy a családi pótlék személyi jövedelemadó-mentes. Ehhez hasonlóan a szociális rászorultság alapján folyósaított szociális segélyek után sem kell adót fizetni. A Pénzügyminisztériumban azonban úgy tartják, állítja szembe a másik tárca érdekét a HVG, hogy nem lenne célszerű ismét növelni az adómentes jövedelmek körét, mivel egy ilyen intézkedés a központi kasszának 1993-ban 3-4 milliárd forint jövedelemkiesést okozna. ÉlÉ Nyílt tér Tisztelt Polgármester Úr! Engedje meg, hogy tisztelettel kéréssel forduljak Önhöz. Néhai féljem (1987) dr. Faragó Ferenc nyugati hadifogoly volt. Szülei már elhunytak. Nincs senki, aki ez ügyben a segítségemre volna. Én Tolna megyei, bátai lakos voltam. Emlékszem rá, amikor még drága féljem udvarolt kb. 1951 nyarán, egyszer Szekszárdon katona barátját, akivel együtt volt fogságban, meglátogattuk. Sajnos nevére nem emlékszem, de még arra sem, merre laktak Szekszárdon. Ha még élne, őt szeretném megtalálni. Ehhez kérném tisztelettel segítségét. Gondolom, van helyi vagy megyei lapjuk, amiben egy felhívást vagy keresést lehetne közzétenni. Néhai féljem adatai: Faragó Ferenc. Szül.: Kápolnásnyék, 1923., április 12. Anyja neve: Faragó Katalin. Lakott: Kápolnásnyék. Ha jól emlékszem, Münchenben voltak hadifoglyok. Az illetőre mint tanúra lenne szükségem. Kaptak-e dollárpapírt amit le is adtak. Kérem tisztelettel, ha lehet, legyen segítségemre, hogy egy kis reményem legyen ügyem intézéséhez. Kérem, az én címem legyen Önnél, azt ne tegye közzé. Fáradozását előre is köszönöm, válaszát várva." Szeretnék reflektálni az 1993. február 7-én megjelent „Kutyaháború várható Szekszárdon?" című cikkükre. Nem tehetek róla, de az jut eszembe a cikk kapcsán, hogy néhány éve Pesten jártam munkahelyi központomban. Egyik kollégám - aki tudta, hogy kutyatulajdonos vagyok - ekkor jött ki a főnökétől vörös fejjel, majd odaszólt nekem:, jó nekem, hogy van kutyám, men ha neki lenne, most hazamenne és jól fenéken rúgná!" Azt hiszem, ez történik most városunkban is. Említettem már, hogy kutyatulajdonosvagyok, így elfogult is. Tessék körülnézni a városban. Ez a legnagyobb probléma? Természetesen egyetértek a^ zal, hogy hat kutyát ne tartson senki a kásban, egyáltalán kutyatenyésztést se folytasson. En sem örülök annak, amikor szembetalálkozom egy ötvenkilós kutyával, de ki fél egy néhány kilós tacskótól? Egyetlen kutyát sem láttam még, hogy újságot, tejeszacskót, papírzsebkendőt stb. dobott volna el, mégis tele van velük a város. Hogy odapiszkítanak? Nos ebben is vezetnek az emberek! Nézzük meg az Alkotmány utcai garázsokat, ahol a beszögeUésekben közvetlenül az ott lakók ablaka alá piszkítanak esténként és éjszakánként EMBEREK, vagy egy-egy rendezvény után a környéket. A kutyák nem parkolnak tilosban, nem hagynak maguk után olajfoltot. Lásd Kiskorzó, Kecskés Ferenc utcai garzonok stb. Erről is jelentek meg már újságcikkek, és TÖRTÉNT VALAMI? A példákat még lehetne sorolni. De mindegy! A kutyát mérgünkben fenékbe lehet rúgni. Ő nem szól vissza, legfeljebb búsan lehajtja fejét. Kérem, hogy nevemet és címemet az újságban ne közöljék, aláírás „egy kutyabarát" legyen.