Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-10-24 / 42. szám
1993. OKTÓBER 10. 725 , SZEKSZÁRDI füSARNAP 1. Jó padok vannak a Liszt Ferenc téren. Több okból is jók. Nincs támlájuk, amire - divatba jött hülyeségnek hódolva - ráülhetnének tizenévesek, tehát úgy, hogy a pad keskeny támlája vágná a feneküket, miközben a lábuk, a piszkos cipőtalpuk természetesen az ülőrészen, a vízszintes deszkán volna, ahova normális észjárással, hétköznapi praktikummal más ember gyanútlanul leül. A sétakert padjai támlásak. Lehet látni évek óta, ho• m használják az ilyen hagyomá_ !>s padokat a „vágott fenekűek". Nos, tehát egyrészt ezért jobbak a Liszt téri padok. Másrészt azért, mert támla hiányában lovaglóülésben is lehet rajtuk pihenni, pontosabban: randevúzni. Ez szintén divat, s remélem, meg is marad az idők végezetéig. Szembefordul a padon a fiú meg a lány, így könynyen elérik egymást, szépen, finoman, kézzel és szájjal egyaránt. Különösen akkor, ha a lovaglóülés a lány esetében úgy módosul, hogy tulajdonképpen nem is a padon ül - legfeljebb a feneke egy részével -, hanem inkább a fiú combjain. Sokaknak talán már megunt, hétköznapi látvány, valójában meghitt és a szereplők számára megunhatatlan ez az ülésmód. ^Wővel minden pad kopik. Itt a Liszt téren is az történt, hogy az egyik pad széles, vastag lécei közül egynek a vége letörött. Fantáziálhat az ember, hogy mitől törött le, de azt hiszem, a legnagyobb szerelmi hév sem teheti ezt a rongálást, hanem valami vandál rugdosás, feszegetés. Szóval meg kellett javítani a padot. Jöttek a mesterek, nyilván asztalosok és a következőképpen oldották meg a bonyolult problémát. Bonyolulttá vált, mert a hozott új léc legalább húsz centivel rövidebb volt a többinél. Szépen leszerelték a cserére váró törött végűt és odatették helyette ezt az újat. Azután az összes többiből lefűrészelték a fölösleget, amivel a régi lécek hosszabbak voltak emennél. 2. Egy sétakerti, támlás padon úgy feküdt egy férfi, annyira mozdulatlanul, hogy gyanússá vált. Aki rendesen szedi a levegőt alvás közben, annak mozdul a mellkasa legalább egy hajszálnyit. Ennek nem mozdult. Megálltak mellette ketten, aztán többen is. Nézegették. Nem volt toprongyos, nem volt részeg szagú, így hát ottmaradtak nála percekig. Jó lenne tudni, él-e. Vagy hívni kell a mentőket - mondta egy idősebb asszony. Tétován figyelték tovább. Hozzányúlni nem mertek. Végül egyikük odatette a tenyerét a padon fekvő orrához és úgy érezte, kifúj egy kis levegőt. Ez nem halott - mondta. Elégedetten távoztak. GEMENCI JÓZSEF Felvételi tájékoztató Az I. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskola tájékoztató füzetet adott ki az 1994. évi gimnáziumi felvételekről. E kiadványt a kedves szülők és a tanulók az általános iskolákban megismerhetik. SÖRPATIKA II. A bajorféle szűrt, világos sör ÚJ forgalmazója. Legyen a vendégünk egy sörkóstolóra! Szekszárd, Cseri J. u. 3. (a baktai ABC mögött) EL VITELRE FRISSEN CSAPOLT SÖR Hozott vagy nálunk vásárolt flakonokba 56 Ft/l Nyitva: mindennap 8-20 óráig. Az Utrecht Centrum fiatalokból álló „Credence Singers" énekkara Jan Dirk Warnaar karnagy vezetésével adott koncertet kedden este a református templomban -tz^eth. papir-iroszer szaküzlet 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 31. Telefon: 319-425. Fax: 316-665 - iskolafelszerelések, - háztartási papíráru, - író-, és irodaszerek, - managerkellékek Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9,00-17.30 óráig, szombaton 9-12.00 óráig. cso DAS. EKLAM 8. Szekszárd, Kossuth u Telefon: 74/315-214 - névjegykártyák, - céges borítékok, levélpapírok, - szórólapok, - meghívók, - öntapadós címkék, - laminált kártyák készítése, rövid határidővel. Már fen/másolás is A/3 méretig fekete, zöld, piros színben! Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken 9-13 óráig. Evangélium Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet. Zsid. 9:27/b. Hol van ebben az Igében az Evangélium? A fent említett idézet: megváltoztathatatlan menetrendről szól. Lipcsében az egyik templom óráján olvasható: „A halál biztos, de az órája bizonytalan!" - Gondold, hogy nálad nem így lesz. Mikor halok én meg? Az ember igyekszik elhessegetni magától ezt a gondolatot. A test, az „ÉN" nem szeret hallani a halálról. A hideg sírról. A sötét bizonytalanságról. A tagadott, de a tudat alatt mégis rettegett ítéletről. A magyar ember szeret azzal dicsekedni, hogy Ő komázik a halállal. Hát igen, a halállal, de az utána következő ítélettel? Erre a kérdésre sokszor egy vállrándítással, vagy a ,jó Istenben" való reménykedéssel válaszol. Bízik „büntetlen" életében, imáinak sokaságában. Hiába minden tagadás, „hamis reménység", az Isten Igéje áll. „Elvégzett dolog, hogy a halál után ítélet következik!"Ez az Isten megmásíthatatlan sorrendje. A hangsúly az ÍTÉLETEN van. A halál ennek csupán elkerülhetetlen előzménye. Az ítélet pedig ott, ahol nincs mód és lehetőség a tagadásra vagy mentegetőzésre, csak egy lehet, az örök kárhozat! A bűnben (Isten nélkül), „lelkével nem törődő" ember eltöltött életének nem lehet más jutalma: a kárhozat!- amely nem más, mint örökre eltaszítva lenni Istentől! S ha nem adta volna Isten kimondhatatlan nagy szeretetéből Jézust a bűnök áldozatára, egy ember sem menekülhetne meg a kárhozattól. Csak a BÁRÁNY JÉZUS VÉRE alatt van oltalom az ítélet alól. Menekülj a vér alá! Siess, siess, mert honnan tudhatnád, mikor ad parancsot az ÚR a halálnak, hogy állítson téged Őelé az ítéletre! Hálát adunk néked Istenünk, hogy gondoskodtál megtartatásunkróf a TE FIAD, JÉZUS KRISZTUS által. Ámen. GYURKÓ JÓZSEF metodista lelkész 1