Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-12-26 / 51. szám

1993. DECEMBER 24. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 7 - Most hányan laknak? - Én egyedül. - És ott elöl? - Mindig jönnek, hogy nincs hova menniük, utcára kerültek, hát beengedem, aki kéri. Hárman alszanak most ott elöl. (Előző nap bekukucskáltunk, a szó szoros értelmében üres helyiség egy feltámasztott ágygyal. Most lapáttal kívülről betámasztották.) - Gyakran jár ide a rendőrség? - Nem, soha. - A törvénnyel volt összeütközése? - Á, tiszta lap. - Szakmája? - Hegesztő. - Munkahelye? - Nincs. Otthagytam. - Miből lehet itt megélni? •^^Megélünk. Jön egy fizetés, azt beosztjuk. Robiról nem lehet azt mondani, hogy bőbeszédű volna, de minden kérdésre mond valamit. Megtudjuk például, hogy ő is intézeteket járt meg, az anyját ismeri, de soha nem kereste meg. Tizenkilenc évesen került ki az állami gondozásból, ő szerencsés volt, mert félmillió forinttal lépett ki az életbe. Hogy mire költötte? Néhány hónap alatt elment. Elszórakozta, de itt van a ház, videó és tévé, megvan mindene. Ezt már a fiatalabb Robi mondja segítségként, aki simulékonyabb modorú, jó beszédű fiú, szintén intézetis srác. Szakácsnak tanul és csak a gyakorlatát tölti Szekszárdon, de mindennap ^Ptazik és megjelenik a Rózsa utcában. Mondja, nem a kaja miatt, mert ennie, öltözködnie van miből, rendszeres zsebpénzt kap. Csak itt olyan jó a társaság. Mindenki figyel a másikra, segít a bajban és van munkamegosztás is. Ő például reggelit készített, de főzni is szoktak együtt. Kártyáznak, bemennek a városba csavarogni, biliárdozni és ha pénz van, akkor a diszkóba. A szórakozásra mindig van pénz, a lopás pedig szóba sem jöhet. Előző nap ugyan felvilágosítottak a többiek, hogy a lopás sokkal szűkebb kategória, m'intsem gondolnám. Ha egy üzlet elé tejet vagy kenyeret tesznek ki, és abból vesznek el, az például ném lopás. - Az én megbízásom alatt áll mindenki, semmi szipuzás, semmi betörés, mindenkinek elmondom, aki idejön, hogy mi a hézag - összegzi idősebb Rabi a helyzetet, amivel nem állít és nem cáfol semmit. - Közös terv? - Amerika - vágják rá a kicsik. És a „Családfő" nyilalló pillantása ellenére mesélik: - A Robi egyszer azzal kelt fel, hogy megálmodta: Amerikába ment. - Tényleg, Robi, merre járt életében? - Csak úgy hipp-hopp? Fadd környékén. Zalaegerszegen végeztem a hegesztőiskolát, elég volt az utazásból. - Mit gondol, tíz év múlva hogyan alakul az élete? - Házasság, normális lakás, kisgyerek, egy kislány. A fiúk, ha felnőnek, olyan szemtelenek. „Jó az, ha az ember embernek érzi magát Én börtönlakó, gyilkos, hamiskártyás vagyok - igen! Ha megyek az utcán, az emberek úgy néznek rám, mint a gonosztevőre... És elhúzódnak és megnézegetnek... És gyakran azt mondják nekem: ,Te gyalázatos! Sarlatán! Dolgozz!' Dolgozzak? Minek? Hogy jóllakjam? Mindig lenéztem az olyan embereket, akik túl sokat gondoltak arra, hogy jóllakjanak. Nem ez a fontos, Báró, nem ez a lontos! Az ember több annál - több annál, hogy csak jóllakjék." (Gorky: Éjjeli menedékhely) * Karácsonykor kis fenyőt állítanak, feldíszítik a színes kis égőkkel. Most még a fejünk magasságában lévő plafont díszítik. - Együtt ünnepelünk, mindenki kap valamit mondja az ifjabbik Robi. - Hogy minek örülnék, talán egy cipőnek, habár nekem mindenem megvan. Komolyan, mindenem. Ez a csapat a fontos. Olyan, mint egy igazi család.