Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-14 / 6. szám

1993. FEBRUÁR 14. , SZEKSZÁRDI VASAR1AP 13 mantikus daraboknál lelt az énekkar magára. Programjuk csúcspontja ezúttal is annak a szerzőnek a műve volt, akinek - hiszem - ez a kórus lenne igazán avatott tolmácsolója Magyarországon: Poulenc. Áve Maria c. kompozíciója szép foltokkal, különleges színekkel ajándékozta meg a közönséget. A kültagként hallgató is érezhette, hogy a karnagy lelki kapcsolata ezzel a művel a legbensőségesebb. Énekesei is felszabadultak, s ez rögtön képessé tette őket a legnehezebb harmóniák tiszta intonálására is. . (A tévé jelenléténél talán már megszoktuk, hogy nincs tekintettel sem a produkcióra, sem a hallgatóságra. Mégsem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a legavatottabb pillanatokban munkájukhoz nem hozzátartozó zajjal, csapkodással, pakolással zavarták azt a művészi alkotást, amit már nem akartak felvenni... nem jó reklám ez a pécsi stábnak. Vagy egyszerűen emberségből észleltünk hiányjelenségeket?) Az est zárószáma - a talán nagyobb együttesre komponált - Székely Keserves volt. Mindig átmelegíti a magyar ember szívét a kodályi dallam-, és gondolatvilág. Aki ezt a kompozíciót énekli, mindig ad hallgatóinak, s aki e művet hallja, valami olyat vihet magával, amire mindig - ma is - nagy szükség van: belső töltést és tartást. Jobbágy Valér ezzel az ajándékkal meggazdagítva bocsátotta útra a szépszámú közönséget. harkály Fotó: Kapfinger András Itthon... (Hangverseny kamerák jelenlétében) Mivel az influenza jóvoltából a harkály nem lehetett pacsirta, a széksorok között hallgatta meg a pécsi televízió nyilvános felvételét a Művészetek Házában. Itthon... ezzel a címmel rendezték a tévés hangversenyt, amely városunk három művészének portréját mutatta be. Mindhárman az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán tanítanak: a zongoraművész Lányi Péter, az énektanár Kocsis Imre Antal, s a karvezető Jobbágy Valér. A Szekszárdi Spirituálé Együttes nyitotta a műsort. Talán így is lehetett volna konferálni: énekel Kocsis ^Hire Antal, s kísérnek... Valóban a ^muzsikus-polgármester tartalmas hangjával, biztos formálással, muzikalitásával „uralta" a terepet. Az est nyitószáma Lotti háromszólamú férfikari miséjének kirie és glória tétele volt. Kár, hogy az együttes előadásában olyan ritkán szólal meg a 17-18. sz. fordulóján élt mester műve... A programot a kiváló pianista folytatta. Először egy Mozart-szonáta csendült fel Lányi Péter keze alatt. A művész biztos játéka azonban nem teremtett igazi mozarti hangulatot. Minden a helyén volt, nem volt hiba a kívülről játszott műben, s mégsem ragadott magával a muzsika. Annál inkább élt a Debussy-prelűd minden hangja. Az attaca játszott tételek csodálatos színeket csaltak elő a hangszerből, s a hallgató érezhette: Lányi Péter otthon van, élvezi a muzsikálás örömét, azt csinál a hangokkal amit akar - s nagyon jót akart... Műsora az egész est legkiegyensúlyozottabb szakaszát jelentette. A program harmadik blokkjában az influenza által megtizedelt madrigálkórus lépett a színpadra. A csapat küszködött a nagy létszámhiánnyal éppen úgy, mint a - már öt órával a koncert előtt elkezdett - tévéfelvétel okozta fáradtsággal. így a magas színvonal ezúttal elmaradt, hisz az együttes a „biztonsági" éneklésre törekedett. A különleges zenei csemegét ígérő Sermisy mise két első tétele is halványabbra sikerült. Igazán a ro-