Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-12-05 / 48. szám
1993. DECEMBER 5. , SZEKSZÁRDI TASARNAP 7 Fórum az ötös iskolában Elégedett képviselők - érdeklődő lakosság Á legutóbbi közmeghallgatáson a hivatalból részt vevők mintegy kétszer annyian voltak, mint az érdeklődők. Ez utóbbiak száma alig haladta meg a két tucatot. Talán ezért volt meglepő, hogy a kedd esti lakossági fórumon, az ötös iskolában szerény becslés szerint is több, mint százan vettek részt Igaz három körzet - a 12-es, a 13-as és a 14-es - választókörzet lakosságát invitálták a fórumra, amely területen mintegy hathétezer választópolgár él, a megjelentek száma mégiscsak meglepetés volt Ezért most rendhagyó módon a körzetek képviselőit kérdeztük, hogy értékelik a fórumot Leidecker Jenő 12. sz. választókerület - Nálunk már hagyományai vannak annak, hogy a 12. és 13. körzet közösen tartja a lakossági fórumot. Most, mivel a 14-es körzetet is érintő dologról, az új • si körzetek kialakításáról volt szó, erűnek láttuk összevonni a három körzet lakossági fórumát, hogy a megjelent egészségügyi szakemberektől első kézből kapjanak információt az érdeklődők. - Mivel magyarázható, hogy kedd este több volt az érdeklődő mint akkor, amikor valamennyi képviselővel találkozhattak volna? - Úgy gondolom a saját körzetükkel többet törődnek az emberek, mint a város egészének a gondjaival. - Tehát ön megvan elégedve a választóival? - Azokat az embereket akik mindig ott vannak, ha hívom őket, akik érdeklődnek a szűkebb területük problémái iránt, azokat rendkívüli módon tudom tisztelni. Bármit is kérnek. Még ami nem teljesíthető, az is kérdés, jelzi az érdeklődést. Kennedy mondta megvá• fctása után, hogy ő akkor tud segíteni amerikai állampolgároknak, ha ők is segítenek az elnöknek. Kicsiben ez itt is így igaz. Ezeken a fórumokon valami erkölcsi töltést is felszedhet magának az ember,'ha látja, hogy az embereket érdekli az önkormányzat erőfeszítése, a körzeti képviselő munkája. Posta Péter 14. sz. választókerület - Most már huszonnégy óra telt el és egyre kellemesebben emlékszem vissza a fórumra. Sokan voltak és ez jó dolog. Jó, hogy a szekszárdi választópolgár egyre érdeklődőbbé válik. Rá kellett jönni mindenkinek, hogy ebben a városban nem történik semmi a választópolgárok véleményének megkérdezése nélkül. - Voltak egyéni problémák, vélemények is... - Igen, a tájékoztató majdnem elcsúszott garázsügyek és hasonlók irányába, de jó, hogy erre a kérdésre először a közvetlen környezet mondta ki a nemet és csak azután a képviselő-testület a jóváhagyó nemet. - Az ön körzetében élők miként vélekedtek? - Volt aki bírálta ezt a módszert, mondván, hogy ne tartsunk együtt fórumot a többiekkel, mások szerint egy a városrész, hasonlóak a gondok, problémák. Mindenesetre akinek egyéni problémája van, tapasztalatom szerint megtalálja a módot annak tudatosítására. Az idén eddig huszonhatan kerestek meg képviselői fogadóórán valami problémával, gonddal. Ez is az érdeklődést, a lakossági aktivitást jelzi. Ezekből sok mindent teljesítettem, de épp itt a fórumon szóltam adósságaimról is. Arról, amit még - közpénzhiány miatt - nem teljesítettem. Egy gyaloghídról, a Csap utcai autóbuszmegállóról és parkolóról volt szó. Remélem ezek 1994-ben megvalósuló beruházások lesznek. Jobban Zoltán 13. sz. választókerület - Nagyon jóleső érzéssel tudom elmondani, az elmúlt hároméves tapasztalataim alapján is, hogy most sem csalódtam a 12-es és 13-as körzet lakóiban. A hozzászólásokból kiderült, hogy a lakók átérezték azt, amit a 94-es költségvetéssel kapcsolatban megpróbáltam ecsetelni. Megértették, hogy a legfontosabb feladat a város működőképességének fenntartása. Az illuzórikus kérések azok is maradnak, bár hozzátettem, itt nem találkoztunk ilyenekkel. - Bármilyen kérés valami módon mégiscsak a választópolgár életéhez kapcsolódik... - Igen, amelyek kisebb anyagi ráfordítással megvalósíthatók előjöttek, azokat a jelen lévő képviselők, illetve az iroda dolgozói feljegyezték és úgy érzem, ezeket a kisebb összegű, de a lakosság komfortérzetét fokozó dolgokat meg is kell oldanunk. - Önnek, mint mondta, nagy öröm egy ilyen érdeklődő választókörzet. Es a körzetnek öröm a képviselő? - Erre nem nekem kellene válaszolnom, őket kellene megkérdezni. Viszont tény, hogy első alkalommal fordult elő, hogy többen isjelezték, példákat mondtak arra, hogy valamilyen gonddal a képviselőhöz fordultak és azóta az a gond megoldódott. Erre mind a három körzetben volt példa. Pozitívumként értékelték ezt, és köszönetüket tolmácsolják a jelen lévő képviselőknek. Ennyit a képviselők vélekedéséről, amihez a tudósító is csak annyit tehet hozzá, hogy jobb érzéssel távozott a lakossági fórumról, mint a legutóbbi felemásra sikeredett közmeghallgatásról. Ez a fokozott érdeklődés talán a közelgő választásoknak is betudható. Vagy csak egyszerűen: valami elkezdődött? T. J. Heti levél Boksz Nemrég láttam a profiboksz világbajnoki döntőt a tévében; bizonyos Bowe és Halyfeld urak püfölték egymást derekasan, tizenkét meneten keresztül. A bajnok Bowe tizenkét millert kapott (dollárban), a kihívó nyolc miller körül szakított, hogy nettedli avagy bruttedli értendő az összeg az nem derült ki, de ha adóznak is belőle, azért még elég szép fájdalomdíj maradt nekik az esti torna után. Bowe volt a magasabb és súlyosabb, hatalmas laskákat osztogatott főként az elején, és csak topogott körbe mint lúd a jégen, nem tűnt valami fényesnek a kondíciója. Halyfelden kevesebb vagy pontosabban semmi súlyfelesleg nem volt, sokkal dinamikusabban osztotta két-három ütésből álló kombinációit. A hatodik menet magasságában egyszer csak félbeszakították a meccset. Mint kiderült, egy örült ejtőernyős úgy gondolta, hogy kevés a sport és ő is beszáll. Ez szó szerint történt, mert az oldalán nyitott csarnokba kívülről és a sötétben bevitorlázott egy paplanernyővel, el a nézőkfeje fölött egészen a ringig. Ott az ernyő fölakadt a világítótestekre, a koma lába meg belegabalyodott a kötelekbe, így félig a ringen, félig az ernyőn lógva próbált meg kiszabadulni szorult helyzetéből. Ebben aztán segítettek neki a föleszmélő és Caesar Palace föliratú egyen kezeslábasukba elősorakozó teremőrök. Leszenvedték a kötelekről a túlbuzgó sportembert és padlóra vitték; a tumultusból kivillant néhány ököl, úgy látszott, hogy kissé megdorgálták a fiút műsoron kívüli mutatványáért, biztos nem tudta fölmutatni kellő gyorsasággal a belépőjegyet. Ebből is látszott, hogy Amerikában vagyunk, itt még a csendes őrült is látványosan adja elő a dolgait, megfelelő színvonalon alkalmazkodva a show-business követelményeihez. Szerencsére nem hozott magával sem Kalasnyikovot, sem coltot, nagyobb baj nem történt, így szépen hordágyra fektették és kivitték, kokszit nyilván nem kapott mert a bukósisak rajta volt végig a fején, a meccs pedig folytatódott. A fiúk újra belemelegedtek olyannyira, hogy a végén még a bíró is kapott egy gyöngébb alkarost. Kihirdették az eredményt és új bajnokot avattak. A fiúk aztán nyilatkoztak, ahogy illik, nagy barátságot színlelve lapogatták egymás hátát, hogy huuu, meg ha, meg derekasan küzdöttek, de győzött a jobbik, meg lesz még visszavágó és a többi. Az látszott, hogy néhány vérömlenyt sikerült ráműteniük egymás ábrázatára, Holyfield a földagadt szenhéjai alól pislogott ki, mintha egy konyhai ablak firhangja mögül leskelődne, de nem bánta, mert újra bajnok lett. Ezzel együtt, A li és Petterson után- neki sikerült harmadszor az a ritka mutatvány, hogy visszanyerte a bajnoki címet. Jó meccs volt, mondta a szpíker. Fene tudja, én úgy látom, hogy ez a mostani mezőny elég szürke, mondhatni fekete-fehér, hiába, egyre nagyobb a felhajtás és egyre magasabbak az összegek. Azt látni, hogy tisztes iparosgyerekek - hentes and mészáros - püfölik egymást, ki búja tovább alapon. Hiányzik az Ali vagy Leonard idejében látott csillogás, játék, elegancia, csillagpor vagy mi. Igaz, akad néha egy ejtőernyős, - és izgatom is jut. - steiner -