Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-12-05 / 48. szám

4 SZEKSZÁRDI 1993. DECEMBER 5. Augsburgi ábrázolás Ö

tödik Árpád-házi uralkodónkra (1060. XII. 6.-1063. IX. 11.) vonatkozó ismereteink több ponton hiányosak vagy legalábbis vitatottak a mai napig. Számunkra szekszárdiaknak a jó király emléke maradt fenn, az apátságalapítóé, aki ezzel a tettével bár a maga lelkiismeretét nyugtatta a testvérháború miatt, fontos hellyé emelte Szekszárdot. Jelentőssé tette azzal is, hogy rendelkezése szerint itt temették el. Történetíróink több megállapítása után kell ma is kérdőjelet tenni. Bizonytalan pl. a kb. ötven évet élt király születésének évszáma. Halálának körülményei is találgatásra adnak okot - az összedőlt trónus okozta vég elég hihetetlennek tűnő história. Amit bizton mondhatunk az, hogy az apátság alapításakor Szekszárd már ezen a néven létező település volt. Béla nem emelte városi rangra, Szekszárd az 1460-as évektől lett mezőváros. A kérdések közül gz foglalkoztatna bennünket leginkább, hogy szekszárdi temetkezésének miért nincsenek régészeti bizonyítékai? A történettudomány nem vitatja, hogy kívánsága szerint a fiai Bélát Szekszárdra hozták, az általa alapított apátság templomában akarták örök nyugalomra helyezni. A temetés óta, a tatárdúlás elől elrejtett sír legendájától a XVIII. századi canonica visitatiora, püspöki látogatásra való hivatkozáson át a szekszárdi szőlődombon talált királykincsek meséjéig, a sír igazi sorsáról sok a találgatás. Ha az apátság temploma helyett - mivel az nem készült el Béla haláláig - a kora kereszténység idejében már álló templomocska lett a temetkezés helye, akkor annak lehetséges maradványait még bizonyára sokáig fedi előlünk a vármegyeháza északkeleti sarka. Időnként felröppent a hír Szekszárdról, hogy megállapították a sír helyét, 1938-ban már azt is bejelentették, hogy újabb ásatások után a király földi maradványait „országos jelentőségű ünnep keretében kell majd a szekszárdi templomban örök pihenőre helyezni". Bizonyító erejű leletek azonban nem kerültek elő. A közismert Vörösmarty- és Garay-sorok mellett a pécsi Zsolnaymúzeum színes faliképe és Lesenyei Márta Szekszárdon emelt I. Béla király-szobra (1986) állított még emléket az „ezernapos" uralkodónak. Mindezek közrejátszanak abban, hogy különösen becsesek számunkra a Bélával kapcsolatos olyan emlékek, melyektől nem is kérjük számon a szigorúan vett történelmi hitelességet. Elsőként a Bélát ábrázoló néhány képet kell említeni. Itt a Szent István-emlékeinkről szóló, korábban közölt (Szekszárdi Vasárnap; 1992. december 24.) írásra is szeretnénk emlékeztetni. Valószínűleg Kálti Márk királyi oklevéltárnok munkája a Gesta Ungarorumból és a Kézai Simon 1282-ig megírt krónikájából szerkesztett XIV. századi Képes Krónika, amely négy míves képet tartalmaz Béláról. Majdnem egy idős az a két ábrázolás, amely a Thuróczy-krónikából ismert. Az 1486-ban Augsburgban nyomtatott színes fametszet és a krónika Emlékeink I. Béla királyról Nádasdy Ferenc országbíró megbízásából és pénzé brünni változatának fametszete vált a legismertebbé kétszáz évig. Megújításukra az a művész vállalkozott, aki az 1630-as években 60 db 23x14 cm-es rézmetszetet és rézkarcot készített magyar uralkodókról, köztük I. Béla királyról is. A mester minden jel szerint a bécsi illetőségű Isaac Major volt, az ő műveit használták fel a :éiP kiadott Nádasdy Mausoleum című, 1664-ben Nürnbergben nyomtatott könyvritkasághoz. Ehhez két I. Béla-ábrázolás készült, Ró-' zsa György egyedülálló értékelése szerint mindkettő a kora barokk stíluskorszak legértékesebb magyar történeti képsorozatának a része. A trónján ülő király arcképe és a fiiggönyös baldachin hasonlít a brünni Thuróczykrónika fametszetéhez. Béla testalkatának rajzában nem szabad saját jellemzőit keresni, a királyábrázolásokban sok a hasonlóság, mert a rajzolók gyakraiw használták ugyanazt a képe^P egy másik archoz is. Ami ezt a metszetet érdekessé teszi az, hogy háttérként I. Béla érdemei közül a pénzverés jelenetét tartották fontosnak hangsúlyozni. Gazdálkodást és kereskedést segítő intézkedéseinek haszna nagyobb jelentőséget kapott, mint hasonlóan fontos tette az utolsó pogánylázadás leverésével. A Mausoleumhoz készült másik kép nem került a kötetbe. Brünni metszet A Mausoleumból kimaradt hídé 1-Jn gy verses emlékünk még régebbről származik. Hitelessége kérdéses lehet, de emlékként kedves az a néhány latin nyelvű sor, 'melyet Kun Lajos szép fordításában adunk közre. Állítólag a Mátyás udvarában tartózkodó és az országot is járó Leonhard Uncius lengyel kanonok rögzítette az emlékverset I. Béla király sorfelirataként. Az tény, hogy egy Krakkóban 1579-ben nyomtatott kötetben olvasható: Trónjáról a király megtörten leesve,/ Kanizsa vizénél adóját fizette./Három évig vitte virágzó országát,/ Sexárdon temették alig kihűlt tagját./Hol emelt éltében lakot égieknek. / Tetemét adta át íme a szentélynek. Kaczián János A Mausoleum képe