Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-12-26 / 51. szám

24 SZEKSZÁRDI 1993. DECEMBER 20. Krampusz-himnusz Cibere patája nem csúszik a jégen, Kókány elolvasztja körben a havat. Pöszmöte a felhőket számolja az égen, Sutty már a teli zsák nyakán matat. Cibere a farkára kötözi a szellőt, Kókány a szarvával forralja a vizet. Pöszmöte elcsóija az óesztendőt, Sutty a kályhában kioltja a tüzet. Cibere, Kókány, Pöszmöte, Sutty szóljon a krampusz, a krampusz-himnusz! Majd megtudjuk, hogy ki a jó, ki a rossz; Mikulás apó és mi krampuszok, krampuszok. A jók kaphatják a csomagot, csomagot, a rosszakat kapják a krampuszok, krampuszok. Cibere prüszköl a tömjénfiisttől, Kókány utálja az orgonazenét. Pöszmöte gátat fut a padsorok fölött, Sutty hintáján örökmécses ég. Cibere sütötte, ha mászkos a kenyér, Kókány tanítja az ákombákomot. Pöszmöte csiklandja, ha viszket a tenyér, Sutty a nyomodban, ha rossz a napod. Cibere, Kókány, Pöszmöte, Sutty szóljon a krampusz, a krampusz-himnusz! Majd megtudjuk, hogy ki a jó, ki a rossz; Mikulás apó és mi krampuszok, krampuszok. A jók kaphatják a csomagot, csomagot, a rosszakat kapják a krampuszok, krampuszok. A hóember és a nap Egy játszótéren született, a földből csak úgy kinőtt, úgy gyúrták gyerekkezek egy szép téli délelőtt. Látta végig a napocska, hogy hízik, gömbölyödik, ahogy pocakját a hóban összevissza görgetik. Es tetszett a napsugárnak e mókás, kerek jövevény, s hogy a gyerekek otthagyták, helyet foglalt szénszemén. Onnan átült sisakjára, lyukas piros fazékra, csiklandozta orra hegyét, rezgett a sárgarépa. Bujkált ciroksöprüjében, lépkedett széngombokon, s nevetett, míg ugrabugrált a már olvadó havon. Míg a napfény tűzött reá, a hóember egyre fogyott, lassan, búsan csöpörészett, s mint a virág, hervadozott. Egyszer csak a régi helyén csak tócsáját érte a nap, s zokogott barátját vesztve sötétszürke felhők alatt. Egy éven át gyászolta, hogy barátja odalett, s lám egy tiszta téli reggel ott állt, ahol elveszett. Azóta a nap telenként már sütni is alig mer, s ott marad a messzi égen, hogy éljen a hóember. A napocska s a hóember csak mosolyognak egymásra, de mindegyik a másikat csak távolról csodálja. Az égető szeretettől tócsa lehet belőle, de gyermekek a hóembert újra gyúrják jövőre. Merry Christmas, gyakorlósok! tört a taps, s ehhez már csak a gitár és a Jingle Bells kellett, hogy az énekkar mellett az egész iskola énekelje, ütemesen kísérje az angolszász karácsonyt idéző dalt, dalokat, látható jókedvvel várván, tiszta szívvel óhajtva az ünnepet. Legyen igaz, amit az egyik kislány olyan megilletődötten kívánt: „Azt szeretnénk, ha a Földön minden gyerek szeretetben, békében tölthetné a karácsonyt". A bensőséges, meleg hangulatú énekek, kis jelenetek mindenki munkáját dicsérik. E borongós, esős napon, ahogy más iskolákban is, a gyakorlóban is, fellobogtak karácsony gyertyái. N. J. Fotó: - kafi Amikor Santa Claus, az angol gyerekek Mikulása egyszer csak előbújt az emeletes kandallóból, lett ám öröm, visongatás. Hát még amikor Scott Stephenson tanár úr feltette a csörgősipkát és mesterien zsonglőrködni kezdett, ki-