Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-12-26 / 51. szám

1993. DECEMBER 24. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 3 Nem szeretem az -ás, -és végű főneveket. Általában hideg-rideg fogalmakat rejtenek. Mégis most ezt a szót használom. S ahogy ízlelgetem, valami egyre csak azt súgja nekem, hogy ez egy nagyon fontos kifejezés. Süt: kulcsszó. Minden formájában elgondolkodtat, s fel kell hogy rázzon: igeként kijelentő és felszólító módban, főnévként kérdőjellel vagy ponttal, jelzőként egyszerűen valami mellé téve. Most nem ejtem ki hangok formájában, csak a gondolataim járják körül. Hirtelen megelevenednek arcok az emlékezetemben, feltolulnak emlékek a múltból: ezerféle árnyalatot flPtpva a kifejezés a drága szó tartalma, - vagy hiánya: befogadás. Keleti határunk felől ezrek, tízezrek érkeztek az elmúlt években. S amíg a Temesvárról induló forradalmat kitörő lelkesedéssel üdvözöltük, rögtön kamionszám gyűjtöttük a gyógyszert, élelmet és ruhát, addig problémák sokaságát jelentette, amikor személyesen jöttek, s befogadást kértek. Hasonló élményeim voltak a déli határainkon kirobbant háborúval kapcsolatban is. Aki tudott, segített. Sátortáborokba fogadták a menekülteket, s családi otthonok is megnyíltak €

li határaink mentén. De sajnos ott It a disszonáns hang is a harmóniában: minek jönnek ide, hisz nekünk sincs elég, mi sem élünk jól, nekünk is van elég gondunk. Nem napbarnította testvéreinkre gondolok. Tudom, nem egyformák. Jó részük dolgos, becsületes, egyrészük dolgozna, ha lehetőséget kapna, s csak a töredék - mint más népeknél akik bajkeverők, s a saját hibájukból gonoszkodnak. Mégis sokakat közülük az taszít le a sárba, hogy nem fogadják be munkahelyen, lakókörnyezetben vagy más közösségben. Új munkatárs érkezett a hivatalba. Egy kicsit más volt mint mi: vidámabb, közvetlenebb, konvenciókat tudomásul venni nem akaró, sőt őszinte. Nem sokáig maradhatott. A „jólfésült", , jó családból származó" (de saját maguk alkotta görcsökkel élő) kollégák nem fogadták be. A szeretetet hirdető, s elfogadott példaként állított mércét valló közösség csóválta a fejét Valaki olyan érkezett, aki nem fér bele a keretbe. Kilóg egy kicsit itt, egy kicsit ott Pedig szüksége van a közösségre, s nekik is őrá. De nyugalmasabb, kényelmesebb megéreztetni vele: kilógsz, keress máshol társakat. Mi nem tudunk befogadni. Ismerős példák sorozata az emberi egy üttélés v ilágából. S akkor még nem is gondoltunk a szellem, tudás és lelkiség világára, ahol talán nehezebb a mást Befogadás... befogadni. Sokszor önkéntelen a mozdulat, amivel elutasítunk embereket, ügyeket, szellemi, lelki kincseket, közben nem vesszük észre, hogy másokat bántva, s megbántva magunkat szegényítjiik. Lemaradunk az ajándékok egész sorának élményéről, s a befogadás szívet-lelket átmelegítő öröméről. Ajándékozni nemcsak a boltból lehet, még csak nem is úgy, hogy magam készítek valami szemmel láthatót, kézzel foghatót, ujjal megtapintható!. Ajándékozni (például karácsonykor) úgy is lehet, ha önmagammal ajándékozom a másikat, s befogadom azt, aki erre vár, hisz egy kicsit (vagy nagyon) kirekesztették a dolgokból, ügy ekből, emberek jóindulatából. Ezekben a napokban sok hangulatos betlehemi játékot látunk. Gyermekek vidám játéka, filmek meleg hangulata, a templomban vagy otthoni karácsonyfa alatt felhangzó történet Jézus születéséről tele van szépséggel, bensőséges tartalommal. Egy valami könnyen elvész szemünk elől a csillagszórós éjszakában: a beüehemi történet egy kis szakasza a megérkezés pillanatairól. Semmi karácsonyi romantika nem volt a kis Jézus jászolbölcsőjében. Semmi lágy hangulat nem volt a fűtetlen istálló trágyaszagában. Nem hangulatos helyet keresve jutott József és Mária a fogadó helyett ide. Nem örömteli szituáció volt az állatok óljában világra hozni egy síró gyermeket. Lukács, az evangélista tudósít ezekkel a szavakkal: „Megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta, és a jászolba fektette, mert a szálláson nem volt számukra hely. Azt, akire a világ ezredévek óta várt, nem fogadták be. Később sem változott sokat a helyzet. A számtalan gyógyítás, a megkötözöttségekböl felszabadító tanítás, az embert segítő csodák sora után Jézus kesernyésen mondja: a rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. Nem fogadták be: ezért üldözték, s végezték ki a legfájdalmasabb halállal. János, az öreg tanítvány is kénytelen így kommentálni: saját v Hágába jött, és az övéi nem fogadták be. Pedig a betlehemi kisgyermekben, a názáreti ácslegényben, a palesztinai vándortanítóban, s a kereszten függő, az emberiségért életét adó Jézus Krisztusban az Isten befogadó szeretete jött el közénk. Karácsonykor emberré lett, hogy mi is emberek legyünk. Akit egyszer szorongatott helyzetében befogadtak, az érzékeny lesz a be nem fogadottak segélykiáltására... Jó lenne, ha tudnánk, hogy mi emberek núndannyian befogadottak vagyunk. Valahogy úgy, ahogyan rájött Kosztolányi: „... mégiscsak egy nagy Ismeretlen vendége voltam". Amikor e sorokat rovom, egy nyomorult fiatalember kopogtat az ajtómon. Segélyt kér, mint sok más társa. S benne nem csak pénzt hanem befogadást Ö most nem is fizikai értelemben, hanem hogy emberként nézzenek rá. Felesége visszafogadta a börtönévek után. Tudja mit jelent kidobottként élni, s befogadottként újra emberré válni. S tudja már becsülni a kapott segítségben a többet a forintban ki nem fejezhetöt, az emberit A befogadás csodákat művel. tlzerkilencszázkilencvenhárom karácsonya a befogadás ünnepe, hogy ne kicsiny kuckóinkban, egymástól elszigetelve, társas magányban élvezzük a napokat, hanem nyitott ajtajú szívekkel élvezzük a befogadás és a befogadottság élményét." Hafenscher Károly