Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-11-28 / 47. szám
1993. NOVEMBER 28. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Bölcsesség helyett bocsánat Az elö/.ö s/ámunk ezen oldalán két Erzsébetről esett szó. A cikk úgy ahogy van egy szörnyű tévedés, amiért az olvasók és az érintettek - azóta is forognak a sírjukban - bocsánatát kérem. A szegények gyámolítója és a rózsa legenda szereplője Arpádházi Szent Erzsébet, míg I. Ferenc József felesége Erzsébet, királyné volt, akit Jókai Mór a magvar nemzet védőszentjének nevezett. Nőkről, nemcsak nőknek! Koszorú Adventi koszorú, ahogy Say Katalin készíti: Egyre jobban elterjed nálunk is az ajtóra tett adventi koszorú, mely kedves jelzés otthonunkba lépéskor barátainknak, ismerőseinknek, hogy nemcsak a szívünket, de a •úsunkat is díszbe öltöztetjük a nagy ünnep tiszteletére. Az én adventi koszorúmnak az alapja szalma, vessző és körbefont drót, amelyre örökzöldet, fenyőágat erősítek, csuhé figurákkal, mézeskaláccsal és szalaggal díszítem. Advent A várakozás időszaka. Az elkövetkező hetek az év legszebb ünnepének a szeretet ünnepének előkészítésében telnek majd el. Nagytakarítunk, vásárolunk, recepteket cserélünk, új karácsonyfadíszeket veszünk. Az utóbbi évek karácsony várása olyan felemás lett. Várjuk és félünk tőle. Várjuk, mert talán sosem volt szükség nagyobb összetartásra, szeretetre, megértésre mint mai zaklatott világunkban. Ezek a napok azok, amikor megtehetjük, amit egész évben elmulasztottunk. Kicsit többet odafigyelni mindazokra akiket szeretünk és akik bennünket szeretnek. S kicsit félünk, mert sokan vannak akiknek ez az ünnep gondot és fájdalmat hoz. Ajándékot venni? Miből? S bármennyire is próbáljuk kirekeszteni magunkból a mások gondjait, ez nem sikerül. S talán ez a jó. Ettől vagyunk igazán emberek. Aki teheti környezetében, egy munkaközösségben, egy lakóközösségben vagy bárhol alkalma nyílik rá, ne szégyellje kimutatni szeretetét, s tegye ezt nemcsak szóban, de úgy is, hogy ha már nem használható ruhanemű vagy bármi nélkülözhető van birtokában, azt adja át azoknak akik rászorulnak. Nem könyöradományként, nem köszönömöt várva. Őszinte szívből és úgy, hogy az „ajándékozott" ne érezze belőle csak a szeretetet. Sas Erzsébet oldala Pelíí Éva: Csutkanépek A környezetünkben lévő nagyon sok termék alkalmas játékkészítésre mondja a szerző. Fedezzük fel környezetünket amely évszakonként mást és mást kínál. Bodzát, fakérget. szárazvirágokat, csuhé!, mákgubót, dísztököt stb. A könyvben léiö színes illusztrációk segítségével ki-ki elkészítheti a kedvére vagy gyermeke kedvére való játékot, dísztárgyat. Vendégem a Gemenc presszóban Say Istvánné Kati aki a Művészetek Házában dolgozik, s akit azért hívtam meg mert ő az aki a hosszú téli estéken, az ünnepekre várva kitűnő tanácsokkal szolgálhat. - Mióta él a Say család Szekszárdon? - Budapesti születésűek vagyunk a férjemmel. Tizenkilenc évesen házasodtunk össze, ennek jövőre lesz 25 éve. Amikor a férjem végzett az egyetemen, 6 évig Kincsesbányára - a Bakony aljában egy csodás kis falu - kerültünk, ahol művelődési ház igazgatói állást kapott. Sajnos a bauxitbánya amire az egész falu „épült" megszűnt, így mi is elköltöztünk. Budapesten nem szerettünk volna élni, ezért Székesfehérvár volt a következő hely, ahol szintén művelődési ház vezetői állását pályázta meg a férjem. Ez a város, illetve lakótelep ahol szintén 6 évig éltünk, büntetés volt Kincsesbánya után. - Mikor kerültek Szekszárdra és mikor került kapcsolatba a díszítőművészettel? - Könyvtártechnikus a végzettségem, díszítőművészeti szakot is végeztem, valamint minden olyan tanfolyamot ami ezzel a témával kapcsolatos, többek között egy csuhéfonó tanfolyamot is. Szekszárdon 6 éve vagyunk, az ideköltözésünket az motiválta, hogy kisváros, és itt megnyugtatóan oldódott meg a lakáshelyzetünk. Amikor a kislányunk első osztályos lett éppen, akkor költöztünk ide - új város, új környezet és hozzá az iskola. Ezért csak 4 órás elfoglaltságot vállaltam, ami a IV-es iskolában egy szabadidő-szervezői munkakör volt. Szakköröket szerveztem, berendeztünk a Tartsay lakótelepen egy pincét, ahol kézművesszakköröket tartottam. A gyerekek nagyon szerették a foglalkozásokat, itt a legfontosabb volt az együttlét, az, hogy valaki csak velük foglalkozzon, játsszon és megtanítsa olyan dolgokra, amit ha már egyedül megcsinál óriási sikerélményt jelenthet számára. - A Tolna Extra című lapban sokan szívesen olvastuk azoknak a díszítőelemeknek az elkészítését, amelyek alapanyagához mindenki hozzájuthat, s amit játékos formában a család akár együtt is elkészíthet. - Fél évig ment ez a sorozat, ahol főleg természetes anyagokból készült tárgyak leírását adtam közre. Az ünnepekre díszeknek, ajándékoknak. Úgy gondolom, hogy a mai gazdasági helyzetben mindenki örül egy olyan ajándéknak amiről tudja, hogy nem került nagy anyagi teherbe az ajándékozónak, sőt ebben még az a szépség is benne van, hogy csak neki készült. - A lakása gondolom tele van ilyen tárgyakkal? - Nem, nem, nem! Ha valamit csinálok azonnal elajándékozom. Amikor idén a Duna Menti Folklórfesztiválra kértek tőlem anyagot - szintén azt hitték, hogy csak összeszedem ami otthon van. Én pedig azonnal nekiálltam és egy kiállításra valót elkészítettem, sőt még élő bemutatót is tartottam. - A család hogy „értékeli" ezt a hobbit? - Először csak a lányom volt az, aki velem tartott és segített. Most már a féljem is komolyan veszi, mert látja és érzi, hogy számomra ez milyen nagy öröm és milyen nagy kikapcsolódás. Gergő fiamat, aki csillagásznak készül nem tudtam „megfertőzni", de mindent megdicsér. Ha családi kirándulás van - ami nálunk gyakori program sokszor csuhészedés lesz a vége és mindenki kiveszi a részét. - Közeledik az ünnep... - Már előre örülök, mert a téli ünnepek azok, amelyekre a legváltozatosabb figurákat lehet készíteni. A magam készítette mézeskalács-figurákról nem beszélve. Mi a fenyőfát csak mézeskalácsból és csuhéból készült figurákkal díszítjük.