Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-10-10 / 40. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. OKTÓBER 10. Jövőt építő gondolatok Kolarics György nem Háry János Több szekszárdi labdarúgót is megkérdeztem: mondja már el, mi vagy kijelentette azt a bizonyos fogódzót, kapaszkodót a nyári zűrzavaros átmenetben? Mi az, ami befolyásolta a maradásban, hogy nem nézett azonos vagy alacsonyabb osztályú csapat után? Egy határozott kiállású, nyílt beszédű, karakterre valló úriemberről, bizonyos „Gyuri bá"-ról tesznek említést. Aki még nyáron belépett közéjük az öltözőbe és a lelkesítő szép szavak mellett ígért... s mint a mellékelt ábra mutatja teljesített is. Hogy ez akkor - amikor még szódavízre sem tellett - mit jelentett, és most - amikor a néhány kivételtől eltekintve amatőr státusban levő futballisták ponttermését anyagilag is illik elismerni - mit jelent, nem kell hangsúlyozni. Talán nem túlzás: a klinikai halál állapotából fordult vissza a szekszárdi NB Il-es szintű futball. Az életmentő injekciót Kolarics György hozta magával, s talán hozza ma is...? - Hogy miért nem pesti csapatot szponzorálok? - kérdez vissza. - A dolognak egyszerű üzleti magyarázata van. Ennél a klubnál nemcsak adok, hanem vissza is kapok abból, amit adok. Magyarán: a fővárosi székhelyű káefiének, melynek nem csak ügyvezetője, hanem többségi tulajdonosa is vagyok (alaptevékenysége: víz-, szennyvíz-, gáz-, út-, hídépítés), a szekszárdi klub vagy akár a város munkát szerez. A profit tíz százalékát azonnal és egy összegben átutalom az egyesület számlájára. Hogy miért a futballal kötök ilyen kétoldalú megállapodást? Mert aktívan űztem és ma is imádom ezt a sportágat, erős az érzelmi momentum. - Üzleti értelemben is megtalálta a számítását? - Megelőlegezett bizalmamat - a nyári „nincskorszakban" adtam bizonyos összegeket a klubnak - igyekeznek meghálálni. Kapcsolataik révén több versenytárgyaláson vehettünk részt az ország különböző pontjain, ami nem kis dolog. No és a napokban a szekszárdi jegyző jelenlétében - biztató tárgyalásokat folytattam itteni és környékbeli munkalehetőségekről. Idáig nem csalódtam, sőt!... - Úgy hozzávetőlegesen mit jelenthet Jorintálisan " ez a tíz százalék a szekszárdifocinak? - Ezekről nem szívesen beszélek a nyilvánosság előtt, annyit azonban elmondok, hogy cégem, ideértve a társvállalatokat, a Magyar Aszfaltot és a Kipszert, minimum öt- és tízmillió forint értékű munkát vállal, mert maga a felvonulás is megközelítőleg ennyi. Infrastrukturális beruházásokról van szó: többszáz milliós munkákért szállunk versenybe. - Mi az oka, hogy többszöri kísérlet után felhagyott a veszprémi futball szponzorálásával, s a jelekből ítélve nem tudott megegyezni a ,futballcsináló" Kiss Józseffel? - Szponzorként csakis úgy voltam hajlandó a fociterv megvalósításában részt venni - túl az üzleti indíttatáson -, ha ebben a szó igazi értelmében együttműködik Kiss József, a városi önkormányzat és Kolarics György cége. Ez csak a szövegben volt így. Amikor rájöttem, hogy Kiss és a veszprémi önkormányzat között továbbra sincs kompromisszum, tisztázatlanok a viszonyok, minek következtében az ottani helyi hatalom úgy áll a dolgokhoz, ahogy... „viszlátot" intettem. - S„hozták egymást" Bozai Gyulával - Szekszárdra... - Igaz, de ne feledjük: nem jöttünk, bennünket hívtak. Gyula, aki földim, régi ismerősöm, futballbarátom. - Ön, mint szponzor, mint szakedzői képesítéssel bíró egykori játékos a hagyományos értelemben nem jár le az öltözőbe? - Néha megtettem ezt. De nem a mérkőzések napján, főleg nem a mérkőzések szünetében. Más apropóból megyek le. - Például? - Például Szekszárdon egyszer azért mentem le, hogy elmondjam a fiúknak: ha teljesítenek, ezért ennyi meg ennyi jár. - Mi az elvi álláspontja a mai magyar futballal, ezen belül az NB II. sokat vitatott státusával kapcsolatosan? - Az amatörizmus, vagy ha úgy tetszik a félmegoldás. A másik ugye, „láthatjuk", mind szakmailag, mind emberileg csődbe vezetett. Mi befolyásolja tudjuk, hogy az aktív évek alatt sza^^ mát vagy legalább munkát szerezzenek a játékosok. Emellett, aki akar, mert alapadottságai erre följogosítják, tud(na) magasabb szinten futballozni, meggyőződésem. Az ebből az amatőr közegből kijövő profistátusra érdemesült minőség már versenyképes lenne Európával. - No de hiányoznak az amatörösités feltételei is (munkalehetőség, képzettség). - Ha hosszabb távon jelen lehetek a szekszárdi futballban, ezen is szeretnék segíteni. Ha itteni munkákhoz jutok, valószínűleg játékosokat is tudok alkalmazni. Juhász: „Ez már önveszélyes idétlenség" A napokban azonban fordult a kocka: a kívülálló számára éppen tudatosan vállalt stílusa miatt népszerű, tehetséges súlyemelő esélyesként utazott a junior EB-re, de - sokak meglepetésére - kiesett a versenyből. A nem várt fiaskóra „felmentést" ad az a tény, hogy a verseny előtt négy héttel olyan hátizomsérülést szedett öszsze, ami Valenciára nem jött rendbe: befolyásolta a szakítást, a lökésre már ki sem engedték. A szövetségi kapitány, Juhász István azonban óva int bennünket, hogy úgymond csak objektív okoknak tudjuk be Farkas Zoli kisiklását. Most el meri mondani azt, amit vébé után nem lehetett.... - Meggyőződésem, hogy ennek a valóban tehetséges fiatalembernek meg kell komolyodnia, jellemben meg kell változnia, különben sosem lesz az, aki tehetsége alapján lehetne. Ez a szerintem már idétlenségbe és majomkodásba átcsapó úgymond jópofaság, az állandó középpontba kerülés elvonja a figyelmét a súlyemeléstől, lehetetlenné Farkas: „Viccből nem emelnék 150-et" Már a chebi junior súlyemelő-világbajnokság idején érkeztek olyan hangok sportágvezetői berkekből, hogy a szekszárdiak második számú üdvöskéje, szerintük a megengedettnél bohémebb lelki alkat, ami félő, hogy komolytalanságba csap át. Ha ebbéli feltételezésüknek a vébét követően nyilvánosságot adnak, valószínűleg nyilvánosan kiröhögés tárgyává válik a szövetség. Farkas ugyanis első világversenyén magyar színekben ezüstéremmel és bronzéremmel tért haza, és csupa jókat írtak róla az újságok. teszi azt a nagyfokú koncentrálást, amit a súlyemelés igényel. A verseny után másfél órával most is kaszinókba, játéktermekbe illő hangulatban volt, s a kiesése után is úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. - Ha jó! értem szavait, akkor az érvénytelen szakítási gyakorlatai mögött „ott van" az ön áltat kifogásolt stílus? - Nézze, nem az erővel volt baj, hanem az odafigyeléssel: 120 kg-os szakítógyakorlatai során hol elöl, hol hátul maradt a súly. - Bizonyos vélekedés szerint nem a felelőtlen bohémség, hanem versenyeztetési hiba okozta Farkas kiesését. Vagyis a teljesen rendbe nem jött Farkast nem lett volna szabad 120-on kezdetni, és két sikertelen fogás után még két és fél kilóval emeltetni. - Ez a lapocka alatti, meglehetősen kellemetlen sérülés a lökésnél lett volna igazán zavaró, a szakításban nem. Ebben volt igazán esélyes Zoli, s egy 127-es szakítónak igazán nemjelenth™ gondot a 120 kg-os kezdő súly. - De éppen a bemelegítőteremben voltak ennek ellenkezőjére utaló jelek... Ezek aligha gyanúsak, hiszen végülis a rámelegítő 110 és 115-ből kétszer egyet magabiztosan teljesített. Visszakanyarodva a jövőt féltő véleményekhez, melyek komolytalanságba átcsapó bohémségről szólnak. A klubedzőt elkapja a harctéri idegesség: - Felfújt, mondvacsinált ügy, ha ennek jobban hangot adnak, versenyzőm védelmére kelek. Vidám alaptermészete nem zavar be. Akik ezt terjesztik, javaslom nézzenek meg egy vagy több napját az edzőteremben. Nézzék meg, mit, mennyit és azt, hogy milyen beleéléssel dolgozik. Párját ritkító. Farkas Z. stílszerűen fülig érő mosollyal: Tudok a kapitány aggályairól, de a bőrömből nem bújhatok ki. A világbajnoki érmeknél is ez volt a stílusom. Az ember nem gép, most kiestem. Ha csak viccelnék, aligha tartanék 150 kilós lökésnél! t